Ugrás a tartalomhoz

Berdicsiv

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Berdicsiv (Бердичів)
A berdicsivi karmelita kolostor
A berdicsivi karmelita kolostor
Berdicsiv címere
Berdicsiv címere		 Berdicsiv zászlaja
Berdicsiv zászlaja
Közigazgatás
Ország Ukrajna
TerületZsitomiri terület
JárásBerdychiv Raion
KözségBerdychiv urban hromada (2020. június 12. – )
Rang
  • területi jelentőségű város
  • městys
Alapítás éve1430
Irányítószám13300
Körzethívószám4143
Testvértelepülései
Lista
Népesség
Teljes népesség73 046 fő (2022. jan. 1.)[1]
Népsűrűség2 067,53 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság250 m
Terület35,33 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 49° 53′ 31″, k. h. 28° 36′ 00″49.891944°N 28.600000°EKoordináták: é. sz. 49° 53′ 31″, k. h. 28° 36′ 00″49.891944°N 28.600000°E
Berdicsiv weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Berdicsiv témájú médiaállományokat.

Berdicsiv (ukránul Берди́чів, lengyelül Berdyczów, oroszul Бердичев, jiddisül בערדיטשעוו) területi jelentőségű város Ukrajna Zsitomiri területén, a Berdicsivi járás és Berdicsiv városi község székhelye. A településnek 2019-ben 75 439 lakosa volt.

Általános információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Berdicsiv a Hnilopjaty (a Teteriv mellékfolyója) mentén fekszik, 44 km-re délre a területi központ Zsitomirtól. A város jelentős vasúti csomópont a Berdicsiv-Zsitomir és a Kozjatin-Sepetyivka vonalak kereszteződésénél. Főúton közvetlen összeköttetéssel rendelkezik Zsitomir, Vinnicja, Ljubar, Hmilnik és Bila Cerkva felé.

A városi önkormányzat területe 3533 ha, amely 7 kerületre oszlik. 266 utcájában 2019. január 1-én 75 439-en laktak.

Nevének eredete

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Berdicsiv nevének eredetére több elmélet is létezik. Az egyik szerint a szláv „berdo” (kőszirt) vagy „berda” (fejsze) szavakból ered; ezért látható ma a város címerében egy csatabárd (valamint egy merkurbot, ami Berdicsiv kereskedelmi múltjára utal). Mások szerint a Berdics személynévből ered, esetleg a berend (ukránul berendics) nomád türk nép nevéből, amely a Kijevi Rusz vazallusaként a térségben élt.

Története

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Berdicsivi utcakép (1914-es fotó)

A város területén a régészek a bronzkori csernyahivi kultúra két települését tárták fel az i. e. 2. évezredből.

1430-ban Vytautas litván nagyfejedelem egyik hűbéresének adományozta a mai város területét, aki továbbadta Berdics nevű csatlósának. Ő alapított a helyen egy falut, amelyet aztán Berdicsivnek neveztek. 1483-ban a krími tatárok elpusztították a települést. 1546-ban a Lengyelország és Litvánia közötti határt szabályozó okmány szerint Berdicsiv akkor a dúsgazdag Tyszkiewiczek tulajdonában volt. Az 1569-es lublini unió után Lengyelországhoz került. A 16. század végén Janusz Tyszkiewicz elkezdte egy erőd és egy malom építését, majd 1627-ben karmelita kolostort alapítottak a településen, amely ettől kezdve városnak minősült. 1630-ban a kolostor megkapta az erődöt is, amelyet kis helyőrséggel és néhány ágyúval védelmeztek. Miután Bohdan Hmelnickij és kozákjai fellázadtak a lengyel uralom ellen, egyik kapitánya, Makszim Krivonisz 1648-ban legyőzte a térségben a lengyel nemeseket, elfoglalta Berdicsivet és lerombolta az erődöt és a kolostort. A városka a kozákok kijevi ezredének ellenőrzése alá került. A lengyel nemesek és a szerzetesek 1663-ban visszatértek, de a helybeliek ellenségesen fogadták őket, ezért a karmeliták egy időre ismét távoztak. Az 1667-es andruszovói orosz-lengyel fegyverszünetet követően Berdicsiv visszakerült Lengyelországhoz. A jobbágyság visszaállítása feldühítette a parasztokat, akik a népszerű Szemen Palij kozák kapitány támogatásával 1702-ben fellázadtak. Palij és Szamijlo Szamusz 1703-ban Berdicsiv mellett megverte a lengyeleket.

