Bakonypéterd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Bakonypéterd
Bakonypéterd rk templom.jpg
Bakonypéterd címere
Bakonypéterd címere
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióNyugat-Dunántúl
MegyeGyőr-Moson-Sopron
JárásPannonhalmi
Jogállás község
Polgármester Bolla Tünde[1]
Irányítószám 9088
Körzethívószám 88
Népesség
Teljes népesség 284 fő (2015. jan. 1.)[2]
Népsűrűség27,05 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület10,02 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Bakonypéterd (Magyarország)
Bakonypéterd
Bakonypéterd
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 28′ 03″, k. h. 17° 47′ 54″Koordináták: é. sz. 47° 28′ 03″, k. h. 17° 47′ 54″
Bakonypéterd (Győr-Moson-Sopron megye)
Bakonypéterd
Bakonypéterd
Pozíció Győr-Moson-Sopron megye térképén
Bakonypéterd weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bakonypéterd témájú médiaállományokat.
A buszmegálló

Bakonypéterd (németül: Petersdorf[3]) egy község Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmi járásban.

Fekvése[szerkesztés]

A Bakony északi szélén, a Bakonyalján helyezkedik el. A Sokorói-dombság délkeleti szélén a Győrt Veszprémmel összekötő 82-es főközlekedési út mentén kialakult egyutcás falu. A legközelebbi város Pannonhalma (10 km).

Közlekedés[szerkesztés]

A községtől 2 km távolságra, a 82-es úttal párhuzamosan halad a Győr–Veszprém-vasútvonal, melynek a község keleti szélén megállója van. A közlekedés java része autóbusszal bonyolódik le a Kisalföld Volán Rt, illetve a nyári időszakban Veszprémbe, a Balatonra menő Balaton Volán járataival. A település határában jelenleg is forgalomszámláló hely található. A falu Románd felől egy 2 km-es aszfaltos, önkormányzati tulajdonú úton is megközelíthető. Azért érdemes megemlíteni, mert ez az útvonal lerövidíti a Pápa és a környező községek felé való haladást.

Első említése és nevének eredete[szerkesztés]

Az ásatások során feltárt leletek alapján az emberi élet nyomaival már a késő bronzkor elején találkozhatunk. Péterd első okleveles említését 1262-ből ismerjük. Az oklevélben arról számolnak be, hogy egy Pikud nevű asszony Peterd és Tamásy helységeket a Pannonhalmi Apátságnak adományoz.[4]

A Bakonypéterd név csak 1913-ban szerepel először a Magyar Helységnévtárban.

Középkortól a török pusztításig[szerkesztés]

A középkorban a pannonhalmi bencés apátság és az egytelkes nemesek közös birtoka volt.

Az oklevelek tanúsága szerint legalább három település létezett a falu területén.

  1. A legnagyobb Péterfalva/Péterd lehetett, amelyet először 1362-ben említenek.Legnevezetesebb nemesi családja a Péterdi család volt. Ez a falu valószínűleg a mai településsel megegyező helyen állt.
  2. Picsord Ravazd-Péterd határszélen feküdt. Nevét a Pityór dűlőnév őrzi. Az Apátság mellett a Picsordi család birtokai voltak itt.
  3. Likivarsány az Apátság tulajdonában volt. A falu maradványaira a "Proletár" dűlő területén bukkantak.[5][6]

Már 1531 előtt feldúlta a török. Ekkor 5 jobbágyt, 6 szegényt és 12 leégett tellet írtak össze. 1544-ben már teljesen lakatlan.[7]

"Sváb" telepítések[szerkesztés]

A sikeres (harmadik) újjátelepítésig az 1700-as évekig kellett várni. Egyes tanulmányok 1715-re teszik ezt, de valójában már korábban megtörtént. A század első éveiben a szentmártoni (pannonhalmi) anyakönyvekben felbukkanik több bejegyzés is, amelyekben péterdiek szerepelnek. Egyes családok - mint például Prosztorics, Schwarcz, Augusztin - már ekkor jelen voltak. Érdekesség, hogy később megszakadtak a péterdi vonatkozású bejegyzések, és egészen 1712-ig kell várni, hogy újra felbukkanjanak.[8]

A telepesek többségében németek voltak, de találni közöttük magyarokat és horvátokat egyaránt. A beszélt sváb dialektus alapján Alsó-Ausztria és Moson környéke lehetett az őshaza. Ezt az 1730-as években Bél Mátyás is megerősíti.

