Muravidék
| Muravidék | |
| Ország |  Szlovénia |
| Névadó | Mura |
| Terület | 948,48 km2 |
| Elhelyezkedése | |
 Muravidék
Pozíció Szlovénia térképén
| |
 é. sz. 46° 42′, k. h. 16° 12′Koordináták: é. sz. 46° 42′, k. h. 16° 12′ | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Muravidék témájú médiaállományokat. | |
A Muravidék (szlovénul Prekmurje, azaz „Murántúl”, németül Übermurgebiet, vendül Prekmürje, Prekmörje) Szlovénia legészakibb történelmi régiója, amely 1920 előtt a történelmi Magyar Királyság részét képezte. A régió területe kb. 910 négyzetkilométer. Ma Pomurska statisztikai régió („Mura menti statisztikai régió”) részét képezi. A Muravidék székhelye Muraszombat. Területének legnagyobb részét az Alsó-Mura-sík (szlovénul Mursko-Prekmursko polje) foglalja el. Szlovénia hét fő országrészének, tájegységének egyike, a többi hat a következő: Štajerska, Gorenjska, Koroška, Notranjska, Primorska, Dolenjska.
A régiónak a magyar határral szomszédos településein, elsősorban Lendván és környékén ma is jelentős magyar kisebbség él, akiket muravidéki magyaroknak neveznek. Magyarországon hasonló neve miatt sokan összekeverik a Muraközzel, ez pedig gyakran kifejezetten sérti nemcsak az itteni szlovénokat, hanem a muravidéki magyarokat is.
Elnevezései
Korábban a történelmi magyar Vendvidék kifejezést is használták a területre, amelynek nagyobb részét tette ki, ez a tájnév azonban ma már csak a magyarországi Rábavidék elnevezéseként él. A két világháború közötti időszakban Muramellék néven emlegették.[1] A vidékre használatos még a Muratáj elnevezés is, amelybe azonban az egész szlovéniai Mura-vidék (Pomurje), sőt az Ausztriában található szomszédos Grazi-medence területe is beleértendő.
Földrajz
Muravidék nyugati és déli határát a Mura folyó, keleti határát a magyar államhatár, északi határát pedig az osztrák államhatár alkotja. Földrajzilag a terület északi felén az Alpokalja, ezen belül a Vendvidéki-dombság (szlovénul Goričko) húzódik. Délen az Alsó-Mura-síknak a Murától északra fekvő nagyobb része található, amit Ravensko-nak hívnak, magyaros elnevezése Revence. Nyugaton, a magyar határ mentén a Lendva-vidék (Dolinsko) alacsonyabb síksága terül el, amelynek nyugati fele dombsági rész és földrajzilag a Zalai-dombság részét képezi.
Történelem
A 14-15. században a vidék jelentős fejlődésnek indult, ami a történelmi Zala vármegye legfontosabb főúri családjának, az alsólindvai Bánffy családnak is köszönhető, akiknek Lendva (akkori nevén Alsólindva) vára volt a központjuk. A 16. században a térségben Nagykanizsa mellett Lendva volt a legjelentősebb település.
A 19-20. század fordulóján Lendva és környéke ismét virágzásnak indult, főleg azért, mert a Stájerország és a magyar Alföld közötti árucsereforgalomban jelentős közvetítőszerepet töltött be a szarvasmarha-kereskedelemben, valamint a stájer és a karintiai vidékek könnyűipari cikkeinek kereskedelme révén is.
A térség lakosságának a többsége Magyarországhoz akart tartozni, a szlovénok azért, mert nem ismerték a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság berendezkedését, gazdaságát, ezért bizonytalankodtak. Muraszombatba 1921. szeptember 19-én érkezett meg Határmegállapító Bizottság, itt óriási tömeg, a levél szerint 8-10 ezer ember fogadta őket, és az autókat megállították. A lakosság (elsősorban a magyar érzelmű, főleg az evangélikusok) magyar zászlókkal vonult fel, és a magyar himnuszt énekelte, továbbá éltette Magyarországot, és kérte a vidék azonnali visszacsatolását Magyarországhoz. Hozzá kell tenni azonban, hogy ezt megelőzően, 1918-ban Belatincon közel 20 ezer ember követelte az elszakadás valamilyen formáját Magyarországtól.[2] A lakosság másik része passzivitást tanúsított, mígnem a legnagyobb részük végül hamar elfogadta az új államot és idővel már nem akartak visszakerülni Magyarországhoz, mint a magyarok.