Janusz Tyszkiewicz örökösei és a karmeliták 1717-ig pereskedtek az erőd tulajdonjogáért, amelyet végül az utóbbiak nyertek el. A szerzetesek megerősítették a falakat és ágyúkat vásároltak. 1739–1754 között székesegyházat építettek és Berdicsiv a nyugat-ukrajnai katolikus térítés egyik központjává vált. Ennek elősegítésére iskolát és nyomdát alapítottak. A 18. század közepén Mikołaj Faustyn Radziwiłł lett a város hűbérura. 1748-ban felesége templomot építtetett a városban (a mai Szt. Miklós-székesegyház helyén). A Radziwiłłek mintegy 8700 ha földbirtokkal rendelkeztek Berdicsivben, jobbágyaik heti két nap robottal tartoztak nekik. Az elkeseredett parasztok közül sokan a hajdamákok közé álltak, akik közül 1750-ben 120-an megtámadták a várost és megöltek néhány nemest.

Berdicsiv térképe 1825-ből
A karmelita kolostor (1910-es évek)

1793-ban Lengyelország második felosztásakor Berdicsiv Oroszországhoz került. 1798-ban 864 házat és 4820 lakost számláltak össze. A 19. században fejlődésnek indult az ipar, két selyemkészítő üzemet, egy bőrgyárat, egy téglagyárat, egy sörgyárat és két malmot alapítottak. 1846-ra lakossága 41 ezerre növekedett, 1846-ban járási központtá léptették elő. Gyorsan fejlődött az ipar, 1860-ra több mint 4000 szakmunkás dolgozott Berdicsivben, közülük 647 takács. Jelentős volt a kereskedelem, amit az is elősegített, hogy a város az Oroszországot Nyugat-Európával összekötő utak mentén feküdt. Már 1765-ben engedélyezték évi tíz vásár megtartását, ahová külföldről is számos kereskedő érkezett. A vásárok éves forgalma meghaladta a 20 millió aranyrubelt, emiatt 1800 után a város gyorsan gyarapodó banki központtá is vált. A 19. század közepétől azonban a kereskedelem egyre inkább a tenger felé tolódott és a bankok inkább Odesszába költöztek. Ekkor Berdicsiv lakosai számát tekintve (akik 93%-a – 46 ezer az 51 ezerből 1863-ban – ekkor már zsidó volt)[2] ötödik volt Ukrajnában.

Az ipar fejlődésének további lendületet adott a jobbágyrendszer 1861-es eltörlése, majd a vasútvonalak kiépítése: 1870-ben kapcsolatot teremtettek Kozjatinnal, valamivel később Sepetyivkával, 1896-ban pedig Zsitomirral. 1872-ben 25 gyárat számláltak össze a városban, négy évvel később pedig itt alapították Ukrajna egyik legnagyobb bőrgyárát. 1892-ben személyszállító lóvasútrendszer kezdte meg a működését.

Az első világháborúban az 1917. júliusi Kerenszkij-offenzíva összeomlása után a Délnyugati Front parancsnoksága Berdicsivbe húzódott vissza. A Kornyilov-lázadás bukása után Kerenszkij miniszterelnök elrendelte a front parancsnokainak letartóztatását és Kropotkin herceget a városi börtönben tartották fogva. Ebben az évben a városparancsnok az a Pavlo Szkoropadszkij volt, akiből a következő évben a rövid életű antibolsevista Ukrán Állam hetmanja lett.

Az októberi forradalom után Berdicsivben is megalakultak a munkástanácsok (szovjetek), a front parancsnoksága azonban nem ismerte el a őket. 1917. december 2-án a Szkoropadszkij vezette katonák az Ukrán Népköztársaság nevében átvették a hatalmat. 1919 során súlyos harcok (különösen március-áprilisban) folytak a moszkvai bolsevik kormány csapatai és a Népköztársaság erői között és Berdicsiv többször is gazdát cserélt. Októberben bevezették a szovjethatalmat, de 1920 júniusában az egyesült ukrán-lengyel csapatok kiűzték a bolsevikokat. A berdicsivi vasútállomáson találkozott egymással Szimon Petljura, az UNK főatamánja és Józef Piłsudski lengyel marsall. A város 1920 október-novemberében ismét a frontvonalba került. A háborút 1921 márciusában a rigai béke zárta le, amivel Berdicsiv a Szovjetunió része lett.

