James D. Watson

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
James Watson
James D Watson.jpg
Életrajzi adatok
Született 1928április 6. (88 éves)
Chicago
Ismeretes mint A DNS szerkezetének meghatározója
Iskolái
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Chicagói Egyetem
Indianai Egyetem
Pályafutása
Szakterület molekuláris biológia, genetika
Szakmai kitüntetések
Albert Lasker-díj (1960)
Orvosi Nobel-díj (1962)
Copley-érem (1993)

James Watson aláírása
James Watson aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz James Watson témájú médiaállományokat.

James Dewey Watson (született: 1928. április 6., Chicago) amerikai molekuláris biológus. 1953-ban Francis Crickkel és Maurice Wilkinsszel közösen meghatározták a DNS kettős spirál-szerkezetét, ezért 1962-ben mindhárman fiziológiai Nobel-díjban részesültek.

Watson a Chicagói és az Indianai Egyetemen tanult, majd egyéves koppenhágai tartózkodás után 1951-ben a Cambridge-i Egyetem Cavendish Laboratóriumában dolgozott a DNS szerkezetének meghatározásán. 1956 és 1976 között a Harvard Egyetem tanára volt, 1968-tól pedig a Cold Spring Harbor Laboratory kutatóközpont igazgatói székét töltötte be. 1994-től tíz éven át az intézmény elnökeként, utána kancellárjaként tevékenykedett. 2007-ben rasszista nyilatkozata miatt felfüggesztették. Watson kutatói és kutatásszervezői munkássága mellett tudománynépszerűsítő könyveket is írt, néhányat magyarra is lefordítottak.

Tanulmányai[szerkesztés]

James D. Watson 1928. április 6-án született Chicagóban, idősebb James D. Watson és felesége, Jean Mitchell egyetlen fiaként. Apja üzletember volt és ősei több generáció óta éltek az Egyesült Államokban; anyai nagyapja skót, nagyanyja pedig ír bevándorló volt.[1][2].[3] Családja formálisan katolikus volt, James viszont később úgy jellemezte magát, mint "a katolikus vallás szökevényét".[4]

Watson Dél-Chicagóban nőtt fel, elemi iskolába a Horace Mann Grammar School-ba, középiskolába pedig a South Shore High School-ba járt.[1][5] Gyerekkorában - apjával együtt - lelkes madármegfigyelő volt,[6] ezért ornitológusnak készült.[7] Mindössze 15 évesen ösztöndíjjal felvették a Chicagói Egyetemre.[1][7][8]

Miután 1946-ban elolvasta Erwin Schrödinger Mi az élet? c. könyvét, Watson úgy döntött, hogy a madarak helyett inkább genetikával fog foglalkozni.[9] 1947-ben zoológiából szerzett B.Sc. fokozatot, majd az Indianai Egyetemen folytatta tanulmányait, mert ott oktatott a neves genetikus, Hermann Joseph Muller, aki felfedezte a röntgensugarak mutagén hatását, és ezért egy évvel korábban Nobel-díjat kapott.[10] Doktori fokozatát 1950-ben kapta meg: mentora Salvador Luria volt.[7][11]

Pályafutása[szerkesztés]

Luria, Delbrück és a fágcsoport[szerkesztés]

A koppenhágai fágcsoport: Ole Maaløe a pipával középen, James Watson jobb szélen ül

Salvador Luria az ún. "fágcsoport" tagja és egyik vezetője volt; ez a kutatói társulás a molekuláris biológia egyik úttörője volt, akik a genetika alaptörvényeit a soksejtű kísérleti állatok (pl. ecetmuslica) helyett baktériumokon és az őket megfertőző, még egyszerűbb vírusokon (bakteriofágokon vagy csak fágokon) akarták megérteni. Luria és két másik kiváló kutató, Max Delbrück és Alfred Hershey 1969-ben Nobel-díjat kaptak munkájukért. Watson ebbe a tudományos műhelybe csöppent bele PhD-hallgatóként 1948 elején.[11] Ekkor találkozott először Delbrückkel és ekkor látogatott el először a Cold Spring Harbor Laboratory-ba, amelynek később vezetője lett.[12][13]

Az akkori általánosan elterjedt nézetek szerint a gének fehérjékből álltak és a nukleinsavak csak apró tetranukleotidok (négy alegységből, bázisból álló molekulák) lehettek, amelyek strukturális funkciót láttak el a gének működtetésekor.[14][15] Watson azonban a fágcsoport révén ismerte az Avery–MacLeod–McCarty-kísérletet, amely azt bizonyította, hogy a genetikai információt mégis a nukleinsavak hordozhatják. Az ő doktori témája a vírusok röntgensugarakkal való inaktivációja volt.[16] Disszertációját 1950-ben, 22 évesen védte meg az Indianai Egyetemen.

