Ugrás a tartalomhoz

Zselíz

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Zseliz szócikkből átirányítva)
Zselíz (Želiezovce)
Zselíz címere
Zselíz címere		 Zselíz zászlaja
Zselíz zászlaja
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületNyitrai
JárásLévai
Rangváros
Első írásos említés1274
PolgármesterJuhász András[1]
Irányítószám937
Körzethívószám036
Forgalmi rendszámLV
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség6756 fő (2021. jan. 1.)[2]
Népsűrűség127 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság139 m
Terület56.52 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 48° 02′ 55″, k. h. 18° 39′ 37″48.048611°N 18.660278°EKoordináták: é. sz. 48° 02′ 55″, k. h. 18° 39′ 37″48.048611°N 18.660278°E
Zselíz weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Zselíz témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info
A középkori eredetű katolikus templom szentélye
Középkori falkép a katolikus templom szentélyében: Vesszős György külön megítélése
Római-kori szarkofág a katolikus templom szentélyében, mint oltár asztal
Az Esterházy-kastély belső udvara
Helytörténeti kiállítás a Baglyosházban
Az Esterházyak nyughelye a temetőben
Az úgynevezett Fakastély

Zselíz (szlovákul Želiezovce, korábbi magyar nevén Zseliz, németül Zelis) város Szlovákiában, a Nyitrai kerület Lévai járásában. Hozzá tartozik Garammikola és Szodó.

Fekvése

[szerkesztés]

Lévától 25 km-re délre, a Garam jobb partján fekszik.

Története

[szerkesztés]

Már az őskorban lakott hely, melynek újkőkorszaki leleteiről a vonaldíszes kerámia kultúrája külön csoportját (zselízi kultúrát) nevezték el. Ezeken kívül a hévmagyarádi kultúra településének maradványai is előkerültek. Bronzkori, hallstatti és La Tène-kori, illetve a 2.–3. századból germán település nyomait tárták fel. Román templomának alapjai 11. századiak.

Udol (Vdol) első fennmaradt írásos említése 1156-ból való,[3] majd 1296-ban említik. Az esztergomi érsekséghez tartozott, s később jászokat is említenek itt.[4]

A falut templomával, malmával és kőhídjával 1274-ben említik először "Selyz" alakban. Nevét a Garam mentén északra húzódó vas szállítására használt, ókori útról kapta.Püspöki Nagy Péter szerint a silis (sünös) névből származik. (Püspöki Nagy Péter: Zseliz város címere, 54. oldal) Urbán György szerint a zilíz (vadmályva) nevéből származik.

1293-ban "Selez", 1307-ben "Zelyz", 1311-ben "Zeleyz" néven szerepel a korabeli forrásokban. A Hontpázmány nemzetség birtoka, majd 1308-ban a Zselizi, 1345-ben pedig a Becsei családé. Ekkor került a Töttös család birtokába.[5] 1468-ban a királyi parancsra beiktatott[6] Várdai család kapta, azonban az 1486-os nádori ítélet Várdai Jánosnak és Töttös Orsolyának ítélte, akiket még ugyanebben az évben be is iktattak a birtokaikba.[7] A Várdai család másik ága nem mondott le ezekről a birtokokról még 1489-ben sem,[8] azonban azok Orsolyánál maradtak. 1493-ban már özvegyként elzálogosította Hont és Bars megyei birtokait férje testvérének, Várdai Lászlónak 5000 forintért.[9]

1557-ben önálló uradalmi központ, mely a Dessewffy, később az Esterházy család birtoka volt. 1536-ban 31 portája adózott. 1601-ben iskola, két major és 78 ház állt a településen.

1709 áprilisában Károlyi kuruc hadai itt hajóhidat építettek, melynek biztosítására a Garam mindkét partján földsáncokból kisebb erődítményt emeltek. 1715-ben 29 adózója volt. 1828-ban 189 házában 1300 lakos élt, lakói főként mezőgazdasággal foglalkoztak. A faluban régi postaállomás működött. A Párkány–Léva-vasútvonalon túl, keskeny nyomtávú vasút kötötte össze a Börzsönyi erdészeti vasutakkal, a dohány és papírgyárral.

