Walter Rudolf Hess

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Walter Rudolf Hess
Walter Hess.jpg
Született 1881. március 17.
Frauenfeld
Elhunyt1973. augusztus 12. (92 évesen)
Locarno
Ország Svájc
Foglalkozása orvos, fiziológus
Iskolái Zürichi Egyetem
Díjak orvostudományi Nobel-díj (1949)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Walter Rudolf Hess témájú médiaállományokat.

A nemzetiszocialista politikusról lásd: Rudolf Heß

Walter Rudolf Hess (Frauenfeld, 1881. március 17.Locarno, 1973. augusztus 12.) svájci orvos, fiziológus. 1949-ben António Egas Monizzal közösen orvostudományi Nobel-díjjal tüntették ki, mert felfedezte, hogy a köztiagy koordinálja a belső szervek aktivitását.

Tanulmányai[szerkesztés]

Walter Hess a Thurgau kantonban fekvő Frauenfeld városában született 1881. március 17-én, Clemens Hess fizikatanár és felesége, Gertrud Fischer három gyermeke közül a másodikként. Apja, aki egy kis meteorológiai állomást is működtetett, már fiatalkorában megtanította a műszerek gondos kezelésre. A középiskolát a helyi gimnáziumban végezte, utána pedig 1900-ban beiratkozott a Lausanne-i Egyetem orvosi szakára. Tanulmányait Bern, Berlin, Kiel és Zürich egyetemein folytatta és végül 1906-ban az utóbbi városban lett az orvostudományok doktora.

Karrierjét sebészasszisztensként kezdte Münsterlingenben és közben tanulmányozta a vérkeringést és érrendszert. Kidolgozott egy műszert a vér viszkozitásának mérésére, amit később a vérsüllyedési módszerek megjelenéséig gyakran használtak a klinikai gyakorlatban. 1907-ben azonban a jobb megélhetés reményében Zürichbe költözött, Otto Haabtól két év alatt megtanulta a szemészetet és Rapperswilben magánpraxisba kezdett. Miután megteremtette az anyagi alapokat, feleségül vette menyasszonyát, Louise Sandmeiert. Két gyermekük született, Gertrud 1910-ben és Rudolf Max 1913-ban.

Egyetemi karrierje[szerkesztés]

Bár a praxis jól jövedelmezett, 1912-ben mégis elfogadott egy állást a Zürichi Egyetem élettani intézetében. A következő évben privátdocenssé nevezték ki, noha a belgyógyászati tanszék vezetője dohogott a matematikai képletek túlzott alkalmazása miatt a disszertációjában. Az első világháború kitörése után - bár Svájc nem tartozott a harcoló felek közé - többször behívták rövidebb időre a svájci hadseregbe, hogy katonaorvosként teljesítsen szolgálatot. 1915/16-ban egy évet dolgozott együtt Max Verwornnal a németországi Bonnban, ahol szívesen látták, mert az orvosok és kutatók nagy része frontszolgálatot teljesített. 1916-ban az zürichi élettani intézet igazgatója megbetegedett és lemondott. Az intézet vezetését ideiglenesen Hess látta el. A tanszék egy tapasztaltabb német tudóst szeretett volna igazgatónak, de a Hesst támogató munkatársak és diákok tiltakozása miatt a kanton oktatásügyi minisztere maga kezdett vizsgálódni az ügyben és végül a svájci tudóst nevezték ki professzornak és az intézet igazgatójának. Hess ezt a pozíciót egészen 1951-es visszavonulásáig megtartotta. Modernizálta az egyetemen az oktatási módszereket, elindított egy kurzust a kísérleti módszerekről és az elsők között használt mozgóképet a tanításban.

Tudományos munkássága[szerkesztés]

Hess kutatómunkája eleinte a vérkeringés és a légzés szabályozására irányult, amit később kiterjesztett a belső szervek központi idegrendszeri irányítására. Eredményeiért már 1932-ben Marcel Benoist-díjat kapott. A 30-as években újabb kísérletekbe fogott, macskák agyát elektródákkal stimulálva feltérképezte, hogy a különböző régiók milyen élettani hatást szabályoznak. Rájött, hogy a köztiagy és különösen a hipotalamusz ingerlésével a kísérleti állatok izgatottá, agresszívvé vagy apatikussá válnak. A hipotalamusz különböző részeinek stimulálásával a macskák vérnyomása csökkent, légzésük lelassult vagy éhséget, szomjúságot, vizelési vagy ürítési ingert tudott kiváltani. Ezekért a felfedezésekért 1949-ben Egas Monizzal közösen orvostudományi Nobel-díjban részesült.

Walter Hess jelentős megfigyeléseket tett a meteorológiai viszonyok emberi szervezetre gyakorolt hatását illetően is.

Személyisége[szerkesztés]

Hess szigorú vezető és tanár volt, aki sokat követelt magától, de diákjaitól és munkatársaitól is. Nem volt vallásos, de többször hangsúlyozta, hogy tekintettel kell lenni a tudományos megfigyelések korlátaira is. A kísérleti állatokkal szemben megkövetelte a humánus bánásmódot, de vehemensen védte a kísérletezés jogát az állatkísérletek betiltásáért küzdő csoportok ellen.

Walter Rudolf Hess 1973 augusztus 12-én hunyt el szívrohamban, 92 éves korában.

Források[szerkesztés]