Andreánszky Gábor (botanikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Andreánszky Gábor
Született 1895. augusztus 1.
Alsópetény
Elhunyt 1967. november 20. (72 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem

Liptószentandrási báró Andreánszky Gábor (Alsópetény, 1895. augusztus 1.Budapest, 1967. november 20.) botanikus, paleobotanikus. A 20. század első felének egyik legkiemelkedőbb botanikusa, jelentős növényföldrajzi és vegetációtörténeti kutatások fűződnek a nevéhez, ősnövénytani vizsgálataival pedig iskolát teremtett. 1945-től 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Andr.”.

Élete[szerkesztés]

Andreánszky Gábor politikus, országgyűlési képviselő (1845–1908) és Rudnay Lenke fia. A Budapesti Tudományegyetemen megkezdett felsőfokú tanulmányai alatt egy 1914-es, Tuzson János professzor irányításával a Fogarasi-havasokba tett botanikai gyűjtőút irányította figyelmét a növénytan felé. Az első világháború megakasztotta tanulmányait, de diplomaszerzése után, 1920-ban a budapesti egyetem növényrendszertani tanszékének tanársegédje lett. 1929-ben magántanári kinevezést kapott, 1942-ben pedig a növényrendszertani és növényföldrajzi tanszék rendes tanára lett. Ugyanebben az évben, 1942-ben nevezték ki a Magyar Nemzeti Múzeum (később a Magyar Természettudományi Múzeum kezelésében álló) növénytár igazgatójává. A posztot 1945-ig töltötte be, amikor a budapesti tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének vezetője lett, egészen 1952-ig. Ekkor politikai okokból (és vélhetően nemesi származása miatt) kitiltották az egyetemről, egyszerű munkatársként került vissza a Magyar Természettudományi Múzeum növénytárába, s itt dolgozott egészen haláláig.

Munkássága[szerkesztés]

Tudományos kutatásai során főként florisztikával és növényföldrajzzal foglalkozott, a Mediterráneum (Szicília, Szardínia, Appenninek, Észak-Afrika), valamint az Alpok és a Kárpátok flóráját vizsgálta. Paleobotanikai munkásságának homlokterében a harmadidőszak, azon belül is a miocén kori szarmata emelet növényvilága állt, emellett az egyes növénycsoportok földtörténeti korokon átívelő törzsfejlődését és a változások hátterében álló klimatológiai okokat kutatta (például az alpesi flóratartomány kapcsán). Nagy figyelmet szentelt a Magyarország területén lévő erdőségek fejlődéstörténetének. Gyűjtéseinek és kutatásainak eredményeként a múzeumi növénytár ősnövénygyűjteménye megkétszereződött. 1948-ban ő hívta életre az egyetlen évfolyamot megért Hungarica Acta Biologica című tudományos folyóiratot (az Acta Biologica elődjét). Az 1950-es években jelentette meg két nagymonográfiáját: paleobotanikai kézikönyvét (1954), illetve a szarmata emeleti magyarországi flóra növénytársulástani áttekintését (1959).

Tudományos eredményei elismeréseként 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1949-ben tanácskozó taggá minősítették vissza, s tagságát csak 1989-ben – posztumusz – állították vissza.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Plantae ia Africa Boreali lectae II–III. Pécs: Dunántúl. 1937–1941.  
  • Az éghajlat megváltozásának hatása a növényzetre. Budapest: Stephaneum. 1939.  
  • Adatok Tunisz és Kelet-Algéria növényföldrajzához. Budapest: Bethlen Gábor. 1939.  
  • Száras növények. Budapest: Egyetemi ny. 1941.  
  • A növények elterjedése. Budapest: Egyetemi ny. 1941.  
  • A Földközi-tengervidék növényzetének biológiai spektrumáról. Budapest: Szent István Akadémia. 1941.  
  • Ősnövénytan. Budapest: Akadémiai. 1954.  
  • Die Flora der sarmatischen Stufe in Ungarn: Die paläoökologischen und zönologischen Beziehungen ihrer Entwicklungsgeschichte. Budapest: Akadémiai. 1959.  
  • Contributions à la connaissance de la flore de l’oligocène inférieur de la Hongrie et un essai sur la reconstitution de la végétation contemporaine. Budapest: Akadémiai. 1959.  
  • On the Upper Oligocene of Hungary: Analysis of the site at the Wind Brickyard, Eger. Budapest: Akadémiai. 1966.  

Források[szerkesztés]