1923-ban Berdicsiv a hasonló nevű járás és körzet székhelye lett; utóbbit 1937-ben a Zsitomiri területhez szervezték át. 1932–33-ban az ukrajnai éhínség a várost is érintette. A pártbizottság kénytelen volt jelentősen csökkenteni a kenyérellátást; sokan csak a feketepiacról jutottak kenyérhez.[3] Az üzemek orvosai rendszeresen találkoztak alultápláltság okozta felfúvódással, gyengeséggel, mindennaposak voltak az eszméletvesztések. Több haláleset is előfordult, az árvaházbeli gyerekek száma pedig 60-ról 100-ra nőtt. Szigorúan titkos jelzéssel kannibalizmus esetét is jelentették a területi központnak. A népszámlálás adatai alapján az éhínség miatt (közvetlenül vagy közvetve) 2–5 ezren halhattak meg Berdicsivben.[4]

A második világháborúban a németek 1941. július 8-án foglalták el a várost, heves harcok után. Mivel a lakosság többsége zsidó volt, hamarosan elkezdődtek a tömeges kivégzések: összesen 38 536 lakost gyilkoltak meg. A szovjet I. Ukrán Front 1944. január 5-én foglalta vissza Berdicsivet.

Gazdaság

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A Prohresz gépgyár üzeme

A városban 27 üzem működik. Az ipar főbb ágai az élelmiszer- és könnyűipar, készruha-, kesztyű és cipőkészítés, faipar, gépgyártás és fémfeldolgozás.

A legnagyobb vállalatok közé tartozik a Prohresz berdicsivi gépgyártó üzem (vegyipari és általános gépek), a Beversz szerszámgépgyár, a Berdicsivi bőrgyár, a ruhagyár, a Három Medve élelmiszerüzem és a Berdicsivi Sörgyár. Mintegy hétezren dolgoznak egyéni vállalkozóként. A városban 13 bankfiók, 12 benzinkút és 11 gyógyszertár található.

Oktatás és kultúra

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Berdicsivben három főiskola: a műszaki, pedagógiai és egészségügyi főiskola (ún. kolledzs) működik. Ezenkívül egy szakközépiskola és egy építőipari líceum várja a tanulókat. A 15 általános és középiskolában 13 ezren, az óvodákban 2500-an tanulnak. Az erre kijelölt iskolákban lehetőség van a helyi kisebbségek – lengyel és zsidó – nyelvének elsajátítására.

Három jelentősebb múzeum várja a látogatókat: a 2015-ben alapított várostörténeti múzeum, a zsidó múzeum és a berdicsivi 117. gárdaezred múzeuma. Négy helyi újságot adnak ki, ezek a Zemlja Berdicsivszka (Земля Бердичівська), az RIO-Berdicsiv (РІО-Бердичів), a Berdicsivszkij pogljad (Бердичівський погляд), és a Nas Berdicsiv (Наш Бердичів). Rendszeresen megrendezik a lengyel és a zsidó kultúra napját.

A városban 15 ma is működő templom (beleértve a 3 zsinagógát) található.

A sportolni vágyók igényeit két stadion, egy uszoda és egy ifjúsági sportiskola elégíti ki. Összesen 18 sportágnak van szakosztálya Berdicsivben.

Látnivalók

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Berdicsivben 92 műemléket tartanak nyilván. Közülük 25 történelmi épület tanúskodik a város kulturális múltjáról.

Közülük a legjelentősebb a fallal és tornyokkal megerődített karmelita kolostor és temploma. A kolostort 1627-ben alapította Janusz Tyszkiewicz, Kijev akkori kormányzója.

Történelmi jelentőséggel bír az 1759–1781 között épített Szt. Borbála-templom. Itt kötött házasságot 1850-ben Honoré de Balzac híres francia író és a lengyel Ewelina Hańska.

A pravoszláv Szt. Miklós-székesegyház 1908-ban épült neobarokk stílusban.

Lakosság

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város népességének változása:

Lakosság

1789 2 640
1867 52 563
1897 53 351
1926 55 556
1939 62 014
1959 53 206
1970 71 475
1979 80 171
1989 91 629
2001 87 575
2012 78 799
2015 77 788
2016 77 197
2017 76 711
2018 76 229
1926[5] 1939[6] 1959[7] 2001[8]
ukránok 26,4 % 42,1 % 56,2 % 84,8 %
oroszok 8,1 % 8,7 % 18,6 %≈9,5 %
lengyelek 8,5 % 10,1 % 11,7 %≈5,0 %
zsidók 55,5 % 37,5 % 11,8 %≈0,5 %

A lakosság megoszlása anyanyelv szerint:

ukránorosz
88,96 % 10,59 %

A berdicsivi zsidók

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Lévi Yitzchak sírja
Textilgyárrá átalakított zsinagóga

