Alexander Fleming

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alexander Fleming
Synthetic Production of Penicillin TR1468 crop.jpg
Született 1881. augusztus 6.
Lochfield
Elhunyt 1955. március 11.
73 évesen
London
Sírhely Szent Pál-székesegyház
Ország Egyesült Királyság
Nemzetisége skót
Foglalkozása bakteriológus, immunológus
Iskolái
Díjak Orvosi Nobel-díj (1945)

Alexander Fleming aláírása
Alexander Fleming aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Alexander Fleming témájú médiaállományokat.

Sir Alexander Fleming (1881. augusztus 6. - 1955. március 11.) skót bakteriológus és immunológus. Felfedezte az antibakteriális lizozim enzimet, valamint 1928-ban az első antibiotikumot, a penicillint. Utóbbi eredményéért Howard Florey-jel és Ernst Boris Chainnal közösen 1945-ben elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat.[1][2][3]

Pályája[szerkesztés]

Alexander Fleming 1881. augusztus 6-án született a skóciai Ayrshire megyében, a Darvel kisváros melletti Lochfield egyik tanyáján. Apja Hugh Fleming (1816-1888) gazdálkodó volt, anyja pedig a szomszéd gazda lánya, Grace Stirling Morton (1848–1928), aki Fleming második felesége volt. Alexander harmadikként született a négy gyerek közül; apja ekkor már 59 éves volt és hét évvel később meg is halt.[4]

Emléktábla Fleming londoni házán

Darvelben és Loudounban végezte az elemi iskolát, majd elnyert egy kétéves ösztöndíjat Kilmarnock egyik középiskolájába. Tizenhárom évesen bátyjával együtt Londonba költözött, ahol a Királyi Politechnikai Intézetben tanult.[5] Ezután négy évig egy szállítóvállalatnál dolgozott tisztviselőként, majd húszévesen nagybátyjától örökölt egy kisebb összeget. Bátyja, Thomas ekkorra már kitanult orvos volt és Alexandernek is javasolta ezt a pályát, így 1903-ban beiratkozott a St Mary's Hospital orvosképzésére. 1906-ban kitüntetéssel diplomázott.[4]

Fleming 1900-től önkéntesként tagja volt a londoni skót ezrednek[1] és medikusként eljárt az egyetem lövészklubjába. A klub vezetője (aki szerette volna ha Fleming tag marad) javasolta, hogy praktizálás helyett legyen a St. Mary's tanárja és kutatója. Fleming Almroth Wright bakteriológusnak, a vakcinaterápia egyik úttörőjének lett az asszisztense. 1908-ban bakteriológiából is BSc fokozatot szerzett és maga is oktatni kezdett az egyetemen, egészen 1914-ig.

Az első világháborúban századosi rangban, katonaorvosként szolgált és a franciaországi frontkórházakban dolgozott. 1918-ban visszatért a St Mary's Hospital-ba és folytatta kutatói-tanári pályáját. 1928-ban a Londoni Egyetem bakteriológiaprofesszorának választották. 1946-ban ő lett a St. Mary's oltási részlegének vezetője, amelyet ekkor átneveztek Wright-Fleming Intézetté. 1951-1954 között ő volt az Edinburgh-i Egyetem rektora.[4]

Munkássága[szerkesztés]

Korai kutatásai[szerkesztés]

Fleming a háborúban sok esetben tanúja volt, hogy a sebesült katonák szepszis, sebeik elfertőződése miatt meghalnak. A maró hatású antiszeptikus szerek sok esetben rontottak a beteg állapotán.[6] A The Lancet orvosi folyóiratba írt egy cikket: véleménye szerint az antiszeptikumokkal több sebesültet ölnek meg, mint amennyi a szepszisbe belehal, mert a szerek csak a sebek felszínén ölik meg a baktériumokat, a mélyebb rétegekben nem. A felszínen viszont lehetnek olyan mikroorganizmusok is, amelyek gátolják a káros baktériumok szaporodását és ezeket az antiszeptikus vegyületek szintén elpusztítják.[7] Korábbi mentora, Almroth Wright támogatta nézeteit, de véleménye nem terjedt el és a brit katonaorvosok továbbra és széleskörűen alkalmazták a fertőtlenítő vegyszereket.[4]

A háború után Fleming folytatta az antibakteriális anyagokkal folytatott kutatásait. Egy alkalommal náthás volt és orrából a baktériumtenyészetre csöppent a váladék. Fleming kíváncsi volt a hatására és nem dobta ki a Petri-csészét és néhány nappal később meglepve tapasztalta, hogy gátolja a tenyészet növekedését.[8] A baktériumellenes anyagot végül tojásfehérjéből tudta nagyobb mennyiségből izolálni (később kiderült, hogy a nyálban, könnyben, bőrön, hajon, különböző testváladékokban is előfordul) és lizozimnak nevezte el. A lizozim azonban a patogén baktérium ellen jórészt hatástalan volt, így a klinikai gyakorlatban nem lehetett használni.[6]

A penicillin felfedezése[szerkesztés]

