Diftéria

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Diftéria
A diftéria a nyak jellemző duzzanatát idézi elő.
A diftéria a nyak jellemző duzzanatát idézi elő.

Szinonimák Torokgyík
Angolul Diphtheria
Osztályozás
BNO-10 A36.
BNO-9 032
Adatbázisok
DiseasesDB 3122
MedlinePlus 001608
eMedicine

emerg/138  med/459

ped/596
MeSH D004165

A diftéria vagy más néven torokgyík egy fertőző, néha halálos kimenetelű betegség, amelyet a Corynebacterium diphteriae baktérium okoz. Először a felső légutakban jelenik meg bőrre emlékeztető, kékesfehér hártya, ezt enyhe láz, torokfájás és levertség követi. Immunizált állatok véréből készített védőoltással előzhető meg. Az Egyesült Államokban a vakcina 1923-as bevezetése óta jelentősen csökkent a betegség előfordulása és a korábbi gyakoriságból kiindulva a becslések szerint 2010-ig csak az USA-ban mintegy 40 millió diftéria esetet előztek meg a védőoltások.[1]

A diftéria egy erősen fertőző megbetegedés, ami közvetlen érintkezés vagy cseppfertőzés útján terjed. A DTPa (diftéria-pertussis-tetanusz) védőoltásnak köszönhetően csaknem eltűnt a fejlett országokban.

A kórokozó a mandulákon és a gégében fibrines gyulladást okoz. A gyulladás eredménye az álhártya, mely beterjedhet mélyebb rétegekbe vagy maradhat felszínes is. Ha a hártya leválik, a beteg felköhögi. A hártya pikkelyes gyíkbőrre emlékeztet, innen a betegség másik neve. Ha a hártyát a beteg képtelen felköhögni, a légutakat elzárva halált okozhat. Régebben gyakori halálok volt a gyermekek között.

Kórokozója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A diftéria kórokozója a Corynebacterium diphteriae bacilus, azaz pálcika alakú baktérium. Jellemzőek rá a foszfáttartalmú volutinszemcsék, az ún. Babeş–Ernst-szemcsék, amelyek Neisser-festéssel tehetők láthatóvá. A betegség cseppfertőzéssel, érintéssel és fertőzött tárgyakkal terjed.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A diftéria elterjedése (WHO 1997)
Piros: több, mint 100 eset Narancssárga: 50-100 eset Sárga: 1-49 eset Szürke: nem volt fertőzés

A védőoltásoknak köszönhetően a diftéria visszaszorult, bár nem tűnt el. Például az USA-ban 1980-tól, mióta kötelezően oltják az iskolás korú gyerekeket, évente átlagosan kevesebb mint 5 megbetegedés fordult elő. Magyarországon nem észlelhető. A vakcina védőhatása az életkorral csökken, így szükség lehet emlékeztető oltásra, különösen olyan úticél esetén, ahol még nem számolták fel a diftériát. Ahol az oltottsági arány csökkent, oda a diftéria visszatért. Így például a Szovjetunió felbomlása után 48 ezer új megbetegedést észleltek Oroszországban 1994-ben. Jelenleg a DTPa kombinált vakcinát használják, mely diftéria toxoidot, tetanusz toxoidot és acelluláris pertussis antigént tartalmaz. Ez aktív védőoltás, a beadott fehérjék antigénként viselkednek, az ellenük kialakuló immunválasz során immunológiai memória alakul ki velük szemben, mely hosszútávú védettséghez vezet.[2]

Tünetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A diftéria tüneteinek kifejeződése a beteg immunrendszerének állapotától függ. Rendszerint a fertőzés utáni második és hatodik nap között jelentkeznek először. Mindenekelőtt a gégefedő-gyulladástól és a pszeudokrupptól kell elhatárolni.

  • A mandula- és garatdiftéria levertséggel, hányingerrel és nyelési fájdalmakkal jelentkezik, de a tényleges hányás ritka. A láz felmegy. Gyakran a has és a végtagok is fájnak.
  • Az orrdiftéria leginkább csecsemőkön és kisgyerekeken jelentkezik. Az orrlégzés nehezített, az evés zavart, a beteg nyugtalan és náthás.
  • A gégediftériára jellemző az ugató köhögés, növekvő rekedtség, a hang elmenése. A belélegzés nehezített és zajos.
  • A diftéria előrehaladott állapotában a hártya kiterjed a mandulákra, a szájpadlásra, a nyelvcsapra és az orrnyálkahártyájára is. A helyi nyirokcsomók megduzzadnak.

