Bátos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bátos (Batoș)
Botsch 02.jpg
Bátos címere
Bátos címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Közép-romániai fejlesztési régió
Megye Maros
Rang községközpont
Beosztott falvak Dedrád, Dedrádszéplak, Vajola
Polgármester Dumitru Cotoi (Szociálliberális Unió), 2012
Irányítószám 547085
SIRUTA-kód 115539
Népesség
Népesség 1304 fő (2011. okt 31.)[1]
Magyar lakosság 367
Község népessége 3926 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 409 m
Terület 83,67 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Bátos (Románia)
Bátos
Bátos
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 53′, k. h. 24° 40′Koordináták: é. sz. 46° 53′, k. h. 24° 40′
Bátos weboldala
Bátos környéke 1769-1773 között

Bátos (románul: Batoș, németül Botsch, helyi szászul Biutš) falu Romániában, Maros megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szászrégentől 16 km-re északra, a Lúc-patak bal partján fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Puszta személynévből való. Először 1319-ben Batus, majd 1461-ben Bathos alakban írták.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 14. században Kolozs vármegyei szász jobbágyfalu volt. 1332–37-ben plébánosáról emlékeztek meg. 1507-ben már mint mezővárost említették, amely címet a 19. század második feléig megőrizte. A 16. századtól a 20. század első feléig jelentős volt bortermelése. Lakói 1629-ben megkapták a jogot Bethlen Gábortól, hogy megváltsák magukat a jobbágyi függés alól. Ugyanekkor pallosjoggal is rendelkezett. 1648-ban a Rákócziak uradalmi központja, hozzátartozott Felsőidecs, Maroskövesd, Lövér, Felsőrépa, Erdőszakál és Oroszidecs. Két darabont- és 58 jobbágycsalád lakta, köztük egy borbély és egy kertész, aki robotban hagymát és petrezselymet termesztett. Volt halastava és malma, sok házhelye pusztán állt.[3] 1668 és 72 között örmények települtek be, akik még 1766-ban is itt éltek. A kurucok 1710-ben kifosztották.[4] 1766-ban a 811 férfiból és 826 nőből álló szász evangélikus egyházközség és az örmények mellett református anyaegyháza is volt, amely 23 férfit és 11 nőt számlált. A szász jobbágyok egy része 1775-ben Felsőszászújfaluba költözött. 1797-ben éves nagyvásár tartására kapott szabadalmat.[5] A 19. század elejétől egészen a második világháborúig túlnyomóan szász lakosságú maradt. 1881-ben gyógyszertár nyílt benne.[6] 1907-ben kétszáz lakója gazdasági eszközök készítésével, húsz pedig fazekassággal foglalkozott. Szász lakosságát a német hadsereg 1944 őszén evakuálta. Helyükre 1945-ben az Országos Demokrata Arcvonal telepített csíki székelyeket. A szomszédos monorfalvi románok azonban nem nyugodtak bele, hogy nem őket jelölték ki telepeseknek. Többször megtámadták a falut, a házakat feldúlták, a székelyeket megverték. Végül egy miniszterközi bizottság intézkedett a telepesek visszatéréséről a faluba, a konfliktust a szászok állítólagos aknamunkájára fogva.[7] A szászok egy töredéke hazaérkezett (1945 őszéig 333-an[8]), azonban a székelyek egy része nem mert visszatérni, és a környező falvakból beköltöző románok 1966-ra többségbe kerültek a falu lakosságában. A Csíkból ideszármazottak római katolikusok, a gyarapodó létszámú református egyházközség 2002-re épített magának templomot.[9]

1910-ben 1605 lakosából 1381 volt német, 117 román és 85 magyar anyanyelvű; 1379 evangélikus, 115 görög katolikus, 72 református és 24 ortodox vallású.

2002-ben 1355 lakosából 895 volt román, 367 magyar, 54 cigány és 37 német nemzetiségű; 902 ortodox, 275 római katolikus, 101 református és 60 evangélikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Evangélikus temploma eredetileg 15. századi, gótikus, de miután 1728-ban leégett, 1781–82-ben barokkrokokó stílusban építették újjá. Különálló tornyán 1638-as dátum volt olvasható.[10]
  • Evangélikus paplak (1789).
  • A falutól északra 2,5–3 km-re, a 746 m magas Vár-hegyen ovális alakú, rézkori eredetű vár maradványai látszanak, melyet később a magyarok is használtak. A lapos hegytetőn kissé távolabb még egy kővár romjai is találhatók.[11]

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Elsősorban almatermesztéséről híres. Körzetében évente ötven-hatvanezer tonna alma terem. 2002 óta minden októberben megrendezik az alma ünnepét.[12] Az almából helyben széles körben forgalmazott ecetet is előállítanak.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate definitive: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Makkai László: I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (1631–1648). Bp., 1954, 636–637. o.
  4. Benkő József. Transsilvania specialis. Bukarest, Kolozsvár: Kriterion Könyvkiadó, 363. o. ISBN 973-26-0524-3 (1999) 
  5. Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900
  6. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 45. o.
  7. Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944–1953 és A bukaresti magyar delegáció 1946. május 4-i jelentése a magyar külügyminisztériumnak. In Andreea Andreescu – Lucian Nastasă – Andrea Varga: Maghiarii din România (1945-1955). Cluj, 2002, 296–297. o.
  8. Alexandru Pintelei – Horst Göbbel: Punct crucial în Ardealul de Nord / Wendepunkt in Nordsiebenbürgen (Nürnberg, 2004), 107. o.
  9. Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2003
  10. A templom a „jupiter.elte.hu”-n (magyarul)
  11. A földvár ugyanott (magyarul)
  12. Népújság 2008. október 13.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]