VI. León bizánci császár
| VI. León | |
 | |
| VI. León follisa | |
| Bizánci császár | |
| Uralkodási ideje | |
| 886. augusztus 29. – 912. május 11. | |
| Elődje | I. Baszileiosz |
| Utódja | III. Alexandrosz |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Makedón-dinasztia |
| Született | 866. szeptember 19. Konstantinápoly |
| Elhunyt | 912. május 12. (45 évesen) Konstantinápoly |
| Nyughelye | Szent Apostolok temploma, Konstantinápoly |
| Édesapja | I. Baszileiosz bizánci császár |
| Édesanyja | Eudokia Ingerina |
| Testvére(i) | III. Alexandrosz bizánci császár |
| Házastársa | Theophano Zoé Zaoutzaina Eudokia Baiana Zoé Karbonopszina |
| Gyermekei | Eudokia Anna Anna Baszileiosz VII. Konstantin |
 A Wikimédia Commons tartalmaz VI. León témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
VI. (Bölcs) León, magyarosan Leó (görögül: Λέων ΣΤ΄ ὁ Σοφός, 866. szeptember 19. – 912. május 11.) a Bizánci Birodalom császára (uralkodott társcsászárként 870. január 6-tól; egyeduralkodóként 886. augusztus 29-től haláláig), a Makedón-dinasztia második tagja, I. Baszileiosz fia volt. A trónon öccse, III. Alexandrosz követte. León melléknevét törvényalkotó tevékenységével érdemelte ki, politikai tekintetben azonban kevésbé fényes eredményeket ért el. A korai magyar történelemben is jelentős szerepet játszik, mint a honfoglalás előtti évek egyik kulcsszereplője.
Ifjúsága
León akkor született, amikor Baszileiosz második felesége, Eudokia Ingerina, még mindig egyúttal III. (Részeges) Mihály szeretője volt. Bár Baszileiosz elismerte fiának és 870-ben bátyja, Kónsztantinosz mellé őt is társcsászárrá fogadta, a bizonytalan származású császárfi és apja kapcsolata sosem volt harmonikusnak mondható: apja majdnem megvakíttatta kamaszkorában, és halálos ágyán is őt vádolta összeesküvéssel. Kónsztantinosz 879-es halálakor Leó trónörökössé lépett elő, és amikor Baszileiosz 886-ban vadászbalesetben meghalt, örökölte a trónt. Elméletben öccsével, a 879-óta társcsászárrá koronázott III. Alexandrosszal uralkodott közösen, ám az nem vett részt az állami ügyekben.
Külpolitikai kudarcok
Bolgár háborúk
I. Baszileiosz idején elhárult a bizánci területeket közvetlenül fenyegető arab veszély, részben Dél-Itália visszahódításának, részben az Abbászida Kalifátus belső válságának köszönhetően. Leónak azonban új ellenféllel kellett szembenéznie a Balkánon. 889-ben ugyanis visszavonult a birodalommal jó kapcsolatot ápoló, kereszténységet is felvevő Borisz bolgár fejedelem, de fiát, Vladimirt 893-ban pogánysága miatt leváltotta és megvakíttatta. Ekkor kisebbik fia, Simeon foglalta el a trónt. Simeon hamarosan háborút indított Bizánc ellen, aminek kereskedelmi okai voltak: a császár ugyanis két kereskedőre ruházta a bolgár árucsere kizárólagos jogát, ők pedig Konstantinápolyból Thesszalonikébe helyezték át ennek központját, megemelve a vámtételeket. Simeon bosszúból betört a birodalom területére, és legyőzte a gyenge balkáni haderőt.
Ekkor fordult León a Duna és Dnyeper közti területen tartózkodó magyarokhoz. A nomád harcosok örömmel támadták hátba 895-ben Simeont, feldúlva északi területeit, többször győzelmet aratva a bolgárok felett, miközben a sikeres itáliai hadjáratairól visszahívott Niképhorosz Phókasz elfoglalta a határvidéket, a bizánci flotta pedig Euszthatiosz vezénylete alatt elzárta a Duna torkolatát. Simeon fegyverszünetet kötött, és szövetkezett a magyarok keleti szomszédaival, a besenyőkkel. A magyarokat így már sikerült legyőzni, ami ahhoz vezetett, hogy a nép nyugatra vonult, a Kárpát-medencébe, végrehajtva a honfoglalást. Így már a bizánciak ellen is fel tudott lépni: a 896-os bulgarophügoni csata fényes győzelemmel végződött, és Simeon adófizetésre kötelezte Leót.
