Pearl Harbor-i csata
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! |
| A Pearl Harbor-i csata | |||
 |
|||
| A Pearl Harbor-i csata | |||
|
|
|||
| Konfliktus | Második világháború | ||
| Időpont | 1941. december 7. | ||
| Helyszín | Pearl Harbor, Hawaii | ||
| Eredmény |
Taktikai japán győzelem |
||
| Szemben álló felek | |||
|
|||
| Parancsnokok | |||
|
|||
| Szemben álló erők | |||
|
|||
| Veszteségek | |||
|
|||
A Pearl Harbor-i csatában 1941. december 7-én a Nagumo Csúicsi tengernagy vezette japán flotta megtámadta az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének Pearl Harbor-i (Hawaii-szigetek) támaszpontját.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előzmények
Japán 1940-ben elkerülhetetlennek tartotta az Egyesült Államok elleni háborút. Vezetői úgy vélték, elegendő nyersanyaga van felhalmozva Japánnak ahhoz, hogy folytassák a háborút Kínával, dél felé elfoglalják az európai országok gyarmatait, és közben megküzdjenek az USA-val is. Az elfoglalt területek pedig biztosítják a további háború anyagszükségleteit.
Az USA nem nézte jó szemmel Japán hódító politikáját, ezért zárolta az országban lévő japán vagyont, és fokozatosan megszüntette a kereskedelmet Japánnal.
Jamamoto Iszoroku tengernagy tervezte meg a Pearl Harbor elleni támadást. A részleteket Genda Minoru dolgozta ki Fucsida Micuo parancsnok segítségével. Jamamoto és az ő mellette kiálló tisztek lemondással fenyegettek, ha a hadvezetés nem járul hozzá az akcióhoz.
[szerkesztés] Támadás
Az 1. japán flotta – amely hat repülőgép-hordozóból (Akagi, Hirjú, Kaga, Szórjú, Sókaku, Dzuikaku), 2 csatahajóból (Hiei és Kirisima), 2 nehéz- és 1 könnyűcirkálóból, 9 rombolóból, 3 tengeralattjáróból és 8 tartályhajóból állt – 1941. november 26-án indult el a Kuril-szigetektől. A flotta előtt pár tengeralattjáró haladt, melyek zsebtengeralattjárókat hordoztak. Ezeknek a mini tengeralattjáróknak kellett behatolniuk Pearl Harbor kikötőjébe. A leleplezés elkerülése érdekében Jamamoto a megszokottnál északabbra fekvő útvonalat választott a flottának. Észak felől megkerülték a Midway-szigeteket, és így északról közelítették meg Hawaiit. 1941. októberében a Taiyo Maru óceánjáró kísérletképpen végigment a tervezett útvonalon, és útközben egyetlen hajóval sem találkozott. A támadást úgy időzítették,hogy az amerikaiaknak a lehető legnagyobb meglepetést okozzák. Az okozott kár csaknem 90%-a az első tíz percben keletkezett. Félórányi mészárlás és zűrzavar után a japán gépek eltűntek az égről.
[szerkesztés] Előjelek
Két figyelmeztetés készenlétbe helyezhette volna az amerikai erőket. December 7-én reggel a kikötő bejáratánál egy amerikai járőröző romboló egy japán tengeralattjárót észlelt, azt elsüllyesztette, majd jelentette ezt. Az egyik radarállomás 7 órakor északról közeledő repülőgépeket észlelt. A radarkezelők jelentették az információs központnak, ahol ezt úgy értelmezték, hogy ezek a Kaliforniából erősítésként jövő B-17 Flying Fortressek, amelyeknek az érkezését erre a napra várták. Valójában a támadó japán gépeket észlelték.
[szerkesztés] Az első hullám
Nagumo flottája december 7-én reggel Pearl Harbor-tól 440 kilométerre északra volt. 6 órakor 183 repülőgép szállt fel a hordozókról Fucsida Micuo vezetésével. Két óra múlva megkezdték a támadást. 7.55-től 8.30-ig támadták a kikötőt és a szigeteken lévő repülőtereket. A meglepetés teljes volt. A támadásra vasárnap reggel őrségváltáskor került sor. A 202 amerikai repülőgép negyede tudott csak felszállni, de nem sokra mentek a túlerőben lévő japán vadászokkal. A támadás teljesen elsöpörte a légvédelmet is. Az ekkor érkező B-17-eseket a japán vadászgépek lelőtték.
[szerkesztés] A második hullám
A második hullám 170 gépe 7 óra 15-kor szállt fel. Azokat a hajókat támadták, amelyek az első hullámban kevésbé sérültek meg. A támadás 9 óra 45 perckor fejeződött be. A japán gépek 10 óra 30 és 13 óra 30 között értek vissza a repülőgéphordozókra.
