Sárrét (Tiszántúl)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Sárrét egy tiszántúli tájegység, amely Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun Szolnok megyék területén fekszik. Napjainkra eredeti jelentéstartalmát már jórészt elvesztette, figyelembe véve, hogy a névadó mocsarakat, ingoványokat lecsapolták, már nincs meg az az összekötő kapocs, ami egy egységgé fogta össze az egykori területeket. A Sárréten belül megkülönböztetünk Kis- és Nagy-Sárrétet, előbbi Békés és Hajdú-Bihar megye találkozásánál azok keleti részein található, míg a Nagy-Sárrét Békés megye északnyugati, Hajdú-Bihar délnyugati és Jász-Nagykun-Szolnok megye délkeleti sarkában található.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nagy-, illetve Kissárrét, Hajdú-Bihar déli, és Békés megye északi, északkeleti részén terült el. Nevét a Berettyó, Hortobágy-Berettyó és a Körösök által táplált mocsaras, ingoványos területről kapta. Területe valamikor kb. 150 ezer hold lehetett.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Sárrét, zord mocsaras, nádas emberi letelepedésre szinte alkalmatlannak tűnő terület volt egykoriban. Mégis már a honfoglalás előtt is lakták, szétszórt kis lakosszámú települések sűrűn fordultak elő a Sárrét szárazabb helyein. Nehezen megközelíthető helyek voltak ezek, melyek természetes védelmet nyújtottak az ott lakók számára, ugyanakkor bőven ellátta a lakosságot élelemmel, tüzelővel.

A letelepüléskor a Borsa, Csolt és Vatha nemzetség kapta meg a területet. A Szent István király által elrendelt templomépítések itt nagyon lassan mentek végbe, részben azért mert helyben nem állt rendelkezésre jó építőanyag, a köveket a bihari hegyekből hozták. Másik ok a keresztényellenes mozgalmak, melyek főleg innen indultak például a Vata-féle pogánylázadás. 1241-ben, Kada Kán által vezetett tatár csapatok dúlták fel a településeket, de később szinte minden falut újjá építettek. 1550 körül kezdett terjedni a reformáció, a helyiek igen korán felvették az új vallást, reformátussá vált a lakosság nagy része. Gyula eleste után 1566-ban a Sárrét déli fele török uralom alá került, 1660-ig Várad elestéig Szeghalomnál volt a határ a Török Birodalom és Erdély között. Ez azzal is járt, hogy a falvakat állandóan pusztították, némelyik többször is elnéptelenedett. Várad 1692, és Gyula 1695-ben történt visszafoglalása után, a falvak fokozatosan benépesültek, de számuk alaposan megfogyatkozott.

1720 után a települések fejlődése általában egyenletes volt, többségük ma is létezik. Helyi jellegzetességnek tekinthetjük, hogy a mocsarak a határokat bizonytalanná tették, sok határper is folyt emiatt. 1720 után nagy határrendezések voltak, Szeghalom, Füzesgyarmat és Csökmő hovatartozása sokáig volt vita tárgya. Az ez utáni időszakot csendes fejlődés jellemezte, szaporodtak a házak, ezek azonban még mindig sár-, vályogfalú és nádtetős épületek voltak. A lakosság a kezdetektől egészen a folyók szabályozásáig, és a mocsarak lecsapolásáig, szabad tartásos, rideg állattenyésztéssel foglakozott. A vizek szabályozása után a mocsarak gyorsan kiszáradtak, és a nádasok felégetése után beindult az intenzív földművelés.

Jelentős ipara nem alakult ki, ezt egyébként a szinte járhatatlan utak is akadályozták, a vízrendezés után (1886-88) viszont beindult a vasútépítés. A lakosság egy része itt talált magának megélhetést, egy másik jelentős résznek viszont lehetőséget biztosított, hogy távolabbi helyekre vándoroljanak, az akkoriban létesült ipari központokba.

Települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Aka, Bakonszeg mellett volt. Első írásos emléke 1283-ból való, a török pusztítás után nem építették újjá
  • Apróhalomháza, Gyomától északra. 1321-ben említik mint a Barsa család birtokát, 1598-ban a török csapatok véglek elpusztították.
  • Bakonszeg, Berettyóújfalutól délnyugatra a Berettyó mellett, a 12.sz-ban Apa-Kovácsi néven szerepelt, de a területén jelentős népvándorlás korabeli sírokat is találtak. Ma is létező település, itt temették el Bessenyei Györgyöt.
  • Balkány, Szeghalomtól északnyugatra feküdt. 1598-ban pusztult el.
  • Bálintelke, Berettyóújfalutól délnyugatra. Első emléke 1291-ből való, 1470-ben már csak mint pusztát említették.
  • Báránd, Püspökladánytól keletre. Első írásos emléke egy IV. László által kiadott oklevél.
  • Barsa, Csökmőtől északra volt. Első említése 1216-ban volt, a török pusztítása után nem épült ujjá.
  • Bélmegyer,Vésztőtől délnyugatra fekszik, először 1346-ban említették
  • Berettyószentmárton, ma Berettyóújfaluhoz tartozik, annak déli részén a Berettyó bal partján. Első említése 1213-ból származik.
  • Berettyóújfalu, először 1285-ben mint Nova Villa említették.
  • Biharnagybajom, Füzesgyarmattól északra fekszik, 1216-ban szerepel először a váradi regestrumban, de a történészek szerint a honfoglalás előtt jelentős földvár lehetett a területén
  • Bihartorda, Berettyóújfalutól nyugatra fekszik, első említése 1221-ből való.
  • Bócshida, (Bócs), Berettyóújfalutól délnyugatra, 1274-ben említették először, ma már csak egy tanya áll a helyén.
  • Bozsód, Csökmőtől északkeletre feküdt, először 1220-ban említették, a török idők alatt pusztult el.
  • Bökény, szintén Csökmő közelében volt, 1214-ben említették először, és 1588-ban még lakták. Pontos helye nem ismert.
  • Bucsa, Karcag és Füzesgyarmat között található.
  • Cséfány, Szeghalom közelében, 1336-ban már egyháza volt, 1598-ban a tatárok elpusztították.
  • Csekehida, Zsákától nyugatra lévő falu volt. 1322-ben már írásban említették, a török pusztítás után nem építették újjá.
  • Csiff, 1229-ben Cheph néven említették, kis lélekszámú település volt, ma Darvashoz tartozik, Csiff-major néven.
  • Csolt, Vésztőtől nyugatra a mai mágori dombon állt. 1220-ban említették először, a 16.-ik sz.ban Mágor faluhoz csatolták.
  • Csökmő, neve több változatban is előfordult. 1219-ben már szerepelt a váradi regestrumban.
  • Csudabala, Gyomától északra volt, először 1325-ben említették, 1703-ban végleg elpusztult.
  • Darvas, Csökmő, Zsáka és Füzesgyarmat szomszédságában található, 1396-ban már mai nevén szerepelt.
  • Déter, Berettyóujfalu közelében volt egykori falu, 1252-ben írásban említették, 1477 után viszont már nem tettek róla említést.
  • Dévaványa, első írásos emléke 1334-ből való.
  • Ecsegfalva, Dévaványától északra található, 1475-ben már mint virágzó falut említették.
  • Enyed (Ösvény), Füzesgyarmat közelében volt, 1219-ben említették először, 1598-ban a tatárok pusztították el.
  • Fás, Vésztőtől nyugatra volt, 1221-ben már említették. Érdekessége, hogy a török idők alatt végig fenállot, csak 1685 után pusztult el, főleg a császári csapatok "jóvoltából". 1728-ban ismét benépesítették, de egy későbbi pestisjárvány majdnem az egész falut elpusztította. A túlélőket Körösladányba költöztették, azóta lakatlan.
  • Furta, Zsáka mellett található. Első, megbízható írásos emléke 1552-ből való.
  • Füregyháza, Füzesgyarmat közelében volt, első emléke 1216-ból való, de már a tatárjáráskor elpusztult.
  • Füss, Szeghalom közelében volt, pontos helye nem ismert. 1283-ban egy örökösödési oklevélben említették, valószínűleg a török idők alatt pusztult el.
  • Gáborján, Szentpéterszeg és Hencida között a Berettyó partján. Először a XV. században említik.
  • Hencida, Gáborján tőszomszédságában a Berettyó partján helyezkedik el. Először a XV. században említik.
  • Szentpéterszeg, Berettyóújfalu és Gáborján között a Berettyó mentén terül el. A honfoglaláskor már lakott terület.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sárréti írások (Néprajzi és helytörténeti antológia) Szerkesztette: Miklya Jenő (1965)