Habsburg–Lotaringiai Rudolf főherceg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Habsburg–Lotaringiai Rudolf koronaherceg szócikkből átirányítva)
Habsburg–Lotaringiai Rudolf főherceg
Mayerling10.jpg
Született
1858. augusztus 21.
Laxenburg
Elhunyt
1889. január 30. (30 évesen)
Házastársa Stefánia belga királyi hercegnő
Gyermekei Habsburg–Lotaringiai Erzsébet Mária főhercegnő
Szülei Wittelsbach Erzsébet magyar királyné
I. Ferenc József magyar király
Halál oka öngyilkosság
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Habsburg–Lotaringiai Rudolf főherceg témájú médiaállományokat.
Rudolf trónörökös, altábornagy

Habsburg–Lotaringiai Rudolf Ferenc Károly József trónörökös[1] (Kronprinz Rudolf Franz Karl Joseph von Österreich-Ungarn) (Laxenburg, 1858. augusztus 21.Mayerling, 1889. január 30.) osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg I. Ferenc József és Erzsébet királyné fia, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse. Tisztázatlan körülmények között halt meg a mayerlingi vadászkastélyban szeretőjével, Maria von Vetserával együtt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása, testvérei, gyermekkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rudolf trónörökös három éves korában

Rudolf főherceg, trónörökös 1858. augusztus 21-én született az alsó-ausztriai Laxenburg kastélyában, Bécs közelében. Édesapja I. Ferenc József császár és király, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, édesanyja Erzsébet császárné és királyné. Rudolf a család harmadik gyermekeként született. Testvérei:

Elsőszülött nővére, Zsófia Friderika már egy éve halott volt, mikor Rudolf megszületett, ő ugyanis egy 1857-es magyarországi utazás során megbetegedett és meghalt, mindössze két éves korában. Erzsébet császárné első gyermekeit, Zsófiát, Gizellát és Rudolfot apai nagyanyjuk, a szigorú és végletesen konzervatív Zsófia főhercegné nagyon korán elszakította anyjuktól, és nevelésükről – Erzsébet tiltakozása ellenére – saját maga gondoskodott. Zsófia Friderika korai halála után Erzsébet maga is hosszabb időre depresszióba esett, és átmenetileg elfordult élő gyermekeitől is.

Neveltetése, politikai nézetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Rudolf nevét viselő 19. gyalogezred ezredtulajdonosi egyenruhájában (1861)

A trónörökös születése ünnep minden birodalomban, az uralkodás stabilitását, folyamatosságát segíti. Ferenc József császár azonban fia születésekor még alig múlt 28 esztendős, a trónörökös a trónra csak igen hosszú idő múlva számíthatott (esetleg sohasem). A hosszú várakozás okozta problémákat csak úgy lehet megelőzni, ha az uralkodó fokozatosan bevonja a trónörököst a kormányzásba, megismerteti őt annak gondjaival és titkaival, felkészítve őt jövendő feladatára.

Rudolffal nem ez történt. Nagyanyja, a konzervatív gondolkodású Zsófia főhercegné, császári fiának jóváhagyásával súlyosan hibás módon irányította a fiú nevelését. Elszakította és teljesen elszigetelte édesanyjától, Erzsébettől, akinek szellemi befolyását károsnak tartotta. Rudolf jelleme, színes érzelmi világa, érzékeny lelki alkata azonban Erzsébetéhez hasonlított, nagyanyja pedig éppen ezt a szabadabb világfelfogást akarta – kemény módszerekkel – kinevelni a fiúból. Rudolf nevelését először Leopold Gondrecourt grófra bízták. Gondrecourt 1864-ban Schleswig vezetett hadjáratot egy osztrák dandárral a dánok ellen, akiket látványos akcióban vert meg a Királydombnál. Hosszú ideje nem aratott ilyen sikert Ausztria, ezért is határozta el Zsófia és Ferenc József, hogy a kőkemény és szívtelen grófot, a „vasdandár” parancsnokát fogja Rudolf nevelőjévé tenni. A gróf a gyenge és ideges természetű gyermekre a legszigorúbb katonai kiképzési módszereket alkalmazta. A hatéves gyermeket éjszaka pisztolylövésekkel felriasztotta, hosszú éjszakai menetekre vagy az esőben való, zokszó nélkül elviselendő álldogálásra kényszerítette. E pedagógiai balfogások súlyosan veszélyeztették a fiú testi-lelki fejlődését. Csak Erzsébet igen határozott fellépése nyomán 1865-ben sikerült a kíméletlen nevelőt eltávolítani.

