Vaszilij Szemjonovics Grosszman

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Vaszilij Szemjonovics Grosszman
(Василий Семёнович Гроссман)
Donetsk grossman.jpg
Született Joszif Szolomonovics Grosszman
1905. december 12.
Bergyicsev,
Orosz Birodalom 1914-1917 Orosz Birodalom
Elhunyt 1964. szeptember 14. (58 évesen)
Moszkva, Szovjetunió Szovjetunió
Beceneve

Order of Red Banner ribbon bar.png Vörös Zászló érdemrend
Order redstar rib.png Vörös Csillag érdemrend
Orderredbannerlabor rib.png Munka Vörös Zászló érdemrendje
Defstalingrad.png Sztálingrád Védelméért emlékérem
POL Medal za Zwycięstwo nad Niemcami w Wielkiej Wojnie Ojczyźnianej 1941-1945 BAR.svg Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem
Caputureberlin rib.png Berlin bevételéért emlékérem

Ribbon Medal For The Liberation Of Warsaw.png Varsó Felszabadításáért emlékérem
Állampolgársága
Nemzetisége orosz
Gyermekei Yekaterina Vasilyevna Korotkova
Foglalkozása író, haditudósító
Iskolái MSU Faculty of Chemistry
Kitüntetései
Halál okagyomorrák
Sírhely Trojekurovszkoje temető

A Wikimédia Commons tartalmaz Vaszilij Szemjonovics Grosszman témájú médiaállományokat.

Vaszilij Szemjonovics Grosszman (magyar forrásokban, fordításokban az 1970-es évekig többnyire: Groszman, ritkábban: Grossman; Bergyicsev, 1905. december 12.Moszkva, 1964. szeptember 14.) orosz író, haditudósító.

Élete[szerkesztés]

Fiatalsága[szerkesztés]

Joszif Szolomonovics Grosszman néven, felvilágosodott, művelt ukrajnai zsidó családban született. Nem kapott zsidó oktatást, jiddisül is mindössze néhány szót értett. Szülei 1900-ban Torinóban kötöttek házasságot, de nem sokkal az író születése után elváltak. Édesanyja 1912-ben Svájcba költözött. Grosszman iskolai tanulmányait Genfben kezdte, majd Lausanne-ban folytatta. 1914-ben visszatért anyjával Kijevbe, s itt folytatta iskolai tanulmányait. A polgárháború kitörésekor édesanyjával, édesanyja nővére családjához, Bergyicsevbe költöztek. 1921-ben itt fejezte be iskolai tanulmányait. Rövid ideig ismét Kijevben, az apjánál lakott, majd 1923-ban felvették a Moszkvai Állami Egyetemre. Az egyetem fizika-matematikai karán kap vegyészdiplomát 1929-ben. Már egyetemista korában írni kezd, első elbeszélései ekkor jelennek meg.

1928-ban köti első házasságát egy volt iskolatársnőjével, Anna Petrovna Macukkal. Ez a házasság sokáig távházasság volt: Grosszman Moszkvában, a felesége Kijevben élt. Egy ideig a Makajevkai Bányaműszaki kutatóintézetben dolgozott mint vegyészmérnök. Ezt követően a Donyec-medence Szmoljanka 11 szénbányájának vegyészeti laboratóriumát igazgatta. Végül a Donyecki területi Patológiai és Munka-egészségügyi Intézet kémiai laboratóriumának tudományos főmunkatársa lett. 1933-ban feleségével együtt visszatért Moszkvába, és a Sacco és Vanzetti Írószergyárban helyezkedett el.

Háborús évek[szerkesztés]

1941 nyarán Grosszmant is behívták katonai szolgálatra. Augusztusban került ki a frontra és 1945 augusztusáig szolgált mint a Krasznaja zvezda (Vörös csillag), az OSZSZSZK fegyveres erői napilapjának speciális haditudósítója. Részt vett a Központi, a Brjanszki, a Délnyugati, a Sztálingrádi, a Voronyezsi, az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Frontok harcaiban.

