Risorgimento

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A napóleoni háborúk lezárásaként született 1815-ös bécsi kongresszus az itáliai fejedelemségek feletti uralmat felosztotta a Habsburg–Lotaringiai-ház és a Bourbon-ház között. A Risorgimento (magyarul „újjászerveződés”) jelszavával nemzeti mozgalom alakult ki, amely Itália egyesítését tűzte ki céljául. A Szárd–Piemonti Királyság a mozgalom népszerűségét saját expanzionista céljaira használta fel. A Savoyai-házból származó szárd–piemonti királyok a háborúk során több kudarcot szenvedtek el, de következetes politikájuk 1861-ben elvezetett az Egyesült Olasz Királyság létrejöttéhez, a szárd–piemonti uralkodó koronája alatt.

A korábbi nemzeti felkeléseket – 1820-ban, 1831-ben és 1848-ban – leverték, és a Giuseppe Mazzini által megalakított Római Köztársaság is megbukott 1848-ban. 1859-re azonban Camillo Benso di Cavour szárd–piemonti miniszterelnök katonai szövetséget kötött III. Napóleon francia császárral. A francia–szárd katonai szövetség győzelmes háborút vívott az osztrákok ellen, ennek eredményeképpen a Szárd–Piemonti Királysághoz csatolták Lombardia tartományt, Toszkána, Modena, Reggio és Parma hercegségeit, megdöntötték és bekebelezték a Nápoly–Szicíliai Királyságot. 1861-ben II. Viktor Emánuel szárd–piemonti királyt az egyesített Olaszország királyává koronázták.

Az új olasz állam további terjeszkedése során 1866-ban a porosz–osztrák–olasz háborúban – saját csapatainak veresége ellenére – megszerezte Veneto tartományt. 1870-ben, a porosz–francia háború előestéjén, a Vatikánt biztosító francia csapatok kivonulása után az Olasz Királyság elfoglalta és bekebelezte a Pápai Államot, majd 1918-ban, az első világháborút lezáró Saint-Germain-i békeszerződésben megszerezte az antant által korábban odaígért Dél-Tirolt és Friuli-Venezia Giulia tartományokat is.

Külső hivatkozások és források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]