Az újonnan kinevezett nevelő, Joseph Latour von Thurmburg gróf kiváló pedagógiai érzékkel hamarosan komoly fejlődést és eredményeket ért el. A trónörökös tanárai között volt Rónay Jácint magyar püspök is, aki Rudolf 1868-ban született húgának, Mária Valéria főhercegnőnek is nevelője lett. Rudolfról kiderült, hogy szabadgondolkodó, vonzódik a liberalizmushoz, kiváló íráskészsége van (ami egy Habsburgtól eléggé szokatlan képességnek számított). Utazásokat tett Európában és a tengeren túl is, amelyek szélesítették látókörét. Angliában jelentősen bővítette ismereteit a gazdaságról és a modern politikai rendszer működéséről. Már fiatalon önálló véleményt alakított ki a Monarchia belső problémáiról, bírálta Eduard Taaffe gróf, osztrák miniszterelnök konzervatív szemléletű politikáját. Rokonszenvezett a magyarokkal, de szemben állt Tisza Kálmán magyar miniszterelnök konzervatív világszemléletével is. A fiatal főherceg és a császári apa konfliktusai megsokasodtak. Rudolf egyre többet találkozott a német és magyar liberalizmus képviselőivel. A liberális „fertőtől” való félelmében Ferenc József nem engedte fiának, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson, ismereteit és tudományos műveltségét barátaitól, autodidakta módon szerezte meg.

Rudolf ifjúkori képe

Rudolf egy másik tanára, Ferdinand von Hochstetter (1829–1884) volt, aki később a Birodalmi Természettudományi Múzeum első igazgatója lett (ma: Naturhistorisches Museum, Bécs). Hochstetter hatására Rudolf rendkívüli érdeklődést tanúsított a természettudományok iránt. Már igen fiatalon értékes ásványgyűjteményt állított össze. (Halála után e gyűjtemény nagy része a bécsi Agrártudományi Egyetem tulajdonába került). A trónörökösre meghatározó hatást gyakoroltak értelmiségi barátai, így Karl Menger szociológus és Alfred Brehm, az ismert természettudós is. Brehm ösztökélésére Rudolf belekezdett Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben c. kötetek sorozatának kiadásához, amelyben sok cikknek maga volt a szerzője is. A sorozattal a trónörökös a soknemzetiségű, sokszínű birodalom összetartozását kívánta bemutatni. Elismerést vívott ki ornitológiai (madártani) publikációival is.

Megismerkedett Moriz Szeps-szel (1835–1902), a „Neues Wiener Tagblatt” szerkesztőjével, aki teret adott neki, hogy politikai publikációkat tegyen közzé, természetesen álnéven. A konspirációt gondosan fenntartották, az információk forrását úgy módosították, hogy a szerző személye titokban maradjon. Rudolf cikkei a német liberálisok szellemiségét tükrözték, amely szemben állt a „feudális, klerikális, őskonzervatív birodalmi föderalizmussal”, amely a Monarchiát és az Orosz Birodalmat jellemezte. A cikkek bírálták a Taaffe-kormányt, mint e nézetrendszer képviselőjét.

