Nankingi mészárlás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nankingi mészárlás
Nanking bodies 1937.jpg
Holttestek a Jangce partján

Helyszín Nanking,  Kínai Köztársaság
Időpont 1937. december 13.1938. január vége
Típus népirtás
Áldozatok 20 000 (japán becslés) – 300 000 (kínai becslés)
Elkövetők Japán Császári Hadsereg
Térkép
Nanking (Kína)
Nanking
Nanking
Pozíció Kína térképén
é. sz. 32° 03′, k. h. 118° 46′

A nankingi mészárlás vagy ahogy másképp nevezik, Nanking meggyalázása a történelem egyik legnagyobb tömegmészárlása és mégis egyben a Japán Császári Hadsereg egyik kevésbé ismert rémtette. A második világháború alatt a japán inváziós erők által elkövetett, hat hétig tartó erőszakhullám számos részlete ma sem tisztázott még. Ennek oka, hogy a helyszínt még az események előtt elhagyták a nyugati diplomaták, az újságírók és a polgárok zöme, így csak többnyire japán és kínai forrásokra lehet támaszkodni, amelyek meglehetősen ellentmondásosak. Az erőszak áldozatainak számát a kínaiak közel 300 ezer főre becsülik, de a japán kormány csupán 20 ezer főt ismer el. A Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszék 250 ezer főben állapította meg az áldozatok számát.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kínai nacionalista kormány 1928-ban, az északi hadjárat után Kantonból Nankingba helyezte át székhelyét. Ennek hatására az addigi negyedmilliós lakosság száma, néhány év alatt egymillióra emelkedett.

1937. július 8-án a pekingi városközponttól 15 kilométerre fekvő Marco Polo hídnál a kínaiak és az ott gyakorlatozó japán katonák között tűzpárbaj bontakozott ki. A japán vezetés felháborodva az eseményeken a kínai katonák megbüntetését, és bocsánatkérést követelt a kínai vezetéstől, amely vonakodott ennek eleget tenni. A második felszólítással egy időben a japán haderők átfogó támadást indítottak. Ezzel kitört Kína és Japán között az úgynevezett második kínai–japán háború. A konfliktus Japán 20. század eleje óta folytatott imperialista politikájára vezethető vissza, amelynek célja az volt, hogy Kínát politikailag és katonailag az uralma alá hajtsa, hogy az ott található fontos nyersanyaglelőhelyeket, a hatalmas munkaerőt és élelmiszerkészletet biztosítsa a maga számára. Ezzel együtt a kínai nacionalizmus erősödése és az önrendelkezési joghoz való feltétlen ragaszkodás is szította a háború tüzét.

A mészárlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Japán tisztek újságcikkben közölt versenye arról, melyikük vágja le több kínai fejét karddal. A verseny állása 106–105

A technikailag jóval fejlettebb japán haderő, miután elfoglalta Pekinget és Sanghajt, fő célja az akkori kínai főváros, Nanking elfoglalása volt. A japán hadvezetés felszólította a város védelmi erőit az azonnali megadásra. Mivel 1937. december 10-én 13 óráig, nem kaptak választ Macui Ivane tábornok kiadta a parancsot a város elfoglalására. Kemény harcok után 1937. december 13-án a japánok felmorzsolták a kínaiak ellenállását, és elfoglalták a várost. Ezzel kezdetét vette a hat héten át tartó brutális erőszak a városban lévő katonák és civilek ellen. A benyomuló japánok elől tömegek kezdtek menekülni a Jangce folyó felé, de a város vezetése korábban az ostrom alatt a szökések megakadályozása miatt elpusztította az összes hajót, ezért sokan úszva próbáltak átjutni. A folyóhoz érkező japán katonák tűzet nyitottak a felnőttekre és gyerekekre egyaránt, és válogatás nélkül ölni kezdték őket. Egy beszámoló szerint másnapra megszámlálhatatlan holttest borította a folyó partját. A gyilkolás eközben a város többi részén is folyt. A kínai katonák nagy részét még a külvárosban elfogták, de voltak akik bemenekültek a városba. Ők levették egyenruhájukat, és civilnek öltöztek. Emiatt a 17. japán hadtest katonái akikről csak feltételezték, hogy korábban katona lehetett, azokat letartóztatták. Őket a városon kívülre vitték, és kivégezték a már korábban fogságba esett katonákkal együtt.

