Magyarberkesz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyarberkesz (Berchez)
RO MM Berchez wooden church 3.jpg
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Máramaros
Rang falu
Községközpont Kővárremete
Irányítószám 437231
SIRUTA-kód 108516
Népesség
Népesség 638 fő (2011. okt. 31.)[1]
Magyar lakosság 424
Földrajzi adatok
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Magyarberkesz (Románia)
Magyarberkesz
Magyarberkesz
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 30′ 46″, k. h. 23° 30′ 31″Koordináták: é. sz. 47° 30′ 46″, k. h. 23° 30′ 31″
Magyarberkesz weboldala

Magyarberkesz, 1910-ig Sárosmagyarberkesz (románul Berchez) falu Romániában, Máramaros megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Nagysomkút és Kővárremete között, Nagybányától dél–délnyugati irányban 20 kilométerre fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés]

Első említése egy 1231-es oklevél 1397-ből való másolatában: Berkest. Az ómagyar Berkes személynévből keletkezhetett.[2] A magyar névelem a 16. században létrejött, román lakosságú Berkeszpatakától (Berkeszújfalu) való megkülönböztetésére szolgált. A Sáros- előtag elhagyásáról 1906-ban döntött az Országos Községi Törzskönyvbizottság,[3] de már 1882-ben is szerepelt az előtag nélküli névváltozat.

Története[szerkesztés]

A 15. században a bélteki uradalom falva Közép-Szolnok vármegyében. Az önálló Erdélyi Fejedelemség korában vásáros hely. A 17. század második felétől Kővár vidékéhez tartozott. 1639-ben 31 marhával szolgáló, 25 „gyalogszeres” (háziállat nélküli) és 29 nem szolgáló, összesen 85 jobbágy családfő lakta. Szántóföldje és kaszálója annyi volt, hogy a termés betakarításában, illetve a kaszálásban a szomszédos falvak lakói is részt vettek. Hét hold szőleje és a szomszéd falvakkal közösen tilalmas tölgyerdeje is volt. 1647-ben és még 1803-ban is évi négy országos vásárt tartott.[4] A Rákóczi-szabadságharc idején a Kővár vidéki kurucok egyik vezetője a helyi egytelkes nemes Mosa László, később a vidék vicekapitánya volt. a 17. század elejétől birtokos volt itt a Katona család; hosszú időn át ez a család adta Kővárvidéknek a főkapitányokat. A Katona család után a Péchyek szerezték meg. A 19. század folyamán sok és jó szilvája és kevés gesztenyéje termett, amelyet az árusok a nagybányai gesztenyével együtt Kolozsvárig elhordtak. 1848-ig jó bort adó szőlői is voltak, amelyet azonban a rákövetkező években kipusztultak. A hagyományos, állattartással kombinált kétnyomásos földművelés az 1860-as években szűnt meg. A vidéken a berkeszi református egyház volt az egyetlen, a helyi nagybirtokostól anyagilag független egyházközség. 1876-ban, Kővár vidéke fölszámolása után Szatmár vármegyéhez csatolták.

Petőfi Sándor 1846 őszén, Kővár várában tett látogatása után a faluban írta Véres napokról álmodom c. versét.

Lakossága[szerkesztés]

Magyar nyelvsziget.
1850-ben 523 lakosából nemzetiség szerint 320 magyar, 118 román és 76 zsidó, felekezet szerint 316 református, 76 zsidó, 73 ortodox, 45 görög katolikus és 12 római katolikus.
1900-ban 534 lakosából 319 magyar, 173 román és 42 német (jiddis) anyanyelvű, 291 református, 103 ortodox, 76 görög katolikus, 40 zsidó és 23 római katolikus vallású volt. 45%-uk írt–olvasott, a nem magyar anyanyelvűek 36%-a beszélt magyarul.
2002-ben a 670 főből 424 magyar és 246 román nemzetiségű, felekezet szerint 369 református, 229 ortodox és 52 pünkösdista.

Látnivalók[szerkesztés]

Híres emberek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • De Gerando Attila: Kővárvidék. Földrajzi Közlemények 1875, 381–386. o.
  • G S: A magyarberkesz református egyházközség rövid története. (Kézirat.)
  • Szentgyörgyi Mária: Kővár vidékének társadalma. Budapest, 1972
  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I–II. 4. bőv., jav. kiadás. Budapest: Akadémiai. 1988. I. 203., II. 66. o. ISBN 963-05-4567-5
  3. Mező András: Adatok a magyar hivatalos helységnévadáshoz. Nyíregyháza, 1999. 332. o.
  4. Makkai László: I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (1631–1648). Bp., 1954, 426–427. és 440. o. és Bánkiné Molnár Erzsébet: Nemesi közbirtokosságok a Kővár-vidékén. Kecskemét, 2007, 32–33. o.

Külső hivatkozások[szerkesztés]