A fiatalemberré váló Rudolf azután közelebb került édesanyjához. Rudolf klasszikus liberalizmusa anyja nézeteihez állt közel, mindketten szenvedtek a konzervatív Habsburg-udvar spanyolosan szoros etikettjétől, mozdulatlanságától, kapcsolatuk megjavult. Viszonya császári apjával viszont igen gyorsan megromlott. Rudolf sohasem titkolta kritikus véleményét Őfelsége osztrák vagy magyar kormányával szemben. Ez kiváltotta a Monarchia kormányköreinek bizalmatlanságát a trónörökössel szemben, akit emiatt teljesen elszigetelték a politikacsináló folyamatoktól. Gyanús kapcsolatai miatt a császári titkosrendőrség is szinte állandó megfigyelés alatt tartotta Rudolfot. A konzervatív császár és liberális fia között áthidalhatatlan szemléletbeli különbség feszült. Ferenc József semmilyen jelét nem adta, hogy fiát be akarná vonni a kormányzásba. Egyrészt úgy érezte, még évtizedekig uralkodhat, másrészt úgy gondolta, Rudolfnak ki kell nőnie a liberalizmust, mint valami ifjúkori bolondságot, addig nem alkalmas az uralkodásra. Ferenc József tehát féltékenyen őrizte uralkodói hatalmát, és azt nem osztotta meg a trón örökösével sem. Az is tény, hogy ezt nemcsak a liberális Rudolffal szemben tette, hanem később, Rudolf halála után, az új trónörökössel, a konzervatív és imperialista gondolkodású Ferenc Ferdinánd főherceggel szemben is szilárdan megőrizte hatalma oszthatatlanságát.

Házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1881. május 10-én Bécsben Rudolf feleségül vette a 17 éves Stefánia belga királyi hercegnőt (1864–1945), II. Lipót belga király (1835–1909), és Mária Henrietta királyné (született Habsburg–Lotaringiai Mária Henrietta Anna főhercegnő, 1836–1902) leányát. Az udvar illetékes körei azért választották Stefániát, mert más katolikus uralkodó családból nem találtak megfelelően magas rangú jelöltet. A császári trónörökös esküvőjén megjelent magas rangú vendégek között volt Edward herceg, brit trónörökös, a jövendő VII. Edward király és unokaöccse, Hohenzollern Vilmos német trónörökös herceg, a későbbi II. Vilmos császár is. A fiatal pár egy ideig Prágában élt.

Két ellentétes temperamentum találkozott. Rudolf kiemelkedően intelligens, liberális szabadgondolkodó, mindenfajta konvenciótól mentes, impulzív és túlérzékeny lélek volt, Stefánia komoly, formákhoz mereven ragaszkodó, kevésbé intelligens, színtelenebb személyiség volt. Rudolf anyja, Erzsébet császárné emiatt sohasem kedvelte Stefániát, lenézően kezelte, háta mögött sértő kifejezésekkel illette (például „Trampeltier”, ami „tevét” és „tramplit” is jelent).

A házasság első évei még boldogan teltek. 1883-ban leányuk született, Erzsébet Mária főhercegnő (1883–1963), akit még az osztrák családtagok is magyar becenevén, „Erzsi”-nek hívtak. Gyorsan kiderült azonban, hogy a házasság nem kötötte le a csapongó szellemű Rudolfot, és nem is terelte el figyelmét azokról a problémákról, amelyek trónörökösi mellőzöttségéből, a kormány és az udvar bizalmatlanságából fakadtak. Rudolf, akárcsak anyja, Erzsébet, ideje nagy részét lovaglással, vadászatokkal töltötte. Nőügyei megszaporodtak, különféle prostituáltakkal (többek között Mizzi Kasparral) is rendszeres kapcsolatai voltak. Nagyon várt fiúgyermekének születése elmaradt, éppen azért, mert Rudolf nemi betegséget hurcolt haza, megfertőzte feleségét, és az asszony meddőségét okozta. A házasfelek elhidegültek egymástól, érzelmi kapcsolatuk megszűnt. Válásuk lehetősége is felmerült, de a szigorúan konzervatív császár megtiltotta ennek mérlegelését.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Útja a halál felé[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rudolf főherceg (1880)

