Donyec-medence

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Donbasz mai médiadefiníciója

A Donbasz (oroszul Донба́сс, ukránul Донба́с) vagy Donyec-medence történelmi, kulturális és gazdasági régió, amely a rajta keresztülhaladó Donyec folyóról kapta a nevét. A Donbasz név szóösszerántás a medence orosz, illetve ukrán nevéből. (Ukrán: Донецький басейн, átírva Doneckij baszejn; oroszul: Донецкий бассейн, Donyeckij basszejn.)

Kiterjedésére több különböző meghatározás van, hivatalosan soha nem jelölték ki határait. A leggyakoribb ma is használt meghatározás szerint a Donecki és a Luhanszki területet foglalja magába. A történelmi Donbasz szénbánya vidékébe nem tartoztak bele ezeknek a területeknek egyes részei, de hozzátartozott a Dnyipropetrovszki terület és Dél-Oroszország.[1]

Ugyanez a neve egy eurorégiónak is, amelyhez az ukrán Donecki és Luhanszki területek és az orosz Rosztovi terület tartozik.[2]

A Donbasz volt a történelmi határ a zaporizzsjai kozákok és a doni kozákok között.

Fontos szénbányászati régió a 19. század vége óta, ami egyben nehézipari régióvá is tette.

2014 márciusában, a 2014-es ukrán forradalom és az ukrajnai orosz katonai beavatkozás után a Donbasz nagy területein alakultak ki oroszbarát zavargások. Ezek háborúba torkolltak az oroszbarát szeparatisták és az ukrán kormány között. A felkelők független köztársaságokat kiáltottak ki, amelyeket nem ismert el a nemzetközi közösség. A ma is folyó háború előtt a Donbasz volt Ukrajna legsűrűbben lakott régiója a főváros, Kijev után, és a Donbasz nemhivatalos "fővárosa", Doneck, az ország ötödik legnagyobb városa. Százezernél nagyobb lakosságú városai Luhanszk, Mariupol, Makijivka, Horlivka, Kramatorszk, Szlovjanszk, Alcsevszk, Szjevjerodoneck és Liszicsanszk voltak. Jelenleg Kramatorszk a donecki terület ideiglenes közigazgatási központja, a luhanszki területé pedig Szjevjerodoneck. A szeparatista oldalon Doneck, Makijivka és Horlivka a Donyecki Népköztársaság, Luhanszk és Alcsevszk a Luhanszki Népköztársaság legnagyobb városai.

Története[szerkesztés]

Szegények szenet gyűjtenek egy kimerült bányában, Nyikolaj Kaszatkin Donbasz, 1894

A ma Donbasz néven ismert régió a 17. század második feléig ritkán lakott volt. Ekkor doni kozákok telepedtek meg itt.[3] A régió első városát 1676-ban alapították Szolanoje néven (ma Szoledar), a frissen felfedezett sókészletekből eredő üzleti lehetőségek kihasználására. A mai Donbasz akkortájt a Vad-mező (ukránul Дике Поле, átírva Dike Pole) néven volt ismert. Főképp a Zaporozsjei Had nevű kozák hetmanátus és a Krími Tatár Kánság ellenőrizte a 18. század közepéig-végéig. Ekkor az Orosz Birodalom meghódította a hetmanátust és a kánságot. [4] A meghódított területet Újoroszországnak (oroszul Новоро́ссия, átírva Novorosszija) névre keresztelték. Az ipari forradalom európai térhódításával párhuzamosan, a 19. század közepétől-végétől elkezdték kiaknázni a terület szénkészleteit, amelyeket már 1721-ben felfedeztek..[5] Ekkor kezdték el a Donbasz nevet, így rövidítve a Donyeci-szénmedence kifejezést (ukránul Doneckij vugilnij baszejn), a Donyec folyó menti területekre utalva, ahol a szénmezők jó része volt. A szénipar fellendülése a népesség gyors növekedését hozta. A betelepülők főleg oroszok voltak. [6] A terület megyéi - Bahmut, Szlovjanszerbszk és Mariupol - a Jekatyerinoszlavi kormányzósághoz tartoztak.