18-19. század[szerkesztés]

A telepesek megélhetési forrása a mezőgazdaság volt, hasonlóan a környező településekben letelepedettekkel. A föld nagyobb része agyagos, közepes minőségű gyümölcstermelésre alkalmas. A keskeny vizenyős rétektől kis területet elfoglaló szőlőktől eltekintve, területének legnagyobb része szántóföld. Összefüggő erdőt csak a település délnyugati sarkában találunk, mely benyúlik a romándi szőlők mögé. Legmagasabb pontja a péterdi hegy 236 m-es magasságával. A falun folyik keresztül a Bornát-ér, mely az év nagyobb részében időszakos vízfolyás.

Fényes Elek 1851-es leírása megemlíti, hogy a községnek „Jó bora van.

1868-ban találjuk első nyomát annak, hogy - a túlnépesedés miatt - valaki kiszorult a "belső faluból" és a szőlőhegybe költözött. 1877-ben az akkori plébános, Winterkorn Sándor a következőket jegyezte fel: "Szőlőhegyen körülbelül 5-6 év óta egymásután lakóházak emelkednek s híveim közül 15 család 55 lélekszámmal kint él". 1895-ben már 71-en éltek a dűlőkben. Az 1940-es évekre a külterületen lévő házak száma 28-ra emelkedett. Ezután fokozatos hanyatlás mutatkozott, és 1989-ben már csak 6-an éltek kint.[9]

Az 1880-as évek idején a túlnépesedésnek és az alacsony életszínvonalnak köszönhetően megkezdődött az Amerikába történő kivándorlás. Az akkori lakossághoz - amely 530 és 650 között mozgott - viszonyítva is óriási számokról beszélünk, hiszen 1881 és 1910 között 303-an emigráltak, sőt, a kivándorlás még később is folytatódott. Közülük mindösszesen 40 személy tért vissza.

Világháborúk[szerkesztés]

Az I. világháború alkalmával a katonák többsége a Győri 19. és a Veszprémi 31. gyalogezredekbe vonultak be. A bevonultak közül 15-en a távolban nyugszanak, 2-en pedig már itthon haltak meg a fronton szerzett betegség következtében. Emellett két gyermek is meghalt, amikor játék közben egy lövedék felrobbant a kezükben (pontosan nem tudni, hogy hogyan került hozzájuk).

A II. világháborúban áldozatai között 16 hősi halált halt helyi lakost és elszármazottat találni, valamint 4 civilt (közülük ketten gyerekek).[10]

Ki- és betelepítések (1945-1948)[szerkesztés]

A II. világháború után Bakonypéterd lakossága számára nem ért véget a megpróbáltatás. Németajkú községként rájuk is alkalmazták a kollektív bűnösség elvét.

1946-ban jelentek meg ismeretlen előéletű családok (nem összekeverendő a felvidékiekkel). Többségükről kiderült, hogy nyilasból lettek kommunisták. A helyiek rengeteget szenvedett "rémuralmuk" alatt.

A sváb lakosság közül 55 főt kitelepítettek Németországba; 30 személyt Döbröntére és Fenyőfőre telepítettek át; 26-an a kitelepítések, atrocitások miatt más településre költöztek és további 83 lakost kilakoltattak pincékbe, melléképületekbe, istállókba.

1947-ben a településre irányítottak 7 csallóközi (otthonukból menekülni kényszerült családot) és 14 garamdamásdi családot (ők a Lakosságcsere keretei között érkeztek). A kezdeti nehéz évek után a svábok, a felvidéki magyarok és a régi magyar családok kizárták maguk közül a svábok meghurcoltatásáért felelősöket, akik távozni kényszerültek. Erős közösség alakult ki, melynek két allappillére a svábság és a felvidéki magyarság lett. Sajnos, ahogyan a múltban, a jövőben is hasonló sors jutott nekik: mára mindkét népcsoport megfogyatkozott.[11]

A TSz-ektől a jelenig[szerkesztés]

A település lakosainak száma az elmúlt évszázadokban kis ingadozásokkal állandónak mondható. Inkább lassú fogyásról lehet beszélni a kilencvenes évekig. Az 1960-as évektől kezdve a nagymértékű iparosodás miatt az elvándorlás fokozódott. Az 1945 utáni kitelepítést ellensúlyozta, hogy helyettük hasonló nagyságú betelepítés zajlott le.

A község 1950-ig a romándi körjegyzőséghez tartozott. 1950-től 1962-ig önálló tanáccsal rendelkezett. 1963-ban négy település közös tanácsot hozott létre romándi székhellyel, melynek egyik társközsége volt. A rendszerváltás után önálló önkormányzatot választottak Ekkor ismét a romándi körjegyzőség tagja lett, ahonnan 1996-ban kilépett. Önállóságát néhány éven át megőrizve, 2003. január 1-jétől Tarjánpusztával és Győrasszonyfával körjegyzőséget hozott létre tarjánpusztai székhellyel. A második világháború után Összefogás néven 17 fővel alakítottak tszcs-ket (1948-ban és 1952-ben), amelyek 1955-ben egyesültek. A termelőszövetkezet 1956-ban feloszlott, de a következő évben újjászervezték. 1962-ben a romándi, 1975-ben a veszprémvarsányi tsz.-szel egyesült.