1887-ben Rudolf megvásárolta az alsó-ausztriai Mayerlinget és ott egy vadászkastélyt építtetett. 1888 őszén a 30 éves trónörökös megismerkedett a 17 éves Mary von Vetsera bárókisasszonnyal (1871–1889), akit Marie von Larisch grófné (1856–1940), Erzsébet császárné és királyné legidősebb fivérének, Lajos Vilmos bajor hercegnek leánya (tehát Erzsébet unokahúga, Rudolf trónörökös unokatestvére) mutatott be neki. A közvetítés célja homályos. Lehetséges, hogy a rajongó tizenéves könyörgött Larisch grófnénak, a család régi barátjának, hogy juttassa őt a csodált trónörökös közelébe, aki valóban a nők bálványa volt, számtalan nőügye vált ismertté. A „jobb” társaságból és a prostituáltak közül is egyaránt kerültek ki szeretők, e viszonyokból mintegy harminc törvénytelen gyermeke származott. A fattyak anyjának hallgatását a császári ház jelentős összegekkel vásárolta meg. A mayerlingi tragédia újabb kutatói azonban célzott közvetítést, politikai összeesküvés lehetőségét is keresik. Rudolf hamarosan viszonyt létesített Mary von Vetserával, akinek oda akarta ajándékozni a híres Florenci gyémántot, de a lány nem fogadta el, ezért Rudolf inkább anyjának, Erzsébetnek adta.

1889 januárjára már túl sokan tudtak a trónörökös szenvedélyes, házasságon kívüli viszonyáról Maryvel. I. Ferenc József császár és király (1830–1916) is értesült az ügyről. Január végén egy alkalommal Rudolf hevesen összeszólalkozott császári apjával. A veszekedés valószínűleg azért robbant ki, mert Rudolf a pápához akart fordulni, hogy házassága felbontását kérje. Császári apja ezt megtiltotta, és azonnali szakítást követelt Maryvel. Újabb kutatások (és az összeesküvés-elmélet hívei) azt is valószínűsítik, hogy Ferenc József ekkor közölte fiával, hogy a liberálisokkal való szimpátiája, állhatatlan természete és a Birodalom érdekeivel ellentétes nézetei miatt alkalmatlannak tartja őt a majdani trónutódlásra.

A túlérzékeny lelkű, egzaltált Rudolf erre az időre már valószínűleg eldöntötte, hogy véget vet életének. Ez a veszekedés megerősíthette elhatározásában. Társat keresett magának, aki elkísérné őt a halálba. Több alkalmi partnere, köztük Mizzi Kaspar is visszautasították Rudolfnak ezt a kívánságát, és jelezte Rudolf öngyilkossági szándékát Bécs rendőrfőnökének, sőt magának Eduard Taaffe miniszterelnöknek is, de a hatóságok nem tettek lépéseket.

1889. január 28-án Rudolf főherceg arra kérte Larisch grófnőt, hogy hozza el a Hofburgba Mary von Vetserát, mert még egyszer utoljára látni szeretné őt. Rudolf addigra már visszaszerezte és elégette a saját maga által Marynek írt, szerelmet mutató (vagy tettető), behízelgő leveleit, ugyanakkor a Maryre és a grófnéra terhelő leveleket kikészítette, hogy tervezett közös öngyilkosságuk után az uralkodócsalád kézenfekvő bűnbakot találhasson Marie von Larisch grófné személyében. Az is elképzelhető, hogy ezeket a bizonyítékokat a tett utáni eltussolási eljárás során válogatták szét, hogy minden felelősséget az uralkodó családon kívüli személyekre hárítsanak.

Még Bécsben megírta négy búcsúlevelét (Valériának,[2] Stefániának,[3] Hirsch bárónak[4] és Mizzi Kasparnak.[5] Ugyanakkor módosította 1887-ben készült végrendeletét, hogy az abban foglalt utasítással ellentétben – miszerint Szőgyény-Marich László és felesége, Stefánia nyissa ki íróasztalát és tekintse át írásos hagyatékát – Szőgyény egyedül hajtsa végre e feladatot.

