Jan Mayen-sziget

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
World Heritage Emblem.jpg A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján
Jan Mayen-sziget
Beerenberg Jan Mayen.JPG
A Beerenberg vulkán
Közigazgatás
Ország  Norvégia
Népesség
Teljes népesség ismeretlen +/-
Földrajzi adatok
Fekvése Atlanti-óceán
Terület 373 km²
Legmagasabb pont Beerenberg (2277 m) aktív vulkán
Elhelyezkedése
Jan Mayen topography-fr.png
Jan Mayen-sziget (Európa)
Jan Mayen-sziget
Jan Mayen-sziget
Pozíció Európa térképén
é. sz. 70° 59′, ny. h. 8° 30′Koordináták: é. sz. 70° 59′, ny. h. 8° 30′
A Wikimédia Commons tartalmaz Jan Mayen-sziget témájú kategóriát.

A Jan Mayen-sziget a Norvég Királysághoz tartozó vulkanikus eredetű sarki sziget. Területe 373 km². Két nagyobb részből áll, melyeket egy keskeny földnyelv köt össze. A sziget egy részét gleccserek borítják.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izlandtól 560 km-re északkeletre, Norvégiától 950 km-re nyugatra[1], Grönlandtól 500 km-re keletre található.

A sziget rendkívül hegyvidékes. Legmagasabb pontja, az északi részén található Beerenberg (2277 m) aktív vulkán, legutóbbi kitörése 1985-ben volt.[1]

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bálnavadászat a 18. században
A Jan Mayen-sziget fekvése

Egyes történészek szerint a 6. században Brendan ír szerzetes, majd később viking hajósok is megpillanthatták a szigetet, ez azonban nem bizonyított.

A sziget első hiteles felfedezése az 1600-as évek elején történt, amikor angol és holland bálnavadászok kerestek új vadászterületet. Nevét a holland tengerészről, Jan Jacobs May van Schellinkhoutról kapta, aki 1614-ben lépett partjára, és az ő első tisztje készítette az első térképeket a helyszínről.

Holland bálnavadászok bálnafeldolgozó telepet létesítettek a szigeten, ahol fénykorában nyaranta 1000 ember lakott. A telep védelmére erődítést is végeztek. 1640 és 1650 között azonban a vadászat miatt a grönlandi bálna a kipusztulás szélére került, így a sziget elnéptelenedett. A következő 230 évben csak néhány hajó vetődött erre.

1882-1883-ban az osztrák–magyar északi-sarki expedíció sikerén felbuzdulva osztrák-magyar sarkvidéki megfigyelő állomás létesült a szigeten, ami több sarkvidéki expedíció bázisául szolgált. A 20. század elején norvég prémvadászok kedvelt célpontja lett, azonban a rókaállomány megtizedelése miatt az 1920-as évek végére ez a tevékenység is visszaszorult.

Az első norvég meteorológiai állomást 1921-ben létesítették. 1922-ben a Norvég Meteorológiai Intézet annektálta a szigetet Norvégia számára. 1929-ben királyi dekrétummal norvég szuverenitás alá helyezték, majd egy 1930-as törvény a Norvég Királyság részévé nyilvánította.

A második világháború alatt – Norvégiával ellentétben – nem szállták meg a németek, ennek ellenére a meteorológiai állomás személyzete 1940-ben felgyújtotta az állomást és elhagyta a szigetet. A következő évben norvég katonákkal együtt visszatértek, és újjáépítették az állomást, ami a háború további részében a gyakori német légitámadások ellenére is folyamatosan működött. A háború alatt két német repülőgép is lezuhant a szigeten; személyzetüket később a narviki katonai temetőben helyezték nyugalomra. 1943-ban az amerikaiak rádióállomást létesítettek a sziget északi részén „Atlantic City” néven, melynek fő feladata a németek titkos grönlandi rádióállomásainak bemérése volt.

A háború után 1945-1959 között csak a Norvég Meteorológiai Intézet állomása működött a szigeten, 1949-ig Atlantic Cityben, majd az időközben felépült új állomáson. A meteorológiai állomás egyben parti rádióállomásként is működött, azaz kapcsolatot tartott fenn a környéken mozgó hajókkal, és közvetített a szárazföld felé, ezzel jelentősen növelve a biztonságukat.

1959-ben a NATO úgy döntött, hogy LORAN (Long Range Navigation) néven rádiónavigációs hálózatot épít ki. Ennek egyik eleme a Jan Mayen szigetén felépült állomás, amely a norvégiai, németországi, feröeri és izlandi állomásokkal áll együttműködésben. Az új – Olonkin City nevű – állomás kiépítése körülményes volt, mert a szigetnek nincsen kikötője. A második LORAN adóvevő telepítésekor egy apró leszállóhelyet is kiépítettek, az első gép 1961-ben szállt le a szigeten. A következő évben a meteorológiai állomás is a leszállóhely közelébe költözött, és azóta a szállítást javarészt légi úton oldják meg. 1960-ban az állomás személyzete 40 főből állt, mára ez 18 főre csökkent.[2]

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget partvidéke
Kutatóállomás a Jan Mayen-szigeten
A délnyugati Eggøja félszigetet vulkáni hamu alkotja. A fatörzsek Szibériából kerültek ide

Jan Mayenen nincsen semmilyen természeti kincs vagy erőforrás. A gazdasági aktivitás csak arra terjed ki, hogy a kitelepített norvég rádió és meteorológiai központokat ellássák. Van egy nem lebetonozott 1585 m hosszú leszállópályája, és 124 km partszakasza, ahol kikötő nem, csak néhány horgonyzóhely található.

Máig vita van Norvégia és Dánia között a halászati területek felosztásáról, mivel egy 1988-as egyezmény alapján a Grönland és Jan Mayen-sziget közti területeken Dániának kizárólagos halászterülete van.

A szigeten csak a LORAN-C (Long Range Navigation) bázis üzemeltetői tartózkodnak 14-en, és a meteorológiai állomás 4 dolgozója.

Mindkét állomás emberei Olonkinbyenben laknak, így hívják a Loran-C bázis lakónegyedét. A szigeten nincsenek bennszülött lakosok, de van saját ISO 3166-1 szabványú országkódja (SJ), internetjelzése (.sj) (igaz, nem használják).

Van saját amatőr rádiós előtétjelzése is: (JX)

A sziget 1995 óta Norvégiához tartozik, a megyei kormányzó irányítja, de valamennyi hatalma a Norvég Logisztikai Szervezet (CIS) parancsnokának is van, mely szervezet a hadsereg része.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Jan Mayen, Island of Jan Mayen (letöltve: 2007. február 11.)
  2. History (angol nyelven). jan-mayen.no, 2008. január 3. (Hozzáférés: 2008. január 5.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jan Mayen-sziget témájú médiaállományokat.