Románd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Románd
Románd távlati kép.JPG
Románd címere
Románd címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Nyugat-Dunántúl
Megye Győr-Moson-Sopron
Járás Pannonhalmi
Jogállás község
Polgármester Galler Jenő[1]
Irányítószám 8434
Körzethívószám 88
Népesség
Teljes népesség 313 fő (2015. jan. 1.)[2]
Népsűrűség 30,66 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 9,85 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Románd (Magyarország)
Románd
Románd
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 26′ 55″, k. h. 17° 47′ 28″Koordináták: é. sz. 47° 26′ 55″, k. h. 17° 47′ 28″
Románd (Győr-Moson-Sopron megye)
Románd
Románd
Pozíció Győr-Moson-Sopron megye térképén
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Románd témájú médiaállományokat.

Románd község Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmi járásban található.

Fekvése[szerkesztés]

A település Győrtől 28 km-re, Veszprémtől 47 km-re, Kisbértől és Pápától 30–30 km-re található. A 82-es főúttól 1 – 1,5 km-re fekszik. A Tatabánya–Pápa-vasútvonalon vasúti megállóhelye volt - de 2007-ben itt megszűnt a forgalom. A falu a Sokorói-dombság déli lankáin és az északi Bakony vonulatai mentén lévő völgyben húzódik meg. Átlagos magassága a tengerszint felett 170–180 m-re van. Talaját agyagos, löszös homokdombok alkotják. A falun a Bornát-ér és a Térkerti-patak folyik át, melyek érintik a község szélein lévő halastavat.

Nevének eredete[szerkesztés]

Első említése körülbelül 1235-ből származik.[3]

Nevét illetően több feltevés is napvilágot látott:

Az egyik szerint a középkorban népszerű Roman névből alakult ki, a –d helységnevekhez járuló képző segítségével.[4][5][6]

Egy másik teória mellett érvelnek azok, akik szerint az oklevelekben szereplő „villa Roman” jelentése arra utal, hogy már a római korban is éltek itt emberek és a valamikori tó partján egy villa állt. Ezt több régészeti lelet is megerősíti.[7][8]

A harmadik elképzelés egyházi vonatkozású, mely szerint Szent Romanusról kapta a nevét.

Települések és terjeszkedések a múltban[szerkesztés]

A feltárt régészeti leletek és a múlt feljegyzései egyértelműen bizonyítják, hogy az elmúlt 3000 évben több település is állt itt, különböző korszakokban, különböző helyeken. Ezek a következők:

1. Bronzkor, Kr. e. 9. század: A múlt század idején talált Horogúti leletegyüttes egy Kr.e. 9. századból származó település nyoma.[9][10]

2. Római kor, 1-4. század: Főként a vasút építésekor kerültek elő jelentősebb római kori leletek. A vonaltól északra és délre több kőépület nyomait is megtalálták. Érdekesség, hogy a legtöbb itt talált római kori érme is a 200-as évekből való. A szájhagyomány szerint a templom előtt álló két kőoszlop (amelyek 1822 és 1960 között a mára elpusztult Kálváriánál álltak) is egy római kori épület maradványai. Sőt, a falu nevének eredetét is egyesek a római korral hozzák összefüggésbe.[11][12]

3. Középkori magyar falu: 1531 és 1542 között pusztult el a török időkben. Templomának romjai még a 18. században is megvoltak. Az ideérkező svábok „elődeik” tiszteletére a helyére fakeresztet állítottak (amely mára eltűnt). A falu egykori helye a népi nyelvben sokáig fennmaradt, hiszen ezt a területet Templomdűlőnek/Pusztaszentegyháznak/Kirchen Äckernek nevezték a romándiak.[13] [14]

4. Ideiglenes települések: Több sikertelen telepítés is lezajlott a 16. században. A lakosság ekkor magyar jobbágyokból állt, akik azonban nem tudtak huzamosabb ideig megtelepedni.[15][16]

