Frederick Gowland Hopkins

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Frederick Hopkins
Frederick Gowland Hopkins.jpg
Született 1861. június 20.
Eastbourne
Elhunyt 1947. május 16.
(85 évesen)
Cambridge
Állampolgársága brit
Nemzetisége angol
Foglalkozása biokémikus
Tisztség President of the Royal Society (1930–1935)
Iskolái King’s College London
Kitüntetései Orvosi Nobel-díj (1929)
Copley-érem (1926)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Frederick Hopkins témájú médiaállományokat.

Sir Frederick Gowland Hopkins OM (1861. június 20., Eastbourne1947. május 16., Cambridge) angol biokémikus, a Royal Society tagja. 1929-ben Christiaan Eijkmannal megosztva megkapta a fiziológiai Nobel-díjat "a növekedésserkentő vitaminok felfedezéséért". 1902-ben ő izolálta először a triptofán aminosavat. 1930 és 1935 között a Royal Society elnöke volt.

Tanulmányai[szerkesztés]

Frederick Hopkins 1861. június 20-án született a Sussex megyei Eastbourne-ban, id. Frederick Hopkins és Elizabeth Hopkins (lánykori nevén Gowland) gyermekeként. A természettudományok iránt élénken érdeklődő apjának könyvesboltja volt Londonban, a Bishopsgate Street-en; azonban meghalt amikor ifjabb Frederick még kisgyerek volt. Özvegy édesanyja agglegény nagybátyja segítségével nevelte fel Eastbourne-ben. Fredericket gyerekkorában inkább az irodalom és költészet érdekelte, míg anyja nem ajándékozott neki egy mikroszkópot: akkortól kezdve lelkesen tanulmányozta a tengerpart élőlényeit.

1871-ben Enfieldbe költöztek. Itt a City of London Schoolba járt, ahonnan viszont kicsapták, mert (állítása szerint unalmában) csavargott. Magániskolában, kitűnő eredményekkel fejezte be a középiskolát, már ekkor megjelent egy cikke egy tudományos folyóiratban a pöfögő futrinkáról. 17 évesen nagybátyja szerzett neki egy állást egy biztosítótársaságnál. Apja unokatestvérének tanácsára fél év után otthagyta hivatalnoki munkáját és a vegyészettel kezdett foglalkozni. Húszéves korig egy vasúttársaság analitikai kémikusának segédje volt, majd elvégzett egy tanfolyamot a Királyi Bányászati Főiskolán (The Royal School of Mines), utána pedig felvételizett a University College London Kémiai Intézetébe. A felvételi vizsgán mérgekkel kapcsolatos tudásával úgy lenyűgözte Thomas Stevenson törvényszéki orvost, hogy azonnal felvette asszisztensének. Laboratóriumi munkája mellett B.Sc. diplomát is szerzett az egyetemen, majd 1888-ban, 28 évesen elnyert egy ösztöndíjat és a Guy's Hospitalban elkezdte orvosi tanulmányait. Diplomáját 1894-ben kapta meg; ezután a Guy’s Hospitalban toxikológiát és élettant oktatott.

Pályafutása[szerkesztés]

Hopkins négy évig volt az intézmény tanára, eközben esténként egy magánlaboratóriumban végezte kutatásait. 1898-ban az Élettani Társaság ülésén találkozott Sir Michael Fosterrel, aki meghívta a Cambridge-i Egyetem kutatójának. Szerény 200 fontos fizetését magánórákkal egészítette ki és Thomas Stevenson halála után a belügyminisztérium igazságügyi szakértőjeként is kapott némi jövedelmet. 1902-től biokémiát adott elő az egyetemen, 1910-ben pedig a Cambridge-i Egyetem Trinity College-ének hivatalos tagja lett. 1914-ben őt választották a biokémiai tanszék vezetőjévé és ezzel együtt professzori címet kapott.

Tudományos munkássága[szerkesztés]

Az enfieldi ház, ahol Hopkins 1878 és 1898 között lakott

Hopkins első jelentősebb önálló kutatási témája a lepkeszárnyak pigmentjeinek kémiai analízise volt. Első ilyen témájú cikke 1889-ben jelent meg, de valamennyi eredményét csak 1896-ban közölte. Kimutatta, hogy a pillangók szárnyában a fehér, áttetsző anyag valójában az anyagcsere egyik mellékterméke: húgysav. Ehhez kapcsolódóan kidolgozott egy klinikai laboratóriumi módszert a húgysav vizeletből való kimutatására, amit sokáig rutinszerűen alkalmaztak.

Cambridge-i tartózkodásának kezdetén rájött, hogy a fehérjék kimutatására alkalmazott Adamkiewicz-reakcióban valójában nem az ecetsav reagál, hanem annak szennyezőanyaga, a glioxálsav. Sikerült izolálni a fehérjékben azt az összetevőt, ami a reakcióban a jellegzetes lila színt adta és így felfedezte a triptofán aminosavat. 1907-ben kimutatta, hogy azok az egerek, amelyek tápjába triptofánt kevernek, hosszabb ideig élnek, így az elsők között mutatott rá a táplálék kémiai összetételének fontosságára. Ezután mesterséges tejet próbált összeállítani, de a kísérleti állatok megbetegedtek, annak ellenére, hogy az ételük minden ismert fontos anyagot (fehérjét, zsírt, szénhidrátot) tartalmazott. Egy 1912-es cikkében összefoglalta addigi egéretetéses vizsgálatait és kimondta, hogy a táplálékban kis mennyiségű és ismeretlen összetételű, de az egészség fenntartásához feltétlenül fontos anyagoknak kell jelen lennie (amiket ugyanebben az évben a lengyel Kazimierz Funk nevezett el vitaminoknak).

Az első világháborúban az élelmiszerek összetételét vizsgálta és felfedezte, hogy a margarinban nincs A és D-vitamin, ezért egészségtelenebb a vajnál. Javaslatára az 1920-as években vitaminnal kezdték dúsítani a margarint.

A háború után az alapvető anyagcserefolyamatokat kutatta, elsősorban az oxidációs reakciókat. Eközben 1921-ben felfedezte a glutationt, ami a szervezet egyik fontos antioxidánsa és javaslatot tett szerkezetére (később kiderült, hogy valamivel bonyolultabb Hopkins elképzelésénél). Walter Fletcherrel közösen bebizonyította, hogy az izomban a fizikai munka során tejsav halmozódik fel.

1929-ben Frederick Hopkins a vitaminok felfedezéséért megkapta a fiziológiai Nobel-díjat (megosztva a holland Christiaan Eijkmannal, aki rájött, hogy a beriberit a hiányos táplálkozás okozza)

Elismerései[szerkesztés]

1905-tól a Royal Society tagja, 1930 és 1935 között pedig a társaság elnöke.

Családja[szerkesztés]

1898-ban Hopkins feleségül vette Jessie Anne Stevenst. Két lányuk született, Barbara és Jacquetta Hopkins: utóbbi második házasságát a híres angol íróval, J. B. Priestleyvel kötötte.

Frederick Hopkins 1947. május 16-án halt meg Cambridge-ben, 85 éves korában.

Források[szerkesztés]