A január 29-ei találkára érkező Mary „eltűnt” a Hofburgból. A pánikba esett Larisch grófnő megpróbálta a rendőrhatóság segítségét kérni, de sikertelenül. Rudolf és Mary hintóval Mayerlingbe hajtattak. A következő éjszaka történései nem ismertek, illetve ellenmondóak. 29-e során Rudolf és Mary is írt búcsúleveleket. Rudolf édesanyjának, és inasának, Josef Loscheknek (1845–1932), Mary pedig édesanyjának, nővérének (Hannának), fivérének (Ferynek) és kérőjének, Mihály, bragancai hercegnek, melyhez Rudolf is írt néhány szót („Szervusz Vízhordó”[6]). A Rudolf által írt levelek közül csak egynek ismert a szövege,[7] azé amelyet nejéhez írt. A levél így hangzik:
„Kedves Stefánia!
Megszabadulsz tőlem és az általam okozott kellemetlenségektől; légy boldog a magad módján. Légy jó a szegény kislányhoz, ő minden, ami belőlem megmarad. Add át üdvözleteimet minden ismerősnek, különösen Bombellesnek, Spindlernek, Latournak, Wowónak,[8] Gizellának, Lipótnak, stb. stb.
Nyugodtan megyek a halálba, mert csak ez mentheti meg jó hírnevemet.
Szívből ölel szerető Rudolfod.”

Rudolf holtteste megérkezik Mayerlingből

Másnap, január 30-án reggel mindkettőjüket holtan találták a vadászkastélyban. Mind a mai napig tisztázatlan, hogy Maryt Rudolf trónörökös lőtte-e agyon azon az éjszakán, vagy mindkettőjüket valaki más gyilkolta-e meg. Az eset részleteit az uralkodó család eltitkolta, rendőri vizsgálat nem folyt. Nincsenek döntő bizonyítékok, de nagyon valószínű, hogy Rudolf előbb Maryt lőtte agyon, azután maga is öngyilkos lett. Ennek ellentmondó tény, ami tovább bonyolítja a halálesetet, hogy a golyó Rudolf bal oldalán hatolt be, holott köztudomásúan ő jobbkezes volt.

Rudolf nem lehetett biztos sem az öngyilkosságban, sem abban, hogy a lányt is magával vigye-e, vagy sem. Erre a következő tények utalnak: január 31-ére meghívókat küldött szét „Károlyi Pistának” és Koller tábornoknak,[9] ugyanakkor a kocsisnak, Bratfischnak utasítást adott, hogy 30-án reggel nyolckor, fogjon be a kocsiba és vigye vissza Bécsbe Maryt.

A mayerlingi tragédia okainak eltussolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rudolf trónörökös (1881)

A kettős haláleset felfedezése után Rudolf vadásztársa, Hoyos gróf azonnal Bécsbe sietett a szörnyű hírrel, de ő még úgy adta elő, hogy Rudolfot Mary mérgezte meg. Rudolf trónörökös halálhírét senki sem merte elmondani a császárnak. Először Erzsébet császárnénak jelentették, hogy meghalt a fia. Erzsébet azonnal saját lakosztályába hívta Ferenc Józsefet, és zárt ajtók mögött beszélt vele. Senki sem tudja, mit mondott ekkor egymásnak császár és császárné. Röviddel ezután Erzsébet Katharina Schrattot (18531940) hívatta, akit a császárhoz küldött, hogy vigasztalja őt. Úgy tűnik, ekkor még a családtagok is csak azt az elviselhető verziót ismerték, hogy Rudolfot az alacsony rangú Mary Vetsera[10] mérgezte meg, majd a leány maga is mérget vett be. Ferenc József csak 24 óra múlva tudta meg a megdöbbentő igazságot, hogy fia nem gyilkosság áldozata lett, hanem önkezével vetett véget életének. A mélyen hívő katolikus császárt megrázta ez a számára teljesen elfogadhatatlan történés. Rudolf főherceg halálhírét úgy jelentették be, hogy a trónörökös halálát szívroham okozta. Január 30-án a következő hivatalos közleményt adták ki Bécsben: „Baden melletti Meyerlingből, hová Rudolf föherczeg trónörökös tegnapelőtt este vadászatra ment, ép most érkezik a mélyen megrendítő hir, hogy ő fensége valószínűleg szélhűdés következtében hirtelen meghalt.”[11] Azonban az igazság egy része nemsokára napvilágra került, Rudolf öngyilkos lett. „Végre megérkezett a hivatalos tudatás... Oh bár ne érkezett volna meg! hagyott volna kínos bizonytalanságban soká, mindörökre! De megérkezett és eloszlatott minden kételkedést, megerősítvén az elképzelhető legszörnyűbb valót... a hivatalos értesítés, mely szerint nem hirtelen szélhűdés, nem véletlen szerencsétlenség, nem is bűnös merénylet: tulajdon keze vetett véget a drága életnek, hozzá fűzött annyi nagy reménynek...”