Penicillin, a csodagyógyszer

Fleming később így nyilatkozott a felfedezéséről: "Amikor 1928. szeptember 28-án kicsivel hajnal után felkeltem, egyáltalán nem terveztem, hogy a világ első antibiotikumának, vagy baktériumölőjének felfedezésével forradalmasítom az orvostudományt. Pedig, azt hiszem, éppen ezt tettem."[9]

1928-ra Fleming már elismert bakteriológus volt és a staphylococcusokat gátló anyagokat tanulmányozta. Augusztusban egyhónapos vakációra ment és amikor szeptemberben visszatért a laboratóriumába, észrevette, hogy az asztalon hagyott baktériumtenyészetei közül az egyik penészgombával befertőződött. A gombát azonban az agaron széles, baktériummentes sáv övezte.[10] A Penicillium nemzetségbe tartozó penészt tiszta tenyészetbe tette és kivonatával különböző baktériumfajokat kezelve felfedezte, hogy a "penészlé" hatékonyan gátolja számos patogén mikroorganizmus (többek között a skarlát, a tüdőgyulladás, az agyhártyagyulladás, diftéria kórokozóinak) fejlődését. Mások, mint pl. a tífusz Gram-negatív okozója rezisztensek voltak (bár a szintén Gram-negatív gonorrhoea-kórokozó érzékeny rá). Sikerült izolálnia a penicillinnek elnevezett hatóanyagot is, amit akkor még a lizozimhoz hasonlóan enzimnek gondolt (valójában egy viszonylag kis szerves molekula)[11]

Fleming 1929-ben publikálta felfedezését,[12] de kevesen figyeltek fel a cikkre. Megpróbálta nagyobb mennyiségben előállítani a penicillint, de számos nehézséggel kellett szembenéznie. Az anyagot nehéz volt izolálni, nem tudta megfelelően bekoncentrálni és felületi antiszeptikumként használva nem volt túlságosan hatékony. Fleming úgy vélte, hogy a vérbe injekciózva a szervezet előbb lebontaná a penicillint, minthogy kifejthetné antibakteriális hatását. Az 1930-as években folytatta kísérleteit, de eredményei nem voltak eléggé meggyőzőek,[13] felettesei pedig nem voltak hajlandóak alkalmazni egy vegyészt, aki az analízist és izolálást el tudta volna végezni. Végül 1940-ben felhagyott a penicillinnel, éppen akkor amikor az oxfordi Howard Florey és Ernst Boris Chain elkezdte a gyakorlati alkalmazását kutatni és hamarosan kidolgozták tömegtermelésének feltételeit. 1942 végére már megkezdődött az ipari előállítása, a normandiai partraszállás idején pedig már elegendő penicillin állt rendelkezésre, hogy valamennyi sebesült katonát ellássák.

Fleming a laboratóriumában a második világháború idején

Fleming a későbbiekben, amikor kialakult körülötte egy heroizáló mítosz, igen szerény maradt és mindig elismerte Florey és Chain munkáját a penicillin klinikailag használható gyógyszerré tételében. Az antibiotikum szerkezetét 1943-ban határozta meg Edward Abraham, bár a háború miatt egy ideig titokban tartották.[14]

Fleming igen hamar felfedezte, hogy ha túl kis dózisban, vagy túl rövid ideig adják a szert, a baktériumok rezisztenssé válhatnak a penicillinnel szemben. Ezért előadásaiban mindig figyelmeztetett, hogy csak indokolt esetben és előírás szerint használjanak antibiotikumot.

A milliók életét megmentő, világhírűvé váló tudós köré sok legenda szövődött. Az egyik szerint Fleming apja megmentette a fuldokló fiatal Winston Churchill életét, ezért cserébe Randolph Churchill fizette a kis Alexander taníttatását. Egy másik szerint 1943-ban, amikor Churchill Tunéziában tüdőgyulladást kapott, penicillinnel gyógyították meg (valójában szulfonamidot kapott). Egyik történetnek sincs valóságalapja.

1945-ben Fleming, Florey és Chain orvostudományi Nobel-díjban részesült "a penicillin és annak különféle fertőző betegségekben gyakorolt gyógyító hatásának felfedezéséért".

Elismerései[szerkesztés]

Fleming átveszi a Nobel-díjat V. Gusztáv svéd királytól

1943-tól tagja volt a Royal Society-nek. Tagjai közé fogadta a Szentszéki Tudományos Akadémia. Mintegy 30 európai és amerikai egyetem adományozott neki díszdoktori címet. A Time magazin 1999-ben a 20. század 100 legfontosabb embere között sorolta fel;[17] 2002-ben pedig a 100 legnagyobb brit közé szavazták.[18]. Róla nevezték el a 91006 Fleming aszteroidát.

