Vértesboglár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vértesboglár
R.k. templom (3966. számú műemlék).jpg
Műemlék római katolikus templom
Vértesboglár címere
Vértesboglár címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Közép-Dunántúl
Megye Fejér
Járás Bicskei
Kistérség Bicskei
Jogállás község
Polgármester Sztányi István[1]
Irányítószám 8085
Körzethívószám 22
Népesség
Teljes népesség 874 fő (2014. január 1.)[2]
Népsűrűség 38,39 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 161[3] m
Terület 23,21 km²
Földrajzi nagytáj Dunántúli-középhegység[4][5]
Földrajzi középtáj Vértes–Velencei-hegyvidék[4][5]
Földrajzi kistáj Lovasberényi-hát[4][5]
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Vértesboglár  (Magyarország)
Vértesboglár
Vértesboglár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 25′ 42″, k. h. 18° 31′ 27″Koordináták: é. sz. 47° 25′ 42″, k. h. 18° 31′ 27″
Vértesboglár  (Fejér megye)
Vértesboglár
Vértesboglár
Pozíció Fejér megye térképén
Vértesboglár weboldala

Vértesboglár község Fejér megyében, a Bicskei járásban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vértesboglár község Fejér megyében, a Vértes hegység tövétől keleti irányban négy kilométerre helyezkedik el. A falut körülvevő területek nagy része a Vértesi Tájvédelmi Körzethez tartozik.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vértesboglárt és környékét már a rómaiak is lakták, amit az itt talált római korból származó leletek, s a települést átszelő római út nyomai is bizonyítanak.

Boglár (Al- és Felboglár) nevét az oklevelek már 1187 előtt említik, mint királynéi birtokot. Nevét 1193-ban Boclar, 1221-ben Boklar, 1311-ben Olboklar (Alboglár), 1339-ben Boklár alakban írták.

1187 előtt a királynéi és nemesi birtok Boglárt Eufrozina királyné a fehérvári kereszteseknek adta.

1221-ben Doboka körülhatárolt földjét 30 M-ért eladta Csák nemzetségbeli (de gen. Chak) Demeter mesternek. (Az eladott föld területbe nem tartozott bele az ott lévő Szent György-templom harangozóinak földje.)

1311-ben Károly Róbert király Lukács, Benedek és a többi elhalt királynéi nép (populorum reginalium) felboglári földjét a Csák nemzetségbeli István fia Péter nevű szerviensének, és Vasvári Péter comesnek (ispán) adta, s határait leiratta, e határleírásból kitűnik, hogy 1311-ben Alboglár (Olboklar), Budmer, Venye és Keer (Kér) volt a szomszédos települése.

1332-ben a Csák nemzetségbeli Wgud néhai bán fia Demeter fia Móric győri domonkos szerzetes vásárolt boglári földjét eladta Németi Heym fiainak, még mielőtt a király Demeter összes birtokát a cseh Chenyknek adta volna. Németi Heym fiai közül László hölgykői várnagy volt.

A település a török időkben elnéptelenedett, csak mint puszta hely szerepel.

A 18. században az elpusztult falut a környező településekkel együtt az Esterházy család vásárolta meg, s nagy részben Bajorország-ból, Fekete-erdőből érkező német telepesekkel népesítette be.

1945 előtt a községet javarészt németajkú lakosság lakta, csupán tíz-tizenkét magyar anyanyelvű család élt itt, akik mind mezőgazdasági cselédként dolgoztak.

Az 1941-es népszámlálás adatai szerint a község lakossága 1288 fő, összesen 274 lakóépület állt itt. A község határa 4035 kat. holdot tett ki, melyből 600 kat. hold szántó és 860 kat. hold erdő csákvári gróf Esterházy Móric tulajdonát képezte. A lakosság többnyire helyben földműveléssel foglalkozott (egésztelkes ill. féltelkes gazdák voltak), de a nyári idényben aratási bérmunkákat is vállaltak más községekben. A fiatalok nagy része Budapestre járt dolgozni.

1945. előtt csak egy négytantermes iskola működött Vértesbogláron, osztatlan osztályokkal. A nehéz anyagi körülmények miatt a szülők nem engedhették meg, hogy gyermekeiket felsőbb iskolában taníttassák, ipari pályára is kevesen kerültek.

Közlekedés szempontjából sem volt jó helyzetben a falu: utazás csak végig szekéren, vagy a 4,2 km-re vasútállomásról volt lehetséges a környező falvakba, városokba eljutni. A második világháború során a férfiak jórészt a frontra kerültek, így a mezőgazdasági munkák elvégzése a nőkre, gyermekekre és az idősekre hárult.

A szovjet egységek 1944. december 24-én este 8 órakor érték el a falut, azonban a front még sokáig a község határában húzódott. Az ismétlődő német támadások miatt a községet kiürítették, a lakók Vértesacsán, Alcsúton, Tabajdon találtak ideiglenes menedéket. A kitelepítettek csak március 15-e után térhettek vissza otthonaikban.

A harcok során az igavonó állatok nagy része elpusztult. A Földigénylő Bizottság 1945 május elején 664 kat. hold földből 508 kat. holdat osztott szét száz igénylő között, akik közül 49 addig teljesen földnélküli volt. A földek nagy részét a volt Esterházy birtokból osztották ki.

1945. április 6-ig a községben katonai közigazgatás volt. 1945. áprilisának elején indult meg a községben a tanítás, ekkor a tanítók még a lakásaikon oktatták a 240 tanulót. Az iskola épületét 1946. elejére sikerült helyreállítani. A gyermekek a széket és a téli időszakban a tüzelőt otthonról hozták. Átmenetileg téglára fektetett deszkalapok szolgáltak asztalként, és pergamen papírral ragasztották be az ablakokat hogy ne legyen huzat. Az iskolai élet 1948-tól normalizálódott.

1946. májusában került sor a németajkú lakosok kitelepítésére nemzetközi megállapodás értelmében. Nyolcvannégy család költözött el, helyükre kilencvennégy családot telepítettek be Románia, Csehszlovákia és Magyarország különböző területeiről.

1947-ben földművelés-szövetkezet alakult.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Vértesboglár települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. június 18.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
  3. Vértesboglár, Hungary (angol nyelven) (html). Falling Rain Genomics, Inc. (Hozzáférés: 2012. július 8.)
  4. ^ a b c Fejér megyei kistérségek összehangolt stratégiai programja (pdf) pp. 29–34. Sárvíz Térségfejlesztő Egyesület, 2001. (Hozzáférés: 2012. július 11.)
  5. ^ a b c szerk.: Dövényi Zoltán: Magyarország kistájainak katasztere, az első kiadást szerkesztette: Marosi Sándor és Somogyi Sándor, Második, átdolgozott és bővített kiadás (magyar nyelven), Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. ISBN 978-963-9545-29-8 (2010) 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A felszabadulás a bicskei járásban (Bicske, 1970)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]