James Watson (középen), Francis Crick (jobbra) és Maclyn McCarty amerikai genetikus

1950 szeptemberében a Koppenhágai Egyetemre kapott egyéves posztdoktori ösztöndíjat. Először Herman Kalckar laboratóriumában dolgozott, aki a nukleinsavak enzimatikus szintézisét próbálta elérni a fágok segítségével. Watsont azonban ekkor már a DNS szerkezete érdekelte és az év másik részében a fágcsoport koppenhágai tagjával, Ole Maaloevel működött együtt.[17] Radioaktív foszfáttal jelölte meg a fágok molekuláit és úgy próbálta meghatározni, hogy melyik részük jut be az infekció során a sejtbe,[18] de miután konzultált Max Delbrückkel, belátta, hogy eredményei nem perdöntőek, nem tudta azt állítani, hogy a megjelölt molekula csak DNS lehet.[19] Kalckarral közösen részt vett egy olaszországi konferencián, ahol látta Maurice Wilkins előadását a DNS röntgendiffrakciós képéről és meggyőződésévé vált, hogy ennek alapján ki lehet deríteni a molekula szerkezetét.[20]

1951-ben Linus Pauling közzétette, hogy röntgendiffrakciós módszerrel megállapította a fehérjék spirális, alfa-hélixnek nevezett szerkezetét. Watson hasonló módszert szeretett volna alkalmazni a DNS-re és Lurián keresztül felvette a kapcsolatot a brit John Kendrew-val, aki röntgensugarakkal határozta meg a fehérjekristályok másodlagos struktúráját.[21] Kendrew a Cambridge-i Egyetem Cavendish Laboratóriumában dolgozott és elintézte, hogy Watson kutatói ösztöndíjat kapjon.

A kettős spirál[szerkesztés]

A Watson és Crick által készített eredeti DNS-modell a Londoni Természettudományi Múzeumban

Watson a nála tizenkét évvel idősebb, röntgendiffrakcióban jártas biofizikus, Francis Crick mellé került. Elsősorban Rosalind Franklin publikálatlan felvételei alapján (amelyhez nem kérték ki a nő hozzájárulását) Watson, Crick és Franklin főnöke, Maurice Wilkins 1953 márciusára kidolgozott egy kettős spirálból álló DNS-szerkezetmodellt,[1][22][23] amelyet először a laboratórium vezetője, Lawrence Bragg mutatott be április 8-án egy belgiumi konferencián. A modellről szóló cikk április 25-én jelent meg a Nature-ben.[24] Az első nem szakmai híradást a londoni News Chronicle újság adta a felfedezésről, 1953 május 15-én.

A felfedezés nagy visszhangot keltett a tudományos körökben (sok biológus az évszázad legfontosabb tudományos vívmányának tartotta). Az oxfordi Sydney Brenner (későbbi Nobel-díjas és Crick leendő munkatársa) és barátai azonnal átautóztak Cambridge-be, hogy láthassák Watsonék modelljét.[25]

1962-ben Watson, Crick és Wilkins nyerte el az orvostudományi Nobel-díjat a DNS szerkezetének felfedezéséért.[1][1][26][27] Rosalind Franklin már korábban, 1958-ban meghalt (rák miatt, amit feltehetően a röntgensugarakkal való munka okozott) így az ő neve nem is merülhetett fel a díj kiosztásakor.[22]

A Harvard Egyetemen[szerkesztés]

1956-tól a Harvard Egyetem biológiai szakán dolgozott; itteni munkája az RNS-re és a genetikai információ továbbítására irányult.[28] Fokozatosan haladt előre a ranglétrán és végül a Harvard biológiaprofesszora lett. Itt érte a hír a Nobel-díj odaítéléséről is. Próbálta rávenni az egyetem vezetését, hogy a biológia klasszikus ágai (ökológia, taxonómia, élettan, stb.) helyett a molekuláris biológát favorizálják; úgy vélte hogy a hagyományos ágazatok stagnálnak és az általuk feltárt törvényszerűségek hátterét a biokémia, valamint a molekuláris biológia fogja megmagyarázni. Ebben odáig ment, hogy a diákokat is igyekezett lebeszélni, hogy kedvenc tárgyain kívül másokat válasszanak.

