Görgényszentimre

Görgényszentimre (Gurghiu)
A Rákóczi-hegy (Várhegy) alatt fekvő falu
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Közép-romániai fejlesztési régió
Megye	Maros
Rang	községközpont
Beosztott falvak	Görgényadorján, Görgényorsova, Görgényüvegcsűr, Kásva, Kásvavölgy, Kincsesfő, Lárgatelep, Pálpatak és Szécs
Polgármester	Laurențiu Dumitru Boar (PNL)
Irányítószám	547295
Körzethívószám	0265
Népesség
Népesség	2004 fő (2002) +/-
Község népessége	6384 (2002)
Magyar lakosság	301
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	430 m
Terület	123,69 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Görgényszentimre Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 46′ k. h. 24° 51′46.7666666667, 24.85
Görgényszentimre weboldala

A református templom

A római katolikus templom

A római katolikus templom belseje

Görgényszentimre (Görgény, románul Gurghiu, németül Görgen vagy Sankt-Emrich) falu Romániában, Maros megyében.

Fekvése

Szászrégentől 12 km-re keletre, a Rákóczi-hegy és a Mocsár-erdő közti völgyben, a Görgény bal partján fekszik.

Nevének eredete

Nevének előtagja vagy az 1281-ben adatolt és talán német eredetű Gergen személynévvel, vagy egy török közszóval függ össze, melynek párhuzama az oszmán-török gürgen agaçi ('gyertyánfa'). Utótagját Szent Imrének szentelt templomáról kapta. Először 1329-ben Gurghyn, majd 1350-ben Georgyn, 1453-ban Zenthemreh és sub castro Gergen, 1594-ben Zentimreh, 1629-ben Georgeny szent Imrehre alakban írták.

Története

A Görgény vára alatt kialakult település a középkortól a 19. századig mezőváros volt, országos vásárokkal, és a 17. század közepétől az akkor 22 falut számláló görgényi uradalom székhelye. Torda, 1876-től Maros-Torda vármegyéhez tartozott, az 1850-es években járási székhely volt.

1570 után a fejedelmek építtettek papírmalmot a Görgény vizére. A műhelyt 1673-ban I. Apafi Mihály újjáépítette, de a 17. század végére ismét elpusztult. 1754–56-ban Bornemisza Ignác állította helyre, és különböző haszonbérlők mellett 1872-ig működött.

Lakossága a reformáció idején református vallásra tért. 1641-től évszázadokon át református egyházmegye székhelye is volt. Iskolájáról 1709-ből való az első adat. Egyháza 1766-ban 136 férfit és 159 asszonyt számlált.

Lakóinak nagy része puskásként (darabontként) a várnak teljesített katonai szolgálatot. Az uradalom kezdetben királyi, majd fejedelmi birtok volt. 1687-ben Teleki Mihály szerezte meg. 1717-ben Bornemisza János 99 évre zálogba kapta a kincstártól. A család porcelángyárat alapított a városban. A kaolintartalmú földet Szindről és Gyergyószárhegyről szerezték be. Volt idő, amikor száz, 1895-ben már csak tizenöt munkást foglalkoztatott. Haszonbérlők működtették az I. világháború előttig, amikor megszűnt.

1668 és 1672 között örmények települtek be. 1715-ben itt tartották az örmény klérus és a laikusok püspökválasztó gyűlését.

1735 után Bornemisza Ignác csíki székely darabontcsaládokat telepített le a helység északi–északkeleti peremén. Az így létrejött településrészt Székelyvárosnak, a korábbi települést Alszegnek nevezték el. A székelyeknek külön bírójuk volt és megtartották katolikus vallásukat. Plébániájukat és iskolájukat is 1810-ben alapították. Székelyváros és Alszeg közigazgatása csak 1865-ben egyesült.

1786-ban 196 családfőjéből kettő volt pap, kettő tisztviselő, 25 nemes, egy polgár, 138 jobbágy, 125 zsellér és 30 egyéb jogállású.

Görög katolikus iskoláját 1807-ben Petru Maior alapította.