Bár beállt a béke, Simeon nem habozott beavatkozni a bizánci ügyekbe, hogy saját helyzetét megerősíthesse: amikor 904-ben az arabok feldúlták Thesszalonikét, Simeon cár a katasztrofális helyzetben rákényszerítette a császári adminisztrációt, hogy Bulgária határát egészen a városig tolhassa ki.
Arab harcok
A súlyos harcokat az arabok mindkét határon igyekeztek kihasználni: Armeniát, a keleti határtartományt pusztító portyák dúlták, és a muszlimok ismét be-betörtek Kilikiába. Innen 900 körül Niképhorosz Phókasz tudta csak kiűzni őket, amikor átvette a hágók feletti parancsnokságot.
A keleti és nyugati szárazföldi háborúskodás mellett háttérbe szorult a tengeri haderő fejlesztése, és a császár az itáliai ügyekre sem fordíthatott kellő energiát. Ezzel viszont végleg elveszett Szicília megtartásának lehetősége: 902. augusztus 1-jén Taormina arab kézbe került, a Bizánci Birodalom pedig jó időre kivonult a sziget történetéből.
Nem ez volt az egyetlen vereség, amit az arab flotta okozott Bizáncnak. Már 902-ben végigdúlták az Égei-tenger szigeteit és partvidékét egészen Thesszáliáig, kirabolva a gazdag Démétriaszt, 904-ben pedig Tripoliszi León, egy renegát vezetésével az egyiptomi flotta megszerezte a Konstantinápolyhoz kulcsot jelentő Abüdoszt, majd három hónapos ostromot követően kifosztotta a birodalom második városát, Thesszalonikét, mely 904. július 31-én elesett. Szörnyű rablás és mészárlás után vonultak ki a támadók.
León tanult a kudarcból, és intenzív flottafejlesztésbe kezdett. 905-ben Himeriosz tengernagy az Égei-tengeren leverte az arabokat, hamarosan megszerezte Ciprust, és a tenger felől betört Szíriába. Az expedíció mégis kudarcot vallott, mert Laodikeiát nem sikerült bevenni, ráadásul a 911-ben visszavonuló hajóhad Tripoliszi León és Damianosz renegátok hajóinak csapdájába került, és elpusztult.
Orosz kapcsolat
Az arabok elleni tengeri expedícióban egy későbbi leírás szerint 700 orosz zsoldos is részt vett. Ennek az volt az alapja, hogy 907-ben a kijevi Oleg fejedelem hatalmas hajóhaddal jelent meg Konstantinápoly alatt, amivel rákényszeríthette Leót, hogy kereskedelmi szerződésre lépjen vele. A 911-ben kötött megállapodás engedélyezte, hogy oroszok kereskedjenek Konstantinápolyban, továbbá lehetőséget teremtett arra, hogy bizánci zászló alatt hadakozhassanak.
Leó törvényhozása
Az új császár uralkodása alatt fejeződött be az atyja nevét és részben rendelkezéseit őrző Baszilikák megalkotása, mely a Corpus Juris Civilis görög nyelvű fordítása, átalakítása, kibővítése és modernizációja – korabeli szóhasználattal élve: megtisztítása – volt. Struktúráját egyszerűsítették, így görög nyelvének és jobb használhatóságának köszönhetően gyorsan felváltotta elődjét mint a jogtudomány alapja. A műhöz számos későbbi kommentár és magyarázat (szkholion) készült a 10–13. században; sőt a 12. században még regisztert is alkottak hozzá (tipukeitosz).
Jogtörténeti jelentősége kisebb, ám történeti forrásként sokkal jobban alkalmazható León 113 rendeletét tömörítő Novellae-ja. Ezek nem szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és többségük Sztülianosz Zautzész, a császár 899-ben elhunyt apósának és főminiszterének (logothetész tou dromou) írása. (Jellemző, hogy Leó törvényalkotása jóval ritkább lett Zautzész halála után.) A törvények eltörlik a korábbi szenátusi és kuriális arisztokrácia előjogait, gyakorlatilag korlátlanná téve a császári hatalmat – az egy kivétel ez alól az egyház –, viszont tápot adtak egy földbirtokos arisztokrácia kialakulásához, amelynek formálódása már az elmúlt évtizedekben megkezdődött.
