VI. György brit király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
VI. György
Georg VI England.jpg

Nagy-Britannia, Írország és a Brit Domíniumok királya, India császára
Uralkodási ideje
1936. december 11.1952. február 6.
Elődje VIII. Eduárd
Utódja II. Erzsébet
Életrajzi adatok
Uralkodóház Windsor-ház
Született 1895. december 14.
Sandringham House, Norfolk, Anglia
Elhunyt 1952. február 6. (56 évesen)
Sandringham House, Norfolk, Anglia
Nyughelye Szent György-kápolna, Windsori kastély
Házastársa Elizabeth Bowes-Lyon
Gyermekei II. Erzsébet
Margit
Édesapja V. György
Édesanyja Tecki Mária
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz VI. György témájú médiaállományokat.

VI. György (Albert Frederick Arthur George of Windsor; 1895. december 14.1952. február 6.) az Egyesült Királyság és a Brit Nemzetközösség domíniumainak királya 1936-tól haláláig. Ő volt India utolsó császára és a Nemzetközösség első feje.

Trónra lépéséig első nevét, az Albertet használta. V. György második fiaként született, így sokáig nem volt reális esélye arra, hogy ő örökölje az ország koronáját. Fiatal korában tengerésztiszti pályára készült, az első világháborúban pedig a légierő tisztje volt. 1923-ban feleségül vette Elizabeth Bowes-Lyont, akitől két lánya született, Erzsébet és Margit. A 20-as években dadogása miatt hosszú ideig beszédterápiára járt, ami sokat javított állapotán, de teljesen soha nem sikerült túljutnia rajta.

Apjuk 1936-os halála után bátyja, VIII. Eduárd lett Nagy-Britannia királya, aki azonban egy kétszer elvált amerikai nőt, Wallis Simpsont szeretett volna feleségül venni. Az anglikán egyház (amelynek a mindenkori angol király a feje) ezt nem engedélyezte, így Eduárd inkább lemondott a trónról, csak hogy feleségül vehesse szerelmét. Utódja 1936. december 11-étől Albert lett, aki a VI. György uralkodói nevet vette fel.

VI. György uralkodása alatt tört ki a második világháború, amely komoly megpróbáltatásokat hozott az országnak. A király a bombázások alatt is Londonban maradt, bátor példamutatásával sikerült helyrehoznia a monarchia bátyja botrányai miatt megtépázott tekintélyét. Bár Nagy-Britannia a győztesek között volt a háború után, a Brit Birodalom egyre gyorsuló ütemben esett szét, illetve alakult át Brit Nemzetközösséggé. 1947-ben függetlenné vált India és Pakisztán, a köztársasággá váló Írország 1949-ben a Nemzetközösséget is elhagyta. György utolsó éveiben egyre súlyosbodó egészségi gondokkal küzdött. Mindössze 56 évesen halt meg, a trónon idősebbik lánya, II. Erzsébet követte.

Gyerekkora[szerkesztés]

Négy király: VII. Eduárd (jobbra), fia, V. György és unokái, VIII. Eduárd (középen hátul) és VI. György (középen) (kb. 1908)

VI. György 1895. december 14-én született a brit királyi család norfolki kastélyának, a Sandringham House-nek egyik kisebb épületében, a York Cottage-ben.[1] Apja a trónörökös fia, György yorki herceg (később V. György király) volt; anyja pedig Tecki Mária, a német Ferenc tecki herceg és Cambridge-i Mária Adelaida legidősebb gyereke (és egyetlen lánya).[2] Születésének napja egybeesett dédapja, Albert herceg (Viktória királynő férje) halálának napjával, aki 34 évvel azelőtt hunyt el.[3] Viktória minden évben megemlékezett szeretett férje halálának napjáról és a trónörökös így írt a yorki hercegnek: "Tényleg úgy gondolom, hogy örömöt okoznál neki azzal, ha te magad javasolnád, az Albert nevet (a gyereknek)".[4] A királynő valóban örült a javaslatnak, amely valamelyest enyhítette a gyászát. Az újszülöttet a sandringhami Mária Magdolna-templomban keresztelték meg három hónapos korában és az Albert Frigyes Artúr György nevet kapta. A családban csak Bertienek szólították.[5] Anyai nagyanyjának (Mária Adelaida tecki hercegnő) nem tetszett az első neve és egy levelében azt írta, hogy a gyerek utolsó neve "még kiszoríthatja a kevésbé kedvelte".[6] Néhány évtizeddel később ez meg is történt. Születésekor Albert a negyedik volt az örökösödési listán nagyapja, apja és bátyja, Eduárd mögött.

