Torsten Wiesel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Torsten Wiesel
Nobel Laureate Torsten Wiesel in 2011 Photo by Markus Marcetic for Young Academy of Sweden.jpg
Született 1924június 3. (92 éves)
Uppsala
Nemzetisége svéd
Foglalkozása neurofiziológus
Iskolái Karolinska Intézet
Díjak Orvostudományi Nobel-díj (1981)
Nemzeti Tudományos Érem (2005)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Torsten Wiesel témájú médiaállományokat.

Torsten Nils Wiesel (született: Uppsala, 1924. június 3.) svéd neurofiziológus. 1981-ben az agy látókérgének információfeldogozását érintő kutatásaiért orvostudományi Nobel-díjban részesült.

Tanulmányai[szerkesztés]

Torsten Wiesel 1924. június 3-án született a svédországi Uppsalában. Apja, Fritz S. Wiesel a Stockholm melletti Beckomberga Hospital elmegyógyintézet pszichiáter főorvosaként dolgozott; anyja Anna-Lisa Wiesel (lánykori nevén Bentzer) volt. Öt gyerekük közül Torsten volt a legfiatalabb. A család az apa szolgálati lakásában lakott a kórház területén és Torsten onnan buszozott be Stockholmba, a Whitlockska Samskolan magániskolába. Saját bevallása szerint lusta és csínytevő diák volt, aki csak a sportban jeleskedett, de 17 évesen elkezdte komolyan venni a tanulást és a középiskola után felvették a Karolinska Intézet (Svédország legtekintélyesebb egyeteme) orvosi szakára. Apja hatására a pszichiátria felé specializálódott, már egyetemistaként egy évet dolgozott különböző elmekórtani osztályokon. Az egyetemen Carl Gustaf Bernhard és Rudolf Skoglund idegélettan-professzorok hatására érdeklődése a központi idegrendszer működésének kutatása felé fordult. Orvosi diplomáját 1954-ben kapta meg.

Pályafutása[szerkesztés]

Diplomájának megszerzése után Wiesel a Karolinska Intézetben maradt és Bernhard laboratóriumában kezdte meg kutatásait. Ezzel párhuzamosan pszichológiát oktatott és az egyetemi kórház gyermekpszichiátriai osztályán dolgozott. A következő évben az amerikai Stephen Kuffler posztdoktori ösztöndíjjal meghívta laboratóriumába, a Johns Hopkins Egyetem Wilmer Intézetébe. Wiesel a látókéreg működését vizsgáló csapatba került. 1958-ban adjunktusi szerződést kapott. Ugyanebben az évben megérkezett a laboratóriumba David Hubel, akit Wiesel mellé osztottak be; a két kutató együttműködése ezután huszonöt éven át tartott.

Kuffler 1959-ben átment a Harvard Egyetemre, Wiesel és Hubel pedig a csapata tagjaiként követték őt. Wiesel a Harvard orvosi szakán lett farmakológiai előadó és a következő 24 évben az egyetemen maradt. 1964-ben kutatócsoportjukból létrehozták a neurobiológiai tanszéket, amelynek Kuffler volt az első vezetője. Wieselt 1968-ban professzorrá nevezték ki, 1971-ben pedig ő követte Kufflert a tanszék élén.

Munkássága[szerkesztés]

Wiesel és Huber a Harvardon is folytatta korábbi kutatásait a látókéreg működéséről. 1959-ben kezdődő kísérletsorozatukban mikroelektródákat helyeztek az altatott macskák agykérgébe és különböző mintákat tartalmazó képeket tettek a szemük elé. Kísérleteikkel kiderítették, hogy a retinát érő fényingerek hogyan alakulnak át az agyban komplex képekké. Felfedezték, hogy a látókéregben a neuronok oszlopokba rendeződnek.

Miután tudomásukra jutott, hogy a hályoggal született csecsemők azután sem nyerik vissza teljesen a látásukat, miután a hályogot sebészetileg eltávolították, újabb kísérletekbe kezdtek. Az újszülött kismacskák fél szemét letakarva felfedezték, hogy ha elég hosszú ideig (hónapokig) megmarad a takarás, akkor az állatok arra a szemükre megvakulnak. Felnőtt állatoknál hasonló hatás nem volt megfigyelhető. Ezáltal bebizonyították, hogy a gyerekek agyának fejlődése korai időszakában van egy kritikus szakasz, amely során kialakul az agyban a retina jeleit feldolgozó struktúra, és ehhez feltétlenül szükség van vizuális ingerekre.