1835-ben a kincstár visszakövetelte az uradalmat a Bornemisza családtól, és pert indított ellenük. A bárói család az időközben létrehozott manufaktúrákra és építkezésekre hivatkozott. A per 1869-ig húzódott, és a következő évben a Bornemiszák visszaszolgáltatták az uradalmat a királyi kincstárnak.

1848. június 27-én országgyűlési képviselőjévé választotta a helyi származású Berzenczey Lászlót.

Az egyetlen Székelyföldön kívüli település volt, amelynek lakói komolyan foglalkoztak a borvíz kereskedelmével.

1881-ben I. Ferenc József fiának, Rudolf trónörökösnek adományozta az uradalmat. A trónörökös vadászatai számára átalakította a településen található kastélyt. A híres görgényi vadászatokon részt vett többek közt VII. Edward angol király, I. Ferdinánd bolgár cár és Ferenc Ferdinánd. A két világháború között a román királyi család rendezett itt vadászatokat.

A faluban élő magyarok száma az elvándorlás és a vidéken többségben élő románságba való asszimiláció miatt erősen lecsökkent. Magyar nyelvű oktatás az 1987–88-as tanév óta nincs a településen.

Népességének nemzetiségi és felekezeti összetétele

• 1850-ben 1649 lakosából 899 volt magyar, 506 román, 190 cigány és 34 német nemzetiségű; 723 római és 559 görög katolikus, 331 református és 27 evangélikus vallású.
• 1910-ben 1817 lakosából 1215 volt magyar és 560 román anyanyelvű; 770 római és 613 görög katolikus, 342 református, 42 zsidó, 22 evangélikus és 15 ortodox vallású.
• 2002-ben 2004 lakosából 1441 volt román, 301 magyar és 260 cigány nemzetiségű; 1509 ortodox, 280 római katolikus, 112 református, 45 görög katolikus, 33 adventista és 23 pünkösdista vallású.

Híres emberek

• Itt született 1892-ben Deutsek-Pásztai Géza jogász, szociáldemokrata politikus.
• Itt született 1906-ban Dávid Teréz író.