Gyerekként sokat betegeskedett, "hamar megijedt és meglehetősen könnyen elsírta magát".[7] Az korabeli arisztokrata családok szokása szerint szülei nem vettek részt a nevelésében. Dadogott, ami élete késői szakáig elkísérte. Balkezes volt, de kényszerítették, hogy jobb kézzel írjon. Visszatérő gyomorpanaszokkal küzdött és X-lába volt, ami miatt sok fájdalmat okozó síneket kellett hordania.[8]

Iskolái és katonai pályája[szerkesztés]

Albert 1909-től az osborne-i haditengerészeti előkészítő iskolába járt. Az 1911-es záróvizsgán a legrosszabbak között szerepelt, de ennek ellenére továbbjutott a dartmouthi tengerészeti főiskolára.[9] 1910-ben meghalt nagyapja, VII. Eduárd és Albert apja, V. György került Nagy-Britannia trónjára. Albert ekkor második volt a trónörökösödési listán (bátyja mögött).[10]

1913 első hat hónapját a HMS Cumberland gyakorlóhajóvá lefokozott páncélos cirkálón töltötte, amely felkereste a Karib-tengert és Kanada keleti partjait.[11] Az év második felében a HMS Collingwood csatahajóval a Földközi-tengert járta. A királyi herceget tiszt- és kadéttársai csak "Mr. Johnson" néven emlegették.[12] A következő évben kitört az első világháború. Albert a Collingwood egyik lövegtornyának tisztjeként részt vett a háború legnagyobb tengeri ütközetében, a jütlandi csatában (1916. május 31. – június 1.) és helytállásáért hivatalos dicséretben részesült. Több csatában már nem vett részt, mert nyombélfekélye miatt sokat betegeskedett; 1917 novemberében meg is műtötték.[13]

Albert herceg a légierő vacsoráján (1919)

1918 februárjában áthelyezték a haditengerészet cranwelli gyakorló légibázisára.[14] Két hónappal később megalakult a Királyi Légierő (Royal Air Force, RAF) és a bázist a Légügyi Minisztérium vette át; egyúttal Albert is a RAF kötelékébe került át.[14] 1918 augusztusáig a herceg a pilótatanoncok 4. repülőszázadának volt a parancsnoka, amikor is elvégezte a légierő kadétjainak kéthetes pilótatanfolyamát és kinevezték a kadét-repülőszázadok vezetőjévé.[15] Ő volt a királyi család első olyan tagja, aki pilótaigazolványt szerzett.[16]

Albert nagyon szeretett volna a franciaországi frontra kerülni, így örömmel fogadta, amikor beosztották Hugh Trenchard tábornok törzskarába. 1918. október 23-án átrepült a csatornán és a háború hátralévő néhány hetében a RAF stratégiai bombázórészlegének nancyi főhadiszállásán látott el szolgálatot.[17] A fegyverszünet megkötése után november 22-én elkísérte I. Albert belga királyt annak diadalmas brüsszeli bevonulására. 1919. július 31-én sikeresen letette vadászpilóta-vizsgáját, másnap pedig előléptették századparancsnokká (squadron leader).[18]

A herceg 1919 októberétől egy éven keresztül a Cambridge-i Egyetem Trinity College-ében tanult történelmet, közgazdaságtant és jogot.[19] 1920. június 4-én apja kinevezte York hercegévé, Inverness grófjává és Killarney bárójává.[20] Tanulmányai végeztével elkezdte átvenni az uralkodói kötelezettségek egy részét: apja nevében szénbányákat, gyárakat, vasutakat látogatott meg (emiatt ráragasztották az "iparherceg" gúnynevet).[21] A hasonló feladatokban bátyja mindig jobban teljesített, Albertet ugyanis nagyon zavarta a dadogása és egyébként is inkább visszahúzódó természetű volt. A fizikai tevékenységekben ez nem hátráltatta, igen jól teniszezett. 1926-ban a wimbledoni teniszversenyen is indult férfi párosban, bár már az első fordulóban kiesett.[22] Érdekelte a dolgozók munkafeltételeinek javítása és egy ideig ő volt az Ipari Jóléti Társaság elnöke.