5. Németajkú falu, 1721-től: A sikeres megtelepedésre egészen 1721-ig kellett várni. Ekkor a Győri püspökség német nyelvű telepeseket hívott ide. A falu elhelyezkedése – egyes téves feltételezésekkel ellentétben – egybeesik a maiéval. A házak a mai „fő úton” álltak azzal a különbséggel, hogy csak a patakig tartott az utca.[17][18][19]

6. Terjeszkedések a 19. században: A túlnépesedés következtében az 1830-as és az 1850-es évek között a szegényebb zsellér családok elkezdtek kiköltözni a szőlőhegyi dűlőkbe (először az Ackerbe, majd a Luliba és a Újhegybe). A TSz világ idején az Újhegy és Luli házait fokozatosan elkezdték lebontani. Lakosa ma már csak az Acker dűlőnek van, igaz, ez már korántsem emlékeztet az egykor ott zajló nyüzsgő életre.[20][21][22][23][24]

7. Terjeszkedés 1950-es évektől: Ekkor kezdett kiépülni a patakon túli terület, valamint ekkor kerültek kimérésre az Alkotmány utca telkei is.

A "svábok" betelepítése[szerkesztés]

Telepítési szerződése 1721. március 28-án íródott. A németajkú telepesek származási helyére az anyakönyvekben mindösszesen egyetlen utalást találni 1727-ből, amikor az egyik elhunyt lakosnál feljegyezték, hogy Sulzbach-ból származik. Ebből a településből többet is találni a mai Németország és Ausztria területén egyaránt.

Azonban több tanulmány, kutatás és a szájhagyomány is választ próbál adni a kérdésre:

  1. Bél Mátyás, 1730-as években: "részben a mosoni vidékről, részben a Német Birodalom területéről hozták őket ide"[25]
  2. Pesty Frigyes, 1864: "Egy része Vas megyéből, Hiencz németekből, Mosony megyéből és Stajer honból népesíttetett"[26]
  3. Vonház István, 1931: Szerinte 8 másik településhez hasonlóan: "Moson és Sopron megyékből, továbbá Mainz-ból, Würzburgból és a sváb hercegségből." települt újra.[27]
  4. Szeghalmy Gyula, 1937: „a XVIII. század elején népesült újra vasmegyei, mosonmegyei és Stájerországból
  5. S. Lackovits Emőke, 1984: Azon települések közé sorolja, amelyek: "Ausztria keleti részeiből, Badenből, Mosel - frank területekről, Hessenből és Pflazból" települtek be.[28]
  6. Szájhagyomány: Karintia, Stájerország, Bajorország is egyaránt élt a szájhagyományban, mint őshaza.

18-19. század[szerkesztés]

Vályi András, 1799: "Német falu Veszprém Várm. földes Ura a Győri Püspökség, lakosai katolikusok, fekszik Gyirótnak szomszédságában, és annak filiája; határjának földgye termékeny, szőleje meglehetős borokat terem; erdeje tsekély, vagyon egy nádas tója, és azon egy essőt kiáltó malma"[29]

1809-ben a Napóleon ellen vívott harc idején tábor létesült a község határában.[30]

1831-ben Románd és több környező falu lezárta az utakat és szigorú ellenőrzéseket vezettett be annak érdekében, hogy megelőzzék a nagy kolera járvány. A akció sikerrel zárult.[31]

1848-49: A szabadságharc idején több falubelit soroztak be. Továbbá vonatkozása még, hogy a vesztes, június 28-ai Győri csata után Kmety György tábornok csapatai Romándon keresztül haladtak tovább, hogy a Görgei seregéhez csatlakozni tudjanak. Ez azonban később meghiúsult.[32]

1830-1857 között a túlnépesedés következtében több zsellér család költözött ki az Acker dűlőbe. Később már a Luli és az Újhegy területén is egyre több lakóház állt.

