Luxemburg nagyhercegeinek listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Luxemburg története ugyan több évszázadra tekint vissza, hiszen igen tekintélyes területnek számított a középkor Európájában. Először grófok uralták, majd hercegek és végül nagyhercegek, akik mind a mai napig az ország trónján ülnek. A középkorban kialakult hercegség területe más birtokokat is magába foglalt, és 1441-ben végleg feledésbe merült a luxemburgi hercegi cím. A francia forradalom után Napóleon elfoglalta a hercegség területét, és amikor összeült a francia háborúkat lezáró bécsi kongresszus, 1815-ben, a koronás fők nem tudtak megegyezni Luxemburg hovatartozását illetően, ezért ideiglenesen elismerték annak autonómiáját, de úgy döntöttek, hogy a holland uralkodó hatalma alá helyezik. A teljes beolvasztást megakadályozta az ott állomásozó porosz haderő.

Évek múltán kitört a belga forradalom a holland elnyomás ellen, amelyhez csatlakozott Luxemburg is. 1830-ban a függetlenedő Belgium egyik tartományává vált, de a német ajkú keleti országrész nem vette jó néven a francia befolyású belga kormányzatot. Ezért 1839-ben, a londoni szerződésben kettészakadt Luxemburg, és annak keleti fele nagyhercegségként, továbbra is a holland uralkodó fennhatósága alatt kivált Belgiumból.

Az 1866-os porosz-osztrák háború szétrobbantotta a Német Szövetséget – amelynek Luxemburg is a része volt –, és III. Napóleon császár megpróbált területekre szert tenni, amivel ellensúlyozhatta volna, hogy Poroszország területe megnagyobbodott. Mivel a császár nem avatkozott bele a konfliktusba, Luxemburg jogos „borravalónak” tűnt a szemében, és odáig ment, hogy 5 millió holland forintot kínált III. Vilmos holland királynak, egyben luxemburgi nagyhercegnek érte. Az uralkodó, akinek pénzre volt szüksége, kénytelen volt belemenni az üzletbe, és Poroszország felhatalmazását kérte az eladáshoz, mivel Poroszország még fenntartott egy helyőrséget Luxemburgban. Bismarck kancellárnak azonban sikerült megbuktatnia a tervet, mivel Luxembourg (a város) stratégiailag fontos helyen van, és Észak-Európa legjobb erődítményének számít. A második londoni szerződés 1867-ben garantálta Luxemburg örökös függetlenségét és semlegességét.[1]

1890-ben III. Vilmos holland király fiúörökös nélkül hunyt el. Hollandiában a lánya lépett a trónra, de a luxemburgi törvények nem engedték meg a nőági örökösödést. Ezért végül az 1866-ban az addig németországi hercegsége felszámolásával a trónjáról leléptetett Adolf herceget, a 14. század elején a Nassau-ház két ágra válásával létrejött Nassau-Weilburg ház fejét tették meg nagyhatalmi politikai egyezség révén luxemburgi nagyhercegnek. Később Adolf fiának, IV. Vilmos luxemburgi nagyhercegnek sem született fia, ezért megváltoztatták a luxemburgi alkotmányt, immár lehetővé téve a nőági örökösödést. is.

A luxemburgi nagyhercegek időrendben:

Ház Uralkodó Hatalmon volt Megjegyzések
Az Orániai–Nassau-ház (Orange–Nassau-ház)[2] nagyhercegei
Orániai–Nassau I. Vilmos 1815–1840 Hollandia királya is egyben.
Orániai–Nassau II. Vilmos 1840–1849 Hollandia uralkodója is
Orániai–Nassau III. Vilmos 1849–1890 Hollandia uralkodója is
A Nassau–Weilburg-ház nagyhercegei
Nassau–Weilburg-ház Adolf 1890–1905
Nassau–Weilburg-ház IV. Vilmos 1905–1912
Nassau–Weilburg-ház Mária Adelaida 1912–1919 lemondott
Nassau–Weilburg-ház Sarolta 1919–1964 lemondott
Nassau–Weilburg-ház János 1964–2000 lemondott
Nassau–Weilburg-ház Henrik 2000– napjainkban is ő ül Luxemburg trónján

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Isabelle Bricard: Európai uralkodócsaládok, Gabo, 2001, ISBN 963-9237-86-8
  2. Orange római kori amfiteátruma és környéke /1981/