Watson egészen 1976-ig a Harvard tanári karának tagja maradt, bár 1968-tól fő tevékenysége a Cold Spring Harbor Laboratory vezetése lett.[28]

Két évtizedes harvardi tartózkodásának elsődleges gyümölcsei nem kutatási eredményei, hanem az általa írt tudománynépszerűsítő- és tankönyvek voltak.[29] Első tankönyvével, A gén molekuláris biológiájával új mértéket állított az egyetemi tankönyvírók elé és számos nyelvre (többek között magyarra is) lefordították.[30] Sikeresek voltak későbbi művei, A sejt molekuláris biológiája és A rekombináns DNS is.

1968-ban kiadta A kettős spirált (The Double Helix),[31] amelyben részletesen leírta a DNS szerkezetének felfedezését és nem mindig túl hízelgő módon nyilatkozott a résztvevők személyiségéről és egymás közötti konfliktusairól.

Cold Spring Harbor Laboratory[szerkesztés]

1968-ban Watson lett a Cold Spring Harbor Laboratory kutatóközpont igazgatója; ezt a posztot 35 éven át betöltötte (1994 után elnöki tisztséget viselt), utána pedig az intézmény kancellárjává választották. Ezalatt az intézet kutatási projektjei és oktatási programjai számottevően kibővültek és a világ egyik legfontosabb molekuláris biológiai és genetikai központjává vált. Utódja, az ausztrál Bruce Stillman szerint "Jim Watson olyan kutatási környezetet teremtett, amelynek páratlan az egész tudományos világban."[32]

2007 októberében Watsont felfüggesztették kancellári állásából, mert azt állította, hogy az afrikaiak genetikai okokból kevésbé intelligensek az európaiaknál.[33][34], egy héttel később pedig, idős korára hivatkozva - közel 40 év után- végleg otthagyta a Cold Spring Harbor Laboratoryt.[32][35]

Watson egyébként is szabadszájúságáról ismert és gyakran szembemegy a politikai korrektség elvárásaival. Támadták azért, mert szerinte rendben van ha egy nő elveteti a homoszexualitás génjét hordozó magzatát,[36], mert nem alkalmazna túlsúlyos embert,[37] vagy mert szerinte a feketéknek erősebb a libidójuk.[37][38]

A Human Genome Project[szerkesztés]

Watson 1992-ben

1990 és 1992 között Watson volt a vezetője a Human Genom Projectnek az amerikai National Institutes of Health-nél (NIH).[39] Azután hagyta ott a programot, miután összekülönbözött a NIH új igazgatójával, Bernadine Healyvel. Healy szabadalmat akart szerezni egyes emberi génszakaszokra, amit Watson elfogadhatatlannak tartott.

2007-ben a 454 Life Sciences biotechnológiai cég megszekvenálta Watson teljes genomját, amit ő online mindenkinek hozzáférhetővé tett; ezáltal is bátorítani akarta a személyre szóló orvoslás fejlesztését. Ő volt a második, akinek a teljes géntérképe felkerült az internetre.[40][41]

Több Nobel-díjas tudós Watson tanítványaként kezdte karrierjét, mint Mario Capecchi, H. Robert Horvitz,Phillip Allen Sharp és Richard J. Roberts.

Magánélete[szerkesztés]

Watson a Harvard professzoraként tiltakozott a vietnami háború ellen, 1975-ben pedig több más tudóssal és mérnökkel együtt felemelte szavát Gerald Ford nukleáris fegyverkezési programja miatt.

2014-ben - arra hivatkozva hogy nyugdíjba vonulása óta lecsökkentek a jövedelmei és hogy támogathassa a tudományos kutatást, Watson elárverezte Nobel-díjának aranyérmét.[42] Az érmet az orosz nagytőkés, Aliser Uszmanov vásárolta meg 4,1 millió dollárért, majd visszaszolgáltatta a tudósnak, azzal hogy elfogadhatatlan, hogy egy Watson-kvalitású tudós Nobel-díja eladására kényszerül.[43]

Watson ateista.[44] 2003-ban 21 másik Nobel-díjassal együtt aláírta a III. Humanista Kiáltványt.[45]

James Watson 1968-ban vette feleségül Elizabeth Lewist. Két fiuk született, Rufus Robert Watson (sz. 1970) és Duncan James Watson (sz. 1972). Rufus skizofréniában szenved.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

James Watson az Othmer-aranyéremmel (2005)

Húsz - elsősorban amerikai, de brit, dél-afrikai, cseh vagy argentin is - egyetem választotta díszdoktorává. Tagja a Nemzeti Tudományos Akadémiának, az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémiának, az Amerikai Filozófiai Társaságnak, a Dán Tudományos és Művészeti Akadémiának, az Orosz Tudományos Akadémiának és számos egyéb szakmai szervezetnek.

