SB2U Vindicator

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
SB2U Vindicator
SB2Us VB-3 NAN6-61.jpg
Néhány SB2U–1 Vindicator a USS Saratoga VB–3 századából

Funkció zuhanóbombázó
Gyártó Vought
Sorozatgyártás 1936–~1940
Gyártási darabszám 260
Fő üzemeltetők US Navy, USMC, Franciaország, Royal Navy

Személyzet 2
Első felszállás 1936. január 4.
Szolgálatba állítás 1937
Szolgálatból kivonva 1945 (az Egyesült Államokban)

Az SB2U Vindicator amerikai repülőgép-hordozón üzemeltethető zuhanóbombázó volt az 1930-as években, melyet a Vought fejlesztett ki és gyártott. A repülőgép a U.S. Navy számára kifejlesztett első egyfedelű zuhanóbombázó volt, a második világháború kitörésekor már elavult, a midwayi csatában megfelelő számú korszerű gép hiányában még szolgálatban volt, de 1943 folyamán az összes megmaradt gépet a pilótaképzésre irányították át, helyüket az SBD Dauntless-ek vették át egy időre. A Brit Királyi Haditengerészetnél neve Chesapeake volt.

Tervezés és fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1943-ban a haditengerészet követelményjegyzéket adott ki repülőgép-hordozóra telepítendő vadászbombázókra, a versenytárgyalásra hat gyártótól érkezett pályázat. A kiírásnak két része volt, az egyik monoplánra, a másik kétfedelű gépre vonatkozott. A Vought mindkét kategóriára beadott tervet, XSB2U-1 illetve XSB3U-1 típusjellel. A kétfedelű gép tervét csak tartaléknak szánták arra az esetre, ha a haditengerészet nem a korszerűbb változat mellett dönt.[1]

Az XSB2U-1 hagyományos alsó-szárnyas egyfedelű volt, behúzható főfutókkal és farokkerékkel, a hosszú, végig ablakos fülkében a pilóta mögött ült a lövész. A törzs fémszerkezetű volt alumíniumlemez borítással, elölről a hátsó ülésig, a hátsó része vászonborítással készült. Az összehajtható szárny teljesen fémszerkezetű volt. Egy Pratt & Whitney R-1535 Twin-Wasp Junior csillagmotor hajtotta a kétágú légcsavart, melyet egyúttal zuhanóféknek is szántak bombatámadáskor. Egyetlen 450 kg bombát lehetett a lengő trapéz függesztésre erősíteni, melynek célja az volt, hogy a zuhanás közben kioldott bomba ne ütközzék a légcsavarral. További bombákat lehetett erősíteni a szárny alatti függesztékekre legfeljebb 680 kg össztömegben.[2][3]

A pályázaton a Brewster XSBA-1, a Curtiss XSBC-3, a Great Lakes XB2G-1, a Grumman XSBF-1 és a Northrop XBT-1 volt a gép versenytársa. Mindegyik ajánlatra adtak megrendelést, a Great Lakes és a Grumman kivételével. 1934. október 15 megrendelték és 1936. április 15-én leszállították az XSB2U-1 jelű prototípust. A gép, melyet 1936. július másodikán fogadtak el szolgálati próbákra, 1936. augusztus 20-án összetört.[4] A hibák kijavítása után a próbákat sikeresen befejezték és további rendeléseket adtak fel rá.[1]

Összesen 260 Vindicatort gyártottak le, ezekből egy maradt fenn a Haditengerészeti légimúzeum gyűjteményében.

Szolgálatban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az USS Ranger egy SB2U gépe 1941 novemberében
A tengerészgyalogság egy SB2U-3 repülőgépe az Eastern Islandról száll fel röviddel a midwayi csata előtt
SB2U-3 bombázók az USS Wasp fedélzetén 1942 júniusában

U.S. Navy[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1937 decembere és 1942 szeptembere között négy hajón szolgáltak Vindicatorok, az USS Lexington, az USS Saratoga, az USS Ranger és az USS Wasp repülőgép-hordozón. Az USS Charger segéd hordozón gyakorlatoztak az USS Essexnek szánt Vindicatorok, de mielőtt ez a hajó bekapcsolódott a harcokba, lecserélték SBD Dauntless bombázókra.[1]

Tengerészgyalogság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mindössze két századot láttak el speciálisan kialakított SB2U-3 gépekkel 1941 márciusa és 1943 szeptembere között. 1942 júniusában ezekből néhány gép részt vett a midwayi csatában. A korszerűbb gépeket is ismerő pilóták az SB2U gépeket csak "vibrátornak" vagy "szélmérőnek" nevezték a későbbi bevetések során.[5][6]

Francia haditengerészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az SB2U–2 típusból kiindulva a V–156–F egyedi francia felszerelést kapott. Röviddel azután, hogy a repülőgép szállítása megkezdődött 1939 júliusában a személyzet kiképzése megkezdődött a Béarn francia repülőgép-hordozó fedélzetén, de a háború kitörésekor az öreg hajót túl lassúnak ítélték harci cselekményekhez. Ennek következtében a V–156–F gépekkel felszerelt egységeket szárazföldi bázisokra telepítették a franciaországi csata kezdetén. Az egyik század súlyos veszteségeket szenvedett, amikor hidakat és német célpontokat támadott Észak-Franciaországban, míg a másik századot az olaszok ellen vetették be. A fegyverszünet megkötésekor már csak néhány példány maradt szolgálatban és a típust kivonták a szolgálatból.[1]

