Bucsonfalva

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bucsonfalva (Buteasa)
A bucsonfalvi fatemplom
A bucsonfalvi fatemplom
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Máramaros
Rang falu
Községközpont Nagysomkút város
Irányítószám 437337
SIRUTA-kód 109201
Népesség
Népesség 384 fő (2011. okt. 31.)[1]
Magyar lakosság -
Földrajzi adatok
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Bucsonfalva (Románia)
Bucsonfalva
Bucsonfalva
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 26′, k. h. 23° 32′Koordináták: é. sz. 47° 26′, k. h. 23° 32′

Bucsonfalva, 1901-ig Butyásza (románul: Buteasa) falu Romániában, Máramaros megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Nagybányától 36 kilométerre délre, alacsony hegyek közt, a Lápos Corni nevű mellékpatakja mellett fekvő halmazfalu.

Története[szerkesztés]

1424-ben Buchonfalua, 1639-ben Butacza, 1733-ban Butyásza néven említették. A kővári uradalomhoz, később Kővár vidékéhez, 1876-tól Szatmár vármegyéhez tartozó román falu volt. Eredetileg a későbbi Puszta dűlőben állt, és Kővár lerombolása után költözött új helyre.

Lakói 1566-ban éjjeli őrséget viseltek Kővárban, tisztán tartották a várat, vizet és fát hordtak a konyhára. Ennek fejében minden adótól mentesültek. 1697-ben már szénégetéssel szolgáltak a várnak.

Legnagyobb birtokosa a 18–19. században a Teleki család volt. Teleki Ádám 1744-ben létesített üveghutát a Lápos mellett. 1754–55-ben felújították, ekkor öt német nevű mester dolgozott benne. Ablaküvegezéshez használt üvegkarikákat, táblaüveget, poharakat, kancsókat és orvosságos üvegcséket állított elő. 1772-ben hét német és magyar nevű szakmunkása volt, a kisegítő munkákat pedig környékbeli jobbágyokkal végeztették. 1771-ben már bérlő működtette. 1792 előttig működött.

A butyászaiak többsége nemesnek minősült, a 18. században dézsmát és porciót nem fizettek, de nemességük eredetét már nem tudták megjelölni. 1803-ban 42 nemest írtak össze, közülük 23-an a külterületen, irtásokon épült házakban éltek.[2] 1874-ben Kővárvidék viszonylag jobb módú települései közé tartozott. Lakói között tehetős gazdák és ügyes ácsok akadtak, sokan kosarakat és hordókat készítettek, amelyeket a nagysomkúti vásáron adtak el. Határa legnagyobb részét a legelők tették ki. Itt nevelték a vidék legszebb szarvasmarháit, azonkívül juhot, amelyek gyapját eladták. Többféle gyümölccsel is kereskedett. A 20. század elején jó minőségű márványt bányásztak közelében.

1900-ban 625 lakosából 624 volt román anyanyelvű; 618 görög katolikus vallású.

2002-ben 418 ortodox vallású, román nemzetiségű lakosa volt.

Nevezetességek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • De Gerando Attila: Kővárvidék. Földrajzi Közlemények 1875, 385, 387, 394, 400. és 409. o.
  • Boroszky Samu szerk.: Szatmár vármegye. Bp., 1908
  • Szentgyörgyi Mária: Kővár vidékének társadalma. Budapest, 1972, 38. o.
  • Bunta Magda – Katona Imre: Az erdélyi üvegművesség a századfordulóig. Bukarest, 1983, 89–96. o.
  • Csiffáry Gergely: Magyarország üvegipara 1920-ig. Eger, 2006, 256. o.
  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Bánkiné Molnár Erzsébet: Nemesi közbirtokosságok a Kővár-vidékén. Kecskemét, 2007, 35–38. o.
  3. www.cmc.ro (angolul)

Képek[szerkesztés]