Görgényszentimre

Görgényszentimre (Gurghiu)
A Rákóczi-hegy (Várhegy) alatt fekvő falu
Görgényszentimre címere
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Közép-romániai fejlesztési régió
Megye	Maros
Község	Görgényszentimre
Rang	községközpont
Irányítószám	547295
Körzethívószám	0265
SIRUTA-kód	117328
Népesség
Népesség	1812 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	240
Népsűrűség	14,65 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	430 m
Terület	123,69 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 46′, k. h. 24° 51′46.76666667, 24.85
A Wikimédia Commons tartalmaz Görgényszentimre témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A református templom

A római katolikus templom

A római katolikus templom belseje

Görgényszentimre (Görgény, románul Gurghiu, németül Görgen vagy Sankt-Emrich) falu Romániában, Maros megyében.

Fekvése

Szászrégentől 12 km-re keletre, a Rákóczi-hegy és a Mocsár-erdő közti völgyben, a Görgény bal partján fekszik.

Nevének eredete

Nevének előtagja vagy az 1281-ben adatolt és talán német eredetű Gergen személynévvel, vagy egy török közszóval függ össze, melynek párhuzama az oszmán-török gürgen agaçi ('gyertyánfa'). Utótagját Szent Imrének szentelt templomáról kapta. Először 1329-ben Gurghyn, majd 1350-ben Georgyn, 1453-ban Zenthemreh és sub castro Gergen, 1594-ben Zentimreh, 1629-ben Georgeny szent Imrehre alakban írták.

Története

A Görgény vára alatt kialakult település a középkortól a 19. századig mezőváros volt, országos vásárokkal, és a 17. század közepétől az akkor 22 falut számláló görgényi uradalom székhelye. Torda, 1876-tól Maros-Torda vármegyéhez tartozott, az 1850-es években járási székhely volt.

1570 után a fejedelmek építtettek papírmalmot a Görgény vizére. A műhelyt 1673-ban I. Apafi Mihály újjáépítette, de a 17. század végére ismét elpusztult. 1754–56-ban Bornemisza Ignác állította helyre, és különböző haszonbérlők mellett 1872-ig működött.

Lakossága a reformáció idején református vallásra tért. 1641-től évszázadokon át református egyházmegye székhelye is volt. Iskolájáról 1709-ből való az első adat. Egyháza 1766-ban 136 férfit és 159 asszonyt számlált.

Lakóinak nagy része puskásként (darabontként) a várnak teljesített katonai szolgálatot. Az uradalom kezdetben királyi, majd fejedelmi birtok volt. 1687-ben Teleki Mihály kancellár szerezte meg. 1717-ben Bornemisza János 99 évre zálogba kapta a kincstártól. A család porcelángyárat alapított a városban. A kaolintartalmú földet Szindről és Gyergyószárhegyről szerezték be. Volt idő, amikor száz, 1895-ben már csak tizenöt munkást foglalkoztatott. Haszonbérlők működtették az első világháború előttig, amikor megszűnt.

1668 és 1672 között örmények települtek be. 1715-ben itt tartották az örmény klérus és a laikusok püspökválasztó gyűlését.

1735 után Bornemisza Ignác csíki székely darabontcsaládokat telepített le a helység északi–északkeleti peremén. Az így létrejött településrészt Székelyvárosnak, a korábbi települést Alszegnek nevezték el. A székelyeknek külön bírójuk volt és megtartották katolikus vallásukat. Plébániájukat és iskolájukat is 1810-ben alapították. Székelyváros és Alszeg közigazgatása csak 1865-ben egyesült.

1786-ban 196 családfőjéből kettő volt pap, kettő tisztviselő, 25 nemes, egy polgár, 138 jobbágy, 125 zsellér és 30 egyéb jogállású.

Görögkatolikus iskoláját 1807-ben Petru Maior alapította. 1835-ben, 1842-ben és 1865-ben is görögkatolikus esperesség székhelyeként szerepelt.