André Maurois francia író szerint: "Nem volt ember, kivéve Einsteint egy másik területen és előtte Pasteurt, aki mélyebb behatást gyakorolt volna az emberi faj modernkori történelmére."[19]

Családja[szerkesztés]

Fleming 1915 december 15-én feleségül vett egy ír származású kórházi nővért, Sarah Marion McElroyt. Egy gyermekük született, Robert Fleming (1924 - 2015), aki szintén orvosnak tanult. Sarah 1949-es halála után 1953-ban másodszor is megházasodott, egy egyetemi kolléganőjét, a görög Amalia Koutsouri-Vourekast vette el.[20]

Alexander Fleming 1955. március 11-én halt meg Londonban, szívroham következtében. A Szent Pál-székesegyházban temették el.[21]

Források[szerkesztés]

  1. ^ a b Alexander Fleming Biography. Les Prix Nobel. The Nobel Foundation, 1945. (Hozzáférés: 2011. március 27.)
  2. Hugh TB (2002). „Howard Florey, Alexander Fleming and the fairy tale of penicillin”. The Medical journal of Australia 177 (1), 52–53; author 53 53. o. PMID 12436980.  
  3. Robert Cruickshank (1955). „Sir Alexander Fleming, F.R.S”. Nature 175 (4459), 663. o. DOI:10.1038/175663a0.  
  4. ^ a b c d Mazumdar PM (1984). „Fleming as Bacteriologist: Alexander Fleming”. Science 225 (4667), 1140–1141. o. DOI:10.1126/science.225.4667.1140. PMID 17782415.  
  5. Penicillin man : Alexander Fleming and the antibiotic revolution. Stroud: Sutton (2004. május 16.). ISBN 978-0750931526. Hozzáférés ideje: 2015. szeptember 11. 
  6. ^ a b (2015. július 1.) „Alexander Fleming (1881–1955): Discoverer of penicillin”. Singapore Medical Journal 56 (07), 366–367. o. DOI:10.11622/smedj.2015105.  
  7. (1917. szeptember 1.) „THE PHYSIOLOGICAL AND ANTISEPTIC ACTION OF FLAVINE (WITH SOME OBSERVATIONS ON THE TESTING OF ANTISEPTICS)”. The Lancet 190 (4905), 341–345. o. DOI:10.1016/S0140-6736(01)52126-1.  
  8. Alexander Fleming Biography.com
  9. Haven, Kendall F.. Marvels of Science : 50 Fascinating 5-Minute Reads. Littleton, Colo: Libraries Unlimited, 182. o. (1994). ISBN 1-56308-159-8 
  10. Brown, K. (2004). Penicillin Man: Alexander Fleming and the Antibiotic Revolution. 320 pp. Sutton Publishing. ISBN 0-7509-3152-3.
  11. Diggins, F. The true history of the discovery of penicillin by Alexander Fleming Biomedical Scientist, March 2003, Institute of Biomedical Sciences, London.
  12. Fleming A (1980). „On the antibacterial action of cultures of a penicillium, with special reference to their use in the isolation of B. influenzae. (Reprinted from the British Journal of Experimental Pathology 10:226-236, 1929)”. Clin Infect Dis. 2 (1), 129–39. o. DOI:10.1093/clinids/2.1.129. PMID 6994200.  
  13. Rossiter, Peter: Keith Bernard Rogers. BMJ, 2010. szeptember 10. (Hozzáférés: 2012. március 4.) „Keith was probably the first patient to be treated clinically with penicillin ointment.”
  14. Lowe, Gordon. „Obituary: Sir Edward Abraham”, The Independent, 1999. május 13. 
  15. London Gazette, 2 June 1944
  16. "People of the century". P. 78. CBS News. Simon & Schuster, 1999
  17. Alexander Fleming – Time 100 People of the Century”, Time, 1999. március 29. 
  18. 100 great Britons - A complete list”, Daily Mail (Hozzáférés ideje: 2012. augusztus 3.) 
  19. Sir Alexander Fleming Encyclopedia.com
  20. BIOGRAPHICAL INDEX OF FORMER FELLOWS OF THE ROYAL SOCIETY OF EDINBURGH 1783 – 2002. The Royal Society of Edinburgh (2006. július 1.). ISBN 0 902 198 84 X 
  21. Sir Alexander Fleming – Biography. Nobelprize.org. (Hozzáférés: 2011. október 25.)
  • The Life Of Sir Alexander Fleming, Jonathan Cape, 1959. Maurois, André.
  • Nobel Lectures,the Physiology or Medicine 1942–1962, Elsevier Publishing Company, Amsterdam, 1964
  • An Outline History of Medicine. London: Butterworths, 1985. Rhodes, Philip.
  • The Cambridge Illustrated History of Medicine. Cambridge, England: Cambridge University Press, 1996. Porter, Roy, ed.
  • Penicillin Man: Alexander Fleming and the Antibiotic Revolution, Stroud, Sutton, 2004. Brown, Kevin.
  • Alexander Fleming: The Man and the Myth, Oxford University Press, Oxford, 1984. Macfarlane, Gwyn
  • Fleming, Discoverer of Penicillin, Ludovici, Laurence J., 1952
  • The Penicillin Man: the Story of Sir Alexander Fleming, Lutterworth Press, 1957, Rowland, John.

Ez a szócikk részben vagy egészben az Alexander Fleming című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.