Aicsi D3A

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aicsi D3A1
D3A2 karbantartás közben
A japán haditengerészet D3A1 99 típusú gépeit felszálláshoz készítik elő 1941. december 7-én a Pearl Harbor elleni támadás előtt. Háttérben a Szórjú repülőgép-hordozó
Aicsi D3A visszatérnek a Sókaku repülőgép-hordozóra az Enterprise ellenei támadás után a Salamon-szigeteknél zajló csata alatt 1942 augusztusában
Aicsi D3A1 vázlata

Az Aicsi D3A egy második világháborús repülőgép-hordozóról alkalmazott japán zuhanóbombázó, a szövetségeseknél kódneve Val volt. Ez a gép volt a császári japán flotta legfontosabb zuhanóbombázója, mely majdnem minden hadműveletében részt vett, beleértve a Pearl Harbor elleni támadást is. A D3A volt az első japán repülőgép, mely amerikai célpontokat támadott a második világháború idején, többek között Pearl Harbourt és a Fülöp-szigeteken lévő támaszpontokat, például a Clark légibázist. A háború folyamán a Val zuhanóbombázók több szövetséges hadihajót süllyesztettek el, mint a Tengely bármely más repülőgépe.[1][2][3]

Tervezés és fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1936 közepén a japán haditengerészet a 11-Si kiírása egy monoplán repülőgép-hordozó bázisú zuhanóbombázó követelményjegyzékét adta ki az akkor rendszeresített Aicsi D1A kétfedelű zuhanóbombázó felváltása céljából.[4] Az Aicsi, Nakadzsima és Micubisi adott be terveket és mind az Aicsit, mind a Nakadzsimát felkérték két-két prototípus megépítésére.

Az Aicsi terv alsószárnyas megoldást választott ellipszis alakú szárnnyal, melyet a Heinkel He 70 Blitz inspirált. A gép sebességét nem túlságosan nagyra tervezték, így az egyszerűség kedvéért merev futómű alkalmazása nem okozott túlságosan nagy ellenállást.[5] A tervek szerint a repülőgépet egy 529 kW (710 LE) teljesítményű Nakadzsima Hikari 1 kilenchengeres csillagmotor hajtotta.

Az első prototípus 1937. december 10-re készítették el, majd egy hónappal később elkezdődtek a próbarepülések. Az első tapasztalatok lehangolóak voltak. A motor teljesítménye túlságosan kicsinek bizonyult, éles fordulóknál instabillá vált, még szűkebb fordulóknál orsózni kezdett. A tervezett 370 km/h sebesség mellett a zuhanófék erős rezgésbe kezdett és a flotta a zuhanósebességet 440 km/h értékre kívánta növelni.[6]

A második prototípust jelentős változtatásokkal szállították le a felmerült problémák kiküszöbölése érdekében. A sebességet a 626 kW (840 LE) teljesítményű Micubisi Kinszei 3 típusú motor beépítésével fokozták, a függőleges vezérsík növelésével az iránytartást javították. A szárny fesztávolsági kissé megnőtt és a szárnyvégek felé a profil állásszögét csökkentették a dugóhúzóba eseés veszélyének elkerülésére és megerősítették a zuhanófékeket. Ezek a változtatások az iránystabilitáson kívül minden korábbi hibát kiküszöböltek és elegendőnek bizonyultak, hogy a tendert a D3A1 nyerje meg a Nakadzsima D3N1-gyel szemben.[7]

Szolgálatban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1939 decemberében a flotta 99 mintájú flotta repülőgép-hordozó bombázó 11 modell néven megrendelte a gyártást[8] A gyártásra került változat kissé kisebb szárnnyal, 746 kW (1000 LE) teljesítményű Kinszei 43 vagy 798 kW (1070 LE) teljesítményű Kinszei 44 motorral épült. Az iránytartást végül egy hosszú vezetőfelülettel oldották meg a függőleges vezérsík elé szerelve, ezzel a gép igen könnyen kormányozhatóvá vált.[9]