Fontosabb művei[szerkesztés]

  • James D. Watson, The Annotated and Illustrated Double Helix, edited by Alexander Gann and Jan Witkowski (2012) Simon & Schuster, ISBN 978-1-4767-1549-0.
  • Watson, J. D.. The Double Helix: A Personal Account of the Discovery of the Structure of DNA. New York: Atheneum (1968) 
  • Watson, J. D..szerk.: Gunther S. Stent: The Double Helix: A Personal Account of the Discovery of the Structure of DNA. W. W. Norton & Company (1968). ISBN 0-393-95075-1  (Norton Critical Editions, 1981).
  • Molecular Biology of the Gene, 5th, New York: Benjamin Cummings (2003). ISBN 0-8053-4635-X 
  • Watson, J. D.. Genes, Girls, and Gamow: After the Double Helix. New York: Random House (2002). ISBN 0-375-41283-2. OCLC 47716375 
  • DNA: The Secret of Life. New York: Random House (2003). ISBN 0-375-41546-7 
  • Watson, J.D.. Avoid Boring People and Other Lessons from a Life in Science. New York: Random House, 366. o (2007). ISBN 978-0-375-41284-4 

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g James Watson, The Nobel Prize in Physiology or Medicine 1962. NobelPrize.org, 1964. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  2. James Dewey WATSON Nobel Laureate Pedigree Tree. ancestortree.net, 2013. (Hozzáférés: 2013. június 10.)
  3. Randerson, James. „Watson retires”, The Guardian, 2007. október 25. (Hozzáférés ideje: 2007. december 12.) 
  4. Watson, J. D.. Genes, Girls, and Gamow: After the Double Helix. New York: Vintage, 118. o (2003). ISBN 978-0-375-72715-3. OCLC 51338952 
  5. Cullen, Katherine E.. Biology: the people behind the science. New York: Chelsea House, 133. o (2006). ISBN 0-8160-5461-4 
  6. Watson, James: James Watson (Oral History). Web of Stories. (Hozzáférés: 2013. december 5.)
  7. ^ a b c Cullen, Katherine E.. Biology: the people behind the science. New York: Chelsea House (2006). ISBN 0-8160-5461-4 
  8. Nobel laureate, Chicago native James Watson to receive University of Chicago. Alumni Medal June 2. The University of Chicago News Office, 2007. június 1. (Hozzáférés: 2007. november 20.)
  9. Friedberg, Errol C.. The Writing Life of James D. Watson. Cold Spring Harbor, NY: Cold Spring Harbor Laboratory Press (2005). ISBN 978-0-87969-700-6  [1]
  10. Schwartz, James. In pursuit of the gene : from Darwin to DNA. Cambridge, Mass.: Harvard University Press (2008) 
  11. ^ a b Watson, James (1951), The Biological Properties of X-Ray Inactivated Bacteriophage, Indiana University, <http://search.proquest.com/docview/302021835>
  12. DNA : the secret of life, 1st, New York: Knopf (2003). ISBN 978-0375415463 [halott link]
  13. Watson, James D.: James D. Watson Chancellor Emeritus. Cold Spring Harbor Laboratory, 2012. [2013. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 5.)
  14. Putnum, Frank W.. Biographical Memoirs – Felix Haurowitz, volume 64, Washington, D.C.: The National Academies Press, 134–163. o (1994). ISBN 0-309-06978-5 
  15. The structure of DNA, The Mathematics of Life. Basic Books, 5. o (2011). ISBN 978-0-465-02238-0 
  16. (1950.) „The properties of x-ray inactivated bacteriophage. I. Inactivation by direct effect”. Journal of Bacteriology 60 (6), 697–718. o. PMID 14824063.  
  17. (1993.) „Growing up in the golden age of protein chemistry”. Protein Science 2 (9), 1536–1542. o. DOI:10.1002/pro.5560020919. PMID 8401238.  
  18. McElheny, Victor K.. Watson and DNA: Making a Scientific Revolution. Basic Books, 28. o (2004). ISBN 0-7382-0866-3 
  19. (1951.) „The Transfer of Radioactive Phosphorus from Parental to Progeny Phage”. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America 37 (8), 507–513. o. DOI:10.1073/pnas.37.8.507. PMID 16578386.  
  20. Judson, Horace Freeland. 2, The eighth day of creation : makers of the revolution in biology, 1st Touchstone, New York: Simon and Schuster (1979). ISBN 0-671-22540-5 