Donecket, a régió ma legfontosabb városát 1869-ben alapította John Hughes brit üzletember Olekszandrivka régi zaporizzsjai kozák város helyén. Hughes acélüzemet és számos szénbányát hozott létre a régióban. A várost eredetileg őróla nevezték el Juzovkának (oroszul Юзовка). Juzovka és más városok fejlődése földnélküli parasztok tömegeit vonzotta ide az orosz birodalom távoli kormányzóságaiból.[7]

Az 1897-es népszámlálás szerint a régió lakosságának 52,4 százaléka ukrán, 28,7 százaléka orosz volt.[8] A görögök, németek, zsidók és tatárok szintén jelentős részarányt képviseltek, főképp a mariupoli körzetben, ahol a lakosság 36,7 százalékát alkották.[9] Mindezek ellenére az ipari munkásság zömét az oroszok alkották. Az ukránok vidéken domináltak, a városi lakosok viszont sok helyütt szinte csak oroszok voltak.[10] A városokba költöző ukránokat az orosz lakosság gyorsan asszimilálta.[11]

A szovjet időszakban[szerkesztés]

Éhínség, kozáktalanítás, eloroszosítás[szerkesztés]

Szovjet propagandaplakát 1921-ben: „A Donbasz Oroszország szíve”

Az 1917-1922-es orosz polgárháborút követően az ukránok lakta egyéb területekkel együtt a Donbasz is az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság része lett. 1919 és 1921 közt a régió ukránul beszélő kozákjai a kozáktalanítás bolsevik politikája, tömeges mészárlás és kitelepítés áldozataivá váltak.[12] A donbaszi ukránokat megtizedelte az 1932-es és 1933-as évek éhínsége, a holodomor és Sztálin az eloroszosítási politikája is. Az éhezés javarészt az ukrán etnikumú parasztokat sújtotta, akik a szovjetek szerint amúgy is az osztályellenség, a kulákok kategóriájába tartoztak.[13][14] A nagy-britanniai Ukránok Szövetsége adatai szerint a mai Luhanszki terület népessége negyedével csökkent az éhínség következtében, a donecki területen pedig 15-20 százalékkal. [15] Egy becslés szerint az Ukrjanában éhenhaltak 81,3 százaléka ukrán volt, és csak 4,5 százaléka orosz.[16]

A második világháború[szerkesztés]

A Donbasz a második világháborút is nagyon megsínylette. A háború előtt nyomor és élelmiszerhiány sújtotta. A háborút megelőzően megnövelték az üzemekben a munkaidőt, és akik nem teljesítették a megemelt normákat, azokat letartóztatták.[17] Adolf Hitler a Donbasz erőforrásait nélkülözhetetlennek tekintette a Szovjetunió lerohanására kidolgozott Barbarossa hadművelet sikeréhez. 1941 és 1943 között a Donbasz a Wehrmacht megszállása alatt volt.[18] Ipari dolgozók ezreit szállították erőszakkal munkára Németországba. Az akkori Sztálini területen (a mai Donecki terület) a megszállás során 279 ezer civilt öltek meg. A Vorosilovgrádi területen (ma Luhanszki terület) 45 649 embert.[19] A németeket az 1943 augusztusi donbaszi offenzíva űzte ki. A háború lerombolt, néptelen vidéket hagyott maga után.

Az újjáépítés, újranépesítés időszakában nagy számban érkeztek orosz munkások, tovább tolva el az etnikai arányokat. 1926-ban 639 ezer volt a Donbasz orosz etnikumú népessége.[20] 1959-re a számuk 2,55 millióra nőtt. Az 1958-59-es szovjet oktatási reform tovább erőltette az oroszosítást, és az ukrán nyelvű oktatás szinte megszűnt a Donbasz területén.[21][22] AZ 1989-es népszámlálás idején a Donbasz népességének 45 százaléka vallotta magát orosznak..[23]

A független Ukrajna[szerkesztés]

A doni kozákok emlékműve Luhanszkban. „A dicsőség és szabadság fiainak”