A fegyverzete két előrefelé tüzelő mereven beépített 7,7 mm kaliberű 97 mintájú könnyű géppuska és egy mozgathatóan beépített védelmi géppuska a hátsó ülésről kezelő lövész számára. A szokásos bombaterhelés egyetlen 250 kg-os bombából állt a törzs alatt egy bombatartó trapézre erősítve, mely bombázáskor a légcsavar alatt repült el. Két további 60 kg-os bombát lehetett a szárny alá a zuhanófékeken kívülre függeszteni.[10]

A D3A1 a repülőgép-hordozó próbáit az Akagi és Kaga fedélzetén folytatta le 1940 folyamán, néhány gép pedig Kínában földi bázisról bevetve esett át a tűzkeresztségen.[9] A Pearl Harbor elleni támadástól kezdve a D3A1 részt vett az összes nagyobb japán repülőgép-hordozó bevetésen a háború első 10 hónapjában. Első jelentős sikerüket a Royal Navy ellen 1942 április közepén az Indiai Óceánon könyvelték el. A Val bombázók találati aránya 80%-os volt két nehéz cirkáló és a Hermes repülőgép-hordozó ellen ebben a hadműveletben. A háború folyamán a Val zuhanóbombázókat a Nakadzsima B5N Kate torpedóvetőkkel párhuzamosan vetették be, így az ellenséges hadihajók gyakran a torpedók és bombák együttes találata folytán süllyedtek el. Nem számítva a Pearl Harbor elleni rajtaütést, ahol többféle repülőgéppel támadták a célpontokat, a Val zuhanóbombázók az alábbi szövetséges hajókat süllyesztették el:[11]

Az Aicsi D3A gépek által elsüllyesztett szövetséges hadihajók; típus, ország, a veszteség időpontja, helye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Cornwall, brit nehéz cirkáló, 1942. április 5. – Indiai-óceán
  • Dorsetshire, brit nehéz cirkáló, 1942. április 5. – Indiai-óceán
  • Hector, brit felfegyverzett kereskedelmi hajó, 1942. április 5. – Indiai-óceán
  • Tenedos, Brit romboló, 1942. április 5. – Indiai-óceán
  • Hermes, brit repülőgép-hordozó, 1942. április 9. – Indiai-óceán
  • Vampire, ausztrál romboló, 1942. április 9. – Indiai-óceán
  • Langley, amerikai repülőgép-anyahajó (a támadás után az US Navy süllyesztette el) 1942. február 27. – Csendes-óceán[12]
  • Peary, amerikai romboló, 1942. február 19. – Ausztrália (Darwin)[13]
  • Pope, amerikai romboló, 1942. március 1. – Csendes-óceán
  • Lexington, amerikai repülőgép-hordozó, 1942. május 8. – Csendes-óceán
  • Yorktown, amerikai repülőgép-hordozó, 1942. június 7. – Csendes-óceán
  • Hornet, amerikai repülőgép-hordozó, 1942. október 27. – Csendes-óceán
  • De Haven, amerikai romboló, 1943. február 1. – Csendes-óceán
  • Aaron Ward, amerikai romboló, 1943. április 7. – Csendes-óceán
  • Brownson, amerikai romboló, 194.3 december 26. – Csendes-óceán[14]
  • Sims, amerikai romboló, 1942. május 7. – Csendes-óceán
  • Benham, amerikai romboló, 1942. november 15. – Csendes-óceán
  • Abner Read, amerikai romboló, 1944. november 1. – Csendes-óceán[15]
  • Ommaney Bay, amerikai repülőgép-hordozó, 1945. január 4. – Fülöp-szigetek (Panay)
  • Bismarck Sea, amerikai repülőgép-hordozó, 1945. február 21. – Japán (Iwo Jima)
  • Emmons, amerikai romboló, 1945. április 6. – Japán (Okinawa)

