Pearl Harbor-i csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Pearl Harbor-i csata
Attack on Pearl Harbor Japanese planes view.jpg
A Pearl Harbor-i csata

Konfliktus Második világháború
Időpont 1941. december 7.
Helyszín Pearl Harbor, Hawaii
Eredmény

Taktikai japán győzelem

az Egyesült Államok hadbalépése a szövetségesek oldalán
Szemben álló felek
US flag 48 stars.svg Egyesült Államok Naval Ensign of Japan.svg Japán Birodalom
Parancsnokok
US flag 48 stars.svg Husband Edward Kimmel
(Amerikai Haditengerészet)
US flag 48 stars.svg Walter Short
(Amerikai Szárazföldi Erők)
Naval Ensign of Japan.svg Nagumo Csúicsi
(Japán Császári Haditengerészet)
Naval Ensign of Japan.svg Fucsida Micuo
(Az első hullám vezetője)
Naval Ensign of Japan.svg Simazaki Sigekazu
(A második hullám vezetője)
Szemben álló erők
8 csatahajó
8 cirkáló
29 romboló
9 tengeralattjáró
~50 egyéb hajó
~390 repülőgép
6 repülőgép-hordozó
2 csatahajó
2 nehézcirkáló
1 könnyűcirkáló
9 romboló
23 tengeralattjáró
5 törpe tengeralattjáró
8 tanker
441 repülőgép
Veszteségek
halott:
2,335 haditengerész és 68 civil
sebesült:
1,143 haditengerész és 35 civil
elsüllyedt:
4 csatahajó, 3 romboló és 2 egyéb hajó
megrongálódott:
4 csatahajó és 3 cirkáló
megsemmisült:
188 repülőgép
megrongálódott:
155 repülőgép
halott:
55 pilóta és 9 haditengerész
hadifogoly:
1 haditengerész
megsemmisült:
29 repülőgép
elsüllyedt:
4 törpe tengeralattjáró
é. sz. 21° 22′, ny. h. 157° 57′Koordináták: é. sz. 21° 22′, ny. h. 157° 57′
A csata menete
Az elsüllyesztett Arizona csatahajó a Pearl Harbor-i támadás után. A hajó a japán bombatalálat után két napig égett. Egyes darabjait kiemelték, ám a roncs a mai napig Pearl Harborben maradt.

A Pearl Harbor-i csatában 1941. december 7-én a Nagumo Csúicsi tengernagy vezette japán flotta megtámadta az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének Pearl Harbor-i (Hawaii-szigetek) támaszpontját.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Japán 1940-ben elkerülhetetlennek tartotta az Egyesült Államok elleni háborút. Vezetői úgy vélték, elegendő nyersanyaga van felhalmozva Japánnak ahhoz, hogy folytassák a háborút Kínával, dél felé elfoglalják az európai országok gyarmatait, és közben megküzdjenek az USA-val is. Az elfoglalt területek pedig biztosítják a további háború anyagszükségleteit.

Az USA nem nézte jó szemmel Japán hódító politikáját, ezért zárolta az országban lévő japán vagyont, és fokozatosan megszüntette a kereskedelmet Japánnal.

Jamamoto Iszoroku tengernagy tervezte meg a Pearl Harbor elleni támadást. A részleteket Genda Minoru dolgozta ki Fucsida Micuo parancsnok segítségével. Jamamoto és az ő mellette kiálló tisztek lemondással fenyegettek, ha a hadvezetés nem járul hozzá az akcióhoz.

Támadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1. japán flotta – amely hat repülőgép-hordozóból (Akagi, Hirjú, Kaga, Szórjú, Sókaku, Dzuikaku), 2 csatahajóból (Hiei és Kirisima), 2 nehéz- és 1 könnyűcirkálóból, 9 rombolóból, 3 tengeralattjáróból és 8 tartályhajóból állt – 1941. november 26-án indult el a Kuril-szigetektől. A flotta előtt pár tengeralattjáró haladt, melyek zsebtengeralattjárókat hordoztak. Ezeknek a mini tengeralattjáróknak kellett behatolniuk Pearl Harbor kikötőjébe. A leleplezés elkerülése érdekében Jamamoto a megszokottnál északabbra fekvő útvonalat választott a flottának. Észak felől megkerülték a Midway-szigeteket, és így északról közelítették meg Hawaiit. 1941. októberében a Taiyo Maru óceánjáró kísérletképpen végigment a tervezett útvonalon, és útközben egyetlen hajóval sem találkozott. A támadást úgy időzítették, hogy az amerikaiaknak a lehető legnagyobb meglepetést okozzák. Az okozott kár csaknem 90%-a az első tíz percben keletkezett. Félórányi mészárlás és zűrzavar után a japán gépek eltűntek az égről.

Előjelek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Két figyelmeztetés készenlétbe helyezhette volna az amerikai erőket. December 7-én reggel a kikötő bejáratánál egy amerikai járőröző romboló egy japán tengeralattjárót észlelt, azt elsüllyesztette, majd jelentette ezt. Az egyik radarállomás 7 órakor északról közeledő repülőgépeket észlelt. A radarkezelők jelentették az információs központnak, ahol ezt úgy értelmezték, hogy ezek a Kaliforniából erősítésként jövő B-17 Flying Fortress-ek, amelyeknek az érkezését erre a napra várták. Valójában a támadó japán gépeket észlelték.