Sztálingrád védelmében a kezdetektől Friedrich Paulus tábornok kapitulációjáig részt vett. A harcoló alakulatoknál végzett munkájáért kitüntették a Vörös Zászló érdemrenddel és 1943-ban alezredessé léptették elő. Grosszman volt az első haditudósító, aki az előrenyomuló 1. Belorusz Front katonáival részt vett a majdaneki és a treblinkai koncentrációs táborok felszabadításában 1944 őszén. A treblinkai táborban átélt élményeit Treblinkai pokol című könyvében írta meg. Ennek 1945-ben a Cserépfalvi Kiadónál megjelent fordítása adott először hírt magyar nyelven a koncentrációs táborok borzalmairól.

1946-ban visszatért Moszkvába és kizárólag írással foglalkozott. Lev Tolsztoj Háború és béke című regényének mintájára monumentális dilógiával állított emléket Oroszország második nagy honvédő háborújának. Az első rész 1952-ben készült el, de miután rendkívül rossz kritikát kapott, Grosszman kénytelen volt átírni. A második rész, az Élet és sors 1959-re készült el. Eme művének sorsa még szerencsétlenebb volt. Grosszman 1964 őszén veserákban halt meg.

Irodalmi munkássága[szerkesztés]

Első elbeszéléseinek egyike 1928-ban jelent meg a Pravdában. Apjával folytatott levelezéséből ismert, hogy ebben az időben komolyan foglalkozott a kérdéssel: író, vagy tudományos kutató legyen? 1934-ben dőlt el sorsa. A Lityeraturnaja gazetában (Irodalmi Újság) megjelent a polgárháborúról írt hosszabb műve: Bergyicsev városában (В городе Бердичеве). Makszim Gorkij felfigyelt rá, és támogatásával még ebben az évben a Lityeraturnij Donbassz (Irodalmi Donyec-medence) folyóirat kiadta a helyi bányászok életéről szóló művét: Gljukauf (Глюкауф). Ezt követően évente jelentek meg Moszkvában elbeszéléskötetei. 1937–40 között született az 1905-ös orosz forradalomról és az első világháborúról szóló, háromkötetes szocialista realista műve: Sztyepan Kolcsugin (Степан Кольчугин).

Háborús évek[szerkesztés]

A sztálingrádi ütközet ideje alatt a város német blokádjától kezdve annak felszabadításáig részt vesz a harcokban. A haditudósítói munka mellett frontélményeit több elbeszélésben írta meg. A nagyobb lélegzetűek közül ismert A nép halhatatlan (Народ бессмертен), Sztálingrádi életképek (Сталинградские очерки). Ezek, és egyéb, a háború alatt írott elbeszélései, újságcikkei 1945-ben a Háborús évek (Годы войны) című kötetében kerültek kiadásra.

1944 őszén Grosszman egyike volt azoknak a haditudósítóknak, aki elsőnek léphettek a szovjet hadsereg által felszabadított majdaneki és treblinkai megsemmisítő táborok területére. Grosszman feladata volt a treblinkai táborról beszámolót írni. Ez a Treblinkai pokol (Треблинский ад) címen megjelent közel 60 oldalas beszámoló volt az első hír a holokausztról – nem csak a Szovjetunióban, hanem Magyarországon is.

A háborút követően 1948-ban Ilja Ehrenburggal közösen állították össze a Fekete könyvet: egy, a holokauszthoz kapcsolódó vallomásokat és jelentéseket tartalmazó dokumentumkötetet. Ezt 1947-ben New Yorkban adták ki. Orosz nyelven az időközben megváltozott ideológiai álláspontok miatt már sem a Szovjetunióban sem Oroszországban nem került kiadásra, csak 1980-ban jelent meg Izraelben.

A háború után[szerkesztés]

A háborút követően Grosszman Moszkvában telepedett le és a fronton szerzett élményei és tapasztalatai alapján egy monumentális dilógia írásába kezdett. Úgy tervezte: amiképp Lev Tolsztoj a Háború és békében állított emléket az első honvédő háborúnak és a borogyinói csatának, ő a második (nagy) honvédő háborúnak és a sztálingrádi csatának állít hasonló irodalmi emlékművet. A mű a tolsztoji tradíciókat követte formáját és méretét tekintve is. Az első rész – Az igaz ügyért (За правое дело) – 1952-ben készült el és a sztálingrádi ütközetről szól. A könyvet a kritika és a cenzúra egyaránt negatívan fogadta. Alekszandr Fagyejev ideológiailag károsnak nyilvánította, és hogy megjelenhessen, az írónak gyökeresen át kellett írnia. A „javított” változat könyv formájában nem, csak folyóiratban, folytatásokban jelenhetett meg a Novij Mir (Új Világ) irodalmi folyóiratban.