1835-ben a kincstár visszakövetelte az uradalmat a Bornemisza családtól, és pert indított ellenük. A bárói család az időközben létrehozott manufaktúrákra és építkezésekre hivatkozott. A per 1869-ig húzódott, és a következő évben a Bornemiszák visszaszolgáltatták az uradalmat a királyi kincstárnak.

1848. június 27-én országgyűlési képviselőjévé választotta a helyi származású Berzenczey Lászlót.

Az egyetlen Székelyföldön kívüli település volt, amelynek lakói komolyan foglalkoztak a borvíz kereskedelmével.

1881-ben I. Ferenc József fiának, Rudolf trónörökösnek adományozta az uradalmat. A trónörökös vadászatai számára átalakította a településen található kastélyt. A híres görgényi vadászatokon részt vett többek közt VII. Edward angol király, I. Ferdinánd bolgár cár és Ferenc Ferdinánd. A két világháború között a román királyi család rendezett itt vadászatokat.

A faluban élő magyarok száma az elvándorlás és a vidéken többségben élő románságba való asszimiláció miatt erősen lecsökkent. Magyar nyelvű oktatás az 1987–88-as tanév óta nincs a településen.

Népességének nemzetiségi és felekezeti összetétele

• 1850-ben 1649 lakosából 899 volt magyar, 506 román, 190 cigány és 34 német nemzetiségű; 723 római és 559 görögkatolikus, 331 református és 27 evangélikus vallású.
• 1910-ben 1817 lakosából 1215 volt magyar és 560 román anyanyelvű; 770 római és 613 görögkatolikus, 342 református, 42 zsidó, 22 evangélikus és 15 ortodox vallású.
• 2002-ben 2004 lakosából 1441 volt román, 301 magyar és 260 cigány nemzetiségű; 1509 ortodox, 280 római katolikus, 112 református, 45 görögkatolikus, 33 adventista és 23 pünkösdista vallású.

Híres emberek

• Itt született 1892-ben Deutsek-Pásztai Géza jogász, szociáldemokrata politikus.
• Itt született 1906-ban Dávid Teréz író.