A vidéki katolikus papi értelmisége, amely a politikai életben is szerepet játszott már évek óta el akart szakadni Magyarországtól, elsősorban a magyarosítás miatt, de ugyanakkor ellenezték a magyar állam liberális berendezkedését, amely szerintük fenyegette a katolicizmust. Mivel a kezdeti szakaszban az anyaországot nem érdekelte különösebben a terület, Klekl József vezette Szlovén Néppárt megmaradt volna Magyarországon, de úgy, hogy autonóm entitást alkot, amelyet Károlyi Mihály és Jászi Oszkár is támogatott. Idővel Magyarország szétesése már elkerülhetetlen lett, de mivel a jugoszlávok még mindig passzivitást tanúsítottak a vidék megszerzésére, Kleklék úgy gondolták, a Szlovenszka krajina név alatt nevezendő jövőbeni autonóm területnek Jugoszláviában is ki kellene alakulnia, mert a szlovénségen belül sajátos helyzete van történelmét, identitását és nyelvét tekintve. Mivel mindkét fél kölcsönösen bizalmatlan volt egymással szemben és a helyi szlovén vezetők is több ellentmondásos lépést tettek, a tervből nem lett semmi. Mindössze az elcsatolás valósult meg, de politikai különállást a Muravidék nem élvezett Szlovéniában.
Még az elcsatolást megelőzően egy hadnagy, Tkálecz Vilmos 1919. május 29-én kikiáltotta a Vendvidéki Köztársaságot, más néven Mura Köztársaság-ot, de ennek nem volt semmi köze a térség önállóságáért folytatott küzdelemhez, noha később többen megpróbálták annak megmagyarázni. Hat nap elteltével a Budapestről kiküldött csapatok gyorsan felszámolták az esélytelen vendvidéki fegyveres ellenállást és a köztársaság vezetőit is Ausztriába üldözték.
A népszavazás sem valósult meg, amely azt rendezte volna, hogy az Alsólendva-vidéki magyarok továbbra is Magyarországon maradjanak, míg északon Szentgotthárd vidéke, ahol több szlovén élt Jugoszláviához kerüljön. A magyarok által többségben lakott sáv így elcsatolásra került, s 1922. november 9-én a négy nagyhatalom határbiztosa, a magyar és a jugoszláv biztosok nélkül, megállapodott abban, hogy a Népszövetség Tanácsának a trianoni határ módosítását javasolják úgy, hogy a Muravidék északkeleti részén 27 települést (mintegy 210 km², a lakosság 2/3-a magyar) átengednek Magyarországnak. Ezek a települések a következők: Kerkafő (Čepinci, Csöpinc), Marokrét (Markovci, Markóc), Bűdfalva (Budinci, Büdinc), Kisdolány (Mali Dolenci, Kisdolinc), Nagydolány (Veliki Dolenci, Nagydolinc), Sal (Šalovci), Őrihodos (Hodoš), Kapornak (Krplivnik), Domonkosfa (Domanjševci), Szerdahely (Središče), Pártosfalva (Prosenjakovci, Prosznyákfa), Kisfalu (Pordašinci), Csekefa (Čikečka vas), Szécsiszentlászló (Motvarjevci), Kebele (Kobilje), Zsitkóc (Žitkovci), Dobronak (Dobrovnik, Lendvavásárhely), Radamos (Radmožanci), Kámaháza (Kamovci), Göntérháza (Genterovci), Hídvég (Mostje), Bánuta (Banuta), Hosszúfalu (Dolga vas), Alsólendva (Lendava), Csente (Čentiba, Csentevölgy), Völgyifalu (Dolina pri Lendavi), Pince. Lendva, Dobronak és néhány másik település lakossága valóban nagyrészt magyar volt a háború előtt, ezzel szemben a többi faluban mint Kerkafőn, Bűdfalván, stb. igen kis számban, vagy egyáltalán nem éltek magyarok. A Rába menti falvak, mint Apátistvánfalva, Felsőszölnök, Alsószölnök, Permise, Újbalázsfalva, Orfalu, Ritkaháza, Szakonyfalu és Rábatótfalu, ahol egy település kivételével mind szlovénok éltek, magyar kézben maradt, ami utóbb rosszallást váltott ki a muravidéki körökben. Kleklre is nehezteltek, amiért mégsem hozott létre a Vendvidéken jugoszláv tagállamot, vagy autonóm területet.