Látnivalók

• A hetven méterrel a falu fölé magasodó, vulkáni tufából álló Rákóczi-hegyen Görgény várának falrészei, tornyainak nyomai, alapfalai és pincéi. A várat először 1364-ben említették, és valószínűleg a 14. század elején épült. Királyi vár volt. Az erdélyi vajdák hűbérbirtokul használták a hozzátartozó, Görgényszentimrén kívül 24 településből álló váruradalommal együtt. Várőrsége Moldva felé vámot is szedett. V. László 1453-ban örökbirtokul adta Hunyadi Jánosnak. Mátyás uralkodásától kezdve a székely ispánok lakták. Szapolyai János nászajándékul adta Izabella királynénak, aki építkezéseket folytatott benne. 1540-ben Majláth István ostromolta. Később az erdélyi fejedelmek uradalmának székhelye volt, akik főként vadászatok céljából keresték fel. Hosszabb időt töltött a várban János Zsigmond, Báthory Gáborné Horváth Anna és I. Rákóczi György. Utóbbi parancsára 1639 és 1641 között jelentősen meg is erősítették. Itt mondott le a fejedelmi címről Barcsay Ákos 1660. december 31-én, majd a következő évben, kivégzéséig itt is raboskodott. 1704. május 1-jén Teleki Mihály háromezer kuruc lovassal és ötszáz gyalogossal ostromzár alá vette, majd vesztegetés révén meg is szállta. A kurucok 1705-ben kiürítették, majd 1706-ban újra elfoglalták. 1707. október 10-én Rabutin ötszáz gyalogossal és ugyanannyi lovassal, Szebenből hozatott nehéz ágyúkkal kezdte ostromolni. Száz fős őrsége 1708. március 10-ig védte. Miután kapitányuk elesett, és fogytában voltak az élelemnek, védőinek ekkor sikerült kitörniük az ostromgyűrűből és elmenekülniük. A császáriak ezután lerombolták. Régészeti feltárása 2003–2004-ben kezdődött. Ez alapján a fennsíkon álló, négyzet alaprajzú erődítményhez vezető, a várhegyet megkerülő szerpentin mentén Hunyadi János birtoklása idején további két kaput építettek, amelyeket falak kötöttek össze az óvárral (a dévai várhoz hasonlóan). 1639 után a déli oldalon ágyúterasszal, északon pedig kazamatás bástyával bővítették.
• A hegyen a vár köveiből 1730-ban római katolikus kápolnát építettek. Mai formáját az 1887-es újjáépítésnek köszönheti. Az 1950-es években készült falfestményei II. Rákóczi Ferencet, Rátoni István és Horváth György várkapitányokat, a várat (egy 1699-es rajz alapján) és a kastélyt ábrázolják. Az Urunk színeváltozása előtti vasárnapon tartott búcsúját az 1990-as évek óta ismét megtartják.
• A településen álló kastély elődjét 1642-ben I. Rákóczi György építtette vadászkastélynak, későreneszánsz stílusban. 1662-ben erdélyi országgyűlést is tartottak benne. Később több évtizedig lakatlanul állt. 1718 és 1734 között új tulajdonosa, Bornemisza János a vár köveinek felhasználásával, barokk stílusban helyreállította és kibővítette, többek között óratoronnyal és ellipszis alaprajzú házi kápolnával (a kápolna tornya 1867-ből való). 1848. november 10-én a környező falvak román parasztsága feldúlta, de a család 1855-re helyreállította. 1881-ben Rudolf trónörökös kapta meg, aki jelentős átépítéseket hajtott végre rajta. Egy 1807-ben gabonásnak épült barokk melléképületet vendégházzá alakíttatott. Ebből az időből származnak a tető manzárdjai és a homlokzat tornáca (utóbbi téglaoszlopait az 1930-as években faoszlopokra cserélték). A trónörökös számára rendszeresen tartottak medvevadászatokat. Öngyilkossága után, 1893-ban a magyar állam erdőőri szakiskolát létesített a kastélyban, évi harminc–ötven diákkal. A kibővített erdészeti líceum 1970-ben új épületet kapott, azóta a kastélyt már csak részben használják oktatási célokra. Épületeiben vadászati múzeum (többek között Teleki Sámuel trófeáival), könyvtár, bank, raktár és tanári lakás található. A kastélyt körülvevő dendrológiai park elődjét szintén I. Rákóczi György létesítette. Az 1820-as–30-as években Bornemisza Lipót alakított ki angolkertet. Tíz hektáros területén 350-nél több növényfaj, köztük 130 fa és cserje és több egzotikus növény él. Tavát a Görgény-patak táplálja. Az ún. Erzsébet-asztalt Erzsébet királyné tiszteletére emelték.
• Református temploma 1760-ban a régebbi, 1649-ben épített templom alapjaira épült.
• Ortodox (eredetileg görög katolikus) temploma 1855-ben épült a régebbi, 1733 és 1750 között épült templom helyett.
• Római katolikus temploma 1895-ben épült, azelőtt a hívek a kastély kápolnájába jártak.
• A falutól nyugatra a Mocsár-erdő 48 hektáros kocsányos tölgyese, benne négy-ötszáz éves egyedekkel. Az erdő életképessége sajnos legyengült, a fák többsége kiszáradt. Mellette tartják a helyi román fiatalság hagyományos, Szent György napi „leányvásárát”, amelyre korábban a kastély szomszédságában került sor.
• Keleti határában, három hektáron elterülő nárciszmező.

Források

• Jakab Elek: Görgényvár és a görgényi kastély a múltban. Századunk 1883
• Szentiváni Mihály: Gyaloglat Erdélyben. Bp., 1986, 83–85. o.

Külső hivatkozások

• Bíró Donát: Szászrégen és vidéke (2006)
• A várrom a „jupiter.elte.hu”-n
• Soós Zoltán: A görgényszentimrei vár régészeti kutatása és felmérési eredményei (2003–2004)
• Kovács Zsolt: A Bornemiszák görgényszentimrei kastélya, Korunk, 2005. december
• A római katolikus plébánia lapja a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség webhelyén