A római katolikus egyház számára – amely ebben a korban az öngyilkosoktól megtagadta az egyházi temetést – külön hivatalos boncolási jelentés készült, amely szerint Rudolf pillanatnyi elmezavarában követte el tettét. Az elhunyt Rudolfot így teljes császári pompával kísérhették a bécsi kapucinus templom császári kriptájába („Kaisergruft”). Nemzeti gyászt rendeltek el, sok házon gyászlobogót tűztek ki, a mulatságokat megtiltották és a színházakat bezárták több napra.

Rudolf levele Jókaihoz, 1888. február 24-én. 1887-ben Jókai és írótársai elhatározták, hogy a tűzvész által elpusztított Eperjes, Torockó és Nagykároly lakóinak megsegítésére egy nagy diszalbumot (Segítség-album) szerkesztenek. Jókai felkérte Rudolfot, hogy egy kéziratával ő is járuljon a nemes ügyhöz.[12] Jókainak és Rudolfnak nem ez volt az első közös munkája; Jókai részt vett a Trónörökösmű - Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című mű elkészítésében is (A 21 kötetes írás 1902-ben készült el teljesen)[13]
Soha trónra hivatott fő és szív több erénynyel és bölcsességgel föl nem volt ruházva; soha a magyar nemzetnek igazabb barátja nem volt; soha fejedelmi sarj hazáját ugy nem imádta, mint «Ő». Egy harczra termett dalia, kiben az aggkor bölcsesége a gyermek érző kedélyével volt egyesítve. Szeretve mindenki által, belefoglalva egy nép imájába; központjává téve a tudomány, a szabadelvű haladás minden törekvéseinek! Oh, milyen örömest odaadtam volna az életemet, hogy a Tiédet megváltsam! De mi az a fájdalom, mely a sziveket elfacsarja, a kik Téged oly hiven szerettek, a meggondoló hideg észnek a fájdalmához képest, mely országok jóllétének, nemzedékek boldogságának reményét látja benned kora sirba szállani! Jövendőnk reménysége voltál! Te Rád építettük egy szebb, dicső korszakot alkotó messzelátott terveinket! Benned láttuk jelképezve a boldog jövendőt, a melyben a népek egymást testvérül fogják ölelni; s Te világolsz előttünk felséges példáddal, az emberiség nagy czéljai elérésében. Mit vétettünk Isten ellen, hogy Tégedet elragadott közülünk ? Mit kérhetünk, mit várhatunk, mit remélhetünk még? Mély, véghetetlen sötétség marad azon a helyen, a melyről egyszerre eltűntél, s lelkünk szemei nem bírják kierőszakolni a jövendő titkát. Porig lesújtva állunk ravatalod előtt s midőn Téged siratunk, hazánkat siratjuk. Ha van balzsamcsepp, ha van ir, mely a Felséges szülők százszorosan érzett fájdalmát enyhítheti: ez a népeik által mélyen érzett feljajdulás lehet. Miként ők, ugy az országok is egyetlen fiukat temetik el Rudolf trónörökösben. Gyász van minden házban! Oh Isten, a ki őt magadhoz vetted, dicsőítsd meg szellemét, hogy védhessen bennünket a magas égből s láthassa imádott hazáját olyan boldognak, a milyenné ő akarta tenni!
– Jókai Mór írása a Nemzet című lapban