Házassága[szerkesztés]

A herceg eléggé nagy szabadságot kapott jövendőbelije kiválasztásában. Huszonöt évesen a már férjnél levő Lady Loughboroughért bolondult, de apja rábeszélésére feladta a kapcsolatot; yorki hercegi kinevezését kárpótlásul kapta.[23][24] Ugyanebben az évben találkozott (gyerekkoruk óta először) Elizabeth Bowes-Lyonnal, Strathmore és Kinghorne earljének legfiatalabb lányával. 1921-ben és 1922-ben is megkérte a kezét, de a lány mindkétszer visszautasította, állítólag azért, mert vonakodott attól a nyilvánosságtól, ami a királyi család tagjainak életét kísérte.[25] Hosszas udvarlás után végül beleegyezett, hogy férjhez megy Alberthez.[26]

Az esküvőre 1923. április 26-án került sor a westminsteri apátságban. A fél évvel korábban létrejött BBC szerette volna a rádión közvetíteni a ceremóniát, de az apátság káptalanja erre nem adott engedélyt.[27]

Albert herceg és felesége ausztráliai látogatásán (1927)

1924 decembere és 1925 áprilisa Albert és felesége a Szuezi-csatornát és Adent érintve végiglátogatta a birodalom afrikai gyarmatait: Kenyát, Ugandát és Szudánt. Az út során afrikai nagyvadakra is vadásztak.[28]

Dadogása miatt a herceg rettegett a beszédektől.[29] 1925. október 31-én neki kellett elmondania Wembleyben a Brit Birodalmi Kiállítás záróbeszédét, ami mind számára, mind a hallgatóságnak igen kínosra sikerült.[30] Ezután kereste fel az ausztrál születésű neves logopédust, Lionel Logue-ot. Logue légző- és egyéb gyakorlatokat végeztetett vele és a hosszas gyakorlás fokozatosan meghozta gyümölcsét.[31] Albert 1927-ben Ausztráliába látogatott és a helyi parlament megnyitó ülésén már határozottan megjavult előadásmóddal mondta el beszédét.[32] Az út során meglátogatta Új-Zélandot és Fidzsit is és érintette Jamaicát, ahol akkoriban szokatlan módon egy fekete férfival, Bertrand Clarkkal játszott párosban teniszmérkőzést.[33]

Albertnek és Elizabethnek két lánya született: Erzsébet (becenevén Lilibet) és Margit. A hercegi család londoni rezidenciájukon (a Piccadilly 145-ben) lakott és viszonylag visszavonult, de harmonikus életet éltek.[34] 1931-ben Richard Bennett kanadai miniszterelnök Albertet javasolta Kanada főkormányzójának, amit V. György a gyarmatügyi miniszter tanácsára elutasított.[35]

Trónra lépése[szerkesztés]

VI. György a jogarral (csúcsán az 530-karátos Cullinan I gyémánttal) és a koronával (Gerald Kelly képe)

V. Györgynek komoly fenntartásai voltak a trónörököst, Eduárd herceget (Albert bátyját) illetően, aki férjes asszonyokkal folytatott kalandjai miatt rendszeresen botrányokba keveredett és negyven éves korára sem házasodott meg. Egyik megjegyzése szerint "Imádkozom Istenhez, hogy a nagyobbik fiam soha nem nősüljön meg és ne legyenek gyerekei és semmi se kerüljön Bertie (Albert), Lilibet (a kis Erzsébet) és a trón közé.""[36] 1936. január 20-án V. György meghalt és az ország koronája Eduárdra szállt. Albert és három fivére a Westminster-palotában díszőrséget álltak apjuk felravatalozott holtteste mellett.

Mivel Eduárd gyermektelen volt, a trón örököse Albert lett. Eduárd még ugyanabban az évben, 1936. december 11-én lemondott a trónról, hogy feleségül vehesse szeretőjét, Wallis Simpsont, aki akkor éppen válófélben volt második férjétől. Stanley Baldwin miniszterelnök választás elé állította a királyt: ha feleségül veszi Simpsont le kell mondania, mert az anglikán egyház (amelynek az angol király a feje) nem engedélyezte olyan elvált nővel a házasságot, akinek még él a volt férje. Eduárd ragaszkodott az esküvőhöz és inkább aláírta lemondó nyilatkozatát. Nagy Britannia és domíniumainak királya így Albert lett, aki vonakodva fogadta a megtiszteltetést.[37] Egy nappal a nyilatkozat aláírása előtt meglátogatta anyját Londonban. "Amikor elmondtam neki mi történt, összetörtem és úgy zokogtam, mint egy gyerek" írta Albert a naplójában.[38]

Eduárd lemondása napján az Ír Szabadállam parlamentje törölt minden, az uralkodóval kapcsolatos közvetlen utalást az ország alkotmányából. A következő napon egy új törvényben korlátozták az uralkodói hatalmat, akinek ezután csak a diplomaták kinevezése (az is csak a kormány ajánlása alapján) és nemzetközi szerződések aláírása maradt. Ezzel Írország gyakorlatilag köztársasággá változott, de ekkor még nem szakította meg kapcsolatát a Brit Nemzetközösséggel.[39]