Házassági és vallási botrányok
León idején komoly botrányokat kavartak a dinasztikus problémák. Első feleségét, az ortodox kereszténységben szentnek tartott, mélyen vallásos Theophanót még I. Baszileiosz adta hozzá. A boldogtalan frigy az asszony 897. november 10-én halálával véget ért. 898 tavaszán León így szeretőjét, Zóé Zautzinát vehette feleségül – apósa, Zautzész részére alkotta meg a baszilopatór, azaz „a császár apja” címet –, de 899-ben Zóé is meghalt.
A császár korábban az egyházi előírásoknak megfelelően megtiltotta a kettőnél többszöri nősülést, és már a másodikat sem támogatta. Ennek ellenére örökös híján kénytelen volt megoldást keresni, így saját törvényeit és a klérus parancsait megszegve 900-ban a phrügiai Eudokia Baianát vette feleségül. A frigy szerencsétlenül sikerült, mert amellett, hogy megrontotta a császár és a papság viszonyát, a feleség fiatalon, 901. április 12-én már meg is halt.
A császár ezt követően egyelőre nem vállalkozott új, még nagyobb bűn elkövetésére, ezért szeretőt tartott Zóé Karbonopszina személyében, akitől 905-ben fiúgyermeke született. Nikolaosz Müsztikosz pátriárka ekkor beleegyezett, hogy 906. január 6-án megkeresztelje Kónsztantinoszt és elismerje legitim trónörökösnek, de csak azzal a feltétellel, hogy Leó eltaszítja Zóét. A császár ehelyett január 9-én eljegyezte Zóét, és császárnővé (augusta) nevezte ki. A lépés rettentő haragot váltott ki az egyháziakból, akik 906 karácsonyán és 907 vízkeresztjén nem engedték be a Hagia Szophia székesegyházba.
León a korábban jól bevált eszközhöz fordult, kijátszva egymás ellen a római pápa és a konstantinápolyi pátriárka régi hatalmi viszálykodását. Kapcsolatba lépett III. Sergius pápával, aki az enyhébb nyugati szabályoknak megfelelően megadta a szükséges diszpenzációt, örülve, hogy a császár végre elismeri a főségét. Leó erre építve ideiglenesen leváltotta Müsztikosz pátriárkát, helyére Euthümioszt állította, amivel tovább mérgesítette a helyzetet. Végül a klérus kénytelen volt meghajolni a császári akarat előtt: 908. május 15-én Leó és Zóé kisfia, a későbbi VII. (Bíborbanszületett) Konstantin társcsászárrá koronáztatott. A császár célja így teljesült, bár a vita egyházi jellegű része egészen uralkodása végéig elhúzódott, és Müsztikosz álláspontja jutott győzelemre.
Utódlása, művei emlékezete
A tudós Phótiosz neveltje, León nem csak törvénykezése, hanem irodalmi munkássága miatt is kiérdemelte a Bölcs melléknevet. Taktikon című művében összegezte hadtudományi tapasztalatait; ebben utal a magyarok szokásaira is. Egyházi jellegű munkát is folytatott: több homíliája és értekezése maradt az utókorra. Kortársa, Cremonai Liudprand két történetet is hagyományozott az utókorra, melyek Hárún ar-Rasídra vagy épp Theophiloszra emlékeztető álruhás ellenőrzéseket és tréfákat örökítenek meg.
Amikor Leó 912-ben meghalt, fia, Kónsztantinosz még hatéves kisgyermek volt. A trónt így az addig a politikától távolmaradó, már 879 óta társcsászári rangot élvező III. Alexandrosz örökölte, aki rövid uralkodása alatt eltávolította az udvarból Zóét és Leó embereit, ám azok - halála után - visszatértek, és hamarosan Zóé Augusta nyerte el a legfelsőbb hatalmat.
Művei magyarul
- részletek INː (szerk.) Simon Róbert – Székely Magda – Dimitriosz Hadziszː A bizánci irodalom kistükre, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974, ISBN 963-07-0345-9, 121–127, 729–737 p
Források
- ↑ Ostrogorsky: Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Budapest: Osiris. 2003. ISBN 963 389 383 6
Kapcsolódó szócikkek
| Előző uralkodó: I. Baszileiosz |
Bizánci császár 886 – 912  |
Következő uralkodó: III. Alexandrosz |