Vályi András szerint "ZSELÉZ. Zselíz, Zselczov. Magyar falu Bars Várm. földes Ura Gr. Eszterházy Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Lévához 2 mértföldnyire; határja ollyan, mint Garam Mikoláé; Szentegyháza jeles, vagyonnyai külömbfélék."[10]

Fényes Elek szerint "Zseliz, Bars vm. magyar falu a Garan jobb partján a Léváról Esztergomba vivő országutban, 812 kath., 17 evang., 359 ref. lak. Van itt egy kath. anya, s ref. filial szentegyház; csinos urasági kastély és kert. vendégfogadó, vizimalmok. Róna határa gazdag termékenységü, rétje, legelője bőven levén, a jobbágy sok szarvasmarhát, az uraság pedig gyönyörü merino nyájakat tart. F. u. gr. Eszterházy Jánosné, s feje egy jövedelmes uradalomnak. Postahivatal helyben."[11]

Bars vármegye monográfiája szerint "Zseliz, a lévai járás alsó részében fekvő magyar kisközség, 2367 róm. kath. és ev. ref. vallású lakossal. E község a pápai tizedszedők jegyzékében Ziliz alakban van felemlítve. 1345-ig koronabirtok volt, a mikor Nagy Lajostól csere útján a Becsei család birtokába került és Becsei Imre és fiai Töttös és Vesszős bírták. Ebbe a családba házasodott a Dessewffy, azután az Eszterházy család és ezen a réven került a birtok az Eszterházyak kezébe. Eszterházy Miklós nádor 1636-ban 4000 arany forintért zálogba adta Eszterházy Pál nógrádi kapitánynak, a kinek tulajdonában meg is maradt. Ezután a birtok a Szakmáry és a gróf Amade család tulajdonába került, kiktől az Eszterházyak megvették és ezektől, leányágon a gróf Breunner család nyerte, melynek örökösei most is bírják. A Rákóczy-féle szabadságharcz alkalmával Zseliz fontos stratégiai pont volt, melynek megtartására és megvédésére úgy a felkelők, mint a császáriak nagy súlyt fektettek. Bottyán János, Rákóczy parancsára itt hidat veretett a Garamon és ezen át szállíttatta az élelmet az érsekújvári, nyitrai, tapolcsányi, esztergomi és komáromi őrségnek. 1706-ban maga Rákóczy is itt táborozot. 1709 február 9-én itt kelt át a Garamon Károlyi Sándor is seregével, 14-én azonban ismét itt volt. 1709-ben a zselizi Garamhíd már sánczokkal volt megerősítve és 1200 gyalogos védte, megfelelő számú ágyúkkal. Ugyanez év április 29-én Rákóczy vezérei 4000 harczossal táboroztak itt. Mikor azután a kuruczok Zseliz alól távozni voltak kénytelenek, Bottyán a hidat szétbonttatta és a sánczokat széthányatta, de a császáriak ismét felépítették a hídat és felhányták a sánczokat. A község nevét az idők folyamán különféle változatokban találjuk említve. A XVII. század végén Zelész, a XVIII. században Zselez és tótul Zelczov. Már akkoriban, a mikor még az Eszterházyak voltak az urai, híres mintagazdaság volt, nagy marhatenyésztéssel szeszgyárakkal és serfőzővel. E jó hírét a gazdaság különben, a kitünő vezetés következtében, a mai napig megtartotta. Zseliz régi postahely és a posta-regále az Eszterházy családnak volt adományozva. Köre kiterjedt az egész alsó Garam völgyére. 1720-ban Eszterházy itt a nagyterjedelmű angol parkban kastélyt is építtetett, mely több becses tárgyat tartalmaz, többek között Eszterházy János zongoráját, melyen Schubert, a híres zeneköltő tanította a gróf leányait 1818-ban és itt írta zeneműveinek egyik legszebbikét, a „Schöne Müllerin”-t. Ezenkivül a kastélyban sok érdekes régi butor és metszet van. Az uradalomhoz tartozó kis erdőben egy kb. 800 évesre becsült élő fa van, melyet fakastélynak is neveznek. Kerülete oly terjedelmű, hogy a belsejében álló asztal körül 12 ember foglalhat helyet. E községben született 1842-ben Kherndl Antal, a Magy. Tud. Akadémia tagja. Kherndl János uradalmi felügyelő neje gazdag és nagybecsű régiség-gyűjteménynyel bír. Az őskori és bronzkori régiségeken kivül sok középkori és újabbkori érdekes és becses tárgy van a gyűjteményében, régi edények és gazdag régi kalotaszegi és szász varrottas gyűjtemény. A község katholikus temploma XIV. századbeli, de több izben átalakították, 1884-ben pedig restaurálták. Régi freskói, melyeket vastag mészréteg alatt találtak, érdekesek és az egyik alak, hajdani földesuri családjának egyik tagját: Becsey Vesszős Margitot ábrázolja. A templom oltárasztala egy római sarkophag, melyet még a Becsei Imre fia Vesszős szállíttatott ide Óbudáról, hol azt Aquincum romjai közt találták. A református templom már a XVIII. század vége felé fennállott. A községben takarékpénztár is van. A községhez tartoznak Sasdomb, Rozina, Pricsina, Árok, Dombi, Gereblye és Kerekudvard puszták és tanyák is. Kerekudvard azelőtt község volt, melyet a törökök pusztítottak el. A községnek van postája, távirója és vasúti állomása."[12]

