Ugrás a tartalomhoz

Savoyai-ház

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Hungarikusz Firkász (vitalap | szerkesztései) 2020. augusztus 28., 21:59-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Forrás hiányzik)
A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2020. augusztus 28.) ezen a változaton alapul.
 Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.
Savoyai-ház
AlapítóI. Humbert savoyai gróf († 1048)
Utolsó taga család tagjai ma is élnek
A Wikimédia Commons tartalmaz Savoyai-ház témájú médiaállományokat.

A Savoyai-ház vagy Savoyai-dinasztia a 11–20. században Savoyában és Itáliában uralkodó család. Alapítója I. Humbert (Umbertó) (?970–?1050), aki létrehozta a Savoyából és Piemontból álló észak-itáliai államot. A dinasztia tagjai a savoyai grófság, majd hercegség (1416–1720), később a Szárd Királyság (1720–1860), végül az Olasz Királyság (1860–1946) uralkodói voltak. A dinasztiából utolsóként II. Umbertó olasz király uralkodott (1946), akit az Olasz Köztársaság létrejöttekor lemondattak.

1861-től 1946-ig Olaszország királyi családja volt. Már a középkorban kiterjedt birtokaik voltak a nyugati Alpoknak abban a térségében, ahol a mai Franciaország, Olaszország és Svájc találkozik. A család a 15. században német-római birodalmi hercegi rangra emelkedett, majd a 18. században a spanyol örökösödési háború eredményeként 1713-ban megkapta a Szicília királyának címét. 1720-ban ezt elvesztette, helyette a Szardíniai (Szárd) Királyság uralkodója lett. A dinasztia fontos szerepet játszott Itália egyesítésében.

Története

A Savoyai-ház alapítójának a valószínűleg burgundiai eredetű I. Fehérkezű Humbertet tartják, aki a 11. század közepe táján kezében tartotta Savoya grófságát, valamint a Rhône folyótól keletre és a Genfi-tótól délre fekvő más területeket. Utódai fokozatosan növelték Savoya területét. V. („Nagy”) Amadé (ur. 1285–1323) vezette be a frank időkből származó száli örökösödési jogot és az elsőszülöttségi törvényt, hogy elkerülje a birtokállomány későbbi felaprózódását. VI. („Zöld”) Amadé (ur. 1343–1383) újabb területeket szerzett, és meg is szilárdította fölöttük a dinasztia uralmát. VII. („Vörös”) Amadé (ur. 1383–1391) a nizzai őrgrófság és központja, a fontos kikötő megszerzésével gyarapította az államot. VIII. („Békés”) Amadé (ur. 1391–1440) idején csatolták végleg Savoyához Piemontot, az Alpok itáliai oldalán fekvő gazdag őrgrófságot, miután csaknem két évszázadon át a család egyik oldalágának birtoka volt. A birodalmi hercegi címet VIII. Amadé nyerte el 1416-ban Luxemburgi Zsigmond német-római császártól.

Miután egyetlen fia, Savoyai Hugó ciprusi királyi herceg kiskorában elhunyt, valamint a fogadott fia, Aragóniai Alfonz, I. Ferdinánd nápolyi király természetes fia révén nem tudta visszaszerezni a trónját, I. Sarolta ciprusi királynő 1485-ben örökösödési szerződést kötött unokaöccsével, I. Károly savoyai herceggel, I. Janus ciprusi király dédunokájával, amelyben a trónfosztott királynő évjáradék fejében a Savoyai-házra hagyta a ciprusi, jeruzsálemi és örmény királyi címét. Sarolta halála (1487) után a Savoyai-ház mindenkori feje viselte a Ciprus, Jeruzsálem és Örményország királya címeket egészen 1946-ig, II. Umbertó olaszországi trónfosztásáig.

Itália 1494-ben
Itália 1796-ban
Itália 1843-ban

A 15. század végén és a 16. század elején gyenge kezű uralkodók követték egymást a trónon, így a család befolyása erősen csökkent; a mélypontnak Savoya francia megszállása tekinthető (1536–1559), a vallásháborúk idején. 1559-ben azonban Emánuel Filibert (ur. 1553–1580) a cateau-cambrésis-i béke értelmében visszaszerezte Savoya nagy részét. Ő helyezte át uralkodói székhelyét jó érzékkel az Alpok olasz oldalán fekvő Torinóba. A következő évszázadban a Savoya hercegei folytatták területszerző politikájukat, s a nemzetközi politikában is megőrizték önálló szerepüket, azáltal, hogy ügyesen manővereztek a két nagy ellenfél, a Francia Királyság és a Habsburg Birodalom között. Bár eredeti savoyai törzsterületeik egy része a 17. század második felére francia uralom alá került, a korszak elhúzódó háborúiból a dinasztia végül nagy nyereséggel került ki.