Az 1991-es ukrajnai függetlenségi népszavazásban a Donecki terület szavazóinak 83,9 százaléka és a Luhanszki területi szavazók 38,6 százaléka foglalt állást amellett, hogy Ukrajna szakadjon ki a Szovjetunióból és váljon függetlenné. A részvételi arány magas volt: a Donecki területen 76,7 százalék, a luhasnzkin 80,7 százalék.[24] A következő években azonban a régió gazdasága gyorsan hanyatlott. 1993-ra az ipari termelés összeomlott, az átlagbér 1990-hez képest 80 százalékkal zsugorodott. A Donbasz válságba süllyedt és sokan a kijevi kormányt vádolták rossz kormányzással és hanyagsággal. 1993-ban a donbaszi szénbányászok sztrájkba kezdtek. amit a történész Lewis Siegelbaum úgy írt le, mint "a Donbasz régió és az ország többi része közti küzdelem". A sztrájkolók egyik vezetője azt mondta, a donbasziak azért szavaztak a függetlenségre, mert azt akarták, hogy "a hatalom a helyiekhez, vállalkozásokhoz, városokhoz kerüljön", és nem centralizált hatalmat, ami Moszkvából Kijevbe költözött.[24]

A sztrájk után, 1994-ben, a független Ukrajna első parlamenti választásaival egyidőben véleménynyilvánító népszavazást rendeztek a Donceki és Luhanszki területeken.[25] A kérdések közt szerepelt, hogy az oroszt Ukrajna egyik hivatalos nyelvévé kellene-e tenni, hogy legyen-e közigazgatási nyelv a két területen, hogy Ukrajna alakuljon-e federációvá, és szorosabb kapcsolatokra van-e szükség a Független Államok Közösségével[26] A szavazók közel 90 százaléka igennel válaszolt ezekre a kérdésekre.[27] Egyik dolog sem valósult meg azonban: Ukrajna nem föderalizálódott, az ukrán maradt az egyetlen hivatalos nyelv és a Donbasz nem kapott autonómiát.[23] A donbaszi sztrájkolók gazdasági engedményeket kaptak Kijevtől, amelyek segítségével a válság enyhült.[24]

Az 1990-es évek hátralévő részében még voltak további kisebb sztrájkok, de az autonómia-követelések elhalványultak. A donbaszi nehézipar sok üzemét, bányáját bezárták, a Világbank sürgette liberalizációs reformok részeként.[24] Leonyid Danilovics Kucsma ukrán elnököt, aki az 1994-es ukrajnai elnökválasztáson nyerte el hivatalát, az 1999-es ukrajnai elnökválasztáson megerősítették hivatalában.[24] Kucsma gazdasági segélyt adott a Donbasznak, fejlesztési pénzeket felhasználva, hogy így erősítse politika támogatását a régióban.[24] A 2000-es évek elején az oligarchák néven emlegetett politikai elit kezében összpontosult a hatalom a Donbaszon. Az állami tulajdonú ipar privatizációja nagyszabású korrupciót szült. A régió történésze, Hiroaki Kuromiya „donbaszi klán” néven emlegeti ezt az elitet.[24] A „klán” prominens tagjai közé tartozott Viktor Fedorovics Janukovics és Rinat Leonyidovics Ahmetov.[24]

Ukrajna más részeiben a 2000-es években olyan nézetek terjedtek el a Donbaszról, mint hogy „kötekedő kultúrájú”, „szovjet ülepítőgödör”, „maradi”. Viktor Tkacsenko publicista például azt írta a Domnbaszról a Narodne szlovo című újságban, hogy „ötödik hadoszlop”, és hogy ukránul beszélni a régióban „az egészségedre és az életedre nézve nem biztonságos”.[28] A Donbaszban sokkal nagyobb a kommunistákról elnevezett városok és falvak száma, mint Ukrajna más vidékein.[29] Ennek a külső képnek az ellenére az 1990-es és a 2000-es években végzett közvéleménykutatások még azt mutatták, hogy nagy az Ukrajnában maradás, és gyenge a szeparatizmus támogatottsága..[30]

A donbaszi háború (2014 óta)[szerkesztés]

Ukrán erők a Donbaszban, 2015 márciusában

2014 március elején oroszbarát és kormányellenes csoportok demonstrációi kezdődtek a Donbaszban, reakcióként a 2014-es ukrán forradalomra és az Euromajdan mozgalomra, miután a Krím csatlakozott az Oroszországi Föderációhoz. Mindez része volt az Ukrajna számos területén végigsöprő oroszbarát zavargásoknak, és áprilisra háborúba torkollott a szeparatisták és az ukrán kormány között. A felkelők kikiáltották a Donyecki Népköztársaságot és a Luhanszki Népköztársaságot.[31][32]