A civil lakosság maradékának is szörnyű terrort kellett elszenvednie. Válogatott kegyetlen gyilkolási módszereket alkalmaztak a japán katonák. Versenyt rendeztek, ki tud rövidebb idő alatt több foglyot lefejezni vagy bajonettel leszúrni. Élve temettek el embereket, és volt, akit benzinnel locsoltak le és felgyújtottak. Előfordult az is, hogy embereket élve kibeleztek. Mintegy 20 ezer nőt és gyermekeket erőszakoltak meg a nyílt utcán, sőt még templomokban is. Az erőszakot gyakran csoportosan, a hozzátartozók szeme láttára követték el, majd ugyanerre kényszerítették a közvetlen családtagokat is. Az így megalázott nőket megcsonkították, majd brutálisan kivégezték. A várost eközben teljesen kifosztották és számos épületet felgyújtottak.

A nemzetközi védőzóna[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Japán orvosok a védőzónában

A nankingi nemzetközi védőzóna vagy biztonsági zóna (Nanking Safety Zone) egy demilitarizált övezet volt Nankingon belül. A védőzóna lényegében magában foglalta a Siemens képviseletét és a nemzetközi nagykövetségi épületek többségét, köztük a japánokét is. Ebben a zónában éltek a nyugati országok városban maradt állampolgárai, akik számáról nincs pontos adatunk, de nem több mint 20-30 főt tehettek ki.[1] A védőzóna vezetője John Rabe a Siemens cég helyi érdekeltségének igazgatója volt. Rabe nem csak azért volt megfelelő választás a posztra, mert szervezői és vezetői gyakorlattal rendelkezett, hanem elkötelezett náci és az NSDAP tagja is volt, aki így a japánok szemében is tiszteletet és védelmet élvezett. A biztonsági zóna védelméhez hozzájárult a kapu fölé függesztett horogkeresztes zászló is. A védőzóna azonban nem csupán a nagykövetségeket és a külföldieket védte, hanem itt talált menedéket közel 200 ezer kínai civil is. Az egyezség értelmében a területre nem léphettek be se a japán, se a kínai haderők, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az áldozatok száma ne legyen még magasabb.[2]

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nankingi mészárlás áldozatainak földi maradványai.

1937 decembere után a nyugati közvélemény a nankingi mészárláshoz hasonló események miatt élesen a japánok ellen fordult. 1938-ban visszarendelték Japánba Macui Ivane tábornokot. Ő leszerelt a hadseregtől, és visszatért szülővárosába, ahol szentélyt építtetett a nankingi mészárlás áldozatainak emlékére, akik miatt állandó bűntudat gyötörte. Macui a mészárlás idején súlyosan beteg volt, és máig vitás kérdés, hogy ez mennyire hatott ki a csapatai feletti parancsnoklási képességére. 1948-ban a tokiói perben „nemzeti szégyennek” nevezte a történteket, később mégis, mint háborús főbűnöst felakasztották. Azonban ő volt az egyetlen olyan, akit a mészárlásért elítéltek. Így sok alacsonyabb rendfokozatban lévő, a mészárlás lebonyolításában aktívan részt vevő tisztet semmiféle retorzió nem ért.[3]

A nankingi események hatásai ma is érezhetőek. Kína és Japán közötti hűvös diplomácia kapcsolathoz nagyban hozzájárul, hogy a japán vezetés továbbra is bagatellizálja az eseményeket. Sőt, már megjelentek olyan politikai csoportok és törekvések, amelyek szerint a mészárlás meg se történt, az ott készült fotók hamisítványok. A japán történelem könyvben apró incidensként jellemzik, hiszen a japán közvélemény képtelen elfogadni, hogy katonáik ilyen kegyetlenségben vettek részt. Iris Chang írónő a túlélők emlékiratai alapján elkészítette a „The Rape of Nanking – The Forgotten Holocaust of World War II” (Nanking megerőszakolása – a második világháború elfeledett holokausztja) könyvét, amiből később film is készült.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Filmek, dokumentumfilmek a mészárlásról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nankingi mészárlás témájú médiaállományokat.