Zsáka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Zsáka
A Rhédey-kastély
A Rhédey-kastély
Zsáka címere
Zsáka címere
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióÉszak-Alföld
MegyeHajdú-Bihar
JárásBerettyóújfalui
Jogállás nagyközség
Polgármester Kovács Kálmán (független)[1]
Irányítószám 4142
Körzethívószám 54
Népesség
Teljes népesség1554 fő (2015. jan. 1.)[2] +/-
Népsűrűség19,8 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület78,79 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Zsáka (Magyarország)
Zsáka
Zsáka
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 08′ 01″, k. h. 21° 25′ 56″Koordináták: é. sz. 47° 08′ 01″, k. h. 21° 25′ 56″
Zsáka (Hajdú-Bihar megye)
Zsáka
Zsáka
Pozíció Hajdú-Bihar megye térképén
Zsáka weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Zsáka témájú médiaállományokat.

Zsáka nagyközség Hajdú-Bihar megyében, a Berettyóújfalui járásban.

Fekvése[szerkesztés]

A település Hajdú-Bihar megye déli, bihari részén, Berettyóújfalu város vonzáskörében, a Debrecent Szegeddel összekötő 47-es főút mellett, a megyeszékhelytől 51 kilométerre, Berettyóújfalutól 16 kilométerre délnyugatra, Békéscsabától 80 kilométerre északkelet irányában fekszik. Földrajzi szempontból a Bihari-sík északnyugati peremén fekvő település.[3] Belterülete 288, külterülete 7593 hektár.

Szomszédai: észak felől Bakonszeg, északkelet felől Berettyóújfalu (Berettyószentmárton), kelet felől Furta, délkelet felől Magyarhomorog, dél felől Komádi, délnyugat felől Darvas, északnyugat felől pedig Nagyrábé. A fentiek mellett Zsáka közigazgatási területébe teljesen enklávé jelleggel beékelődik Vekerd, a lakott terület központjáról mintegy 3-4 kilométerre délnyugatra.

Megközelítése[szerkesztés]

A település területén kelet-nyugati irányban végighalad a Debrecen-Békéscsaba-Szeged közti 47-es főút, így ez a legfontosabb közúti megközelítési útvonala az említett városok mindegyike felől. Furtával összeköti a 4253-as út is, Bakonszegtől pedig a 4224-es út húzódik idáig. Vekerdre a 42 115-ös út vezet a településről. Közigazgatási területének délkeleti részét érinti még a 4219-es út is.

Története[szerkesztés]

Nevét először a 13. század elején íródott Váradi Regestrum említi.

Az 1514-es Dózsa György vezette parasztfelkelést követően megerősítették az Izsákai család itteni udvarházát, így indultak azok a munkák, amelyek eredményeképp 1540-re elkészült a zsákai vár. Jól védhető, vizek övezte helyen fekszik. Bocskai István erdélyi hadjárata előtt idehozatta kincseit. A vár ellenállt a „Szejdi-dúlásnak” is, a 17. század végén azonban már rossz állapotú volt. Thököly Imre kétszer is itt szállt meg 1693-ban. Zsáka a 17. századtól megszakításokkal a Rhédey család birtoka volt.

A település a sárréti – bihari falvak jellegzetességeit, arculatát őrzi. Ez a tájegység az Alföld legjellegzetesebb, süllyedékes területe. A Berettyó- és Körös-vidék a pleisztocén és az óhelocén korban a Tiszántúl nagy víz- és üledékgyűjtője, erózió bázisa volt. A jégkorszak végén a Szamos, a Kraszna és a Tisza folyt ezen a területen – tehát nem a Berettyó töltötte fel. A feltöltődés után nagy mocsárvilág alakult ki. A végeláthatatlan mocsárvilágból kiemelkedő hátak (árvíz-mentes térszint kiemelkedések) lehetőségeket kínáltak a megtelepedéshez. A meglévő és mára már elpusztult települések is a volt folyókanyarokhoz, semlyékhez és porongokhoz kapcsolódtak.

A község határában és a környékén elpusztult települések nagyon régóta lakottak voltak. Egyes régi, megült helyekről és a község belterületéről még ma is kerülnek elő agancsból készült szerszámok, balták, csiszolatlan és csiszolt kőszerszámok, marokkövek, korongozás előtti agyagedény-töredékek, kultikus agyagszobrok, agyag istenek. Ezek mind bizonyítják az őskori ember jelenlétét e vidéken.

Zsáka a népvándorlás korában is lakott település volt Csekehida, Orod, Tancskereki és Kordasziget között. A honfoglalás idején lakói szlávok voltak. A korai tárgyi emlékek mellett erről tanúskodik a Váradi Regestrum is, amely 1214-ben említi Yzsowlaka írásmóddal (Izsólaka). A váradi káptalan egy 1322-ben kelt oklevele, mint egyházas községről Izsólaka név alatt emlékezik. Az Árpád-kori Izsólaka helynév az 1330-as években rövidült le Izsákára.

