Ugrás a tartalomhoz

Majláthfalva

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Majláthfalva dohánykertészei története szócikkből átirányítva)
Majláthfalva (Mailat)
Közigazgatás
Ország Románia
Fejlesztési régióNyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeArad
KözségVinga
Rangfalu
KözségközpontVinga
Irányítószám317401
SIRUTA-kód12661
Népesség
Népesség848 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság829 (2011)[1]
Földrajzi adatok
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 46° 02′ 39″, k. h. 21° 06′ 24″46.044074°N 21.106529°EKoordináták: é. sz. 46° 02′ 39″, k. h. 21° 06′ 24″46.044074°N 21.106529°E
SablonWikidataSegítség

Majláthfalva (románul Mailat) falu Romániában, Arad megyében, a bánsági részen, Harangod folyó bal partján.

Fekvése

[szerkesztés]

1819-ben temesközi (bánsági) és Csanád vármegyei gazdák és dohánykertész családok alapították a községet a Harangod folyó bal partján. A hely már lakott volt, Túregyháza[2] de Serfesd elnevezés is előfordult.[3] Vinga és Fönlak községektől nyugatra fekszik. A községtől délkeletre voltak a Bezdán-, Szőke-, Sörös- és a gróf Woracziczky-tanyák. A lakosok a rokonságot sokáig fenntartották a bánáti szajáni, magyarcsernyei és a Csanád vármegyei szőregi és makói rokonokkal. Szomszédos falvak: Monostor, Fönlak (Fönlaki vár), Szentpéter (Németszentpéter), Zádorlak, Kétfél, Vinga, Ság (Mezőság)[4] III.Károly király rendelkezett aprotestánsok kitelepitéséröl házaikból.

Nevének eredete

[szerkesztés]

A község a nevét gróf Mailáth György országbíró (1786–1861) emlékezetére kapta a Majláthfalva nevet. A földet báró Izdenczy József földbirtokostól bérelték, később örököse, gróf Woracziczky János lett a földbirtokos.[5] A környező községek már a középkorban is léteztek, nevük ma is ugyanaz. A pápai tized jegyzékekben megtalálhatóak a régi földbirtokosok nevei is.[6]

Története

[szerkesztés]
A jozefiniánus térkép Bánátról, 1769-72.

A Temesközből, a Maros bal partjáról, a török csapatok 1716-ban harc nélkül kivonultak. Temesváron 100 szekeret is kaptak a császáriaktól, hogy Belgrádig menjenek. Ez jelentette a török hódoltság végét. A Temesköz azonban a császári hadsereg parancsnoksága alatt maradt még 60 évig, akik német nyelvű lakosságot telepítettek az őshonos lakosság falvaiba. A temesközi magyar földbirtokosok földjeit elvették és egy részét a telepeseknek adták: 24 hold szántót, 6 hold kaszálót-legelőt, szekeret és igavonó állatokat, útiköltséget, 10 év adómentességet és kiürített telkeket.[7]

1781-ben a magyar nagybirtokokat a császári kamara eladta, a hozzájuk járó magyar honosítással és grófi címekkel együtt. 1778-ban a Temesközt visszacsatolták a magyar közigazgatásba. Mercy gróf, a Temesköz katonai parancsnoka által végrehajtott lakás- és lakossági összeírás (népszámlálás) szerint 1723–25-ben a temesközi őshonos lakosság száma nem egyezik a térképen feltüntetett házak számával. Majláthfalva mellett Vinga, Monostor és Túregyháza falvak lakatlan helyként vannak beírva.[8] A korabeli katonai térképek mára nyilvánosan elérhetőek az interneten is.[9] A térképeken láthatóak a községek régi házai, a térkép több házat mutat mint az összeírás. A terület sűrűn lakott, árvízmentes, földje fekete humusz. A lakosság többnyomásos gazdálkodást folytatott,[10] azaz a terület nagyobb része művelt, a többi legelő.

Varjas településen 150 főt jegyzett a török nyilvántartás.[11] Szatmárba a katolikus németek betelepítésekor az őshonos magyar lakosság helyben maradt, a Temesközben nem maradhattak, házaikba német és havasalföldi telepeseket költöztettek be. Az őshonos lakosok pusztákon, uradalmi birtokok szálláshelyein húzták meg magukat, A török hódoltság alatt a keresztények vallás gyakorlását megengedték. A magyarok nagy részben református vallásúak voltak a 16. századtól. A „szaladás” a majláthfalviaknak szomorú emlék, úgy mesélik, hogy 1849 februárjában rájuk tört a szomszéd falu, Kétfél szerb lakossága. Pécskára a Maroson túlra menekültek, a valóság azonban az, hogy az ellenforradalmárok kényszerítették a magyar falvak népét a Bánát elhagyására. Csak tavasszal térhettek vissza a kifosztott, felperzselt falvakba. 1849-ben, a szabadságharc leverése után Ferenc József császár a Temesközt szerb Bánátra (Banat) nevezte át, a bán tisztséget magának tartotta meg.