Felismerése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bakteriológiai teszt eredménye leghamarabb 12 óra múlva áll rendelkezésre. Ezért gyanús esetben a kezelést a tünetek alapján kezdik meg, különösen a toxikus diftéria gyanúja esetén.

Kezelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Régi diftéria elleni szérum
  • Ellenszérum: a szérumban található antitestek a baktérium toxinjához kapcsolódnak, ezzel hatástalanítják azt. Ez gyakorlatilag egy passzív védőoltás, melyet Emil von Behring Nobel-díjas orvos által vezetett be széleskörűen. Tartós védelemhez nem vezet, a már kialakult betegség kezelésére szolgál.
  • Antibiotikumok: a baktériumok elpusztítására a penicillint legalább tíz napig kell adagolni.

A légutak elzáródása esetén légcsőmetszésre is szükség lehet. A szív kímélésére öt-hat hét szigorú ágynyugalom kell. Megfelelő kezeléssel a maradandó károsodás és a halálozás esélye nagy mértékben csökken.

Komplikációk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A leggyakoribb toxikus komplikációk a szívizomgyulladás és az ideggyulladás. Így az 1995-ös kirgizisztáni diftériajárványban 656 beteg tartós kezelésre szorult. 22%-uknál állapítottak meg szívizomgyulladást, és 5%-uknál ideggyulladást.

  • Szívizomgyulladás esetén fennáll a szívnagyobbodás, a vezetési zavarok és a keringés összeomlásának veszélye. A betegség első hetében, vagy a lábadozás idején beállhat a hirtelen szívhalál.
  • Az ideggyulladás különböző agyidegek, vagy azok ágainak gyulladásában nyilvánul meg. Az arcideg és a gégét beidegző nervus recurrens bénulása a lágy szájpadlás, a szemizmok bénulásához vezethet, vagy a nyelésben okoz zavart. Rendszerint betegség kialakulásától számított első, második vagy harmadik hónapban alakul ki.
  • A halállal végződő esetek felében tüdőgyulladás is kialakul.
  • Ritkábban előfordul vesegyulladás a vese funkciójának romlásával, szívbelhártya-gyulladás, tüdőembólia és agyvelőgyulladás.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A diftéria nevet Pierre Fidèle Bretonneau vezette be 1826-ban. 1858-ban a kórokozót keresve vizsgálták a mikroorganizmusokat. A valódi kórokozót Friedrich Loeffler találta meg 1884-ben. A Corynebakteria csoportba a kórokozót 1896-ban sorolták be.

1888-ban Émile Roux és Alexandre Yersin kimutatta a toxint. 1889-ben Emil Adolf von Behring felfedezte, hogy a szérum hordozza az immunitást. A beteg állatokból az antitoxint Behring és Shibasaburo Kitasato 1890-ben vitték át emberbe. William Hallock Park és Anna Wessels Williams 1894-ben állították elő az antitoxint.

Az első immunizálást az antitoxin felhasználásával Behring és Erich Wernicke végezte 1898-ban. Behring 1901-ben orvosi Nobel-díjat kapott a diftéria ellen végzett kutatásaiért. Behring folytatta a kutatásait, és 1913-ban toxin-antitoxin keveréket alkotott az immunizáláshoz. Az oltáshoz Gaston Ramon hő- és formalinos kezelést vezetett be 1924-ben.

1910 és 1911 között Schick Béla, (1877 Balatonboglár – 1967 New York) Amerikában élő magyar gyermekorvos, fedezte fel azt az eljárást, melynek segítségével megállapítható, hogy ki mennyire ellenálló a diftériéval szemben. A bőr alá fecskendezett toxin fogékony egyének esetében pozitív reakciót váltott ki. Ez az eljárás „Schick-próba” néven vonult be a köztudatba.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A német Koch Institut a diftériáról

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. van Panhuis WG, Grefenstette J, Jung SY, Chok NS, Cross A, Eng H, Lee BY, Zadorozhny V, Brown S, Cummings D, Burke DS. (2013. November). „Contagious diseases in the United States from 1888 to the present.” (angol nyelven). N Engl J Med. 369 (22), 2152-8. o. DOI:10.1056/NEJMms1215400. PMID 24283231.  
  2. Dhillon S. (2010. May). „DTPa-HBV-IPV/Hib Vaccine (Infanrix hexa): A Review of its Use as Primary and Booster Vaccination.” (angol nyelven). Drugs. 70 (8), 1021-58. o. DOI:10.2165/11204830-000000000-00000. PMID 20481658.  

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Diphtherie című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a szócikk részben vagy egészben a Diphtheria című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.