IV. Béla király idejéből már kun eredetűnek említik. A település és környéke a Zoard nemzetség-ből való Wécs unokáinak ősi birtoka. 1350-ben mint a Zoard nemzetségbeli Zoard fia, Domokos birtokaként említik, akinek családja Csekehida és Orod falvakkal együtt birtokolja. A birtokváltozás eredményeként 1486-ra már a Bessenyei család részbirtokossá vált Zsákán, és az Izsákai családdal birtokolta azt még 1479-ben is. 1552-ben a település nevét Isaka alakban írták, ekkor Isakai Osvald birtoka volt. A falunévről magát elnevező Izsákai család udvarházából épült ki a zsákai vár.

Zsáka vára a 16. és 17. században fontos szerepet játszott a térség védelmében, és különösen fontos szerepet töltött be Gyula várának védelme során. Bocskai István az erdélyi hadjárat előtt Nagykereki várából idehozta családi kincseit. Biztonságosabbnak tartotta, mint saját kereki várát. 1615-ben Zsáka és vára Kende Krisztináé, majd 1616-ban Giczi Györgyé lett, aki „Zsáka várát és városát” Furtával és Bakonszeggel együtt átengedte Bethlen Gábor Erdély fejedelmének. 1617-ben a vár a faluval együtt Rhédey Ferenc tulajdonába került. Pusztulása II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjáratát követően, Erdély bukásakor következett be, 1677-ben már várromként említik.

A Bihar vármegyéhez tartozó, 1773-ban falunak, 1877-től községnek minősülő település 1882-ben nagyközség, a polgári anyakönyvezés bevezetése után 1895-től anyakönyvi székhely lett. 1950-től az új tanácsi rendszerre való áttérés nyomán Hajdú-Bihar megye részeként önálló tanácsú község lett. 1971-től Zsáka nagyközségi tanács székhely települése, társközségei Darvas, Furta és Vekerd községek. 1990-től önálló jogállású nagyközség, körjegyzőségi székhelytelepülése Vekerd községnek. A kiemelt I. fokú építési hatósági feladatokat látja el 2003-tól – Furta, Zsáka és Vekerd települések közigazgatási területén.

Közélete[szerkesztés]

Polgármesterei[szerkesztés]

Időszak Polgármester Párt
1990–1994 Gulyás András független[4]
1994–1998 független[5]
1998–2002 független[6]
2002–2006 független[7]
2006–2010 független[8]
2010–2014 Kovács Kálmán független[9]
2014–2019 független[10]
2019-től független[1]

Népesség[szerkesztés]

A település népességének változása:

2001-ben a település lakosságának 99%-a magyar, 1%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[11]

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 78,4%-a magyarnak, 5,9% cigánynak, 1,5% románnak mondta magát (21,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 4,9%, református 37,3%, görögkatolikus 0,7%, felekezeten kívüli 24% (29% nem válaszolt).[12]

Nevezetességek[szerkesztés]

  • A Rhédey-kastély, melyet 1858-ban gróf Rhédey Gábor építtetett és birtokolt családjával és leszármazottaival 1945-ig. A kastély a rendszerváltás után 1984-ig iskolaként, 1989-ig napközis otthonként funkcionált, ma a könyvtárnak ad helyet.
  • Itt látható Madarász Gyula festőművész állandó kiállítása.
  • A református templom késői barokk stílusban épült a 18. század végén.
  • Az ortodox templom, mely ugyancsak a 18. század végén épült neobarokk stílusban.
  • 1906-ban épült a falu központjában álló községháza.
  • Az épület előtti parkban 1926-ban az első világháború halottainak emlékére szobrot emeltek.
  • A régi iskola épületéből felújított 42 férőhelyes Vendégház-Erdei iskola, mely félpanziós ellátást biztosít az idelátogatók számára.

Természeti adottságok[szerkesztés]

A község határának jelentős része az elmúlt évek során létrejött Bihari-sík Tájvédelmi Körzet részét képezi. A szabályozási munkálatokat megelőző évszázadokban az embercsoportok számára a folyóhátak kínálták a megtelepedés lehetőségét. A települések mindig az árvízmentes térszínek ártérre néző peremeire települtek, a falvak így védve voltak a rendszeres áradásoktól, ugyanakkor elérhető közelségben voltak a földrajzi adottságokból adódóan kis méretű szántóföldekhez és a gazdasági szempontból legjelentősebb legelőkhöz és pákász helyekhez.

Az itt élő emberek megélhetése a 19. században végrehajtott vízrendezési munkálatokig a halászattól és az állattartástól függött a legnagyobb mértékben. Az újonnan kialakított folyam-, csatornarendszerek és a mocsárlecsapolások gyökeresen megváltoztatták a felszín vízrajzának viszonyait, s a vízivilág véglegesen felszámolódott.

