Walter Rudolf Hess

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Walter Rudolf Hess
Walter Hess.jpg
Született 1881. március 17.
Frauenfeld
Elhunyt 1973. augusztus 12. (92 évesen)
Locarno
Ország Svájc
Foglalkozása orvos, fiziológus
Iskolái Zürichi Egyetem
Díjak orvostudományi Nobel-díj (1949)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Walter Rudolf Hess témájú médiaállományokat.

A nemzetiszocialista politikusról lásd: Rudolf Heß

Walter Rudolf Hess (Frauenfeld, 1881. március 17.Locarno, 1973. augusztus 12.) svájci orvos, fiziológus. 1949-ben António Egas Monizzal közösen orvostudományi Nobel-díjjal tüntették ki, mert felfedezte, hogy a köztiagy koordinálja a belső szervek aktivitását.

Tanulmányai[szerkesztés]

Walter Hess a Thurgau kantonban fekvő Frauenfeld városában született 1881. március 17-én, Clemens Hess fizikatanár és felesége, Gertrud Fischer három gyermeke közül a másodikként. Apja, aki egy kis meteorológiai állomást is működtetett, már fiatalkorában megtanította a műszerek gondos kezelésre. A középiskolát a helyi gimnáziumban végezte, utána pedig 1900-ban beiratkozott a Lausanne-i Egyetem orvosi szakára. Tanulmányait Bern, Berlin, Kiel és Zürich egyetemein folytatta és végül 1906-ban az utóbbi városban lett az orvostudományok doktora.

Karrierjét sebészasszisztensként kezdte Münsterlingenben és közben tanulmányozta a vérkeringést és érrendszert. Kidolgozott egy műszert a vér viszkozitásának mérésére, amit később a vérsüllyedési módszerek megjelenéséig gyakran használtak a klinikai gyakorlatban. 1907-ben azonban a jobb megélhetés reményében Zürichbe költözött, Otto Haabtól két év alatt megtanulta a szemészetet és Rapperswilben magánpraxisba kezdett. Miután megteremtette az anyagi alapokat, feleségül vette menyasszonyát, Louise Sandmeiert. Két gyermekük született, Gertrud 1910-ben és Rudolf Max 1913-ban.

Egyetemi karrierje[szerkesztés]

Bár a praxis jól jövedelmezett, 1912-ben mégis elfogadott egy állást a Zürichi Egyetem élettani intézetében. A következő évben privátdocenssé nevezték ki, noha a belgyógyászati tanszék vezetője dohogott a matematikai képletek túlzott alkalmazása miatt a disszertációjában. Az első világháború kitörése után - bár Svájc nem tartozott a harcoló felek közé - többször behívták rövidebb időre a svájci hadseregbe, hogy katonaorvosként teljesítsen szolgálatot. 1915/16-ban egy évet dolgozott együtt Max Verwornnal a németországi Bonnban, ahol szívesen látták, mert az orvosok és kutatók nagy része frontszolgálatot teljesített. 1916-ban az zürichi élettani intézet igazgatója megbetegedett és lemondott. Az intézet vezetését ideiglenesen Hess látta el. A tanszék egy tapasztaltabb német tudóst szeretett volna igazgatónak, de a Hesst támogató munkatársak és diákok tiltakozása miatt a kanton oktatásügyi minisztere maga kezdett vizsgálódni az ügyben és végül a svájci tudóst nevezték ki professzornak és az intézet igazgatójának. Hess ezt a pozíciót egészen 1951-es visszavonulásáig megtartotta. Modernizálta az egyetemen az oktatási módszereket, elindított egy kurzust a kísérleti módszerekről és az elsők között használt mozgóképet a tanításban.

Tudományos munkássága[szerkesztés]

Hess kutatómunkája eleinte a vérkeringés és a légzés szabályozására irányult, amit később kiterjesztett a belső szervek központi idegrendszeri irányítására. Eredményeiért már 1932-ben Marcel Benoist-díjat kapott. A 30-as években újabb kísérletekbe fogott, macskák agyát elektródákkal stimulálva feltérképezte, hogy a különböző régiók milyen élettani hatást szabályoznak. Rájött, hogy a köztiagy és különösen a hipotalamusz ingerlésével a kísérleti állatok izgatottá, agresszívvé vagy apatikussá válnak. A hipotalamusz különböző részeinek stimulálásával a macskák vérnyomása csökkent, légzésük lelassult vagy éhséget, szomjúságot, vizelési vagy ürítési ingert tudott kiváltani. Ezekért a felfedezésekért 1949-ben Egas Monizzal közösen orvostudományi Nobel-díjban részesült.

Walter Hess jelentős megfigyeléseket tett a meteorológiai viszonyok emberi szervezetre gyakorolt hatását illetően is.

Személyisége[szerkesztés]

Hess szigorú vezető és tanár volt, aki sokat követelt magától, de diákjaitól és munkatársaitól is. Nem volt vallásos, de többször hangsúlyozta, hogy tekintettel kell lenni a tudományos megfigyelések korlátaira is. A kísérleti állatokkal szemben megkövetelte a humánus bánásmódot, de vehemensen védte a kísérletezés jogát az állatkísérletek betiltásáért küzdő csoportok ellen.

Walter Rudolf Hess 1973 augusztus 12-én hunyt el szívrohamban, 92 éves korában.

Források[szerkesztés]