Két tantermes katolikus elemi iskoláját 1948-ban államosították, később körzetesítették. Az alsó tagozatosak Romándra, a felsőtagozatosok Veszprémvarsányba járnak iskolába. 1998-tól az általános iskola alsó tagozatát valamint a napköziotthonos óvodát társulásban Romándon látták el. A társulási szerződést 2003-ban felmondták, de a gyermekek továbbra is Romándra, Veszprémvarsányba és a megyeszékhelyre járnak iskolába. A háziorvosi és a védőnői szolgálatot továbbra is Romándról látják el. A községben orvosi rendelőt tartanak fenn. Ezenkívül kultúrház is van a településen. A felhasználást a képviselő testület és a lakosság másként képzeli el. Az elmúlt években az idősebb lakosság igényeinek kiszolgálására (ételszállítás, orvosi kezelésre való elvitel, illetve nagyobb bevásárlások lebonyolítása) falugondnoki szolgálatot hoztak létre.

A községet 1936-ban villamosították. 1945 után szerény fejlődés volt a faluban. Bővítették az iskolát, járdát. Orvosi rendelőt, ravatalazót művelődési házat, élelmiszer és italboltot építettek. A községet elkerülő 82–es főút szakaszát 1963-ban, a romándi összekötő utat 1969-ben építették meg. Római katolikus temploma 1817-ben, klasszicista stílusban épült meg. A település határában, önkormányzati tulajdonban egy sportpálya van, amelyet a környező településekkel közösen (Lázi, Románd) használnak. Korábban eredményes labdarúgó szakosztálya mára csak néhány lelkes hobbiból játszóra korlátozódik. A győri agglomerációs gyűrű telítődése folytán néhány éve megindult a letelepedési kedv a faluban. A falu Ravazdhoz eső végén egyre több új, korszerű komfortos lakás épül fel. A település korábban Veszprém megyéhez tartozott, de népi kezdeményezés nyomán 1999. június 30-án Győr-Moson-Sopron megyébe került át.[12]

A környéken már csak három kis településen nincs még vezetékes szennyvíz elvezetés, annak ellenére, hogy néhány km-rel arrébb Veszprémvarsányban, illetve Bakonyszentlászlón nagy kapacitású szennyvíztisztító telepek működnek, amelyek a település folyékony hulladékát fogadni tudná.

Népesség[szerkesztés]

A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 96,9%-a magyarnak, 2,7% németnek mondta magát (3,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 76,7%, református 1,5%, evangélikus 2,7%, felekezeten kívüli 5,7% (11,8% nem nyilatkozott).[13]

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Római katolikus templom: klasszicista stílusú, 19. század eleje.
  • A községben az I. és II. világháborús hősi halottaknak 1990-ben közös emlékművet állítottak.
  • A millenniumi emlékzászlót Arnold Mihály, a VÁM és pénzügyőrség volt országos parancsnoka, a község szülötte ünnepélyes külsőségek között adta át 2001-ben.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Bakonypéterd települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 23.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés: 2015. szeptember 4.)
  3. http://www.ungarndeutsche.de/de/cms/uploads/Ortsnamen_ungarndeutsche.pdf (Hozzáférés 2013 augusztus 15)
  4. Wenczel Gusztáv: Árpád kori új okmánytár - II. kötet. Eredeti a Pannonhalmi apátság levéltárában.
  5. Ráth Mátyás: Győri történeti és régészeti füzetek - I. kötet
  6. Czepek Gyula - Wágenhoffer Gergely: Péterd története (2015), falutörténeti könyv
  7. Ila Bálint - Kovacsics József: Veszprém megye helytörténeti lexikona I. kötet
  8. Czepek Gyula - Wágenhoffer Gergely: Péterd története
  9. Czepek Gyula - Wágenhoffer Gergely: Péterd története
  10. Czepek Gyula - Wágenhoffer Gergely: Péterd története
  11. Czepek Gyula - Wágenhoffer Gergely: Péterd története
  12. 50/1999. (VI. 3.) OGY határozat Bakonypéterd és Lázi községek Veszprém megyéből Győr-Moson-Sopron megyéhez csatolásáról. (Hozzáférés: 2015. július 2.)
  13. Bakonypéterd Helységnévtár

További információk[szerkesztés]