A köznyelvben mára a Bánság /Banat/ a használatos. 1857-ben népszámlálást tartottak (a szerbek szervezésében) Bánátban, lakossága nemzetiség szerint: szerb 431 863 fő, magyar 383 522 fő, román 372 060 fő, német 324 609 fő. Csanád várát és a várost az egykori ősi püspökséget és Fönlak várát a Maros folyó bal partján jó állapota ellenére a törökök kivonulása után a Habsburg katonaság, gróf Eotlingen császári tábornok vezetésével lerombolta.[12] A Csanádi Püspökség ősi köveit széthordták. Fennmaradt azonban az őshonos lakosság a maros mindkét oldalán, az ő-ző nyelvjárást beszélők. Majláthfalva lakossága szintén e nyelvjáráshoz tartozik. A Habsburg katonai hatalom 60 évig, 1778-ig tartott, mialatt a magyarokat kitiltották a Bánságból. A császáriak katonai területként tartották nyilván; földjeit, bányáit eladták.

1879-ben épült a falu római katolikus temploma. 1900-ban a településnek megközelítőleg 2400 lakosa volt, és község rangra emelkedett.

Az elkövetkező évtizedekben a dolgos lakosság és a jó termő fekete föld jólétet és békességet hozott a sokszínű lakosságnak. Majláthfalván 1878. augusztus 15-én Mária napján felszentelték az új katolikus templomot, ez a búcsú napja. Elkészül az új iskola kollégiummal, a községháza, és téglával burkoltak minden utcát. A községben gazdakör, Hangya szövetkezet és négy vendéglő működött. Minden szükséges mesterségben volt mesterember. 1910-ben Majláthfalva lakossága 2400 fő volt. Közigazgatásilag Temes vármegyéhez tartozott 1920-ig, majd a trianoni békeszerződés következtében a falu román fennhatóság alá került.

Az első világháború megakasztotta a fejlődést. 1920 után a Bánát nagyobb részét Romániához csatolták. A két világháború Bánát lakosságának kicserélődését hozta magával, ma a lakosság 2/3-a nem a Bánátban született. Majláthfalva szomszéd falvainak német lakossága – amint a többi bánáti német lakos is a 20. századi kálváriájuk során – kitelepült, vagy kitelepítették őket; a teljes lakosságcsere a 20. század végére befejeződött. 1965-ig Temes megyéhez tartozott, majd 1965-ben Arad megyéhez csatolták.

Lakói

[szerkesztés]

Dohánykertészek

[szerkesztés]

Vállalkozói rátermettséget és kitartó munkát igényelt a szerződött dohánykertészet, de egyben kitörést is jelentett a szegénységből. A Csanádi Egyházmegye népe, a Tisza és a Maros mindkét oldalán sokáig űzte ezt a foglalkozást. Majláthfalva lakossága nem államilag telepített, mint a volt szomszédos sváb falvak, akik idegenből jöttek, ingyen földet és kiürített házat kaptak. A majláthfalviak maguk bérelték a földbirtokostól a földet több évre dohány, búza és kukorica termesztésére. A házak úgy épültek, hogy 1-2 szakaszos dohánypajtát is magukba foglaltak. 1851-től a dohány állami monopólium lett. A dohányfinánc – az állami alkalmazott – a határban évente kimérte a területet. A kertészeket ellátta állami dohánymaggal, felügyelte a melegágyas palántanevelést, kiültetést, a gondos kapálást és a levelek érettségét. A dohányleveleket felfűzték, a dohánytűvel madzagra húzták, a két végére faágból készített kuka (kampó) volt kötve, így akasztották a szergyiára a pajtában szárításra. A finánc rendszeresen ellenőrizte a mennyiséget valamint a minőséget. Késő ősszel végezték a válogatást, csomózást, bálázást, majd következett a mázsálás, a dohány kifizetése. Szokás volt a gyerekeknek cukorkát, fügét és narancsot hozni a városból. A környező falvakat is Majláthfalva látta el vágott dohánnyal, ezt már profi kupecek intézték éjjel. Később a román állam úgy védekezett, hogy nem árusítottak cigarettapapírt, ez is csempész áru lett, Magyarországról hozták.

Paprikakertészek

[szerkesztés]

A 20. század második felében sokan áttértek a kalocsaihoz hasonló piros paprika termelésére. Majláthfalva lett az őrölt pirospaprikával Erdély ellátója, Székelyföldtől Nagybányáig ismerték, Temesváron állandó árusítóhely volt. Mint háztájit termelték, feldolgozása hasonlított a dohányra, a melegágyas palántaneveléssel kezdődött, a csöves paprikát is felfűzve szárították. A magot saját maguk válogatták. Paprikaőrléssel és értékesítéssel is többen foglalkoztak. A majláthfalvi őrölt pirospaprika márkanév lett.