A Muravidék elcsatolását minden évben megünneplik Szlovéniában, mint azt a napot, amikor a muramenti szlovének az anyanemzethez csatlakoztak.[3]
1921-ben a Muravidék kb. 92 ezer lakost számlált, és ebből mintegy 25 ezernyi volt magyar. A trianoni békeszerződés után a vidék a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része lett, és gazdaságilag elsorvadt. A magyar értelmiség jelentős része elhagyta a vidéket.
Ekkoriban még jelentékeny zsidó közössége is volt a régiónak, akik a két mezővárosban, Alsólendván és Muraszombatban éltek. A második világháborúban legtöbbjüket elhurcolták a koncentrációs táborokba és a háború után sem tértek vissza a túlélők. Emléküket ma a temetkezési helyeik, illetve felújított zsinagógájuk őrzi.
1941. áprilisában Jugoszlávia megszállásával és felosztásával a terület visszakerült Magyarországhoz. A magyar hatóságok ekkor mindent megtettek a Muravidék és a Muraköz színmagyarrá változtatására, hogy a későbbiekben Jugoszlávia ne tudjon igénnyel előállni a területekre. A lakosságot hivatalosan vendmagyarrá nyilvánították, s kimondták, hogy a vend nyelv közeledik a magyar nyelv felé, hogy egyetlen nemzetté váljék a két nép. A helyiek nyelvén kiadott csekély könyv ellenére megtiltották, vagy jelentősen korlátozták a szlovén és a muravidéki nyelv használatát, a lakosságot pedig különböző módszerekkel kényszerítették, hogy magyarnak vallják magukat. Mindenféle szélsőséges mendemonda és áltudományos teória kelt lábra, ebben jelentősen közrejátszott szlávellenes fizikus Mikola Sándor. Bárki, aki nyíltan megkérdőjelezte, hogy a vidék etnikailag ne lenne színmagyar, azt nyilvánosan megbüntették, ezáltal akarván példát statuálni és elrettenteni a nemzeti ébredéstől. A második világháború alatt itt is üldözték a politikai ellenfeleket, kommunistákat, szlovéneket, s a háború során szinte minden muravidéki zsidót kitelepítettek, akiknek mára csak emlékeik maradtak a vidéken. A második világháború végével Muravidék azonban újra Jugoszlávia része lett, mivel a Párizsi béke a trianoni határokat állította vissza.[4] Ekkor viszont megint megfélemlítések, gyilkosságok és üldözések történtek, jóllehet a magyarokkal nem úgy bántak a Muravidéken, mint másutt. Így a vajdasági népirtáshoz hasonló atrocitásra nem került sor, de a kiválásig a muravidéki magyarok helyzete is igen-igen előnytelen volt. Muravidék Jugoszlávia szétesésével az 1991-ben megalakult Szlovénia része lett.
2009-ben a szlovén parlament törvénybe iktatta a Muravidék elcsatolásának ünnepét, amelyet azóta minden év augusztus 17-én ünnepelnek Szlovéniában.
A magyar kisebbség történetéről részletesebben lásd: Muravidéki magyarok.
Népesség
A magyarok aránya ma a Muravidék lakosságának 7-8%-a. A Muravidék keleti részén (Őrség és Lendva-vidék) élnek, egy kb. 50 km hosszú és 3–15 km széles sávban a szlovén-magyar határ mentén. Két csoportra oszthatóak, az egyik az őrségi, a másik a lendva-vidéki magyar tömb. Az előbbiek az I. világháború előtt Vas vármegyéhez, az utóbbiak Zala vármegyéhez tartoztak.
