Luxemburg nagyhercegeinek listája
Luxemburg története ugyan több évszázadra tekint vissza, hiszen igen tekintélyes területnek számított a középkor Európájában. Először grófok uralták, majd hercegek és végül nagyhercegek, akik mind a mai napig az ország trónján ülnek. A középkorban kialakult hercegség területe más birtokokat is magába foglalt, és 1441-ben végleg feledésbe merült a luxemburgi hercegi cím. A francia forradalom után Napóleon elfoglalta a hercegség területét, és amikor összeült a francia háborúkat lezáró bécsi kongresszus 1815-ben, a koronás fők nem tudtak megegyezni Luxemburg hovatartozását illetően, ezért ideiglenesen elismerték annak autonómiáját, de úgy döntöttek, hogy a holland uralkodó hatalma alá helyezik Luxemburgot. A teljes beolvasztást megakadályozta a Luxembourgban állomásozó porosz haderő.
Évek múltán kitört a belga forradalom a holland elnyomás ellen, amelyhez csatlakozott Luxemburg is. 1830-ban a függetlenedő Belgium egyik tartományává vált, de a német ajkú keleti országrész nem vette jó néven a francia befolyású belga kormányzatot. Ezért 1839-ben a londoni szerződésben kettészakadt Luxemburg, és annak keleti fele nagyhercegségként, továbbra is a holland uralkodó hatalma alatt kivált Belgiumból.
Az 1866-os porosz-osztrák háború szétrobbantotta a Német Szövetséget – amelynek Luxemburg is a része volt –, és III. Napóleon császár megpróbált területekre szert tenni, amivel ellensúlyozhatta volna, hogy Poroszország területe megnagyobbodott. Mivel a császár nem avatkozott bele a konfliktusba, Luxemburg jogos „borravalónak” tűnt a szemében, és odáig ment, hogy 5 millió holland forintot kínált III. Vilmos nagyhercegnek a területért. A herceg, akinek pénzre volt szüksége, kénytelen volt belemenni az üzletbe, és Poroszország felhatalmazását kérte az eladáshoz, mivel Poroszország még fenntartott egy helyőrséget Luxemburgban. Bismarck kancellárnak azonban sikerült megbuktatnia a tervet, mivel Luxemburg város stratégiailag fontos helyen van, és Észak-Európa legjobb erődítményének számít. A második londoni szerződés 1867-ben garantálta Luxemburg örökös függetlenségét és semlegességét. Az erődítményt azonban lerombolták, a porosz helyőrség elhagyta a várost, és III. Napóleont becsapták...[1]
Az alábbiakban a luxemburgi nagyhercegek listája látható:
| Ház | Uralkodó | Hatalmon volt | Megjegyzések |
|---|---|---|---|
|
|
|||
| Orániai–Nassau | I. Vilmos | 1815-1840 | Hollandia királya is egyben. |
| Orániai–Nassau | II. Vilmos | 1840-1849 | Hollandia uralkodója is. |
| Orániai–Nassau | III. Vilmos | 1849-1890 | |
|
|
|||
| Nassau-Weilburg | Adolf | 1890-1905 | |
| Nassau-Weilburg | IV. Vilmos | 1905-1912 | |
| Nassau-Weilburg | Mária Adelaida | 1912-1919 | Lemondott. |
| Nassau-Weilburg | Sarolta | 1919-1964 | Lemondott. |
| Nassau-Weilburg | János | 1964-2000 | Lemondott. |
| Nassau-Weilburg | Henrik | 2000- | Napjainkban is ő foglalja el Luxemburg trónját. |
Források [szerkesztés]
- ↑ Isabelle Bricard: Európai uralkodócsaládok, Gabo, 2001, ISBN 963-9237-86-8