Miközben folyt a háború, a szeparatista köztársaságok népszavazást rendeztek a Donceki és Luhanszki területek státuszáról 2014 május 11-én. A népszavazás, amelyet sem Ukrajna, sem a nemzetközi közösség nem ismert el, az Ukrajnától való autonómia mellett foglalt állást. A harc egész évben és 2015-ben is folytatódott, bár több kísérlet is volt fegyverszünet kötésére. Ukrajna azzal vádolta Oroszországot, hogy anyagi és katonai segítséget nyújt a szeparatistáknak, az oroszok meg tagadták ezt.[33][34][33][34]

Demográfiája és politikája[szerkesztés]

Az orosz többségű kerületek vörössel (a 2001-es népszámlálás alapján)

A 2001-es népszámlálás adatai alapján az ukránok a népesség 58 százalékát adják a Luhanszki területen és 56,9 százalékát a Donecki területen. Az oroszok a legnagyobb kisebbség, 39, illetve 38,2 százalékos arányban. [35] Ha nyelvi alapon végzik a statisztikát, más a kép: az orosz nyelv domináns a régióban: a Donecki területen lakók 74,9, a luhanszkiak 68,8 százalékának ez a fő nyelve. [36] Az orosz nyelvűek azért vannak sokkal többen, mint az orosz etnikumúak, mert az itt élő ukránok és egyéb nemzetiségűek közül sokan az oroszt mondták anyanyelvüknek.

Az orosz származású donbasziak főképp a nagyvárosi központokban laknak. Az iparosodás időszakában, amikor sok orosz bevándorló érkezett ide, főleg a Kurszki területről, az orosz vált a városokban a közösen használt nyelvvé (lingua franca). A szovjet periódusban történt kitelepítések és tömeggyilkosságok mérete, amely jelentősen érintette az etnikai arányokat, ma is vitatott a Donbaszt iletően.[37]

A területen élő zsidókat, akik nem menekültek el, csaknem mindet megölték a német megszállást követően a második világháborúban. Donbasznak jelentős muszlim lakossága van, amelynek részaránya egyes területeken eléri a 20 százalékot. [35]

A 2013-2014-es ukrán válság előtt a helyi politikát az oroszbarát Régiók Pártja uralta. A 2008-as választásokon például mintegy 50 százalékos eredményt ért el a Donbaszban. Prominens tagjai közé tartozott a donbaszi származású Viktor Janukovics, akit a 2014-es forradalom távolított el Ukrajna elnöki székéből.

Az eloroszosodás folyamata a Donecki területen: a felső három oszlop a nyelvi arányok változását mutatja, az alsó három az etnikai arányokét. Vörös=orosz, kék=ukrán, szürke=egyéb. (Az 1897-es, 1926-os és 2001-es népszámlálások adatai alapján

Jurij Sevelov nyelvész szerint az 1920-as évek elején az ukrán nyelvű középiskolák aránya a Donbaszban alacsonyabb volt az ukránok tényleges számarányánál.[38] [39]

UKrajnában végzett identitásfelmérések szerint a donbasziak mintegy 40 százaléka szovjet identitásúnak gondolja magát. [40]

Gazdasága[szerkesztés]

Fő szócikk: Ukrajnai szénbányászat

A Donbasz gazdaságában a nehézipar, azon belül a szénbányászat és a kohászat dominál. Bár a széntermelés az 1970-es évek óta visszaesett, a Donbász jelentős széneladó. Szénbányái nagyon mélyek. Lignitet 600 méter körüli mélységekben bányásznak, az értékesebb antracitot és feketekőszenet 1800 méter körül.[5] Mielőtt 2014 áprilisában megkezdődötrt a donbaszi háború, a donecki és luganszki területek Ukrajna teljes exportjának 30 százalékát állították elő.[41]

Veszélyes bányák[szerkesztés]

A donbasziak a világ legveszélyesebb bányái közé tartoznak. Ennek oka részben a bányák nagy mélysége. Gyakoriak a sújtólégrobbanások, a szénporrobbanások, kőzettörések és az infrastruktúra elavult.[42] A 2000-es évtized vége felé az illegális bányák is elszaporodtak, amelyek még veszélyesebbek.[43][44]

Környezetvédelmi problémák[szerkesztés]

Meddőhányók a Kalmiusz folyónál Doneckben.

