Bene Lajos (honvéd)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Bene Lajos (Szeged, 1815. – Kiszombor, 1858. június 8.) magyar nemzetőr ezredes.

Életútja[szerkesztés]

Nemesi családból származott, jogtudományi tanulmányokat folytatott. 1848 tavaszán már szolgabíró Csongrád megyében.

A magyar szabadságharc idején már 1848. szeptemberétől őrnagy, Csongrád megye népfelkelőinek parancsnoka. 1849. márciusától a 4. hadtestben teljesített szolgálatot mint egy megyei nemzetőr-zászlóalj parancsnoka. 1849. május közepétől alezredes, dandárnok ugyanitt. 1849. augusztus elején a Bánátban létesített altiszti kordonvonal parancsnoka ezredesi rangban. 1849. augusztus 19-én Karánsebesnél esett fogságba, három hónapig tartották vizsgálati fogságban, aztán kegyelmet kapott.

1855-ben függetlenségi szervezkedés miatt 2 évi sáncfogságra ítélték, amelyet Josephstadtban töltött le. "Vasban" kellett letöltenie a büntetést, napi kétszer egy órára vehették le a bilincset, s nehéz fizikai munkát kellett végezni közben, meleg ételt csak naponta egyszer kaptak, s hetente csak kétszer lehetett benne hús.[1]

1858-ban feltehetően Kiszomborban érte a halál, a helyi Köztemetőben nyugszik, síremléke ma is látható.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Várfogságban, hadtörténész írása.
  2. Tóth Tamás: Csongrád megye temetőiben nyugvó jeles személyek adattára. Szeged : Tóth T., 2008. 64 o. [Temető-térképekkel] ISBN 9789630652605 Bene Lajos honvédezredes lásd 9. p.

Források[szerkesztés]