B–29 Superfortress

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
B–29 Superfortress
Boeing B-29 Superfortress 2.jpeg
Az USAAF egyik B–29–1–MO Superfortress-e luzoni Clark Légibázison (Clark Air Base) a világháború után

Funkció hadászati nehéz bombázó repülőgép
Gyártó Boeing
Tervező na.
Gyártási darabszám 3970
Ár 639 188 USD

Személyzet 11 fő
Típusváltozatok KB–29
B–50 Superfortress
KB–50
Tu–4 Szovjetunió
Első felszállás 1942. szeptember 21.
Szolgálatba állítás 1944. május 8.
Szolgálatból kivonva 1960. június 21.
Méretek
Hossz 30,2 m (99'-0") m
Fesztáv 43,1 m (141'-3") m
Magasság 8,5 m (29'-7") m
Szárnyfelület 161,3 m² (1736 ft²) m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 33 800 kg kg
Max. felszállótömeg 60 560 kg kg
Hajtómű
Hajtómű 4 db Wright R–3350–23 és –23A turbófeltöltővel felszerelt csillagmotor
Teljesítmény 4×1640 kW (2200 LE) kW
Repülési jellemzők
Max. sebesség 574 km/h
Átesési sebesség 170 km/h
Hatósugár 5230 km
Hatótávolság max 9000 km
Legnagyobb repülési magasság 10 200 m
Szárny felületi terhelése 337 kg/m²
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 10 db 12,7 mm-es Browning M2 nehézgéppuska
Bombák 9000 kg
Egy Superfortress repülés közben
F–100 Super Sabre-ket tankoló KB–50D
A B–29 szinte eltörpül a nagytestvér B–36 Peacemaker mellett. Méretei még a B–52-ét is némileg meghaladták (1948, Texas)

A B–29 Superfortress a Boeing által kifejlesztett négymotoros nehéz bombázó repülőgép volt, amelyet a második világháborúban vetett be az Amerikai Légierő. Superfortress nevét az akkor már ismerté vált B–17 Flying Fortress-t meghaladó képességei miatt kapta, amely támadókapacitás végül az utolsó „Erődben”, a B–52 Stratofortress-ben csúcsosodott ki.

Az alulmotorizált típus volt a szolgálatba állított legnagyobb repülőgép a világháború idején. A háború Boeing-bombázóinak legfejlettebbje hermetizált kabinnal és törzsvéggel, a kettő között hermetikus alagúttal rendelkezett. Géppuskatornyait távvezérlésű tűzvezető rendszerben egyesítették, amellyel a gép önvédelmi képességei javultak elődeihez képest. Túlnyomásos törzsének köszönhetően nagymagasságú bombázó bevetéseket teljesíthetett nappal is, ettől függetlenül több alacsonytámadást végeztek éjszaka is a háború alatt. A Japán Birodalom uralmának megtöréséhez elsődlegesen használt bombázótípus volt, 1945 elejétől ezeket a gépeket vetették be a főszigetek ellen, illetve ezen típus fedélzetéről vetették be az első két atombombát. 1945. augusztus 6-án Hirosimára az Enola Gay elnevezésű gép a Little Boy nevű bombát dobta le. Augusztus 9-én Nagaszakira pedig a Bockscar nevű gép a Fat Man kódnévvel ellátott atombombát dobta.

Habár indokolt lett volna a világháború többi hadszínterén is bevetni, mégis csak a Csendes-óceáni és a Kína–Burma–India hadszíntéren alkalmazták. A 41–36393 sorozatszámú YB–29–BW, becenevén a Hobo Queen („Hobó királynő”) üzemeltetési tesztekre a Kelet-angliai RAF Bovingdon légibázisra települt „demonstrációs célokból”. A demonstráció célja az volt, hogy elhitessek a német vezetéssel, a típus hamarosan részt vállal az Európa feletti légi hadjáratokban. A gépről több fotó is megjelent a Völkischer Beobachter című német propaganda újság címlapjain. Bevetve azonban Európa felett nem volt.

A legtöbb hadászati nehézbombázóhoz hasonlóan, a háborút követően is üzemben maradtak. Japán felett a V-Napot követően egészségügyi és élelmezési ellátmányokat szállítottak és szórtak ki ejtőernyővel, illetve rakodtak ki a repülőtereken. A típust alkalmazták a berlini légihídban is, a berlini blokád enyhítésére. Több példányt polgári célokra is felhasználtak, mint a Stratovision vállalat részére átépített repülő tévé-átjátszó állomások. Bevetették a koreai háborúban is.

A típust végleg az 1960-as években vonták ki, összesen 3970 darabot gyártottak belőle 19431946 között. Bombázó feladatokra modernizált változata a B–50 Superfortress volt (ennél a típusnál sikerült az alulmotorizáltságot megszüntetni), amelyet 1965-ben vontak ki, légi utántöltő változata pedig a KB–29, melyet a KB–50-esek és a KC–97-esek váltottak fel. A Szovjetunió is lemásolta Tu–4 néven, több-kevesebb sikerrel. A Tu–4 szilárdságtani számításait újra el kellett készíteni az eltérő anyagminőségek miatt (gyakorlatilag csak formailag és aerodinamikai jellegében egyezett az eredetivel). Ezt a típust is az 1960-as évek közepén vonta ki a szovjet vezetés, váltótípusa a Tu–95 lett.

Konkurensének tekinthető a B–32 Dominator, de az nem volt sikeres. A Convair nehéz bombázóját hat hónappal hadrendbe állása után, még a háború végén, 1945. augusztus 30-án kivonták a szolgálatból.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz B–29 Superfortress témájú médiaállományokat.