Az intenzív bányászat és vaskohászat jelentős környezeti károkkal járt. A régióban elterjedt problémák többek közt a következők:

  • Vízellátás-kimaradások és áradások a bányavíz miatt.
  • Látható légszennyezés a szénbányák és az öntödék körül
  • Víz- és légszennyezés, illetve a földcsuszamlás veszélye a meddőhányók miatt.

A régióban számos vegyi hulladék lerakót nem tartottak rendesen karban, és ezek folyamatos veszélyt jelentenek a környezetükre. Egy speciális veszély a szovjet korszakból ered, egy 1972-es programból, amely az Atomrobbantásokkal a népgazdaságért program részeként nukleáris robbantásos bányászattal próbálkozott Jenakijeve város közelében.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hiroaki Kuromiya. Freedom and Terror in the Donbas: A Ukrainian-Russian Borderland, 1870s–1990s. Cambridge University Press, 12–13. o (2003). ISBN 0521526086 
  2. Euroregion Donbass. Association of European Border Regions. (Hozzáférés: 2015. március 12.)
  3. "Donets Basin" (Donbas), pp.135-136 in: Historical Dictionary of Ukraine. Ivan Katchanovski, Sablon:Iw2, Bohdan Y. Nebesio, Myroslav Yurkevich. Lanham : The Scarecrow Press, Inc., 2013. 914 p. ISBN 081087847X
  4. Hiroaki Kuromiya. Freedom and Terror in the Donbas: A Ukrainian-Russian Borderland, 1870s–1990s. Cambridge University Press, 11–13. o (2003). ISBN 0521526086 
  5. ^ a b The Editors of The Encyclopædia Britannica. Donets Basin, Encyclopædia Britannica (2014). Hozzáférés ideje: 2015. március 6. 
  6. Andrew Wilson (1995. április 1.). „The Donbas between Ukraine and Russia: The Use of History in Political Disputes”. Journal of Contemporary History 30 (2), 274. o.  
  7. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> tag; nincs megadva szöveg a(z) donbas_id nevű ref-eknek
  8. Hiroaki Kuromiya. Freedom and Terror in the Donbas: A Ukrainian-Russian Borderland, 1870s–1990s. Cambridge University Press, 41–42. o (2003). ISBN 0521526086 
  9. The First General Census of the Russian Empire of 1897 − Breakdown of population by mother tongue and districts in 50 Governorates of the European Russia. Institute of Demalapíottaography at the National Research University 'Higher School of Economics'. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 22.)
  10. Lewis H. Siegelbaum. Workers of the Donbass Speak: Survival and Identity in the New Ukraine, 1982–1992. Albany: State University of New York Press, 162. o (1995). ISBN 0-7914-2485-5 
  11. Stephen Rapawy. Ethnic Reidentification in Ukraine. Washington, D.C.: United States Census Bureau (1997) 
  12. Soviet order to exterminate Cossacks is unearthed. University of York, 2010. november 19. (Hozzáférés: 2014. szeptember 11.) „'Ten thousand Cossacks were slaughtered systematically in a few weeks in January 1919 [...] 'And while that wasn't a huge number in terms of what happened throughout the Russia, it was one of the main factors which led to the disappearance of the Cossacks as a nation. [...]'”
  13. Potocki, Robert. Polityka państwa polskiego wobec zagadnienia ukraińskiego w latach 1930–1939 (Polish, English nyelven). Lublin: Instytut Europy Środkowo-Wschodniej (2003). ISBN 978-8-391-76154-0 
  14. Piotr Eberhardt. Ethnic Groups and Population Changes in Twentieth-Century Central-Eastern Europe. Armonk, New York: M. E. Sharpe, 208–209. o (2003). ISBN 0-7656-0665-8 
  15. The Number of Dead. Association of Ukrainians in Great Britain. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
  16. Sergei Maksudov, "Losses Suffered by the Population of the USSR 1918–1958", in The Samizdat Register II, ed. R. Medvedev (London–New York 1981)
  17. Hiroaki Kuromiya. Freedom and Terror in the Donbas: A Ukrainian-Russian Borderland, 1870s-1990s. Cambridge University Press, 253–255. o (2003). ISBN 0521526086 
  18. Hiroaki Kuromiya. Freedom and Terror in the Donbas: A Ukrainian-Russian Borderland, 1870s-1990s. Cambridge University Press, 251. o (2003). ISBN 0521526086 