Vannak olyan feltételezések, miszerint felmerült Albert helyett fiatalabbik öccse, György kenti herceg megkoronázása, mert neki ekkor már volt fiúgyermeke.[40]

Uralkodása[szerkesztés]

A koronázásra feldíszített darlingtoni városháza (1937)

Albert a VI. György uralkodói nevet vette fel, hogy hangsúlyozza népszerű apjával való folytonosságot és helyreállítsa a monarchia intézménye iránti bizalmat.[41] A legsürgetőbb feladat bátyja helyzetének tisztázása volt. György első dolga az volt, hogy Eduárd számára létrehozta a Windsor hercege címet, amellyel továbbra is együtt járt a "királyi fenség" megszólítás, a cím azonban nem volt továbbörökíthető és Eduárd felesége sem kapta meg a királyi jelzőt. Kénytelen volt megvásárolni bátyjától a királyi család által rendszeresen használt balmorali kastélyt és a Sandringham House-t, mert ezek az épületek Eduárd személyes apai örökségéhez tartoztak és a magántulajdonában voltak.[42]

VI. Györgyöt 1937. május 12-én koronázták meg, azon a napon amelyen eredetileg bátyja koronázását akarták tartani. A takarékosság jegyében az indiai koronázási ceremónia (amely Viktória óta szokásban volt) elmaradt.[43] A pénzhiány mellett az egyre erősödő indiai nacionalista mozgalmat sem kívánták provokálni és feszült európai helyzet miatt nem volt kívánatos az uralkodó több hónapos távolléte sem. A második világháború kitörése előtt a király csak két külföldi utat tett, azokat is potenciális szövetségeseinél, Franciaországban és az Egyesült Államokban.[44]

Franklin és Eleanor Roosevelt VI. György királlyal és a királynével az USS Potomac fedélzetén (1939)

György uralkodásának első éveiben fokozatosan erősödött az európai háború veszélye. A királynak alkotmányos kötelessége volt a miniszterelnök politikájának támogatása; Neville Chamberlain pedig Hitler megbékítését tartotta leginkább célravezetőnek. A közvélemény előtt népszerű volt a háború elkerülésének politikája, de a parlament alsóházában érték támadások emiatt a miniszterelnököt.

1939 májusában és júniusában a királyi pár Kanadába és az USÁ-ba látogatott. György volt Kanada első uralkodója, aki ebben a minőségében meglátogatta az országot (bár korábban, még hercegként volt már Észak-Amerikában). Kanadai tartózkodása során ellátta kötelességeit (aláírt kilenc törvényt és királyi pecséttel látott el két nemzetközi szerződést), majd délre utazott és Washingtonban megpróbálta megtörni az Egyesült Államokban uralkodó izolacionista politikai irányzatot. Feleségével együtt meglátogatták a New York-i világkiállítást és a Fehér Házban fogadta őket az elnök, Franklin D. Roosevelt.[45] A király és az elnök baráti kapcsolatot épített ki, amely az elkövetkező háborús időkben megkönnyítette a két ország együttműködését.[46][47]

A második világháború[szerkesztés]

1939 szeptemberében Nagy-Britannia és önálló domíniumai (Írország kivételével) hadat üzentek Németországnak.[48] VI. György és felesége a bombázások ellenére Londonban maradt, ahol a Buckingham-palotában laktak, bár időnként a windsori kastélyban töltötték az éjszakát.[49] A londoni bombázások első éjszakáján, 1940. szeptember 7-én mintegy ezren haltak meg, főleg az East Enden.[50] Szeptember 13-án a király és felesége majdnem meghalt, amikor két német bomba esett a Buckingham-palota udvarára.[51] A királyné így kommentálta az esetet: "Örülök, hogy bombáztak minket, így legalább belenézhetek az East Endiek szemébe."[52] A királyi család ügyelt arra, hogy ugyanazokkal a veszélyeknek és nehézségeknek legyenek kitéve, mint a többi állampolgár. Az amerikai elnök felesége, Eleanor Roosevelt látogatása alkalmával feljegyezte, hogy jegyre adott élelmiszert szolgáltak fel, a fürdővizet korlátozták, a palotát elsötétítették, a fűtést pedig kikapcsolták.[53] 1942. augusztus 25-én a király fiatalabbik öccse, György kenti herceg repülőgépe lezuhant Skóciában, ő pedig életét vesztette.[54]

