Santiago Ramón y Cajal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Santiago Ramón y Cajal
Cajal-Restored crop.jpg
Életrajzi adatok
Született 1852. május 1.
Petilla de Aragón
Elhunyt 1934. október 18.
(82 évesen)
Madrid
Sírhely Almudena Cemetery
Ismeretes mint az idegrendszer szövettanának úttörő kutatója
Nemzetiség spanyol
Iskolái University of Zaragoza
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Zaragozai Egyetem
Pályafutása
Szakterület patológia, anatómia
Szakmai kitüntetések
Orvosi Nobel-díj (1906)

Santiago Ramón y Cajal aláírása
Santiago Ramón y Cajal aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Santiago Ramón y Cajal témájú médiaállományokat.

Santiago Ramón y Cajal (Petilla de Aragón, 1852. május 1.Madrid, 1934. október 17.) spanyol orvos, patológus, hisztológus. 1906-ban Camillo Golgival megosztva orvostudományi Nobel-díjban részesült az idegrendszer szövettanának feltárásáért.

Élete[szerkesztés]

Ramón y Cajal katonaorvosként Kubában (1874)

Santiago Ramón y Cajal 1852. május 1-én született egy kis navarrai faluban, Petillában, Justo Ramón Casasús és Antonia Cajal gyermekeként. Apja orvos volt, akit gyakran irányították át egyik faluból a másikba; így amikor Santiago két éves volt Larrésba (szülei szülőfalujába) költöztek, utána pedig Lunába (1855), Valpalmasba (1856) és Ayerbébe (1860). 1870-től apja a Zaragozai Egyetem anatómiatanára lett. Lázadozó, a fegyelmet nehezen tűrő kamasz lett belőle. Tizenegy évesen bezárták, mert egy saját készítésű ágyúval megrongálta a szomszéd kapuját. Apja egy cipészhez és egy borbélyhoz is beadta inasnak és hogy fegyelmet tanuljon, de kevés sikerrel. Több elemi iskola után a középiskolát Huescában, egy egyházi iskolában végezte el. Santiago visszahúzódó, magányos fiú volt, de nagyon szeretett rajzolni, érdeklődött a filozófia és a természetjárás (különösen a hegymászás) iránt. 1868 nyarán apja elvitte egy temetőbe, hogy az emberi csontok rajzolása útján felkeltse érdeklődését az orvosi pálya iránt. Ebben sikerrel járt, Santiago beiratkozott a Zaragozai Egyetem orvosi szakára, ahol 1873-ban kapta meg a diplomáját. Röviddel ezután besorozták a hadseregbe, ahol katonaorvosként szolgált. 1874-ben Kubába irányították át, ahol éppen a tízéves háború függetlenségi harcai folytak. Ramón y Cajal elkapta a maláriát, majd a tuberkulózist és 1875-ben súlyos betegen visszaszállították Spanyolországba. A Pireneusokban lábadozott és miután egészsége helyreállt, a Zaragozai Egyetemen kezdett dolgozni anatómiai tanársegédként.

Megtakarított pénzéből vásárolt egy mikroszkópot és patológiai kutatásokba kezdett; a gyulladásos szöveteket és az izomszálak szerkezetét tanulmányozta. 1877-ben Madridban megvédte doktori disszertációját. 1883-ban anatómiatanári állást kapott a Valenciai Egyetemen. 1885-ben a kolerajárvány leküzdésében mutatott erőfeszítéseiért a zaragozai hatóságok egy modern Zeiss mikroszkópot ajándékoztak neki. 1887 végén Ramón y Cajal Barcelonába költözött, ahol a szövettan professzoraként dolgozott, 1892-ben pedig a Madridi Egyetem ajánlott neki szövettan- és patológiaiprofesszori katedrát. Ramón y Cajal ezután Madridban dolgozott egészen 1934-es haláláig. 1879-től ő vezette a Zaragozai Egyetem anatómiai múzeumát, 1899-től a Nemzeti Közegészségügyi Intézetet és 1922-ben megalapította a Biológiai Kutatólaboratóriumot, amelyet halála után Cajal Intézetnek neveztek át.