A Muravidék nyelve
A muravidéki szlovének a szlovén nyelv egyik legérdekesebb dialektusát beszélik, amelynek azonban akkora az önállósága, hogy sokan külön szlovén nyelvi normának tekintik. Az új elnevezések muravidéki nyelv-nek is nevezik, de hagyományosan magyarul vend nyelv a neve. Mivel a táj sokáig Magyarországhoz tartozott, s nem utolsósorban természeti adottságai is hozzájárultak ahhoz, hogy részben elszigetelt volt: változó méretű dombok, a széles Mura folyó és mocsarai, valamint más nem egészen kedvező adottság miatt a középkorban még Tótságnak nevezett vidék és lakossága a déli örökös tartományok (Karintia, Krajna, Stájerország) szlovén népeivel nem alakított ki szorosabb kapcsolatot, emiatt az írás és olvasás elterjedésével saját nyelvüket kellett használják. A magyarországi szlovénok saját irodalmat alakítottak ki, többek között Küzmics István az Újszövetséget is sikerült lefordítania Nouvi Zákon címen vend nyelvre, amely a délszláv fordítás irodalom egyik gyöngyszeme is egyúttal.
A muramenti nyelv létét a szlovének nagy része vonakodik elismerni, részben mert vannak más különböző nyelvjárásaik, másrészt a szlovéneknek rossz emlékeik vannak a 20. század előtti időkből, ugyanis a germanizáció, amely a megosztás segítségével próbálta beolvasztani a szlovéneket, egyes nyelvjárásokat igyekezett nem szlovén nyelvnek feltüntetni. Az effajta megosztási folyamat a Muravidéken is lezajlott.
A kommunista rendszer a második világháborút követően háttérbe szorította a vend nyelvet és irodalmat, de Jugoszlávia szétesése óta folynak a munkák a régi irodalom felélesztésére.
A muravidéki nyelvet Magyarországon is beszélik és vannak újságokat, könyvek, televíziós műsorok ezen a nyelven.
Közigazgatás
Gazdaság
Gazdasági adatai a Pomurska statisztikai régió cikkében találhatók.
Kultúra
A magyar kisebbség kulturális központja Lendva, ahol a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet működik. (Lásd még: Szlovéniai magyarok). A Muravidék témával kapcsolatos tudományos kutatómunka és önképzés elősegítése, tudományos-ismeretterjesztő előadások szervezése a fő célja a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesületnek.[5]
Közlekedés
A vasúti közlekedést a Déli vasutak kezdték kiépíteni az Osztrák–Magyar Monarchia idejében és ez a mai napig érezteti a hatását, ugyanis Lendvára a térség központjába csak úgy tudunk eljutni, hogyha Csáktornyáról (Horvátország) megy vonat oda. Bár Horvátország 2013-as uniós csatlakozása miatt felvetették a helyi önkormányzatok, hogy összekapcsolják újra a régi Zalaegerszeg-Lenti-Rédics-Lendva-Muraszerdahely-Csáktornya vasútvonalat, ahol csak a Rédics-Lendva 8 km-es szakaszt kell pótolni és ezzel visszaadva Hosszúfalunak a vasúti közlekedést. Vasútvonalak: (Bajánsenye)-Őrihodos-Battyánd-Muraszombat-Lajtomér-Ormosd (Az egyetlen vonalkapcsolat Magyarországgal) Lajtomér-Tótkeresztúr-(Bučečovci-Radenci)
Turizmus, látnivalók
A táj híres szülöttei
- Kossics József etnográfus (Bagonyán született 1788-ban)
- Pável Ágoston nyelvész, néprajzkutató (Vashidegkúton született 1886-ban)
- Zala György szobrászművész (Lendván született 1858-ban)
Jegyzetek
- ↑ Göncz László: Felszabadulás vagy megszállás?. [2008. szeptember 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. november 2.)
- ↑ Črenšovci: občinska proslava praznika priključitve Prekmurja matici z državnim pridihom (rtvslo.si)
- ↑ Priključitev Prekmurja za predvolilne potrebe (dobrojutro.net)[halott link]
- ↑ Kivételt képez három falu a pozsonyi hídfőnél, melyet a trianoni területeken kívül csatoltak el.
- ↑ Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
Források
- Magyarok a világban – Muravidék
- TIC Muravske Toplice
- Göncz László – Nemzetiségi és anyanyelv-használati jogok Szlovéniában
- Göncz László: A muravidéki magyarság 1918-1941