A spanyol örökösödési háborút lezáró utrechti békében (1713) a nagyhatalmak királyi rangra emelték II. Viktor Amadét (ur. 1675–1730), aki Szicília uralkodója lett. Szicíliát azonban 1718-ban V. Fülöp spanyol király – felmondva az utrechti békeszerződést – fegyverrel elragadta az újdonsült királytól. Az emiatt kirobbant háború után, felismerve a területegyesítési és kormányzási realitásokat, II. Viktor Amadé 1720-ban elfogadta hűbérurától, VI. Károly német-római császártól a Szicíliáért cserébe felajánlott Szardíniát. A következő évtizedekben a Savoyaiak, hasonló megfontolásokból, további fontos területek megszerzésére törekedtek Északkelet-Itáliában.

A francia forradalom és a napóleoni háborúk idején (1792–1815) csupán Szardínia szigete kerülte el a francia megszállást, de 1815-ben, a bécsi kongresszuson I. Viktor Emánuel (ur. 1802–1821) nemcsak korábbi birtokait kapta vissza, hanem a liguriai tengerpartot is államába olvaszthatta, noha ennek előző gazdáját, a Genovai Köztársaságot is a korábbi közös ellenfél, Napóleon számolta fel.

Az olasz nemzeti újjáéledési mozgalom, a Risorgimento kezdetén a Szárd-Piemonti Királyság volt az egyetlen itáliai állam, amely mentes volt az idegen befolyástól, és viszonylag számottevő katona erővel rendelkezett. A liberális és alkotmányos szellemű 1821. évi forradalom következtében az abszolutistává lett I. Viktor Emánuel kénytelen volt átengedni a trónt öccsének, Károly Félixnek.

Károly Félix király 1831-ben bekövetkezett halála után a korona a család Carignano-ágára szállt, az innen származó első uralkodó Károly Albert volt. Az óvatos alaptermészetű uralkodó 1848-ban még inkább kényszerűségből adott modern alkotmányt (parlamentáris államberendezkedés) népének. Ám hamarosan felismerte, hogy a nemzeti célokat saját dinasztikus érdekeinek szolgálatába állíthatja, ezért vállalta az 1848–49. évi első függetlenségi háborúban az osztrák hatalom elleni harc vezetését. A kaland azonban súlyos katonai vereségeket hozott, Károly Albertnek száműzetésbe kellett vonulnia.

Fia és utódja, II. Viktor Emánuel (ur. 1849–1878, olasz király 1861-től) azonban már uralkodásának kezdetétől aktívan támogatta miniszterelnökét, Cavour grófot, aki az olasz egységet ténylegesen megvalósító bel- és külpolitikát folytatott. Terveinek megvalósításához megnyerte III. Napóleon francia császár támogatását, így az 1859-es a szárd–francia–osztrák háborúban elért francia katonai győzelem nyomán a Habsburg Birodalom kiszorult Észak-Itália legnagyobb részéből. A segítségért cserébe II. Viktor Emánuel átengedte Franciaországnak a Savoyaiak ősi szállásterületét, a Savoyai Hercegséget. Délen Giuseppe Garibaldi felkelése megdöntötte a Bourbon-ház monarchiáját, így 1861-ben Viktor Emánuel személyében a Savoyai-dinasztia foglalhatta el az újonnan kikiáltott, egységes Olasz Királyság trónját.

1866-ban Poroszország alkalmi szövetségeseként az új olasz állam belépett a porosz–osztrák–olasz háborúba. Harctéri vereségei ellenére megkapta Veneto tartományt. 1870-ben, kihasználva a Francia Császárság háborús lekötöttségét, elfoglalta Rómát, megdöntötte és bekebelezte a pápai államot. A terjeszkedő monarchia 1915-ben belépett az első világháborúba, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása nyomán megszerezte Dél-Tirolt is.

Az új államban, a modern alkotmányos monarchiák gyakorlatát követve, az olasz király sem kormányzott, „csak” uralkodott, de válsághelyzetekben kulcspozícióban volt, és kezében tartotta a politikai döntés lehetőségét. I. Umbertó 1878-ban követte apját Olaszország trónján, ám egy anarchista merényletben életét vesztette 1900-ban. Utóda, az első világháború győztesei közé kerülő III. Viktor Emánuel (ur. 1900–1946) viszont a fasiszta rezsim bábja lett, így hiába mondott le 1946-ban a trón megmentése érdekében fia, II. Umbertó javára, az 1946. június 2-án tartott népszavazás a köztársaság mellett döntött, s ezzel véget ért a Savoyai-ház uralma.

Uralkodók

Savoyai Hercegség

Lásd még: Savoyai Hercegség, Savoya uralkodóinak listája

Szárd Királyság

Lásd még: Szárd Királyság, Szárd–piemonti királyok listája

Olasz Királyság

Lásd még: Olasz Királyság, Olasz királyok listája

Kapcsolódó szócikkek

Commons:Category:House of Savoy
A Wikimédia Commons tartalmaz Savoyai-ház témájú médiaállományokat.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a House of Savoy című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Savoyai-ház&oldid=22991951”