Szergej Donatovics Dovlatov
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
| Szergej Dovlatov (Сергей Донатович Довлатов) | |
 | |
| Született |
Szergej Donatovics Mecsik 1941. szeptember 3. Ufa, Baskíria, Oroszország |
| Elhunyt |
1990. augusztus 24 (48 évesen) New York USA |
| Állampolgársága | |
| Nemzetisége | orosz |
| Foglalkozása | |
| Iskolái |
|
| Halál oka | szívelégtelenség |
| Sírhelye | Mount Hebron Cemetery |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szergej Dovlatov témájú médiaállományokat. | |
Szergej Donatovics Dovlatov-Mecsik (oroszul: Сергей Донатович Довлатов-Мечик; Ufa, 1941. szeptember 3. – New York, 1990. augusztus 24.) szovjet újságíró és író. Nemzetközi szinten a 20. század végének egyik legnépszerűbb orosz írója.
Életrajza[szerkesztés]
Dovlatov 1941. szeptember 3-án született Ufában, a szovjetunióbeli Baskír SZSZK fővárosában, ahová családját a második világháború elején evakuálták Leningrádból (ma Szentpétervár), és 3 évig a Belügyi Népbiztosság (NKVD) egy munkatársával élt együtt. Édesanyja, Nora Dovlatova örmény volt, lektorként dolgozott, míg édesapja, Donat Mecsik zsidó származású színházi rendező volt. Apai nagyapját, Iszaakot a sztálini repressziók során végezték ki.[1]
1944 után édesanyjával élt Leningrádban. Dovlatov a Leningrádi Állami Egyetem Finn Tanszékén tanult, de két és fél év után megbukott. Ott szocializálódott Joszif Brodszkij költővel, Szergej Volf íróval és Alekszandr Nej szobrász és festővel.
Besorozták a szovjet belügyi csapatokhoz, és három évig szolgált Komiföldön egy börtöntábor őrségében. Később újságíróként kereste kenyerét különféle újságokban és folyóiratokban Leningrádban, majd a Szovjetszkaja Esztonyija (Szovjet Észtország) tallinni napilap tudósítójaként. Jövedelmét azzal egészítette ki, hogy nyaranta idegenvezető volt egy Pszkov melletti – természetvédelmi területtel egyesített – múzeumban (Mihajlovszkoje), amelyet Alekszandr Puskinnak szenteltek. Dovlatov prózai regényeket írt, de számos próbálkozása, hogy a Szovjetunióban megjelenjen, hiábavaló volt.
Dovlatov nem tudott publikálni a Szovjetunióban, ezért szamizdattal terjesztette írásait és Nyugat-Európába csempészte őket külföldi folyóiratokban való publikálás céljából; ezen tevékenysége miatt 1976-ban kizárták a Szovjet Újságírók Szövetségéből. Nyugati orosz nyelvű folyóiratokban, pl. «Континент» (Kontinens) és «Время и мы» (Az idő és mi) jelentek meg írásai. Első könyvének piszkozatait a KGB parancsára megsemmisítették.
1979-ben Dovlatov édesanyjával, Norával együtt emigrált a Szovjetunióból, és feleségével és lányával New Yorkba költözött, ahol később társszerkesztője lett a The New American című liberális, orosz nyelvű emigráns újságnak. Az 1980-as évek közepén Dovlatovot végre íróként is elismerték, és a tekintélyes The New Yorker magazinban nyomtatták ki.
Dovlatov szívelégtelenségben halt meg 1990. augusztus 24-én New Yorkban, és a Mount Hebron zsidó temetőben temették el.
„Tolsztoj elméjét lehet tisztelni. Gyönyörködni Puskin finomságában. Értékelni Dosztojevszkij spirituális keresését. Gogol humorát. És így tovább. Mégis Csehov az egyetlen, akire hasonlítani szeretnék.”
– Dovlatov
Joszif Brodszkij azt mondta Dovlatovról: „Ő az egyetlen orosz író, akinek a műveit végig is olvassák”, és hogy: „A döntő a hangnem, amelyet egy demokratikus társadalom minden tagja felismerhet: az egyén, aki nem hagyja magát az áldozat szerepébe állítani."
Irodalmi stílusa[szerkesztés]
Dovlatov szabálya az volt, hogy a mondatokat úgy építse fel, hogy ne legyen két szó, amely ugyanazzal a betűvel kezdődik. Így mondatai többnyire rövidek és egyszerűek, ritkán tartalmaznak tagmondatokat.
Ahogy a Craft: A Story in Two Parts (1985) című művében kifejtette, bálványa Ernest Hemingway volt, később nagy hatással volt rá Joszif Brodszkij, akit személyesen is jól ismert.
