Szergej Donatovics Dovlatov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szergej Dovlatov
Sergey Dovlatov 4.jpg
Született Szergej Donatovics Mecsik
1941. szeptember 3.
Ufa, Baskíria, Oroszország
Elhunyt 1990. augusztus 24. (48 évesen)
New York USA
Állampolgársága
Nemzetisége orosz
Foglalkozása
Iskolái
  • School # 206
  • Graduate School of Journalism and Mass Communication
Halál okaszívelégtelenség
Sírhelye Mount Hebron Cemetery

A Wikimédia Commons tartalmaz Szergej Dovlatov témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Szergej Donatovics Dovlatov-Mecsik (oroszul: Сергей Донатович Довлатов-Мечик; Ufa, 1941. szeptember 3.New York, 1990. augusztus 24.) szovjet újságíró és író. Nemzetközi szinten a 20. század végének egyik legnépszerűbb orosz írója.

Életrajza[szerkesztés]

Mount Hebron temető, New York

Dovlatov 1941. szeptember 3-án született Ufában, a szovjetunióbeli Baskír SZSZK fővárosában, ahová családját a második világháború elején evakuálták Leningrádból (ma Szentpétervár), és 3 évig a Belügyi Népbiztosság (NKVD) egy munkatársával élt együtt. Édesanyja, Nora Dovlatova örmény volt, lektorként dolgozott, míg édesapja, Donat Mecsik zsidó származású színházi rendező volt. Apai nagyapját, Iszaakot a sztálini repressziók során végezték ki.[1]

1944 után édesanyjával élt Leningrádban. Dovlatov a Leningrádi Állami Egyetem Finn Tanszékén tanult, de két és fél év után megbukott. Ott szocializálódott Joszif Brodszkij költővel, Szergej Volf íróval és Alekszandr Nej szobrász és festővel.

Besorozták a szovjet belügyi csapatokhoz, és három évig szolgált Komiföldön egy börtöntábor őrségében. Később újságíróként kereste kenyerét különféle újságokban és folyóiratokban Leningrádban, majd a Szovjetszkaja Esztonyija (Szovjet Észtország) tallinni napilap tudósítójaként. Jövedelmét azzal egészítette ki, hogy nyaranta idegenvezető volt egy Pszkov melletti – természetvédelmi területtel egyesített – múzeumban (Mihajlovszkoje), amelyet Alekszandr Puskinnak szenteltek. Dovlatov prózai regényeket írt, de számos próbálkozása, hogy a Szovjetunióban megjelenjen, hiábavaló volt.

Dovlatov nem tudott publikálni a Szovjetunióban, ezért szamizdattal terjesztette írásait és Nyugat-Európába csempészte őket külföldi folyóiratokban való publikálás céljából; ezen tevékenysége miatt 1976-ban kizárták a Szovjet Újságírók Szövetségéből. Nyugati orosz nyelvű folyóiratokban, pl. «Континент» (Kontinens) és «Время и мы» (Az idő és mi) jelentek meg írásai. Első könyvének piszkozatait a KGB parancsára megsemmisítették.

1979-ben Dovlatov édesanyjával, Norával együtt emigrált a Szovjetunióból, és feleségével és lányával New Yorkba költözött, ahol később társszerkesztője lett a The New American című liberális, orosz nyelvű emigráns újságnak. Az 1980-as évek közepén Dovlatovot végre íróként is elismerték, és a tekintélyes The New Yorker magazinban nyomtatták ki.

Dovlatov szívelégtelenségben halt meg 1990. augusztus 24-én New Yorkban, és a Mount Hebron zsidó temetőben temették el.


Emléktábla Dovlatov házán, az író önarcképével. Szentpétervár (Oroszország), Rubinstejn u 23.

Tolsztoj elméjét lehet tisztelni. Gyönyörködni Puskin finomságában. Értékelni Dosztojevszkij spirituális keresését. Gogol humorát. És így tovább. Mégis Csehov az egyetlen, akire hasonlítani szeretnék.”