Tudományos munkássága[szerkesztés]

Ramón y Cajal a laboratóriumban

Ramón y Cajal tudományos tevékenységének döntő fordulata 1887-ben következett be, amikor a 35 éves tudós Madridba utazott továbbképzésre. A kiváló pszichiáter, Luis Simarro Lacabra mutatott neki néhány Golgi-módszerrel megfestett idegszöveti metszetet. Az ezüstfestést 14 évvel korábban fedezte fel az olasz Camillo Golgi és Simarro Párizsban tanulta meg módszerét. Ramón y Cajal akkor egy éve foglalkozott az idegrendszer szövettanával és megfelelő illusztrációkat keresett egy könyvhöz. A vizuális benyomások iránt mindig is érzékeny tudóst első látásra lenyűgözték a Golgi-festéssel létrehozott képek, melyek mellett a hagyományos szövettani festések teljességgel elégtelennek tűntek. Az idegsejtek "feketésbarnára színezve a legutolsó ágacskájukig utánozhatatlan tisztasággal látszottak az áttetsző, sárga háttéren. Minden olyan éles volt, mint egy tusrajz" írta később az önéletrajzában.

Késedelem nélkül megtanulta módszert és lázas munkába kezdett. Sorra készítette a preparátumokat a retinából, a kisagyból, a gerincvelőből és közben kisebb módosításokat is eszközölt a festés menetében. 1889 októberében a Német Anatómiai Társaság berlini konferenciáján bemutatta metszeteit és nagy sikert aratott velük, többek között a híres svájci hisztológus, Albert von Kölliker is Ramón y Cajal és az ő neuronelméletének támogatója lett.

Ramón y Cajal rajza a macska Purkinje-sejtjeiről

Sok korabeli anatómus (leginkább Joseph von Gerlach (1820-1896) de maga Golgi is) úgy vélte, hogy az idegrendszer szálai folytonosak, egységes hálózatot alkotnak a testen belül. Ramón y Cajal határozottan ellenezte ezt a nézetet, vizsgálatai alapján azon az állásponton volt, hogy az idegrendszer milliárdnyi, egymással érintkező, de különálló idegsejtből (Wilhelm Waldeyer 1891-es elnevezésével neuronból) áll; kollégái hamarosan igazolták elképzelését. 1894 és 1904 között megírta fő művét, Az ember és a gerincesek idegrendszerének szövettaná-a, amellyel megalapozta a modern neuroanatómiát. Részletesen leírta a központi és periferiális idegrendszert és művét ő maga illusztrálta olyan tökéllyel, hogy rajzai évtizedekig (sőt még ma is) megtalálhatóak voltak a szövettani tankönyvekben.

Ramón y Cajal fedezte fel az általa a "dinamikus polarizáció törvényének" nevezett jelenséget, miszerint az információ elektromos polarizáció útján a rövid dendriteken érkezik a neuron sejttestébe és onnan a hosszú axonon keresztül továbbítódik a többi idegsejthez. Fontos megfigyeléseket tett az idegrendszer növekedésével és sérülés utáni regenerációjával kapcsolatban is.

Santiago Ramón y Cajal és Camillo Golgi 1906-ban megosztott orvostudományi Nobel-díjban részesült "az idegrendszer szerkezetének kutatásáért". A két tudós csak Stockholmban találkozott először személyesen. Golgi még a díj átvételekor mondott beszédében (sőt haláláig) ragaszkodott az idegrendszer folyamatosságának elvéhez.

Tudományos munkáján kívül Ramón y Cajal tehetséges fényképész is volt, a spanyol tájakról, falvakról, emberekről, barátairól készített fotóit a madridi Cajal-múzeum őrzi. Több, a nagyközönségnek szánt könyvet is írt, megírta önéletrajzát (Recuerdos de mi vida) egy aforizmagyűjteményt (Charlas de Café) és hogy milyennek képzeli a világot 80 év múlva (El mundo visto a los ochenta años). 1877-ben csatlakozott az Éjszaka lovagjai zaragozai szabadkőműves páholyhoz. Nézeteit illetően "a politikában liberális, a filozófiában evolucionista, a vallásban agnosztikus" volt.

Elismerései[szerkesztés]

Ramón y Cajal és gyerekei (1889)

A spanyol tudományos társaságokon kívül 1909-től tagja volt a brit Royal Society-nek. A Cambridge-i, a Würzburgi és az amerikai Clark Egyetem díszdoktorává választotta. Róla nevezték el a madridi egyetemi kórházat, a 117413 Ramonycajal aszteroidát és a Cajal-krátert a Holdon. 1952-ben, születése 100. évfordulóján Francisco Franco spanyol államfő posztumusz márkivá nevezte ki. Az anatómiában az ő nevét viselik a Cajal-féle intersticiális sejtek, a sejten belüli Cajal-testek és az agyban található Cajal–Retzius sejtek.

Családja[szerkesztés]

Ramón y Cajal 1879-ben házasodott össze Silveria Fananas Garciával. Négy lányuk (Fe, Enriqueta, Paula, Pilar) és három fiuk (Santiago, Jorge, Luis) született.

Santiago Ramón y Cajal 1934. október 17-én halt meg Madridban, 82 éves korában.

Források[szerkesztés]