A háború előrehaladásával néhány alkalommal a zuhanóbombázók vadászgép feladatok ellátására is kényszerültek, mivel fordulékonyságuk elegendő volt ahhoz, hogy túléljék ezt a szerepkört.[16] 1942 júniusában a D3A továbbfejlesztett változatát már egy 969 kW (1300 LE) teljesítményű Kinsei 54 motor hajtotta, melyet Model 12 néven próbáltak ki. A megnövekedett teljesítmény korlátozta a hatótávot, ezért a típust ismét átalakították pót üzemanyag-tartályok hordozására. Ezzel lehetővé vált a gépek bevetése a Salamon-szigetek felett. A Model 22 hamarosan felváltotta ezeket, a Model 11-eseket 1942 őszétől kezdve fokozatosan kivonták a frontszolgálatból és gyakorló egységekhez irányították.

Amikor az új Jokoszuka D4Y megjelent, a D3A2 gépeket szárazföldi bázisokra helyezték át vagy kisebb repülőgép-hordozókra irányították, amelyek túlságosan rövidek voltak a nagyobb sebességgel leszálló Szuszei gépek számára. Amikor az amerikaiak ismét elfoglalták a Fülöp-szigeteket 1944-ben földi repülőterekről felszálló D3A2 zuhanóbombázók is részt vettek a harcokban, de addigra már reménytelenül elavultak, és nagy veszteségeket szenvedtek. A háború utolsó évében több D3A2 kamikaze bevetésben vett részt.[17]

Műszaki adatok (D3A1)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

D3A2 98 típusú bombával
  • Személyzet: 2 fő (pilóta és lövész)

Méretek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hossz: 10,2 m
  • Fesztáv: 14,37 m
  • Magasság: 3,85 m
  • Szárnyfelület: 34,9 m²

Tömeg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Üres tömeg: 2408 kg
  • Legnagyobb felszálló tömeg: 3650 kg

Hajtómű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Típus: Micubisi Kinszei 44 csillagmotor
  • Teljesítmény: 798 kW (1070 LE)

Repülési teljesítmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Legnagyobb sebesség: 389 km/h
  • Hatótáv: 1472 km
  • Csúcsmagasság: 9300 m

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 2 × merev, előre irányzott 7,7 mm 97 mintájú géppuska
  • 1 × mozgatható, hátrafelé lövő 7,7 mm 92 mintájú géppuska
  • 1 × 250 kg vagy 2 × 60 kg bomba

Műszaki adatok (D3A2)[18][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Aichi D3A2 with távcsöves irányzékkal felszállás előtt
  • Személyzet: 2 fő (pilóta és lövész)

Méretek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hossz: 10,2 m
  • Fesztáv: 14,37
  • Magasság: 3,8 m
  • Szárnyfelület: 34.9 m²

Tömeg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Üres tömeg: 2570 kg
  • Legnagyobb felszálló tömeg: 4122 kg

Hajtómű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Típusa: Micubisi Kinszei 54
  • Teljesítmény: 969 kW (1300 LE)

Repülési teljesítmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Legnagyobb sebesség: 430 km/h
  • Hatótáv: 1352 km
  • Csúcsmagasság: 10 500 m
  • Emelkedési sebesség: 8,62 m/s

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 2 × mereven beépített előrenéző, 7,7 mm 97 mintájú géppuska
  • 1 × mozgatható hátrafelé irányuló 7,7 mm 92 mintájú géppuska
  • 1 × 250 kg vagy 2 × 60 kg bomba