Az 1789-es népszámlálás szerint a város népességének 75%-át (1951-en a 2640-ből) tették ki a zsidók. Valamivel később Radziwill herceg hét zsidó családnak monopóliumot adott a textilkereskedelemre. A berdicsivi zsidók voltak a vezetői a legtöbb kereskedőtársaságnak és banknak és többnyire ők bérelték a lengyel mágnások földjeit. A városnak több mint 70 zsinagógája és midrasa (iskolája) volt. A 18. század végétől megerősödött a haszidizmus, amely számos konfliktust okozott a többi vallási irányzattal. Az 1820-as években megalakult a haszkala (zsidó felvilágosodási mozgalom) követőinak csoportja. 1861-re a berdicsivi zsidó közösség az egész orosz birodalomban a második legnagyobbá nőtte ki magát. A 20. század elejének eseményei azonban erős kivándorlási hullámot indítottak el és a zsidók aránya fokozatosan csökkenni kezdett. Az 1920-as években a szovjet hatóságok bezárták a legtöbb zsinagógát, de a városban hivatalos nyelvként fogadták el a jiddist és bírósági tárgyalásokon is használták. A második világháborúban aztán a németek gyakorlatilag kiirtották a közösség helyben maradó részét. Az 1980-as évek közepétől némileg újjáéledt a zsidó kulturális élet. Ma 3 zsinagóga működik Berdicsivben és számos intézmény és rendezvény emlékezik a történelmi örökségre. Csak Lévi Yitzchak, híres hászid rabbi sírjához több mint 3000 zarándok érkezik évente.

A berdicsivi zsidó lakosság változása:[9][10]

  • 1789 — 1951 (73,9 %)
  • 1860 — 50 399 (92,6 %)
  • 1867 — 52 563 (79,2 %)
  • 1897 — 41 125 (77,1 %)
  • 1926 — 30 812 (55,5 %)
  • 1939 — 23 266 (37,5 %)
  • 1959 — 6300 (11,8 %)
  • 1970 — 5700 (8,0 %)
  • 1979 — 4600 (5,6 %)
  • 1989 — ≈ 3000 (3,3 %)
  • 2001 — ≈ 800 (1,0 %)

Híres berdicsiviek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosok

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ Ukrán Statisztikai Hivatal. "Чисельність наявного населення України на 1 січня 2022 року" (PDF). Number of Present Population of Ukraine, as of January 1, 2022. Ukrán Statisztikai Hivatal.
  2. ↑ Верменич Я. В. Бердичів www.history.org.ua е-Енциклопедія історії України // Енциклопедія історії України, стор. 222
  3. ↑ Л. А. Копійченко,В. А. Поплавська, Є. Р. Тіміряєв та ін. (2008). Національна книга пам'яті жертв Голодомору 1932-1933 р.р. в Україні. Житомирська обл (PDF) (укр nyelven). Житомир: Полісся. 11–12, 920–921. o. ISBN 978-966-655-361-7.. 2014. február 24. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2020. április 22. {{cite book}}: Check |isbn= value: invalid character (súgó)CS1 karbantartás: ismeretlen nyelvkód (link) CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  4. ↑ Рудич Ф. К. (1990). Голод 1932–1933 рр. на Україні: очима істориків, мовою документів (укр nyelven). К. 340, 510. o.{{cite book}}: CS1 karbantartás: ismeretlen nyelvkód (link)
  5. ↑ Всесоюзная перепись населения 1926 года. М.: Издание ЦСУ Союза ССР, 1928-29
  6. ↑ Всесоюзная перепись населения 1939 года. Национальный состав населения районов, городов и крупных сел союзных республик СССР
  7. ↑ Кабузан В. М. — Украинцы в мире динамика численности и расселения. 20-е годы XVIII века — 1989 год Форм. этн. и политических границ укр. этноса. Ин-т рос. истории РАН. М. Наука, 2006. Archiválva 2013. október 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
  8. ↑ Про кількість та склад населення України за підсумками Всеукраїнського перепису населення 2001 року
  9. ↑ "Archivált másolat". 2016. március 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2020. április 22.
  10. ↑ 1808 рік. Перепис євреїв Махновського (Бердичівського) повіту орендарів закладів з продажу акцизних напоїв.

Források

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Commons:Category:Berdychiv
A Wikimédia Commons tartalmaz Berdicsiv témájú médiaállományokat.

Fordítás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Бердичів című ukrán Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Berdicsiv&oldid=26531870”