– Dovlatov

Joszif Brodszkij azt mondta Dovlatovról: „Ő az egyetlen orosz író, akinek a műveit végig is olvassák”, és hogy: „A döntő a hangnem, amelyet egy demokratikus társadalom minden tagja felismerhet: az egyén, aki nem hagyja magát az áldozat szerepébe állítani."

Irodalmi stílusa[szerkesztés]

Dovlatov szabálya az volt, hogy a mondatokat úgy építse fel, hogy ne legyen két szó, amely ugyanazzal a betűvel kezdődik. Így mondatai többnyire rövidek és egyszerűek, ritkán tartalmaznak tagmondatokat.

Ahogy a Craft: A Story in Two Parts (1985) című művében kifejtette, bálványa Ernest Hemingway volt, később nagy hatással volt rá Joszif Brodszkij, akit személyesen is jól ismert.

Öröksége[szerkesztés]

2014. június 26-án a New York-i városi tanács a 63. Drive és a 108. Street kereszteződését Szergej Dovlatov útnak nevezte el.[2] A megtiszteltetés igénylésére irányuló petíciót 18 000-en írták alá; ugyanebben az évben jelent meg a szerző Puskin Hills könyvének új kiadása lánya, Katherine Dovlatov fordításában. A művet a legjobb fordított könyv díjára jelölték (Best Translated Book Award). A megnyitó ünnepséget a 108. utca és a 63. út sarkán tartották 2014. szeptember 7-én; három orosz televíziós híradó rögzítette az eseményt, és az ünneplés a néhai szerző közeli otthonában folytatódott.[3]

2018-ban jelent meg egy életrajzi film Szergej Dovlatovról. Ez a film a 2018-as Berlinalén versenyzett.[4]

Művei[szerkesztés]

Dovlatov tizenkét könyvet jelentetett meg az Egyesült Államokban és Európában a bevándorlóként eltöltött tizenkét éve alatt. A Szovjetunióban az írót a földalatti szamizdatból és a Szabad Európa Rádióból ismerték, mivel műveit a ott nem adták ki. Halála és az orosz történelem fordulópontjának számító peresztrojka kezdete után számos novellagyűjtemény jelent meg Oroszországban is.

Élete során jelent meg:

  • The Invisible Book (Невидимая книга) — Аnn Arbor: Ardis, 1977
  • Solo on Underwood: Notebooks (Соло на ундервуде: Записные книжки) — Paris: Третья волна, 1980.
  • The Compromise (Компромисс) — New York: Knopf, 1981.
  • The Zone: A Prison Camp Guard's Story (Зона: Записки надзирателя), 1982 (trans. New York: Knopf, 1985)
  • Pushkin Hills (Заповедник), 1983 (trans. Berkeley, CA: Counterpoint, 2014)
  • The March of the Single People (Марш одиноких) — Holyoke: New England Publishing Co, 1983.
  • Ours (Наши) — Ann Arbor: Ардис, 1983.
  • Demarche of Enthusiasts (Демарш энтузиастов) (társszerzőként Vagrich Babakhanyannal és N. Szagalovszkijjal) — Paris: Синтаксис, 1985.
  • Craft: A Story in Two Parts (Ремесло: Повесть в двух частях) — Ann Arbor: Ардис, 1985.
  • A Foreign Woman (Иностранка) — New York: Russica Publishers, 1986.
  • The Suitcase (Чемодан) — Tenafly: Эрмитаж, 1986.
  • The Performance (Представление) — New York: Russica Publishers, 1987.
  • Not only Brodsky: Russian Culture in Portraits and Jokes (He только Бродский: Русская культура в портретах и в анекдотах) (cowritten with M. Volkova) — New York: Слово — Word, 1990.
  • Notebooks (Записные книжки) — New York: Слово — Word, 1990.
  • Affiliate (Филиал) — New York: Слово — Word, 1990.

Magyarul[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Дед Сергея Довлатова: «приговорен к высшей мере наказания – расстрел». (Hozzáférés: 2022. április 23.)
  2. Dovlatov str.
  3. Genis, Daniel: Dovlatov's Way. Paris Review . (Hozzáférés: 2015. június 2.)
  4. Dovlatov. [2018. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 19.)

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sergei Dovlatov című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]