Mary halálát eltitkolták, holttestét azonnal eltávolították Rudolf mellől. Január 31-én a mayerlingi kastélyból titokban a közeli heiligenkreuzi cisztercita apátságba vitték, ott az öngyilkosok kriptájába helyezték. A szomorú eseményen csak nagybátyja, Alexander Baltazzi és gyámja, Stockau gróf vehettek részt, anyja megjelenését a rendőrfőnök nem engedélyezte. A Vetsera családot teljes hallgatásra kötelezték. Mary holttestét csak jóval később helyezhették át mai sírhelyére, a heiligenkreuzi községi temetőbe.

A „tetthelyet”, a Rudolf trónörökös által építtetett mayerlingi vadászkastélyt Ferenc József lebontatta, helyén a bűnbánó kármeliták apácakolostorát építették, amely ma is látható.

Bécsben olyan szóbeszéd is elterjedt, hogy Mary nagybátyja, Alexander Baltazzi, értesülvén Mary megszöktetéséről, utánuk ment volna Mayerlingbe azzal a szándékkal, hogy akár erőszak árán is visszahozza 17 éves unokahúgát. Nem tudni, hogy Maryt élve, vagy holtan találta a vadászkastélyban. Felelősségre vonta Rudolfot, verekedés alakult ki, ennek során Alexander ölte volna meg a trónörököst. Ennek ellentmond az a tény, hogy Alexander Baltazzit sem akkor, sem később nem zaklatta az osztrák rendőrhatóság.

Öngyilkosság vagy politikai gyilkosság?[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már a kortársak is kételkedtek a hivatalos rendőri jelentés helytállóságában, a kétely ma is fennáll, sokféle híresztelés és állítás forog közkézen. Így például Zita osztrák császárné, az utolsó császár özvegye, 1989-ben bekövetkezett halála előtt azt állította, hogy a trónörököst és fiatal szeretőjét összeesküvők meggyilkolták. A gyilkosság célja Rudolf elnémítása lett volna, miután a trónörökös visszautasította, hogy részt vegyen egy, a francia kormány (és személyesen Clemenceau miniszterelnök) által szervezett puccsban, amellyel letették volna a konzervatív és németbarát Ferenc Józsefet, hogy helyére egy franciabarát liberális uralkodót ültessenek. Bár Zita császárné élete végéig sem adott semmilyen bizonyítékot, állításai a sajtó révén gyorsan elterjedtek, főként az általuk képviselt médiahírérték miatt.

A Clemenceau-puccs története létezik olyan változatban is, hogy Rudolf együttműködött a franciákkal, és aktívan részt vett a puccs előkészítésében. E verzió szerint Rudolfot az osztrák (vagy a német) államrendőrség (mai szóval: a nemzetbiztonsági hivatal) éppen azért ölette volna meg, hogy megakadályozzák a tervezett államcsínyt.

1992-ben Mary von Vetsera földi maradványait ellopták a heiligenkreuzi temetőből. A rendőrség megtalálta a tettest. Újratemetés előtt a maradványokat azonosítás céljából megvizsgálták a bécsi Igazságügyi Orvostani Intézet szakértői, akik megerősítették, hogy a holttest valóban Vetsera Máriáé, de a koponyán nem golyó-ütötte nyomot, hanem súlyos ütésektől eredő sérüléseket találtak. Ettől függetlenül, újabban előkerült egy korabeli halottszemlészi jelentés is, mely szerint a trónörökös holtteste erős dulakodás nyomait viselte. A korabeli jelentésben az is szerepel, hogy a helyszínen talált fegyverből – amely nem a trónörökösé volt – mind a hat golyót kilőtték.