A nagyarányú munkálatok következtében megnövekedett termőterület fedezte a növekvő népesség gabonaigényét, a megtermelt felesleget távoli piacon lehetett értékesíteni. A megindult gazdasági szerkezetváltás társadalmi változásokat indukált.

A pozitívumok mellett az évtizedek alatt egy sor negatív következményt is okoztak az árvíz-mentesítési és lecsapolási munkálatok. A kiépített csatornahálózat nem mindig képes elvezetni a felhalmozódó belvizet, és megfelelő öntözővízzel pótolni az aszálykor jelentkező csapadékhiányt. A mezőgazdaságra legsúlyosabb hatással a talajvíz viszonyok megváltozása és annak eredményeként kialakuló szikesedés volt.

Az előbb említett okok miatt a mezőgazdaság termelési biztonsága ingadozó színvonalú, melyben jelentős szerepet játszanak a glejes altalajú, magas sótartalmú réti talajok. A néhai lápterületekhez kötődő savanyú talajok vízgazdálkodása rendkívül kedvezőtlen, csak igen szűk nedvességhatárok között művelhetők eredményesen, mert hamar kiszáradnak, felrepedeznek, ugyanakkor hajlamosak vízállások képződésére is. A réti talajok mellett nagy területeket borítanak az oszlopos, szolonyec típusú szikesek, s ezek meszes, szódás változatai. A talajvíz-pangás a terület elgátolt süllyedék jellegéből következik, a talajvíz sókoncentrációja nem ritkán eléri 500 mg/l értéket és a nátrium magas részaránya is gyakori. A talajvíz keménysége és szulfáttartalma itt a legnagyobb az Alföldön.

„A Sárrét maga volt a mese, hajdanában. Sok százezer holdnyi lápmező. Állandó víz alatt, úttalan megközelíthetetlen táj. Ma már csak nyolcvanéves öregjeink emlékeznek erre a különös ókori világra. Az ő ifjú koruk még ott telt el a nád, a sás és a vízi moszatok világában.” (Gácser J. 1985).

A folyamszabályozások és mocsárlecsapolások következményeként a korábbi vízvilág teljesen eltűnt, a legszembeötlőbb változást a madárvilág szenvedte el.

A 19. század közepén még a Kis-Sárrét vízimadarairól, vízivadászatoknak oly kifogyhatatlanságáról, beszéltek az emberek. Azóta gyökeres változáson ment át a vízimadár-paradicsom. A nagyméretű pusztulásnak két oka van. Az első az évszázadokon keresztül tartó üldözés, amelyet a madarak húsukra, dísztollaikra vadászó emberektől szenvedtek el. Épp a Sárrét volt hazánk egyik legjobb madártollgyűjtő helye. A 19. században még kócsag- és darutollakat gyűjtöttek be nagy számban, mivel kalapdíszként igen elterjedt volt használatuk. A döntő csapás a vízvilág életében mégis a lecsapolás volt, ezzel ugyanis csaknem teljesen eltűnt a madárvilág élőhelye.

A szikes területeken szinte kivétel nélkül a legelőnek használt szikes puszta a meghatározó, kedvezőbb talajoknál kizárólagos a szántóföldi művelés. Ezeken a területeken a kultúrsztyepp a meghatározó tájvonás. Az ártól mentesített holtmedrekkel tagolt magas talajvizű alacsony ártereken réti és réti öntés talajok az elterjedtek, rajtuk a szántóföldi művelés a legjellemzőbb. A mélyebb laposokat rétek jellemzik, hordalékkúpokon a közepes talajvízállásnak köszönhetően réti csernozjom és mélyben sós réti csernozjom talajokkal találkozhatunk, melyeken ugyancsak a szántóföld a legfontosabb tájképi elem.

Források[szerkesztés]

  • Borovszky S.: Bihar vármegye
  • Gácser J. 1985

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Zsáka települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2020. február 22.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés: 2015. szeptember 4.)
  3. Magyarország kistájainak katasztere. Szerkesztette Dövényi Zoltán. Második, átdolgozott és bővített kiadás. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. 2010. 263. o. ISBN 978-963-9545-29-8  
  4. Zsáka települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Országos Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  5. Zsáka települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  6. Zsáka települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. május 17.)
  7. Zsáka települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. május 17.)
  8. Zsáka települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. május 17.)
  9. Zsáka települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 13.)
  10. Zsáka települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2020. február 22.)
  11. A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora[halott link]
  12. Zsáka Helységnévtár

További információk[szerkesztés]

  • Zsáka az utazom.com honlapján[halott link]
  • Zsáka falukönyve; szerk. Jordán Sándor; Pelikán, Bp., 1996
  • Dankó Imre: Zsáka; szerk. Selmeczi László; Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Bp., 2002 (Száz magyar falu könyvesháza)
  • Jordán Sándor: Juhászati hagyományok Zsákán; B. Tónus Bt., Berettyóújfalu–Bp., 2006 (Bihari füzetek)
  • Dudás József: Zsáka öröksége...; magánkiad., Zsáka, 2019