A dilógia második része, az Élet és sors még küzdelmesebb utat járt be. Grosszman a Znamja (Zászló) című folyóiratnak küldte el a kéziratot. 1961 februárjában a KGB házkutatást tartott a szerkesztőségben és az író lakásán is, lefoglalta a kéziratot, a mű vázlatait, piszkozatait és mindent, ami hozzá kapcsolódott. Grosszman, hogy „megmentse” munkáját, személyesen Nyikita Hruscsovhoz fordult egy levélben, melyben arra hivatkozik: csak az igazságot írta meg, amit látott, és kéri, közöljék vele, milyen "hibát" követett el. A végleges döntést a kézirat sorsáról az SZKP központi bizottságának ideológiai munkáért felelős titkára, Mihail Szuszlov hozta meg. „A kézirat szerzőnek történő visszaadása szóba se jöhet, és a regény kiadásáról a Szovjetunióban az elkövetkező 200-300 évben szó sem lehet!”[1]

A regény egy másolata Grosszman költő barátjánál volt elrejtve, és csak jó 10 évvel Grosszman halála után, az 1970-es évek közepén, Andrej Szaharov és Vlagyimir Vojnovics segítségével került ki nyugatra. A mikrofilm-másolatokban terjesztett művet Svájcban silabizálta ki és gépelte le Jefim Etkind és Simon Markis, de nem találtak kiadót, végül 1980-ban, több mikrofilmes változat összevetése és feldolgozása után adta ki Lausanne-ban a l'Age d'Homme szerb hátterű kiadó.

Az Élet és sors kéziratával együtt az ukrajnai éhhalálról szóló műve, a „Panta rhei” kéziratát is elkobozták. Ezt Grosszman egyszerűen újraírta, közvetlenül halála előtt fejezte be. Ez a mű szintén először Nyugaton került kiadásra 1970-ben (Oroszországban 1989-ben).

Élet és sors[szerkesztés]

Az Élet és sors Grosszman magnum opusa, legjelentősebb alkotása, a Szovjetunió és a második világháború korrajza. Egy nagy család, a Saposnyikovok élettörténete bontakozik ki a műben. A kommunista párt nómenklatúrája és a szovjet értelmiség világát ismerheti meg az olvasó.

A regény az író tervei szerint mind címében, mind felépítésben Lev Tolsztoj Háború és béke című művét tekinti példaképnek, de nem mintának, hiszen Tolsztoj nem vett részt az általa leírt eseményekben, míg Grosszman végigcsinálta a háborút elejétől a végéig, a lerohanástól Sztálingrádig, és onnan Berlinig. A második nagy Honvédő Háború panorámája mellett Grosszmant két, életében fájdalmasan aktuális kérdéskör foglalkoztatja: a német nemzetiszocializmus és a szovjet államszocializmus totalitárius hatalom kegyetlenségének logikája és abszurd hasonlósága. Izgatja az emberi szabadságnak, az ember szabadságának, és az emberek szabad akaratának mibenléte, annak lehetőségei és korlátai. Az államhatalom, az államapparátus mindenhatóságának és az egyén belső autonómiájának szembenállása.

A regény bemutatja a második világháború döntő csatáját, a sztálingrádi ütközetet is. Bár a regény szűken vett története mindössze a sztálingrádi csata (1942–1943) idejére terjed ki, a szereplők visszaemlékezései folytán a Szovjetunió létrejöttétől a sztálingrádi győzelemig ábrázolja az országban végbement eseményeket. A társadalom változásait, legfőképp a korabeli vezető réteg, a nómenklatúra mindennapjait, a nép szenvedését, valamint a huszadik század első felének borzalmait, a náci megsemmisítő táborokat és a szovjet Gulagot. Minderről előbb írt, mint Szolzsenyicin, akinek műve megjelenhetett a Szovjetunióban. Ennek oka az a különbség, hogy Szolzsenyicin csak leleplezi a szovjet rendszer visszásságait, de Grosszman az egész rendszer értelmét kérdőjelezi meg.