Hubel és Wiesel háromfajta sejtet azonosított a látókéregben, amelyek megkülönböztetése azon alapul, hogy milyen vonásokkal rendelkező ingerekre válaszolnak leginkább. Az egyszerű sejtek akkor válaszolnak, ha receptív mezőjükbe egyenesek vetülnek (például egy vékony vonal vagy a sötét és világos területeket elválasztó éles határ). A legnagyobb választ a függőleges egyenes váltja ki, és a válasz erőssége úgy csökken, ahogy az irány az optimálistól eltér. Más egyszerű sejtek más irányokra és helyzetekre vannak hangolva. A komplex sejtek is egy bizonyos irányú élre érzékenyek, de nem igénylik, hogy az inger egy megadott helyen legyen a receptív mezőn belül. Egy komplex sejt a receptív mezőben bárhol megjelenő ingerre válaszol, és folyamatosan aktív, míg az inger a receptív mezőn keresztülhalad.

A hiperkomplex sejtek viszont nemcsak az inger irányát követelik meg, hanem a hosszúságát is. Ha az inger az optimálisnál hosszabb, a válasz csökken, és teljesen meg is szűnhet. Hubel és Wiesel eredeti beszámolói óta a kutatók olyan sejteket is találtak, amelyek a vonalakon és az éleken kívül más formákra is válaszolnak, például meghatározott hosszúságú sarkokra és szögekre érzékeny hiperkomplex sejteket.[1][2]

1981-ben a szintén agykutató Roger Sperry mellett Torsten Wieselnek és David Hubelnek ítélték az orvostudományi Nobel-díjat "a vizuális rendszer információfeldolgozásának kutatásáért". Kuffler 1980-ban meghalt, így az ő neve már nem jöhetett számításba a díj odaítélésekor.

Wiesel 1983-tól a Rockefeller Egyetemen folytatta pályafutását előbb professzorként, majd a neurobiológiai laboratórium vezetőjeként. 1991 és 1998 között ő volt az egyetem elnöke. Nyugdíjazása után kinevezték a Rockefeller Egyetem Shelby White és Leon Levy Tudat-, Agy- és Viselkedéskutató Központjának igazgatójává. 2000 és 2009 között a strasbourgi székhelyű Human Frontier Science Program főtitkáraként dolgozott; a szervezet az élettudományok közötti interdiszciplináris együttműködéseket segíti elő. Egy ideig Wisel volt az elnöke a kínai Biológiai Tudományok Nemzeti Intézete tudományos tanácsadó testületének. Tagja a Pew Globális Éghajlatváltozást Kutató Központ igazgatóságának és az az Európai Agykutató Intézetnek.

Elismerései[szerkesztés]

  • 1971 Dr. Jules C. Stein-díj
  • 1971 a brit Royal Society Ferrier-érme
  • 1972 Lewis S. Rosenstiel-díj (Brandeis Egyetem)
  • 1975 Freidenwald-díj
  • 1977 Karl Spencer Lashley-díj (Amerikai Filozófiai Társaság)
  • 1978 Louisa Gross Horwitz-díj
  • 1979 Dickson-díj (Pittsburghi Egyetem)
  • 1980 Ledlie-díj (Harvard Egyetem)
  • 1981 Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj
  • 1989 W.H. Helmerich III-díj
  • 1996 Helen Keller-díj a látás kutatásért
  • 1998 az Idegtudományi Társaság elnöki díja
  • 2005 David Rall-érem
  • 2005 Nemzeti Tudományos Érem
  • 2006 a Spanyol Nemzeti Tudományos Tanács aranyérme
  • 2007 Marshall M. Parks-érem
  • 2009 A Felkelő Nap Rendje (Japán)

Wiesel tagja a Svéd Királyi Tudományos Akadémiának, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiának és tiszteletbeli tagja az Indiai Nemzeti Tudományos Akadémiának. 2016 októberéig tiszteletbeli tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának is, de erről lemondott, ezzel tiltakozva a Népszabadság bezárása ellen.[3]

Családja[szerkesztés]

Torsten Wiesel 1956-ban feleségül vette Teeri Stenhammart. 1970-ben elváltak, gyerekük nem született. 1973-ban házasságot kötött Grace Ann Yeevel; lányuk, Sara Elisabeth Wiesel 1975-ben született. 1981-ben elváltak, majd Wiesel 1995-ben újra megnősült, harmadik felesége Jean Stein író, szerkesztő volt. Házasságukat 2007-ben bontották fel.

Források[szerkesztés]

  1. DeValois és DeValois, 1980; Shapley és Lennie, 1985
  2. Atkinson, H., & Smith, N. (2005). A viselkedés idegi alapjai. Pszichológia. (pp. 187). Budapest, MO: Osiris Kiadó.
  3. Nobel-díjasnak sem kell az MTA-tagság. Index.hu, 2016. október 20. (Hozzáférés: 2016. október 20.)