1919. március 23-án Zselíz lakossága demonstratív felvonulást szervezett. A cseh legionáriusokból álló rendfenntartó erők sortüzet nyitottak rájuk. A sortűznek összesen öt halálos áldozata és számos sebesültje volt.

1922-ig Bars vármegye Lévai járásához tartozott. 1923-ban, Csehszlovákia első közigazgatási átszervezésekor létrehozták a Zselizi járást, mely 1960-ban szűnt meg. 1938 és 1945 között Zseliz újra Magyarország része volt, ekkor a Zselizi járás átmenetileg megszűnt. A második világháború harcaiban 200 lakosa esett el és súlyos károk is érték a települést. Városi rangra 1960-ban emelték.

Népessége

[szerkesztés]

1880-ban 1972 lakosából 1803 magyar és 92 szlovák anyanyelvű volt.

1890-ben 2205 lakosából 2044 magyar és 117 szlovák anyanyelvű volt.

1900-ban 2367 lakosából 2312 magyar és 35 szlovák anyanyelvű volt.

1910-ben 2301 lakosából 2274 magyar és 5 szlovák anyanyelvű volt. Garammikola 710 lakosából 708 magyar és 1 szlovák anyanyelvű volt. Szodó 444 lakosából 441 magyar és 2 szlovák anyanyelvű volt.

1921-ben 2681 lakosából 2316 magyar és 262 csehszlovák.

1930-ban 3116 lakosából 2208 magyar, 665 csehszlovák, 101 zsidó, 22 német, 60 egyéb és 60 állampolgárság nélküli volt. Ebből 2169 római katolikus, 752 református, 146 izraelita, 43 evangélikus, 3 görög katolikus és 3 egyéb vallású volt.

1941-ben 3112 lakosából 3076 magyar és 33 szlovák. Garammikolán 765 magyar és 14 szlovák élt.

1970-ben 5485 lakosából 3032 magyar és 2408 szlovák. Szodón 334 szlovák és 212 magyar élt.

1980-ban 6635 lakosából 3564 magyar és 2989 szlovák.

1986–1992 között közigazgatásilag Peszektergenye Zselízhez tartozott.