Fontosabb művei[szerkesztés]

  • Глюкауф (Gljukauf), 1934
  • Степан Кольчугин (Sztyepan Kolcsugin) 1-3, 1937–1940
  • Народ бессмертен (A nép halhatatlan), 1942
  • Сталинград (Sztálingrád), 1943
  • Треблинский ад (Treblinkai pokol), 1944
  • Годы войны (Háborús évek), 1945
  • За правое дело (Az igaz ügyért), 1954
  • Повести, рассказы, очерки (Elbeszélések), 1958
  • Старый учитель (Az öreg tanító), 1962
  • Добро вам! (Minden jót!), 1967
  • Всё течёт... (Minden folyik...) Frankfurt/M. Magyar kiadás címe: Panta rhei
  • Жизнь и судьба (Élet és sors) Lausanne, 1980
  • На еврейские темы, В 2-х тт. („Zsidó elbeszélések”) Tel-Aviv, 1985

Magyarul[szerkesztés]

  • Élet; Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, Moszkva, 1943
  • Írások a háborúból; Szikra, s.l., 1944
  • Írások a háborúból; ford. Gyáros László; Idegennyelvű Kiadó, Moszkva, 1944
  • A treblinkai pokol; Cserépfalvi, Bp., 1945 (Kék könyvek)
  • Írások a háborúból; Kommunisták Romániai Pártja, Kolozsvár, 1945
  • Élet; Szikra, Bp., 1945
  • A mindenes. Elbeszélések; ford. Hevesi Jolán; Új Magyar Kiadó, Bp., 1951 (Szovjet kisregények)
  • Sztálingrád hősei; ford. Gyáros László; Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 1951 (Szabadságharcos kiskönyvtár)
  • Sztyepán Kolcsugin; ford. Németh László; Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 1952
  • Egy szerelem története és egyéb elbeszélések; ford. Hevesi Gyuláné et al.; Új Magyar Kiadó, Bp., 1955
  • Élet; inː 24 izgalmas novella (szerk. Réz Pál), ford.: Szőllősy Klára; Európa, Bp., 1963
  • Néhány borús nap; ford.: B. Lányi Márta; in: A talizmán. Szovjet írók új elbeszélései; vál. Nikodémusz Elli; Európa, Bp., 1964
  • Pantha (sicǃ) rhei; ford. Enyedy György; Magvető, Bp., 1990 ISBN 978-9630792608
  • Író a háborúban. Vaszilij Groszman a Vörös Hadseregben, 1941–1945 / A writer at war; szerk., angolra ford. Antony Beevor, Luba Vinogradova, ford. Molnár György; Gold Book, Debrecen, 2007
  • Panta rhei; ford. Enyedy György; Európa, Bp., 2011
  • Élet és sors; ford. Soproni András, utószó Hetényi Zsuzsa; Európa, Bp., 2012 ISBN 978-9630795081

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Hetényi Zsuzsa: "Vesztes győztesek és túlélő áldozatok." Vaszilij Grosszman: Élet és sors. Budapest, Európa Könyvkiadó 2012. 1075--1110. oldal
  • „Kétszáz évig kiadhatatlan” (magyar nyelven). Szombat, Zsidó politikai és kulturális folyóirat. (Hozzáférés: 2013. március 31.)
  • Гроссман Василий (orosz nyelven). Электронная еврейская энциклопедия. Főszerk. Naftali Prat. Ассоциация по изучению еврейских общин, Иерусалим, 1976-2014. (Hozzáférés: 2013. március 31.)
  • Kriscsenko: Antonyina Kriscsenko: Святой Василий, не веривший в Бога *(Szent Vaszilij aki nem hisz Istenben)' (orosz nyelven). Sem 40. [2012. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 4.)
  • Klaus Städtke. Russische Literaturgeschichte (német nyelven). Verlag J. B. Metzle (2004) 
  • Vasily Grossman (angol nyelven). Academic Dictionaries and Encyclopedias. (Hozzáférés: 2013. április 7.)