[szerkesztés] A harmadik hullám
A japánok eredetileg terveztek egy harmadik hullámot is. Fucsida Micuo és a japán pilóták a harmadik hullámban az épségben maradt hajókat és repülőgépeket, illetve az üzemanyagtartályokat akarták támadni, de Nagumo tengernagy úgy gondolta, hogy már így is súlyos veszteségeket okoztak az amerikaiaknak, így a harmadik hullámot lefújta. Ez nem volt szerencsés döntés, mert még épségben voltak azok az üzemanyagtartályok, amelyekről a japán admirális azt gondolta, hogy csak makettek, és az igaziak a föld alatt vannak. Ezért a flottát Japán felé irányította, bár a pilóták nem örültek ennek a döntésnek.
[szerkesztés] Veszteségek
[szerkesztés] Japán
Japán csak 29 repülőgépet és 4 tengeralattjárót vesztett el.
[szerkesztés] Egyesült Államok
Négy csatahajó (USS Arizona, USS California, USS Nevada, USS West Virginia) elsüllyedt. A USS Oklahoma felborult. Három másik csatahajó (USS Pennsylvania, USS Maryland, USS Tennessee), valamint 3 cirkáló és 3 romboló súlyosan megsérült. 188 repülőgép megsemmisült. 2403-an meghaltak, 1178-an megsebesültek. A támadás ideje alatt a japánok fő célpontjainak tekintett repülőgép-hordozók nem voltak a kikötőben.
A legsúlyosabb veszteségek az Arizona csatahajón következtek be. Az első támadás során bomba csapódott a elülső fedélzet alatti lőszerraktárba, és az ezt követő robbanás közel ezer embert ölt meg.
[szerkesztés] Következmények
A támadás az amerikai csendes-óceáni flottát fél évre megbénította. Ez lehetővé tette, hogy Japán még 1941-ben megtámadja a Fülöp-szigeteket, Hongkongot, és Malajziát. A nemzet döbbenten hallgatta Franklin D. Roosevelt elnököt, aki december hetedikét „a gyalázat napjának” nevezte. Másnapra a háború európai konfliktusból világháborúvá szélesedett, mert az USA ezzel belépett a háborúba, mivel eddig csak fegyverekkel és étellel támogatta az európai szövetséges országokat.
Roosevelt elnök határozott utasítására a felelősöket – Husband Edward Kimmel tengernagyot, a csendes-óceáni amerikai flotta parancsnokát, illetve Walter Short tábornokot, a csendes-óceáni amerikai hadsereg parancsnokát – menesztették. Állítólagos súlyos mulasztásuk ellenére sohasem hallgatták ki, és haditörvényszék elé sem citálták őket. Kimmel helyére Chester Nimitzet, Short helyére pedig Douglas McArthurt nevezték ki.
[szerkesztés] Szándékos tétlenség elmélete
Az USA kormánya tökéletesen tisztában volt a támadás várható idejével. Erre enged következtetni, hogy az amerikai hírszerzés ekkorra már megfejtette a japán diplomáciai kódokat, és Angliából is rendelkezésre álltak erre utaló információk. Az elmélet hívei szerint indokra volt szükség a második világháborúba való belépésre, amit az amerikai polgárok többsége ekkor nem támogatott.
Az elméletet erősíti a japán nagykövet esete, aki kezében a hadüzenettel 1941. december 7-én 12.45-kor Washingtonban kihallgatást kért a külügyminisztertől, aki csak 13 óra 30 perckor (Pearl Harbor-i idő szerint 8 óra 30 perckor) fogadta. Az Egyesült Államok így megvádolta Japánt a hadüzenet nélküli támadással.
A hivatalos álláspont nem tagadta, hogy a hírszerzés rendelkezett információkkal az esetleges támadásról, valamint a hadüzenetről, de a késlekedést az információk értékelésének hibáival indokolta.
[szerkesztés] Jegyzetek
[szerkesztés] Források
[szerkesztés] További információk
[szerkesztés] Irodalom
- Tim Newark: Sorsfordító ütközetek. 50 csata, amely megváltoztatta a történelem menetét, Zrínyi Kiadó, 2003, 104–107. old. ISBN 963-327-379-X
- Andrew Wiest – Gregory Louis Mattson: Harc a Csendes-óceánon Perl Harbortól Hirosimáig 1941–1945, Hajja & Fiai Könyvkiadó Kft, 2002, 28–51. old. ISBN 963-9329-43-6
- N. N. Jakovlev: Pearl Harbor rejtélye, Kossuth Könyvkiadó, 1983, ISBN 963-09-2051-4
- 65 éves a Pearl Harbor elleni váratlan támadás. mult-kor.hu, 2006. december 7. (Hozzáférés: 2009. december 27.)
[szerkesztés] Weboldalak
[szerkesztés] Kapcsolódó szócikkek
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