1991-ben 8373 lakosából 4482 magyar és 3782 szlovák.

2001-ben 7522 lakosából 3855 magyar és 3543 szlovák.

2011-ben 7186 lakosából 3550 szlovák, 3501 magyar, 23 cseh, 21 cigány, 4 ukrán, 3 német, 2-2 lengyel és bolgár, 1-1 orosz és ruszin, 2 egyéb és 76 ismeretlen nemzetiségű volt.

2021-ben 6756 lakosából 3570 szlovák, 2815 magyar, 5 cigány, 3 ruszin, 51 egyéb és 512 ismeretlen nemzetiségű.[13]

Nevezetességei

[szerkesztés]
  • Szent Jakab tiszteletére szentelt római katolikus temploma a 14. század második felében épült gótikus stílusban. Egyik freskója Vesszős György megítéltetését ábrázolja, aki 1348-ban I. Lajos oldalán harcolt az első nápolyi hadjáratban és Aversa városában a király parancsára lefejezte az ártatlanul megvádolt Durazzói Károly nápolyi herceget, Johanna sógorát. Vesszős György a hadjáratból hazatérve, bűneit megbánva zarándokként bolyongott. 1945-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották a tornyot, ami bedöntötte a templomhajót. Csodával határos módon a szentély megmaradt eredeti formájában. Az 1950-es évek elején építettek újjá szocreál stílusban.[14]
  • 1736-ban templomának közepén római sírkövet találtak, mely a 19. század végétől a főoltár asztalát képezi.
  • Kastélya 1720 körül épült késő barokk stílusban.
  • Az úgynevezett „Baglyosház”-ban a valamikor itt elszállásolt Schubert tiszteletére kiállítást rendeztek be.
  • Református temploma. A második világháborúban a visszavonuló német csapatok 1945 tavaszán felrobbantották a református templomot. A jelenlegi templom építése 1958-ban kezdődött, felszentelése 1962-ben történt.[15] A templom és a parókia felépítése a gyülekezet akkori lelkipásztorának, Kovács Károlynak kezdeményező és kitartó szervező munkássága által valósult meg. A templomépítő lelkipásztort 2012. szeptember 9-én in memoriam a város díszpolgárává választották.[16]
  • Természetvédelmi területét 1941-ben a szürkegém fészektelepének megóvása érdekében hozták létre.
  • Szlovákia egyik legidősebb és legnagyobb, 200 éves és 24 m magas, védett tiszafája.
  • Közeli erdejében volt az úgynevezett Fakastély, egy hatalmas tölgyfa, belsejében asztal, körben 12 székkel. A hagyomány szerint Mátyás király is megaludt benne Börzsönyi vadászatai alkalmával. 1932. május 29-én, egy erős viharban elpusztult.[17]

Iskolák

[szerkesztés]
  • A magyar tannyelvű Comenius Gimnáziumot 1956-ban alapították. Comenius nevét 2006-ban vették fel.
  • Szlovák tannyelvű gimnázium.