Royal Navy[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország még 1940 márciusában további 50 V–156–F gépet rendelt 1941 márciusi szállítással. A fegyverszünet után a megrendelést átvette a Royal Navy légiereje, mely a repülőgépet átnevezte a Chesapeake névre.[7] Az angolok néhány változtatást kértek, beleértve további benzintankokat,[7] megerősített páncélzatot és erősebb előre tüzelő fegyverzetet: négy géppuskát a francia változat egyetlen Darne géppuskája helyett.[8] A gépeket a HMS Archer kísérő hordozóra telepítették és tengeralattjáró elhárításra kívánták bevetni. 1941 októberében bebizonyosodott, hogy erre a célra a repülőgép alkalmatlan, túlságosan kis teljesítményű hogy a megfelelő terheléssel fel tudjon szállni a kis kísérő hordozókról. Ennek megfelelően visszavonták a gépeket 1941 novemberében és gyakorló gépekként használták a következőkben, a harci egységeknél pedig felváltották a Fairey Swordfish kétfedelű gépekkel.

Műszaki adatok (SB2U-2)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vought SB2U-1 Vindicator
  • Személyzet: pilóta és lövész

Méretek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hossz: 10,36 m
  • Fesztáv: 12,8 m
  • Magasság: 3,12 m
  • Szárnyfelület: 28 m²

Tömeg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Üres tömeg: 2138 kg
  • Terheléssel: 2893 kg
  • Legnagyobb felszálló tömeg: 3326 kg

Hajtómű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Repülési teljesítmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Legnagyobb sebesség: 404 km/h
  • Hatótáv: 1014 km
  • Csúcsmagasság: 8382 m
  • Emelkedési sebesség: 6,8 m/s
  • Felületi terhelés: 103 kg/m²
  • Teljesítmény/tömeg: 0,21 kW/kg

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Géppuskák
    • 1 × előrefelé tüzelő 7,62 mm űrméretű M1919 Browning géppuska a jobb szárnyfélbe mereven beépítve, (12,7 mm űrméretű M2 Browning géppuska az SB2U-3 esetében)
    • 1 × 7,62 mm géppuska mozgathatóan beépítve a faroklövész számára (12,7 mm a SB2U-3 esetében)
  • 1 × 454 kg vagy 227 kg bomba

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Notes
  1. ^ a b c d McKillop, Jack. "Chance-Vought SB2U Vindicator". The Pacific War: The U.S. Navy. Archived from the original at "Chance-Vought SB2U Vindicator". on 9 October 2007.
  2. Green and Swanborough 1978, pp. 2–3.
  3. Wixey 2000, pp. 64–65.
  4. Larkins, William T., "U.S. Navy Aircraft 1921-1941, U.S. Marine Corps Aircraft 1914-1959", Orion Books, New York, 1988, Library of Congress card number 88-17753, ISBN 0-517-56920-5, page 196.
  5. O'Rourke, G.G, CAPT USN. "Of Hosenoses, Stoofs, and Lefthanded Spads". United States Naval Institute Proceedings, July 1968.
  6. Spangenburg, Walt, CAPT USN. "Comment and Discussion". United States Naval Institute Proceedings, October 1968.
  7. ^ a b Green and Swanborough 1978, p.8.
  8. Green and Swanborough 1978, p.74.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Brown, Eric, CBE, DCS, AFC, RN. with William Green and Gordon Swanborough. "Vought Chesapeake". Wings of the Navy, Flying Allied Carrier Aircraft of World War Two. London: Jane's Publishing Company, 1980, pp. 20-29. ISBN 0-7106-0002-X.
  • Doll, Tom. SB2U Vindicator in Action (Aircraft No. 122). Carrollton, Texas: Squadron/Signal Publications Inc., 1992. ISBN 0-89747-274-8.
  • Green, William and Gordon Swanborough. "The Annals of Sugar Baker Two Uncle". Air Enthusiast, Eight, October 1978–January 1979. Bromley, UK:Fine Scroll. pp. 1–8, 74–79.
  • Mondey, David. The Hamlyn Concise Guide to American Aircraft of World War II. London: Chancellor Press, 1982. ISBN 1-85152-706-0.
  • Taylor, John W.R. "SB2U Vindicator". Combat Aircraft of the World from 1909 to the Present. New York: G.P. Putnam's Sons, 1969. ISBN 0-425-03633-2.
  • Thetford, Owen. British Naval Aircraft since 1912. London:Putnam, Fourth edition, 1978. ISBN 0-370-30021-1.
  • Wixey, Ken. "'Flying Fuel Cans': Vought's SB2U Vindicator". Air Enthusiast, No. 86, March/April 2000. Stamford, UK:Key Publishing. pp. 62–69.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz SB2U Vindicator témájú médiaállományokat.