Fényes Elek, 1851:„német falu, Veszprém vmegyében, Győr vármegye szélén, ut. p. Mező-Őrs, 520 kath. lak., paroch. templommal, homokos határral, csekély erdővel. F. u. a győri püspök.[33]

A túlnépesedés másik következménye volt, hogy az 1880-as évektől megkezdődött a kivándorlás Amerikába, amely (kis megszakítással) az 1930-as évekig tartott. Legkevesebb 300 fő hagyta itt ideiglenesen vagy véglegesen otthonát. Töredékük, körülbelül 70-80 személy tért vissza.

I. és II. világháború[szerkesztés]

Az első világháború alatt nem csak a katonák, de az itthon maradt lakosság is sokat szenvedett. A katonák többsége a Magyar királyi veszprémi 31. gyalogezredbe, valamint a Császári és királyi (K.u.k) győri 19. közös gyalogezredbe került. 1916-ban a település négy harangjából hármat elvittek hadicélra. A katonák közül 13 (vagy 14) a távolban halt meg, míg 4-en a fronton szerzett betegség következtében már itthon hunytak el. A civilek közül legalább egy fő esett áldozatul a spanyolnáthának. A háború alatt orosz, szerb, olasz és román hadifoglyokat is helyeztek el romándi gazdáknál, akik közül ketten a helyi temetőben nyugszanak.

Kevesen tudják, de a háború után a román csapatok a faluba is eljutottak - a helyi lakosság nem kis nyomorúságára.

A második világháború az elsőhöz hasonlóan érzékenyen érintette a községet. A három harang közül ismét elvittek egyet (az első világháborúban elpusztultak helyére kettő másik készült 1928-ban). 1944-ben a németek Romándon a helyieknél szállásolták el magukat. Az iskolában kialakított kórházban legalább 7 német katona halt meg, akik közül 5-en még ma is itt nyugszanak. 1944 novemberében a nyilasok több munkaszolgálatos csoportot is keresztül hajtottak a településen. A lakosság ételt és vizet adott a menetben lévőknek, valamint közülük egyet - aki a falu határában halt meg - sajátjaként temetett el. Az egyik menetben volt egyébként Radnóti Miklós is. 1944 decemberében a Kálvária kerítését az utak javítására használták fel a németek. 1945. március 25-én érték el a falut az orosz csapatok. A helyi lakosságot idejük alatt (is) számtalan atrocitás ért.

A katonák közül 12 helyi lakos és további 4 elszármazott halt meg a háborúban.

Ki- és betelepítések (1946-1948)[szerkesztés]

A háború után kimondták a németek kollektív bűnösségét. 1946-ban jelentek meg itt ismeretlen előéletű családok - legtöbbjük nyilasokból lett kommunista. A helyi svábság ekkor élte kálváriáját. Az "újtelepesek" (nem összekeverendő a felvidékiekkel!) minden törvénytelen eszközt bevetettek annak érdekében, hogy tönkretegyék a sváb közösséget. Az 1941-es népszámlálás idején a lakosság többsége magyar nemzetiségűnek és német anyanyelvűnek vallotta magát. Ezen felül itt a Volksbund sem tudott szervezetet létrehozni. Ezek hatására kitelepíteni csak egyetlen személy tudtak Németországba, valamint egy család került áttelepítésre Döbröntére. Azonban a lakosság többségét a német anyanyelvre hivatkozva kilakoltatták és pincékbe, présházakba, istállókba, valamint más családokhoz telepítették át.

1947-ben felvidéki családokat telepítettek Romándra. Nyáron 14 pozsonypüspöki, majd ősszel 14 garamdamásdi családot irányítottak ide. Az együttélés a svábok és a felvidékiek között kezdetben két véglet között mozgott, de hamarosan rájöttek, hogy "hasonló cipőben járnak". Fokozatosan kialakult egy erős közösség, amely pár év alatt elüldözte a svábság meghurcoltatásáért felelős személyeket.