Híres emberek

[szerkesztés]
Franz Schubert mellszobra a múzeum előtt

Testvérvárosok

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ (2022. 11) „Taroltak a független jelöltek”. Új szó (Szlovákia), Pozsony 75. (252.), 1. o. ISSN 1335-7050. 
  2. ↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
  3. ↑ Georgius Fejér 1829: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis II. Budae, 141; Szentpétery Imre 1923: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico diplomatica I/1. Budapest, 29-30.
  4. ↑ Sitár 2020, 572; e-obce.sk; Németh Gyula 1958: Egy jász szójegyzék az Országos Levéltárban. 235; Zichy Okmánytár III, 227.
  5. ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség 1903 Bars, 83.
  6. ↑ DL 16 378; 1483-ban is a Várdaiaké (Zichy XI, 360. 198. sz.). Előtte Töttös László javai között tartották számon (DL 89 250; Kelényi 2012, 106. jegyzet).
  7. ↑ Zichy XI. 430–432. 234. sz.; 456–458 248. sz.
  8. ↑ Zichy XI. 515 285. sz.
  9. ↑ DL 88777; Kelényi Borbála 2012: Három Várdai-feleség végrendelete a késő középkorból. In: Micae Mediaevales II. Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarországról és Európáról. Budapest, 170.
  10. ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.  
  11. ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  12. ↑ Borovszky: Bars vármegye.
  13. ↑ ma7.sk
  14. ↑ Varga Domokos: Magyarország virágzása és romlása
  15. ↑ Ábel Gábor tudósítása az Új Szó 2008. december 17-i lapszámában. [2011. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 16.)
  16. ↑ Zselíz díszpolgárává avatták a református gyülekezet volt templomépítő lelkipásztorát. (Hozzáférés: 2012. szeptember 22.)
  17. ↑ Egy különös „építmény” – a legendás zselízi fakastély. Új Szó Online, 2010. március 10. [2015. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 11.); Vasárnapi Új Szó 22/50, 5 (1969. december 14.)

Források

[szerkesztés]
  • 2020 Zsigmondkori Oklevéltár XIV. 1427. Budapest, No. 308, 730, 912.
  • Tomáš Sitár 2020: Osídlenie Tekovskej stolice v stredoveku. Krná, 571-572 (Vdol), 619.
  • Igor Bazovský - Marek Budaj 2020: Rímske mince z germánskeho sídliska v Želiezovciach (okr. Levice). Denarius 8.
  • Ilkó Krisztina 2019: Nyitra-vidéki falképfestészet a középkorban.
  • Zbigniew Robak 2018: Two Carolingian Strap-ends on Exhibition in Želiezovce (okr. Levice/SK). Archäologisches Korrespondenzblatt 48/3.
  • Krisztina Ilko: Stredoveké nástenné maľby kostola svätého Jakuba staršieho v Želiezovciach, 2018, o. z. Georgius Bubek, Rožňava, ISBN 978-80-972888-1-5.
  • Brezňanová, G. - Furman, M. 2012: Laténske nálezy v zbierkach Slovenského banského múzea v Banskej Štiavnici. In: Archeológia na prahu histórie - K životnému jubileu Karola Pietu. Nitra, 59-82.
  • Zubčeková, Helena 2009: Köztünk éltek. A zselízi, garammikolai és szodói zsidók története 1945-ig.
  • M. Pichlerová - K. Tomčíková 1996: Archeologická zbierka zo Želiezoviec IV. Zbor. SNM - Archeológia 90, 149-182.
  • M. Pichlerová - K. Tomčíková 1995: Archeologická zbierka zo Želiezoviec III. Zbor. SNM - Archeológia 89, 91-128.
  • M. Pichlerová - K. Tomčíková 1994: Archeologická zbierka zo Želiezoviec II. Zbor. SNM - Archeológia 88, 85–128.
  • M. Pichlerová - K. Tomčíková 1993: Archeologická zbierka zo Želiezoviec I. Zbor. SNM - Archeológia 87, 53–90.
  • Püspöki Nagy Péter: Zseliz város címere, 1976, Madách Könyv és Lapkiadó n.v., Pozsony, 691-329-76
  • Eva Kolníková 1962: Hromadný nález fenigov v Želiezovciach, Slovensko. Numismatický sborník 7, 317–318.
  • Ľudmila Kraskovská 1962: Nálezy viedenských fenigov na Slovensku. Num. sborník 7, 143.
  • Vojtech Ondrouch 1938: Limes Romanus na Slovensku. Bratislava, 72.
  • H. Mitcha-Märheim - R. Pittioni 1934: Zur Besiedlungsgeschichte des unteren Grantales. Mitt. Anthr. Ges. Wien 64, 147–173.
  • Botka Tivadar 1874: A zselízi római síremlék. Századok VIII, 418.

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Želiezovce
A Wikimédia Commons tartalmaz Zselíz témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Zselíz&oldid=27364683”