VI. György és Bernard Montgomery (Hollandia, 1944 októbere)

1940. május 10-én (néhány órával a németek nyugati támadása előtt) Neville Chamberlain kormánya megbukott és Winston Churchill váltotta őt a miniszterelnöki székben. György ugyan jobban szerette volna ha Lord Halifax kerül a kormány élére, de Churchillel hamarosan kiépítette "a legközelebbi személyes kapcsolatot az uralkodó és miniszterelnök között a modern brit történelem során".[55] 1940 szeptemberétől a háború végéig minden kedden együtt ebédeltek és megvitatták a hadi és politikai teendőket.[56]

A király és felesége rendszeresen látogatta a bombázások színhelyeit, a hadianyaggyárakat és a csapatokat, kitartásra buzdítva a polgárokat és a katonákat. 1939 decemberében György elutazott a franciaországi brit csapatokhoz; 1943 júniusában Észak-Afrikába és Máltára, 1944 júniusában Normandiába, júliusban Dél-Itáliába, októberben pedig Hollandiába tett látogatást.[57] A fáradhatatlannak és eltökéltnek mutatkozó király és királyné a brit harci szellem és az ellenállás egyik jelképé vált.[58]

1946 januárjában György beszédet mondott az ENSZ első, londoni közgyűlésén és kijelentette, hogy „hiszünk minden férfi és nő és minden, nagy és kis nemzet jogaiban”.[59]

A Birodalom bukása és a Nemzetközösség[szerkesztés]

VI. György (jobbra) és Clement Attlee miniszterelnök (1945 júliusa)

VI. György uralkodása alatt meggyorsult a Brit Birodalom szétesésének folyamata. Az 1931-es westminsteri statútum alapján a korábbi domíniumok önálló törvényhozású államokká váltak. A világháború után a birodalom más részei is függetlenné váltak és önként beléptek a Brit Nemzetközösségbe.[60] Clement Attlee miniszterelnöksége idején, 1947-ben Brit-Indiából létrejött India és Pakisztán.[61] Egyúttal György India császára címe India és Pakisztán királyaira változott. 1950-ben India köztársasággá vált (de továbbra is elismerte őt a Nemzetközösség fejének), de György haláláig Pakisztán királya maradt. Más országok kiváltak a Nemzetközösségből, mint Burma és Palesztina (amelyet felosztottak Izrael és a szomszédos arab államok között) 1948-ban, Írország pedig 1949-ben.[62]

1947-ben a király és családja dél-afrikai útra indult.[63] A választások előtt álló dél-afrikai miniszterelnök, Jan Smuts politikai tőkét szeretett volna kovácsolni a látogatásból.[64] György elképedt, amikor a helyi kormány közölte vele, hogy csak fehérekkel foghat kezet,[65] kirendelt testőreit pedig "Gestapónak" hívta.[66] Smuts elveszítette a választást, az új kormány pedig szigorú faji elkülönítést vezetett be.

Halála[szerkesztés]

A háború okozta feszültségek megviselték a király egészségét.[67][68] Az erős dohányos Györgynél érelmeszesedés, thromboangiitis obliterans (a végtagok ereinek gyulladása), idővel pedig tüdőrák fejlődött ki.[69] 1949-ben el kellett halasztani ausztráliai útját, mert jobb lábában elzáródott egy artéria, és az orvosok már attól tartottak, hogy le kell vágni a lábát.[70] A trónörökös Erzsébet betegeskedő apja helyett egyre több uralkodói feladatot vállalt át. Az ausztrál látogatásra is ő és férje, Fülöp herceg ment el a király helyett. György 1951 májusában még képes volt megnyitni a Britannia fesztivált, de szeptemberben bal tüdejében rosszindulatú tumort találtak, és a fél tüdőt el kellett távolítani.[71] Novemberben a parlamenti ülésszak megnyitó beszédét György helyett Gavin Simonds lordkancellár olvasta fel.[72] A hagyományos karácsonyi üdvözletet 1951-ben részenként vették fel, és utólag illesztették össze.[73]

1952. január 31-én hozzátartozói kérései és orvosai tanácsa ellenére kikísérte Erzsébetet – aki Kenyán keresztül Ausztráliába utazott – a londoni repülőtérre. Február 6-ának reggelén Györgyöt holtan találták Sandringham House-beli hálószobája ágyában. Álmában halt meg a szíve koronaereinek trombózisa következtében. 56 éves volt.[74] Erzsébet a hírre azonnal visszarepült Kenyából.