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Aicsi D3A témájú médiaállományokat.
  1. Angelucci and Matricardi 1978, p. 142.
  2. Worth 2001, p. 170.
  3. Casey 1977, p. 87.
  4. Chant, Christopher. Aircraft of World War II - 300 of the World's Greatest Aircraft 1939-45. London: Amber Books Ltd., 1999. ISBN 0-7607-1261-1.
  5. Francillon 1979, p. 272.
  6. Francillon 1979, pp. 272–273.
  7. Francillon 1969, p. 24.
  8. Parshall and Tully 2007, p. 80.
  9. ^ a b Air International December 1987, p. 289.
  10. Air International December 1987, p. 288.
  11. Brown 1990, pp. 60–125.
  12. Roscoe 1953, p. 102
  13. Roscoe 1953, p. 96
  14. Parkin 1995, p. 198.
  15. Parkin 1995, p. 251.
  16. Francillon 1969, p. 25.
  17. Air International December 1987, p. 290.
  18. Chant, Christopher. Aircraft of World War II - 300 of the World's Greatest Aircraft 1939-45. London: Amber Books Ltd., 1999. ISBN 0-7607-1261-1.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Angelucci, Enzo and Paolo Matricardi. World Aircraft: World War II, Volume II (Sampson Low Guides). Maidenhead, UK: Sampson Low, 1978. ISBN 0-562-00096-8.
  • Brown, David. Warship Losses of World War Two. London: Arms and Armour, 1990. ISBN 0-85368-802-8.
  • Casey, Louis S. Naval Aircraft. Secaucus, New Jersey: Chartwell Books Inc., 1977. ISBN 0-7026-0025-3.
  • Chant, Christopher. Aircraft of World War II - 300 of the World's Greatest Aircraft 1939-45. London: Amber Books Ltd., 1999. ISBN 0-7607-1261-1.
  • Fleischer, Seweryn and Zygmunt Szeremeta. Aichi D3A Val, Nakajima B5N Kate (Lengyelül). Warszawa, Poland: Wydawnictwo Militaria, 2001. ISBN 83-7219-118-2.
  • Francillon, René J. Japanese Aircraft of the Pacific War. London: Putnam & Company Ltd., 1970 (2nd edition 1979). ISBN 0-370-30251-6.
  • Francillon, René J. Japanese Bombers of World War Two, Volume One. Windsor, Berkshire, UK: Hylton Lacy Publishers Ltd., 1969. ISBN 0-85064-022-9.
  • Kinzey, Bert. Attack on Pearl Harbor: Japan awakens a Sleeping Giant. Blacksburg, Virginia: Military Aviation Archives, 2010. ISBN 978-0-9844665-0-4.
  • "Pacific Predator... the Aichi Type 99". Air International, Vol. 33, No. 6, December 1987, pp. 285–290. Bromley, UK: Fine Scroll. ISSN 0306-5634.
  • Parkin, Robert S. Blood on the Sea: American Destroyers Lost in World War II. New York: Sarpedon Publishing, 1995. ISBN 1-885119-17-8.
  • Parshall, Jonathan and Anthony Tully. Shattered Sword: The Untold Story of the Battle of Midway. Washington D.C.: Potomac Books Inc., 2007. ISBN 978-1-57488-924-6.
  • Richards, M.C. and Donald S. Smith. "Aichi D3A ('Val') & Yokosuka D4Y ('Judy') Carrier Bombers of the IJNAF". Aircraft in Profile, Volume 13, 1974, pp. 145–169. Windsor, Berkshire, UK: Profile Publications Ltd. ISBN 0-85383-022-3.
  • Roscoe, Theodore. United States Destroyer Operations in World War II. Annapolis, Maryland: United States Naval Institute, 1953. ISBN 0-87021-726-7.
  • Smith, Peter C. Aichi D3A1/2 Val . Ramsbury, Marlborough, Wiltshire, UK: The Crowood Press Ltd., 1999. ISBN 1-86126-278-7.
  • Tagaya, Osamu. Aichi 99 Kanbaku 'Val' Units of World War 2. Botley, UK: Osprey Publications, 2007. ISBN 1-84176-912-7.
  • Worth, Richard. Fleets of World War II. New York: Da Capo Press, 2001. ISBN 978-03068-1116-6.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]