Öröksége[szerkesztés]
2014. június 26-án a New York-i városi tanács a 63. Drive és a 108. Street kereszteződését Szergej Dovlatov útnak nevezte el.[2] A megtiszteltetés igénylésére irányuló petíciót 18 000-en írták alá; ugyanebben az évben jelent meg a szerző Puskin Hills könyvének új kiadása lánya, Katherine Dovlatov fordításában. A művet a legjobb fordított könyv díjára jelölték (Best Translated Book Award). A megnyitó ünnepséget a 108. utca és a 63. út sarkán tartották 2014. szeptember 7-én; három orosz televíziós híradó rögzítette az eseményt, és az ünneplés a néhai szerző közeli otthonában folytatódott.[3]
2018-ban jelent meg egy életrajzi film Szergej Dovlatovról. Ez a film a 2018-as Berlinalén versenyzett.[4]
Művei[szerkesztés]
Dovlatov tizenkét könyvet jelentetett meg az Egyesült Államokban és Európában a bevándorlóként eltöltött tizenkét éve alatt. A Szovjetunióban az írót a földalatti szamizdatból és a Szabad Európa Rádióból ismerték, mivel műveit a ott nem adták ki. Halála és az orosz történelem fordulópontjának számító peresztrojka kezdete után számos novellagyűjtemény jelent meg Oroszországban is.
Élete során jelent meg:
- The Invisible Book (Невидимая книга) — Аnn Arbor: Ardis, 1977
- Solo on Underwood: Notebooks (Соло на ундервуде: Записные книжки) — Paris: Третья волна, 1980.
- The Compromise (Компромисс) — New York: Knopf, 1981.
- The Zone: A Prison Camp Guard's Story (Зона: Записки надзирателя), 1982 (trans. New York: Knopf, 1985)
- Pushkin Hills (Заповедник), 1983 (trans. Berkeley, CA: Counterpoint, 2014)
- The March of the Single People (Марш одиноких) — Holyoke: New England Publishing Co, 1983.
- Ours (Наши) — Ann Arbor: Ардис, 1983.
- Demarche of Enthusiasts (Демарш энтузиастов) (társszerzőként Vagrich Babakhanyannal és N. Szagalovszkijjal) — Paris: Синтаксис, 1985.
- Craft: A Story in Two Parts (Ремесло: Повесть в двух частях) — Ann Arbor: Ардис, 1985.
- A Foreign Woman (Иностранка) — New York: Russica Publishers, 1986.
- The Suitcase (Чемодан) — Tenafly: Эрмитаж, 1986.
- The Performance (Представление) — New York: Russica Publishers, 1987.
- Not only Brodsky: Russian Culture in Portraits and Jokes (He только Бродский: Русская культура в портретах и в анекдотах) (cowritten with M. Volkova) — New York: Слово — Word, 1990.
- Notebooks (Записные книжки) — New York: Слово — Word, 1990.
- Affiliate (Филиал) — New York: Слово — Word, 1990.
Magyarul[szerkesztés]
- Játsszunk bluest! (orosz emigráns írók kisregényei) - Európa, Budapest, 1992 · ISBN 963-07-5395-2 · fordította: Gereben Ágnes (Előadás)
- Puskinland / Ezek vagyunk mi (Pushkin Hills) - Európa, Budapest, 2001 · ISBN 9630769344 · fordította: M. Nagy Miklós, Páll Erna
- Kompromisszum / Külföldi nő () - Európa, Budapest, 2003 · ISBN 9630773007 · fordította: Goretity József, Páll Erna
- A zóna / A bőrönd (The Zone / The Suitcase) - Európa, Budapest, 2006 · ISBN 9630780216 · fordította: Goretity József, Szőke Katalin
- A kihelyezett tagozat / Válogatott elbeszélések (Sobranie sočinenij) - Európa, Budapest, 2010 · ISBN 9789630789066 · fordította: Abonyi Réka, Kisbali Tamás, Szőke Katalin
(A kihelyezett tagozat, Más élet, Az irodalom folytatódik, Szőlő, Agyagban sült öreg kakas, Ariel, A játék, Budanyickij nőgyógyász, Az utcán és otthon, Ennyi, Harmadik kanyar balra, Szóló Underwoodra)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Дед Сергея Довлатова: «приговорен к высшей мере наказания – расстрел». (Hozzáférés: 2022. április 23.)
- ↑ Dovlatov str.
- ↑ Genis, Daniel: Dovlatov's Way. Paris Review . (Hozzáférés: 2015. június 2.)
- ↑ Dovlatov
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Sergei Dovlatov című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk[szerkesztés]
- Dovlatov az Internet Movie Database oldalon (angolul)
|