  21. (2001.) „Sir John Cowdery Kendrew. 24 March 1917 - 23 August 1997: Elected F.R.S. 1960”. Biographical Memoirs of Fellows of the Royal Society 47, 311–332. o. DOI:10.1098/rsbm.2001.0018. PMID 15124647.  
  22. ^ a b James Watson, Francis Crick, Maurice Wilkins, and Rosalind Franklin. Chemical Heritage Foundation. (Hozzáférés: 2013. november 1.)
  23. (1979.) „William Lawrence Bragg. 31 March 1890-1 July 1971”. Biographical Memoirs of Fellows of the Royal Society 25, 74–26. o. DOI:10.1098/rsbm.1979.0003.  
  24. (1953.) „A structure for deoxyribose nucleic acids” (PDF). Nature 171 (4356), 737–738. o. DOI:10.1038/171737a0. PMID 13054692.  
  25. Olby, Robert. 10, Francis Crick : hunter of life's secrets. Cold Spring Harbor, N.Y.: Cold Spring Harbor Laboratory Press, 181. o (2009). ISBN 978-0-87969-798-3 
  26. Judson, H.F.. „No Nobel Prize for Whining”, 'New York Times', 2003. október 20. (Hozzáférés ideje: 2007. augusztus 3.) 
  27. Watson, James: Nobel Lecture December 11, 1962 The Involvement of RNA in the Synthesis of Proteins. 11 December 1962. Nobelprize.org. Nobel Media. (Hozzáférés: 2013. december 5.)
  28. ^ a b The DNA molecule is shaped like a twisted ladder. DNA from the beginning. Cold Spring Harbor Laboratory. (Hozzáférés: 2013. december 6.)
  29. Abir-Am, Pnina Geraldine. „Watson's World”. American Scientist. (Hozzáférés ideje: 2013. december 6.)  
  30. Watson, J. D.. Molecular biology of the gene. New York: W. A. Benjamin (1965) 
  31. Watson, J. D.. The double helix: a personal account of the discovery of the structure of DNA. London: Weidenfeld & Nicolson (1968) 
  32. ^ a b Cold Spring Harbor Laboratory (October 25, 2007). "Dr. James D. Watson Retires as Chancellor of Cold Spring Harbor Laboratory". Sajtóközlemény. Elérés: August 31, 2011.
  33. Milmo, Cahal. „Fury at DNA pioneer's theory: Africans are less intelligent than Westerners”, 2013. október 17. (Hozzáférés ideje: 2013. július 9.) 
  34. Peck, Sally. „James Watson suspended over racism claims”, 2007. október 17. (Hozzáférés ideje: 2013. december 5.) 
  35. Announcement by Cold Spring Harbor Laboratory”, 2007. október 25. (Hozzáférés ideje: 2013. december 5.) 
  36. Macdonald, V. "Abort babies with gay genes, says Nobel winner", The Telegraph, February 16, 1997. Retrieved on October 24, 2007.
  37. ^ a b Abate, T. "Nobel Winner's Theories Raise Uproar in Berkeley Geneticist's views strike many as racist, sexist", San Francisco Chronicle, November 13, 2000. Retrieved on October 24, 2007.
  38. (2000.) „Agent provocateur pursues happiness”. British Medical Journal 321 (7252), 12. o. DOI:10.1136/bmj.321.7252.12. PMID 10875824.  
  39. National Human Genome Research Institute - Organization - The NIH Almanac - National Institutes of Health (NIH). (Hozzáférés: 2015. június 29.)
  40. Genome of DNA Discoverer Is Deciphered NYT, June 1, 2007.
  41. James Watson genotypes, on NCBI B36 assembly Archiválva 2008. július 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
  42. Crow, David. „James Watson to sell Nobel Prize medal”, 2014. november 28. (Hozzáférés ideje: 2014. december 1.) 
  43. Russia's Usmanov to give back Watson's auctioned Nobel medal”, 2014. december 9. (Hozzáférés ideje: 2014. december 10.) 
  44. Kitcher, Philip. The Lives to Come: The Genetic Revolution and Human Possibilities (1996) 
  45. Notable Signers. Humanism and Its Aspirations. American Humanist Association. (Hozzáférés: 2012. október 4.)
  46. John J. Carty Award for the Advancement of Science. National Academy of Sciences. [2010. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 15.)
  47. Presidential Medal of Freedom, 2007. Retrieved on November 4, 2007.
  48. The National Science Foundation.The President's National Medal of Science: Recipient Details. February 14, 2006. Retrieved on November 4, 2007.
  49. National Constitution Center.2000 Liberty Medal Recipients.
  50. Nobility News: Honorary Knights 2007

Ez a szócikk részben vagy egészben a James Watson című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.