Koporsóját február 9-én ravatalozták fel a sandrighami Mária Magdolna-templomban, két nappal később pedig átszállították a westminsteri palotába.[75] Temetésére február 15-én került sor a windsori kastély Szt. György-kápolnájában.[76] 2002-ben – éppen ötven évvel halála után – mellétemették özvegyét, Erzsébet anyakirálynőt és lányát, Margit hercegnőt, akik mindketten abban az évben hunytak el.

Megítélése[szerkesztés]

VI. György szobra Londonban

A korabeli munkáspárti képviselő, George Hardie szavai szerint az 1936-os lemondási válság többet tett a brit republikanizmusért, mint 50 évnyi propaganda.[77] György a válság lecsengése során úgy fogalmazott Eduárdnak írt levelében, hogy "ingadozó trónt" vett át tőle, amelynek helyzetét igyekezett megszilárdítani.[78] Akkor lépett trónra, amikor a közvélemény véleménye a monarchia intézményéről mélyponton volt. Uralkodása alatt népe megtapasztalta a háború szenvedéseit, a birodalom pedig tovább omladozott. Mindezek ellenére bátor kiállásaival és hűséges családapai példamutatásával sikerült helyreállítania a monarchia megkopott tekintélyét.[79][80]

A háború alatt ő alapította a különleges polgári bátorságot jutalmazó György-keresztet és György-érmet.[81] 1943-ban Málta ostroma után az egész sziget lakosságát kollektív György-kereszttel tüntette ki.[82] Halála után 1960-ban a francia kormány posztumusz Felszabadítás-renddel tüntette ki; Churchill mellett ő volt a második, aki a legmagasabb francia világháborús kitüntetést 1946 után kapta meg.[83]

A 2010-ben bemutatott A király beszéde c. film (amely György és logopédusa küzdelmét mutatja be dadogása ellen) a legjobb filmért járó Oscar-díjat kapta ott, a Györgyöt alakító Colin Firth pedig a legjobb férfi alakításért járó Oscart vihette haza.

Kitüntetései, címei[szerkesztés]

Teljes címe: Őfelsége Hatodik György, Isten kegyelméből Nagy-Britannia, Írország és a tengerentúli Brit Domíniumok királya, a hit védelmezője, India császára (latinul: George VI, Dei Gratia Magnae Britanniae, Hiberniae et terrarum transmarinarum quae in ditione sunt Britannica Rex, Fidei Defensor, Indiae Imperator).

Coat of Arms of Albert, Duke of York.svg
Coat of Arms of the United Kingdom (1837-1952).svg
Coat of Arms of the United Kingdom in Scotland (1837-1952).svg
Coat of arms of Canada (1921-1957).svg
Címere York hercegeként
Az Egyesült Királyság királyaként (kivéve Skóciát)
Címere Skóciában
Címere Kanadában

Brit kitüntetései[szerkesztés]

Trónra lépése után automatikusan a brit lovagrendek fejévé vált.

Külföldi kitüntetések[szerkesztés]

Gyermekei[szerkesztés]

Név Születés Halál Házasság
Ideje | Házastárs
Gyermekek
Erzsébet 1926. április 21. 1947. november 20. Fülöp edinburgh-i herceg Károly
Anna
András
Eduárd
Margit 1930. augusztus 21. 2002. február 9. 1960 . május 6.
1978. július 11-én elvált
Antony Armstrong-Jones David Armstrong-Jones
Sarah Chatto

Numizmatika[szerkesztés]

Érmék[szerkesztés]

VI. György regnálása idején két különböző érmeportréja létezett. Az egyiket Nagy-Britannia és domíniumai, Ausztrália, Új-Zéland, a Dél-Afrikai Unió és Kanada fémpénzein, a másikat, az Imperial State Crown-t viselő VI. György portrét pedig a brit gyarmatok használtak érméiken.[101]

Papírpénzek[szerkesztés]