1950 után[szerkesztés]

Az első termelőszövetkezetet 1950-ben kezdték szervezni, majd több tsz csoport is alakult. A forradalom után ismét több tszcs lett, amelyek 1961 januárjában Új Élet néven egyesültek. Később ehhez csatlakoztak, a giciek, bakonygyirótiak és a bakonypéterdiek is. Az emberek a korábbi atrocitások miatt nehezen léptek be, de ez később mégis a község fejlődésének a motorja lett. A végső egyesülés 1975-ben történt meg a veszprémvarsányi tsz-szel, ami szervezetileg nem változott a rendszerváltásig.

A település 1945 után átalakult. Kb. 30 szalmatetős, tömött vályogfalú egészségtelen viskót lebontottak, ami két később elnéptelenedett utcára terjedt ki. Tűzvész is pusztított a faluban. Helyette új utcát alakítottak ki, az Alkotmány utcát. A település a tanácsrendszerben először önálló tanácsot alkotott, majd 1963-tól Bakonygyiróttal, Bakonypéterddel és Gic községekkel közös tanácsba tömörült. A rendszeráltás után minden település önálló önkormányzatot hozott létre. Az ügyek intézésére pedig közös körjegyzőség létesült. 2003. december 31-i hatállyal Bakonygyirót és Románd közös megegyezéssel megszüntette a körjegyzőséget. A képviselő-testület ideiglenesen önálló Polgármesteri hivatalt hozott létre. 2005. január 1-jétől csatlakozott a Tápszentmiklós és Lázi községek által 2003-ban megalakított körjegyzőséghez.

A korábban Veszprém megyéhez tartozó település 2002-ben került át Győr-Moson-Sopron megyébe.

A falu fejlődésének fontos állomásai: belterületi út és járdaépítés 1962-ben. Az egészségház, benne orvosi rendelővel és védőnői szolgálattal 1966-ban létesült. A Romándot Bakonypéterddel összekötő aszfaltos út 1969-ben épült meg. Megjegyzendő, hogy ezt a lakosság már a II. világháború előtt szorgalmazta, de az akkori képviselő-testület leszavazta. A későbbiekben kultúrházat építettek a községháza mellé. Ezen kívül 50 férőhelyes kétcsoportos napközi otthonos óvodát is kialakítottak, melyet a kis születésszám miatt összevontak. A községben a vonalas infrastruktúrák többsége megvalósult. Az egész települést 1947-ben villamosították. 2001-ben korszerű üvegszálas vezetéket fektettek le a mai modern kommunikációs hálózatokhoz, mely összeköti a falut a megyeszékhellyel. A lakosság kérésére a vezetékes gázhálózatot 1999-ben adták át. A csatornahálózat létesítését tervezik.

Népesség[szerkesztés]

A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 90,8%-a magyarnak, 0,3% cigánynak, 4,3% németnek, 0,7% románnak, 0,7% szlováknak mondta magát (8,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 76,1%, református 2,6%, evangélikus 2,3%, görögkatolikus 0,3%, felekezeten kívüli 8,2% (10,5% nem nyilatkozott).[34]

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Római katolikus temploma 1738 és 1743 között épült[35][36]. Később több bővítésen és átépíttésen is átesett. Az egyik legjelentősebb bővítés 1942-ben történt - báró Apor Vilmos segítségével.
  • Amerikás kőkereszt: 1896-ban került felállításra a mai temetőben - főként az Amerikába vándorolt hívek segítségével.
  • Redling-Unferdorfer kereszt: Redling József és neje állíttatta 1909-ben.
  • Czipf kereszt: 1909-ben állíttatta Czipf György és neje.
  • Kristóf kereszt: Kristóf Mária adományából készült 1909-ben, amely a templom előtt áll. Korábban szintén állt ott kereszt.
  • Háborús emlékmű: 1989-ben került felállításra. Kezdetben csak a II. világháborús áldozatok nevei szerepeltek rajta. Körülbelül egy évtizeddel később egészült ki az I. világháborús nevekkel.

