Kovás
| Kovás (Coaș) | |
 | |
| A kovási fatemplom | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Partium |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Máramaros |
| Község | Kovás |
| Rang | községközpont |
| Irányítószám | 437282 |
| SIRUTA-kód | 108829 |
| Népesség | |
| Népesség | 1276 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 5[1] |
| Népsűrűség | 61,26 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Terület | 20,83 km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 47° 32′ 22″, k. h. 23° 35′ 09″Koordináták: é. sz. 47° 32′ 22″, k. h. 23° 35′ 09″ | |
| Kovás weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kovás témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Kovás (románul: Coaș vagy Covaci) falu Romániában, Máramaros megyében.
Fekvése[szerkesztés]
Nagybányától 15 kilométerre délre, a Lápos jobb partján fekvő hegyalji település.
Nevének eredete[szerkesztés]
Bár a települést valószínűleg románok alapították, átvette patakja nevét, amely a magyar kova szó képzett alakjából való. Először 1405-ben – valószínűleg tévesen – Komas, később 1424-ben Kowas, 1566-ban Koas alakban írták.
Története[szerkesztés]
Első ízben 1405-ben bukkant fel a kővári uradalomban, mint „villa olachalis”. 1566-ban minden adó alól felmentették. Lakóinak egyedüli szolgálata az volt, hogy Kővár vára számára téglát égettek, építőkövet vágtak és meszet égettek. A vár lerombolása után, 1719-ben a Telekiek mint földesúri birtokot szerezték meg. A lakosok egykori mentességüknek ekkor valószínűleg már nem voltak tudatában, mert 10–12 évig egyszerű jobbágyokként szolgálták a Teleki családot. A ma is álló fatemplom fölépítése után, 1731-ben azonban a család gernyeszegi birtokáról hazaszökött két Kovásról odakerült jobbágy, akik tudták, hová van a régi templom falába befalazva a falu régi kiváltságlevele. A templom szétbontásakor elő is került az irat, amit egy a faluba beszállásolt, Taits nevű lovaskapitány fordított le a parasztoknak. A falu ezután a bécsi udvarba küldött követséget egykori jogaik érvényesítéséért. Ügyük a Guberniumhoz került. A Gubernium katonaságot rendelt ki, hogy a kérdés rendezéséig jobbágyi szolgálataik teljesítésére kényszerítse a lakókat, azok azonban egyszerűen elszöktek a faluból. Később ugyan visszatelepültek, de semmiképpen sem voltak hajlandóak jobbágyként szolgálni a Telekieket. Kovás és a Teleki család között 1734-ben indult el a per a falu kiváltságairól, ettől kezdve a kovásiak a dézsmát sem fizették meg a Telekieknek. Kővárvidék 1770-es urbáriuma szerint az egész falut szabadosok lakták. A per lezáratlanul érte meg a jobbágyság 1848-as eltörlését.
A határában fekvő mészkőbányát a 19. században is művelték. Az 1870-es évek elején a mészkőből Nagybányán állítottak elő cementet, építőkőként viszont helyben is felhasználták. A falut Kővárvidék 1876-os feldarabolásakor Szatmár vármegyéhez csatolták. A hegy túlsó oldalán fekvő Láposközzel (Întrerâuri) együtt 2003-ban vált ki Szakállasfalvából, és alakult önálló községgé.
1880-ban 1042 lakosából 937 volt román, 28 német és 24 magyar anyanyelvű; 966 görögkatolikus és 60 zsidó vallású.
2002-ben 1351 lakosából 1346 volt román nemzetiségű és 1283 ortodox vallású.
Nevezetességek[szerkesztés]
- Görögkatolikus fatemploma 1730-ban épült.
- Só-, kén- és vastartalmú ásványvízforrás.
Gazdasága[szerkesztés]
- Több faipari vállalkozáson kívül itt működik a kolozsvári Jolidon divatárugyár egyik részlege.
Híres emberek[szerkesztés]
- 1705. november 20-án, a zsibói csata után itt szállt meg II. Rákóczi Ferenc.[2]
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Szentgyörgyi Mária: Kővár vidékének társadalma. Budapest, 1972, 38. és 120–124. o.
- De Gerando Attila: Kővárvidék. Földrajzi Közlemények 1875, 390. o.
- A község weboldala Archiválva 2009. június 27-i dátummal a Wayback Machine-ben (románul)
Máramaros megye közigazgatása  | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| ||||||||||
.svg){kind=small}