VI. György brit bankjegyeken nem szerepelt, viszont az ő portréja volt az ausztrál font, a fidzsi-szigeteki font, a brit indiai rúpia, a burmai rúpia, ceyloni rúpia, a brit kelet-afrikai shilling, a dél-rhodéziai font, a mauritiusi rúpia, a seychelle-szigeteki rúpia, a ciprusi font, a máltai font, a bahamai font, a bermudai font, a brit karibi dollár, a barbadosi dollár, a brit guyanai dollár, a jamaicai font, a brit hondurasi dollár és a falkland-szigeteki font valamennyi címletén. Valamint a kanadai 1, 2, 5, 10, 20 és 50 dollároson, a hongkongi 1, 5, 10 centes szükségpénzen és a forgalmi 1 dollároson.[102]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Rhodes James, 90. o.; Weir, 329. o.
  2. Weir, 322–323., 329. o.
  3. Judd, 3. o.; Rhodes James, 90. o.; Townsend, 15. o.; Wheeler-Bennett, 7–8. o.
  4. Judd, 4–5. o.; Wheeler-Bennett, 7–8. o.
  5. Judd, 6. o.; Rhodes James, 90. o.; Townsend, 15. o.; Windsor, 9. o.
  6. Bradford, 2. o.
  7. Wheeler-Bennett, 17–18. o.
  8. Matthew, H. C. G. (2004), "George VI (1895–1952)", Oxford Dictionary of National Biography (Oxford University Press)
  9. Bradford, 41–45. o.; Judd, 21–24. o.; Rhodes James, 91. o.
  10. Judd, 22–23. o.
  11. Judd, 26. o.
  12. Judd, 28. o.
  13. Bradford, 55–76. o.
  14. ^ a b Bradford, 72. o.
  15. Wheeler-Bennett, 115. o.
  16. Judd, 45. o.; Rhodes James, 91. o.
  17. Boyle, Andrew (1962), "Chapter 13", Trenchard Man of Vision, St. James's Place London: Collins, p. 360
  18. Heathcote, Tony. The British Field Marshals: 1736–1997: A Biographical Dictionary. Casemate Publisher (2012. december 7.). ISBN 9781783461417 
  19. Judd, p. 47; Wheeler-Bennett, 128–131. o.
  20. Weir, 329. o.
  21. Current Biography 1942, 280. o.; Judd, 72. o.; Townsend, 59. o.
  22. Judd, 52. o.
  23. Henderson, Gerard (31 January 2014), "Sheila: The Australian Ingenue Who Bewitched British Society – review", Daily Express, <http://www.express.co.uk/entertainment/books/457107/Sheila-The-Australian-Ingenue-Who-Bewitched-British-Society-review>. Hozzáférés ideje: 15 March 2015
  24. Australian Associated Press (28 February 2014), A Sheila who captured London's heart, Special Broadcasting Service, <http://www.sbs.com.au/news/article/2014/02/28/sheila-who-captured-londons-heart>. Hozzáférés ideje: 14 March 2015
  25. Bradford, 106. o.
  26. Bradford, 77. o.; Judd, 57–59. o.
  27. Reith, John (1949), Into the Wind, London: Hodder and Stoughton, p. 94
  28. Judd, 89–93. o.
  29. Judd, 49. o.
  30. Judd, 93–97. o.; Rhodes James, 97. o.
  31. Current Biography 1942, 294–295. o.; Judd, 99. o.
  32. Judd, 106. o.; Rhodes James, 99. o.
  33. Bertrand Clark http://www.db4tennis.com/players/male/bertrand-clark
  34. Judd, 111, 225, 231. o.
  35. Howarth, 53. o.
  36. Ziegler, 199. o.
  37. Judd, 140. o.
  38. Wheeler-Bennett, 286. o.
  39. Townsend, 93. o.
  40. Howarth, 63. o.; Judd, 135. o.
  41. Howarth, 66. o.; Judd, 141. o.
  42. Ziegler, 326. o.
  43. Vickers, 175. o.
  44. Bradford, 269, 281. o.
  45. The Times Monday, 12 June 1939 p. 12 col. A
  46. Swift, Will (2004), The Roosevelts and the Royals: Franklin and Eleanor, the King and Queen of England, and the Friendship that Changed History, John Wiley & Sons
  47. Judd, p. 189; Rhodes James, p. 344
  48. Judd, 171–172. o.; Townsend, 104. o.
  49. Judd, 183; Rhodes James, 214. o.
  50. Arnold-Forster, Mark (1983), The World at War, London: Thames Methuen, p. 303, ISBN 0-423-00680-0
  51. Churchill, Winston (1949), The Second World War, vol. II, Cassell and Co. Ltd, p. 334
  52. Judd, 184. o.; Rhodes James, 211–212. o.; Townsend, 111. o.
  53. Goodwin, Doris Kearns (1994), No Ordinary Time: Franklin and Eleanor Roosevelt: The Home Front in World War II, New York: Simon & Schuster, p. 380
  54. Judd, 187. o.; Weir, 324. o.
  55. Rhodes James, 195. o.
  56. Rhodes James, 202–210. o.
  57. Judd, 176, 201–203, 207–208. o.
  58. Judd, 170. o.
  59. Townsend, 173. o.
  60. Townsend, 176. o.
  61. Townsend, 229–232, 247–265. o.
  62. Townsend, 267–270. o.
  63. Townsend, 221–223. o.
  64. Judd, 223. o.
  65. Rhodes James, 295. o.
  66. Rhodes James, 194. o.; Shawcross, 618. o.
  67. King George VI, Official website of the British monarchy, <https://www.royal.uk/george-vi-r1936-1952>. Hozzáférés ideje: 18 April 2016
  68. Judd, 225. o.; Townsend, 174. o.
  69. Judd, 240. o.
  70. Rhodes James, 314–317. o.
  71. Bradford, 454. o.; Rhodes James, 330. o.
  72. Rhodes James, 331. o.
  73. Rhodes James, 334. o.
  74. Judd, 247–248. o.
  75. Repose at Sandringham, Time Inc, 18 February 1952, p. 38, ISSN 0024-3019, <https://books.google.com/books?id=dFQEAAAAMBAJ&pg=PA38>. Hozzáférés ideje: 26 December 2011
  76. Bradford, 462. o.
  77. Rhodes James, 115. o.
  78. Rhodes James, 127. o.
  79. Ashley, Mike (1998), British Monarchs, London: Robinson, pp. 703–704, ISBN 1-84119-096-9
  80. Judd, 248–249. o.
  81. Judd, 186. o.; Rhodes James, 216. o.
  82. Townsend, 137. o.
  83. List of Companions, Ordre de la Libération, <http://www.ordredelaliberation.fr/fr_doc/liste_compagnons.pdf>. Hozzáférés ideje: 19 September 2009
  84. Miroslav Marek: Wettin 8 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. április 30. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  85. Miroslav Marek: Wettin 6 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2007. június 15. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  86. Miroslav Marek: Welfen 7 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2004. november 19. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  87. Miroslav Marek: Wettin 8 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. április 30. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  88. Miroslav Marek: Oldenburg 7 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. április 24. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  89. Miroslav Marek: Oldenburg 5 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2007. december 14. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  90. Miroslav Marek: Brabant 8 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2004. július 30. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  91. Miroslav Marek: Brabant 10 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. április 24. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  92. Miroslav Marek: Oldenburg 3 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. január 23. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  93. Miroslav Marek: Wettin 9 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. április 30. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  94. Miroslav Marek: Wurttemberg 4 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. január 30. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  95. Miroslav Marek: Nassau 6 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2004. május 24. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  96. Miroslav Marek: Rhédey de Kisréde 2 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2008. december 20. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  97. Miroslav Marek: Welfen 7 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2004. november 19. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  98. Miroslav Marek: Mecklenburg 7 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. január 23. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  99. Miroslav Marek: Brabant 10 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. április 24. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  100. Miroslav Marek: Nassau 5 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2007. június 15. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  101. http://worldcoingallery.com/
  102. Albert Pick: Standard Catalog of World Paper Money - seventh edition, general issues, volume two - Krause Publications Iola Wisconsin 1994