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. www.romand.lapunk.hu/ – Románd Község Hivatalos Honlapja. © Tápszentmiklós-Győrasszonyfa-Sikátor-Románd községek Közös Önkormányzati Hivatala. (Hozzáférés: 2015. szeptember 25.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés: 2015. szeptember 4.)
  3. Az Árpád-kori nádorok és helyetteseik okleveleinek kritikai jegyzéke (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 51. Budapest, 2012)
  4. ILA B. – KOVACSICS J. (1964): Veszprém Megye Helytörténeti Lexikona I., Akadémia kiadó, Budapest.
  5. JUHÁSZ D. (1998): A korai ómagyar kor névadása különös tekintettel Veszprém megyére. Veszprém és környéke a honfoglalás korában (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 8. 1998)
  6. A Pallas nagy lexikona, 9. kötet: Hehezet-Kacor (1895)
  7. ZOLTAI L. (1908): A hajdúsámsoni bronzkincs. Múzeumi és Könyvtári Értesítő 2. évfolyam (Budapest, 1908) 2-3. füzet. – szerk.: Mihalik József.
  8. LOVAS E. (1940) Győr környéke az Imperium Romanum keretében. (Csizmadia Andor szerk.: Győri Szemle. 11. évfolyam, 1940.)
  9. NÉMETH P. – TORMA I. (1965): A romándi későbronzkori raktárlelet. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4.
  10. ECSEDY I. - KEMENCZEI T. - KOVÁCS T. (1995): A bronzkor kincsei Magyarországon Időszaki kiállítás katalógusa. Pécs.
  11. Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1901
  12. HUSZÁR L (1963): Éremlelőhelyek Veszprém megye területén. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. Veszprém.
  13. BÉL M.: Veszprém megye leírása. A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 6. Veszprém 1989.
  14. ILA B. – KOVACSICS J. (1964): Veszprém Megye Helytörténeti Lexikona I., Akadémia kiadó, Budapest.
  15. GECSÉNYI L.: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezelési jegyzőkönyveinek regesztái I. kötet 1580–1616.
  16. HU MNL OL E 156 - a. - Fasc. 028. - No. 055 / a. 24-25. oldal
  17. Győri Püspöki Levéltár. Capsa C. Fasc. 31. Nr. 4
  18. LICHTNECKERT András: Veszprém vármegye községeinek urbáriumai, úrbéri és telepítési szerződései 1690-1836. A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 21. Veszprém, 2009.
  19. Levéltári térképek
  20. Adó- és népösszeírások
  21. Egyházi utalások, feljegyzések
  22. Telkek tulajdoni lapjai
  23. Az anyakönyvekben talált utalások, házszámok
  24. Levéltári térképek
  25. BÉL Mátyás: Veszprém megye leírása. A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 6. Veszprém 1989.
  26. PESTY Frigyes: Magyarország helynevei történeti, földrajzi és nyelvészeti tekintetben, 1864.
  27. VONHÁZ István: A szatmármegyei német telepítés (Pécs, 1931)
  28. S. LACKOVITS Emőke: Veszprém megye nemzetiségeinek történeti és néprajzi kutatása. Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok X. 1984.
  29. VÁLYI András (1799): Magyar országnak leírása III. kötet
  30. VERESS D. Csaba (1984): Veszprém megye és az 1809. évi francia háború. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)
  31. DÁVID Z. (1984): 1831. évi kolerapusztítás Veszprém megyében. Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)
  32. HERMANN Róbert (1998): Görgei Artúr és Csány László levelezése II. közlemény (Befejezés) Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) V. évfolyam 1998.2. szám. Forrásközlemények
  33. FÉNYES Elek (1851) – Magyarország geográfiai szótára, Kozma Vazul nyomtatta, Pest.
  34. Románd Helységnévtár
  35. Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár VIII. 31. I. 41. Románd
  36. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980) Rajczi Pál: A pápai esperesi kerület összeírása 1748-ban

További információk[szerkesztés]