Az első hullám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagumo flottája december 7-én reggel Pearl Harbortól 440 kilométerre északra volt. 6 órakor 183 repülőgép szállt fel a hordozókról Fucsida Micuo vezetésével. Két óra múlva megkezdték a támadást. 7.55-től 8.30-ig támadták a kikötőt és a szigeteken lévő repülőtereket. A meglepetés teljes volt. A támadásra vasárnap reggel őrségváltáskor került sor. A 202 amerikai repülőgép negyede tudott csak felszállni, de nem sokra mentek a túlerőben lévő japán vadászokkal. A támadás teljesen elsöpörte a légvédelmet is. Az ekkor érkező B-17-eseket a japán vadászgépek lelőtték.

A második hullám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második hullám 170 gépe 7 óra 15-kor szállt fel. Azokat a hajókat támadták, amelyek az első hullámban kevésbé sérültek meg. A támadás 9 óra 45 perckor fejeződött be. A japán gépek 10 óra 30 és 13 óra 30 között értek vissza a repülőgéphordozókra.

A harmadik hullám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A japánok eredetileg terveztek egy harmadik hullámot is. Fucsida Micuo és a japán pilóták a harmadik hullámban az épségben maradt hajókat és repülőgépeket, illetve az üzemanyagtartályokat akarták támadni, de Nagumo tengernagy úgy gondolta, hogy már így is súlyos veszteségeket okoztak az amerikaiaknak, így a harmadik hullámot lefújta. Ez nem volt szerencsés döntés, mert még épségben voltak azok az üzemanyagtartályok, amelyekről a japán admirális azt gondolta, hogy csak makettek, és az igaziak a föld alatt vannak. Ezért a flottát Japán felé irányította, bár a pilóták nem örültek ennek a döntésnek.

Veszteségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Japán[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Japán csak 29 repülőgépet és 4 tengeralattjárót vesztett el.

Egyesült Államok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Négy csatahajó (USS Arizona, USS California, USS Nevada, USS West Virginia) elsüllyedt. A USS Oklahoma felborult. Három másik csatahajó (USS Pennsylvania, USS Maryland, USS Tennessee), valamint 3 cirkáló és 3 romboló súlyosan megsérült. 188 repülőgép megsemmisült. 2403-an meghaltak, 1178-an megsebesültek. A támadás ideje alatt a japánok fő célpontjainak tekintett repülőgép-hordozók nem voltak a kikötőben.

A legsúlyosabb veszteségek az Arizona csatahajón következtek be. Az első támadás során bomba csapódott a elülső fedélzet alatti lőszerraktárba, és az ezt követő robbanás közel ezer embert ölt meg.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A támadás az amerikai csendes-óceáni flottát fél évre megbénította. Ez lehetővé tette, hogy Japán még 1941-ben megtámadja a Fülöp-szigeteket, Hongkongot, és Malajziát. A nemzet döbbenten hallgatta Franklin D. Roosevelt elnököt, aki december hetedikét „a gyalázat napjának” nevezte. Másnapra a háború európai konfliktusból világháborúvá szélesedett, mert az USA ezzel belépett a háborúba, mivel eddig csak fegyverekkel és étellel támogatta az európai szövetséges országokat.

Roosevelt elnök határozott utasítására a felelősöket – Husband Edward Kimmel tengernagyot, a csendes-óceáni amerikai flotta parancsnokát, illetve Walter Short tábornokot, a csendes-óceáni amerikai hadsereg parancsnokát – menesztették. Állítólagos súlyos mulasztásuk ellenére sohasem hallgatták ki, és haditörvényszék elé sem citálták őket. Kimmel helyére Chester Nimitzet, Short helyére pedig Douglas McArthurt nevezték ki.

Szándékos tétlenség elmélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az USA kormánya tökéletesen tisztában volt a támadás várható idejével. Erre enged következtetni, hogy az amerikai hírszerzés ekkorra már megfejtette a japán diplomáciai kódokat, és Angliából is rendelkezésre álltak erre utaló információk. Az elmélet hívei szerint indokra volt szükség a második világháborúba való belépésre, amit az amerikai polgárok többsége ekkor nem támogatott.

Az elméletet erősíti a japán nagykövet esete, aki kezében a hadüzenettel 1941. december 7-én 12.45-kor Washingtonban kihallgatást kért a külügyminisztertől, aki csak 13 óra 30 perckor (Pearl Harbor-i idő szerint 8 óra 30 perckor) fogadta. Az Egyesült Államok így megvádolta Japánt a hadüzenet nélküli támadással.

A hivatalos álláspont nem tagadta, hogy a hírszerzés rendelkezett információkkal az esetleges támadásról, valamint a hadüzenetről, de a késlekedést az információk értékelésének hibáival indokolta.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tim Newark: Sorsfordító ütközetek. 50 csata, amely megváltoztatta a történelem menetét, Zrínyi Kiadó, 2003, 104–107. old. ISBN 963-327-379-X
  • Andrew Wiest – Gregory Louis Mattson: Harc a Csendes-óceánon Perl Harbortól Hirosimáig 1941–1945, Hajja & Fiai Könyvkiadó Kft, 2002, 28–51. old. ISBN 963-9329-43-6
  • N. N. Jakovlev: Pearl Harbor rejtélye, Kossuth Könyvkiadó, 1983, ISBN 963-09-2051-4
  • 65 éves a Pearl Harbor elleni váratlan támadás. mult-kor.hu, 2006. december 7. (Hozzáférés: 2009. december 27.)

Weboldalak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pearl Harbor-i csata témájú médiaállományokat.