Látnivalók

• A hetven méterrel a falu fölé magasodó, vulkáni tufából álló Rákóczi-hegyen Görgény várának falrészei, tornyainak nyomai, alapfalai és pincéi. A várat először 1364-ben említették, és valószínűleg a 14. század elején épült. Királyi vár volt. Az erdélyi vajdák hűbérbirtokul használták a hozzátartozó, Görgényszentimrén kívül 24 településből álló váruradalommal együtt. Várőrsége Moldva felé vámot is szedett. V. László 1453-ban örökbirtokul adta Hunyadi Jánosnak. Mátyás uralkodásától kezdve a székely ispánok lakták. Szapolyai János nászajándékul adta Izabella királynénak, aki építkezéseket folytatott benne. 1540-ben Majláth István ostromolta. Később az erdélyi fejedelmek uradalmának székhelye volt, akik főként vadászatok céljából keresték fel. Hosszabb időt töltött a várban János Zsigmond, Báthory Gáborné Horváth Anna és I. Rákóczi György. Utóbbi parancsára 1639 és 1641 között jelentősen meg is erősítették. Itt mondott le a fejedelmi címről Barcsay Ákos 1660. december 31-én, majd a következő évben, kivégzéséig itt is raboskodott. 1704. május 1-jén Teleki Mihály háromezer kuruc lovassal és ötszáz gyalogossal ostromzár alá vette, majd vesztegetés révén meg is szállta. A kurucok 1705-ben kiürítették, majd 1706-ban újra elfoglalták. 1707. október 10-én Rabutin ötszáz gyalogossal és ugyanannyi lovassal, Szebenből hozatott nehéz ágyúkkal kezdte ostromolni. Száz fős őrsége 1708. március 10-ig védte. Miután kapitányuk elesett, és fogytában voltak az élelemnek, védőinek ekkor sikerült kitörniük az ostromgyűrűből és elmenekülniük. A császáriak ezután lerombolták. Régészeti feltárása 2003–2004-ben kezdődött. Ez alapján a fennsíkon álló, négyzet alaprajzú erődítményhez vezető, a várhegyet megkerülő szerpentin mentén Hunyadi János birtoklása idején további két kaput építettek, amelyeket falak kötöttek össze az óvárral (a dévai várhoz hasonlóan). 1639 után a déli oldalon ágyúterasszal, északon pedig kazamatás bástyával bővítették.
• A hegyen a vár köveiből 1730-ban római katolikus kápolnát építettek. Mai formáját az 1887-es újjáépítésnek köszönheti. Az 1950-es években készült falfestményei II. Rákóczi Ferencet, Rátoni István és Horváth György várkapitányokat, a várat (egy 1699-es rajz alapján) és a kastélyt ábrázolják. Az Urunk színeváltozása előtti vasárnapon tartott búcsúját az 1990-es évek óta ismét megtartják.
• A településen álló kastély elődjét 1642-ben I. Rákóczi György építtette vadászkastélynak, késő reneszánsz stílusban. 1662-ben erdélyi országgyűlést is tartottak benne. Később több évtizedig lakatlanul állt. 1718 és 1734 között új tulajdonosa, Bornemisza János a vár köveinek felhasználásával, barokk stílusban helyreállította és kibővítette, többek között óratoronnyal és ellipszis alaprajzú házi kápolnával (a kápolna tornya 1867-ből való). 1848. november 10-én a környező falvak román parasztsága feldúlta, de a család 1855-re helyreállította. 1881-ben Rudolf trónörökös kapta meg, aki jelentős átépítéseket hajtott végre rajta. Egy 1807-ben gabonásnak épült barokk melléképületet vendégházzá alakíttatott. Ebből az időből származnak a tető manzárdjai és a homlokzat tornáca (utóbbi téglaoszlopait az 1930-as években faoszlopokra cserélték). A trónörökös számára rendszeresen tartottak medvevadászatokat. Öngyilkossága után, 1893-ban a magyar állam erdőőri szakiskolát létesített a kastélyban, évi harminc–ötven diákkal. A kibővített erdészeti líceum 1970-ben új épületet kapott, azóta a kastélyt már csak részben használják oktatási célokra. Épületeiben vadászati múzeum (többek között Teleki Sámuel trófeáival), könyvtár, bank, raktár és tanári lakás található. A kastélyt körülvevő dendrológiai park elődjét szintén I. Rákóczi György létesítette. Az 1820-as–30-as években Bornemisza Lipót alakított ki angolkertet. Tíz hektáros területén 350-nél több növényfaj, köztük 130 fa és cserje és több egzotikus növény él. Tavát a Görgény-patak táplálja. Az ún. Erzsébet-asztalt Erzsébet királyné tiszteletére emelték.
• Református temploma 1760-ban a régebbi, 1649-ben épített templom alapjaira épült.
• Ortodox (eredetileg görögkatolikus) temploma 1855-ben épült a régebbi, 1733 és 1750 között épült templom helyett.
• Római katolikus temploma 1895-ben épült, azelőtt a hívek a kastély kápolnájába jártak.
• A falutól nyugatra a Mocsár-erdő 48 hektáros kocsányos tölgyese, benne négy-ötszáz éves egyedekkel. Az erdő életképessége sajnos legyengült, a fák többsége kiszáradt. Mellette tartják a helyi román fiatalság hagyományos, Szent György napi „leányvásárát”, amelyre korábban a kastély szomszédságában került sor.
• Keleti határában, három hektáron elterülő nárciszmező.

Források

• Jakab Elek: Görgényvár és a görgényi kastély a múltban. Századunk 1883
• Szentiváni Mihály: Gyaloglat Erdélyben. Bp., 1986, 83–85. o.
• Bíró Donát: Szászrégen és vidéke (2006)
• A várrom a „jupiter.elte.hu”-n
• Soós Zoltán: A görgényszentimrei vár régészeti kutatása és felmérési eredményei (2003–2004)
• Kovács Zsolt: A Bornemiszák görgényszentimrei kastélya, Korunk, 2005. december
• A római katolikus plébánia lapja a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség webhelyén