Településrészek

[szerkesztés]

Halastó

[szerkesztés]

Mára a környékbeliek és az aradi és temesvári horgászok kedvelt helye. Az 1960-as években a kollektív gazdaság Szilágyi mérnök szorgalmazására a falu mellett a Harangod folyóra gátat épített, így egy több hektáros halastó keletkezett.

Vinga, Majláthfalva és Monostor ma egy községet alkot. A település 1965 óta Arad megyéhez tartozik. A nagy bánáti demográfiai változás Vingát, a volt járási székhelyet sem kerülte el. A 20. század elején a katolikus lakosság volt többségben, bolgárok, magyarok, németek, románok lakták a községet. 1892-ben Vinga központjában a tér nyugati oldalán megépült a neogótikus járási székház. A délre néző oldalon épült fel az impozáns, neogótikus, 62 m magas kéttornyú katolikus templom, belül magyar szentek díszítik, itt állították fel Szent István szobrát is. A tér közepén áll a Bánát legnagyobb szentháromság szoborcsoportja. A millennium alkalmából, állami költségen történt az építkezés a temesvári Csanádi Katolikus Püspökség gondnoksága alatt. 1892-ben szentelték fel, építészmérnöke Reiter Eduárd. 1903-ban mindhárom község katolikus hívőinek üdvözülésére felépült a Szentkút kápolna és keresztút-kálvária az ún. Szentkút forrásnál.

Mára Vinga község lakossága több mint 6000 fő, ebből 54% román, 20% magyar, 10% roma, 5,4% bolgár.

Testvértelepülései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Arad megye. adatbank.ro
  2. Turegyháza – középkori helység név a Tariak birtoka 1465.http://www.banaterra.eu/magyar/M/majlatfalva.htm http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0022/6.html
  3. Serfesd - hely megnevezés, Botos család birtoka 15.sz Erdély Története 1988.B
  4. Szomszédos falvak: Monostor 1592 Török István birtoka. 1723-1725 összeirás után költöztek az új havasalföldi lakók Monostor faluba. Vinga 1231 évben pápai tized jegyzék. 1723-1725 évben előbbi lakosok kitelepitve. Ság (Mezőság) 1562 Kassai János birtoka. Kétfél 1465 Tariak birtoka. Szentpéter 1332-ben Csanádi Püspökség birtoka. Zádorlak 1332 pápai tized, zádorlaki várkastély 1552-ben tulajdonos Dóci Miklós. Fönlak-fönlaki vár 1308-ban Dorozsma család, 1491-től Csanádi Püspökség. Claude Florimond de Mercy katonai parancsnok által elrendelt összeírás 1723-25 a kiürített falvakról (Colonizarile habsburgice in Banat Aurel Tinta 1972 Ed. Facla.)
  5. Báró Izdenczy József – monostori – ide tartozott a majláthfalvaiak által művelt terület is földbirtokos birtokjogot kapott bárói címet és magyar honosítást is hasonlóan az örököse Woracziczky grófi címet és honosítást kapott 1914. évi XXVI. törvény.
  6. Erdélyi Tudományos Füzetek 1935. 76. sz.
  7. Magyar katolikus lexikon (lexikon.katolikus.hu) Magyarország népes és gazdag vidékének tartották, Tömös vármegyének/Temesköznek/ hívták. 19 vára volt és 22 városa és 990 faluja a Hunyadiak korában a 15. században.
  8. Hasonló tényeket mutat Aurel Tinta is az 1972 kiadott könyvében Colonizarile Habsburgice in Banat. Ed. Facla 1972/
  9. A Mercy összeírás 1723-25 a szomszédos községeket, Vinga, Monostor, Turegyháza lakatlanként írták be. Az 1769. évben készült térkép viszont lakottként ábrázolja
  10. Magyar katolikus lexikon /lexikon.katolikus.hu/ Magyarország népes és gazdag vidékének tartották, korábban Tömös vármegyének is hívták. 19 vára volt és 22 városa és 990 faluja a Hunyadiak korában a 15. században.
  11. A 17. sz. hetvenes éveiben elrendelték a községek közötti pontos határ kijelölést. személyenként 200-tól több száz juhot tartottak, de szarvasmarhát és lovat is. Erdélyi Tudományos Füzetek 1935
  12. Kiss Gábor Erdélyi várak és várkastélyok. Panoráma kiadó

Források

[szerkesztés]
  • banaterra.eu Majláthfalva.oszk.hu
  • Erdély Története 1988. B
  • 1914. évi XXVI. törvény.
  • Erdélyi Tudományos Füzetek 1935. 76. sz.
  • Gróf Mercy katonai parancsnok által elrendelt összeírás 1723-25 a kiürített falvakról (Colonizarile habsburgice in Banat Aurel Tinta 1972 Ed. Facla.)
  • Kiss Gábor Erdélyi várak és várkastélyok. Panoráma kiadó
  • Magyar katolikus lexikon

További információk

[szerkesztés]