Irodalom[szerkesztés]

Bradford, Sarah (1989), King George VI, London: Weidenfeld and Nicolson, ISBN 0-297-79667-4

Howarth, Patrick (1987), George VI, Hutchinson, ISBN 0-09-171000-6

Judd, Denis (1982), King George VI, London: Michael Joseph, ISBN 0-7181-2184-8

Matthew, H. C. G. (2004), "George VI (1895–1952)", Oxford Dictionary of National Biography (Oxford University Press)

Rhodes James, Robert (1998), A Spirit Undaunted: The Political Role of George VI, London: Little, Brown and Co, ISBN 0-316-64765-9

Shawcross, William (2009), Queen Elizabeth The Queen Mother: The Official Biography, Macmillan, ISBN 978-1-4050-4859-0

Sinclair, David (1988), Two Georges: the Making of the Modern Monarchy, Hodder and Stoughton, ISBN 0-340-33240-9

Townsend, Peter (1975), The Last Emperor, London: Weidenfeld and Nicolson, ISBN 0-297-77031-4

Vickers, Hugo (2006), Elizabeth: The Queen Mother, Arrow Books/Random House, ISBN 978-0-09-947662-7

Wheeler-Bennett, Sir John (1958), King George VI: His Life and Reign, New York: Macmillan

Weir, Alison (1996), Britain's Royal Families: The Complete Genealogy, Revised Edition, London: Random House, ISBN 0-7126-7448-9

Windsor, The Duke of (1951), A King's Story, London: Cassell & Co Ltd

Ziegler, Philip (1990), King Edward VIII: The Official Biography, London: Collins, ISBN 0-00-215741-1 Ez a szócikk részben vagy egészben a George VI című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.


Előző uralkodó:
VIII. Eduárd
Anglia királya
19361952
Az angol királyi címer
Következő uralkodó:
II. Erzsébet