  19. Hiroaki Kuromiya. Freedom and Terror in the Donbas: A Ukrainian-Russian Borderland, 1870s-1990s. Cambridge University Press, 273. o (2003). ISBN 0521526086 
  20. Andrew Wilson (1995. április 1.). „The Donbas between Ukraine and Russia: The Use of History in Political Disputes”. Journal of Contemporary History 30 (2), 275. o.  
  21. L.A. Grenoble. Language Policy in the Soviet Union. Springer Science & Business Media (2003). ISBN 1402012985 
  22. Bohdan Krawchenko. Social change and national consciousness in twentieth-century Ukraine. Macmillan (1985). ISBN 0333361997 
  23. ^ a b szerk.: Don Harrison Doyle: Secession as an International Phenomenon: From America's Civil War to Contemporary Separatist Movements. University of Georgia Press, 286–287. o (2010). ISBN 0820330086 
  24. ^ a b c d e f g h szerk.: Oliver Schmidtke: Europe's Last Frontier?. New York: Palgrave Macmillan, 103–105. o (2008). ISBN 0-230-60372-6 
  25. Kataryna Wolczuk. The Moulding of Ukraine. Central European University Press, 129–188. o (2001). ISBN 9789639241251 
  26. Hryhorii Nemyria. Regional Identity and Interests: The Case of East Ukraine. Studies in Contemporary History and Security Policy (1999) 
  27. Bohdan Lupiy: Ukraine And European Security - International Mechanisms As Non-Military Options For National Security of Ukraine. Individual Democratic Institutions Research Fellowships 1994–1996. North Atlantic Treaty Organization. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
  28. szerk.: Oliver Schmidtke: Europe's Last Frontier?. New York: Palgrave Macmillan, 102–103. o (2008). ISBN 0-230-60372-6 
  29. Sablon:Uk icon In Ukraine rename 22 cities and 44 villages, Ukrayinska Pravda (4 June 2015)
  30. szerk.: Oliver Schmidtke: Europe's Last Frontier?. New York: Palgrave Macmillan, 108–111. o (2008). ISBN 0-230-60372-6 
  31. Grytsenko, Oksana. „Armed pro-Russian insurgents in Luhansk say they are ready for police raid”, Kyiv Post, 2014. április 12. 
  32. Leonard, Peter. „Ukraine to deploy troops to quash pro-Russian insurgency in the east”, Yahoo News Canada, 2014. április 14.. [2014. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. október 26.) 
  33. ^ a b Pushing locals aside, Russians take top rebel posts in east Ukraine”, 2014. július 27. (Hozzáférés ideje: 2014. július 27.) 
  34. ^ a b Strelkov/Girkin Demoted, Transnistrian Siloviki Strengthened in 'Donetsk People's Republic', Vladimir Socor, Jamestown Foundation, 15 August 2014
  35. ^ a b [https://web.archive.org/web/20111217151026/http://2001.ukrcensus.gov.ua/eng/results/general/nationality/ About number and composition population of UKRAINE by data All-Ukrainian population census 2001 data]. State Statistics Committee of Ukraine, 2004 [2011. december 17-i dátummal az eredetiből archiválva].
  36. census 2001: Languages
  37. http://www.holodomorct.org/history.html
  38. Games from the Past: The continuity and change of the identity dynamic in Donbass from a historical perspective , Södertörn University (19 May 2014)
  39. Language Policy in the Soviet Union by Lenore Grenoble, Springer Science+Business Media, 2003, ISBN 9781402012983 (page 84)
  40. Soviet conspiracy theories and political culture in Ukraine:Understanding Viktor Yanukovych and the Party of Region by Taras Kuzio (23 August 2011)
  41. szerk.: Oliver Schmidtke: Europe's Last Frontier?. New York: Palgrave Macmillan, 97. o (2008). ISBN 0-230-60372-6 
  42. Grumau, S. (2002). Coal mining in Ukraine. Economic Review.44. Retrieved from http://web.ebscohost.com.erl.lib.byu.edu
  43. The coal-mining racket threatening Ukraine's economy”, BBC News, 2013. április 23. (Hozzáférés ideje: 2013. szeptember 18.) 
  44. Panova, Kateryna. „Illegal mines profitable, but at massive cost to nation”, Kyiv Post, 2011. július 8. (Hozzáférés ideje: 2013. szeptember 18.) 

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Donbass című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.