A hivatalos rendőri jelentés azt tartalmazza, hogy Rudolf (saját fegyverével) előbb lelőtte Mary Vetserát, majd önmagát is főbe lőtte. Nincs benne említés a fenti, ellentmondó részletekről, a rendőrség tehát szándékosan homályban hagyta az ügy valódi körülményeit, ezek valószínűleg soha nem is fognak minden kétséget kizáró módon kiderülni. Két elmélet tűnik valamelyest valószerűnek:

Rudolfról készült utolsó fényképek
  • Az egyik szerint a pár összeveszett (talán Mary mégis visszariadt az önkéntes haláltól, vagy talán terhes volt, és nem akart beleegyezni a magzatelhajtásba), ennek során a főherceg agyonsújtotta szeretőjét, majd főbe lőtte magát. Ez így tiszta gyilkossági ügy, nem pedig egy kettős öngyilkosság. Ez az elmélet nem magyarázza meg a hat golyó hiányát a fegyverből, amely nem is az övé volt.
  • A másik elmélet szerint külső személy(ek) támadtak mindkettőjükre, Maryt agyonverték, a főherceget agyonlőtték. Ez hasonlít a Zita császárné által hirdetett elméletre. Zita (császárné 1914 és 1916 között), még főhercegnő korában, Ferenc József és a család tagjainak bizalmasa volt, és hallhatott ilyen teóriákról. Az elmélet magyarázata lehet, hogy a hívő katolikus császár nehezen fogadta el, hogy fia elmezavarában meggyilkolt egy lányt, aztán megölte önmagát is. Saját lelkiismerete megnyugtatására olyan változatot kereshetett, amely elfogadhatóbb volt családtagjai számára: az ismeretlen idegenek által elkövetett kettős gyilkosság történetét. Senkit sem kellett konkréten megvádolni, de nem kellett nyilvánosan beismerni, hogy Rudolf elmebeteg gyilkos volt, aki tettének elkövetése után öngyilkos lett.

Halálának következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az uralkodó egyetlen fiának halála után Ferenc József és Erzsébet házassága teljesen összeomlott. A császár megtiltotta, hogy jelenlétében valaha is kiejtsék öngyilkossá lett fiának nevét. A császárné sem heverte ki szeretett fia elvesztését. Végtelen utazásokba kezdett, szinte állandóan távol maradt az udvartól, Angliában és Írországban vadászgatott, Korfun töltötte idejét. Végképp elviselhetetlennek tartotta a bécsi udvar abszolutisztikus zártságát, érzéketlen szigorát, azt amelynek fia is áldozatul esett. Amikor 1898. szeptember 10-én Genfben egy anarchista meggyilkolta őt, Erzsébet már nagyon távol állt az uralkodástól, talán már kereste is a halált.

Rudolf halálával a császár öccsei következtek a trónöröklés rendjében. Mivel a második legidősebb fivér, Ferdinánd Miksa főherceg (1832–1867) ekkor már nem élt (Mexikó császáraként kivégeztek), gyermekei sem voltak, így az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse a császár harmadik, élő fivére, Károly Lajos főherceg (1833–1896) lett. Az ő halála után legidősebb fia, Ferenc Ferdinánd főherceg (1863–1914) lett a trónörökös. Az ő meggyilkolása Szarajevóban 1914. június 28-án olyan események sorozatát indította el, amelyek az első világháború kirobbanásához, és 1918-ban a Monarchia széthullásához vezettek.

Ha Rudolf főherceg életben maradt volna, talán megtörténhetett volna, hogy az idős Ferenc József császár lemond (vagy lemondatják) a fiatal Rudolf javára, ahogy 1848-ban az ő saját nagybátyját, Ferdinánd császárt is lemondatták egy nála alkalmasabb személy, a fiatal Ferenc József javára. Lehetséges, hogy egy olyan életerős császári személy, aki sokkal modernebb és liberálisabb gondolkodást képviselt volna elődjénél, lazította volna a Monarchia elkötelezettségét a Német Császárság felé, és Ausztria-Magyarország esetleg nem – vagy más formában – lépett volna katonai szövetségre II. Vilmos német császárral. A német szövetség megléte komoly szerepet játszott az első világháború kirobbanásában, és ez később is akadályozta a Monarchia kilépését a háborúból. Ehelyett 1916-ban a császári trónra Ferenc József unokaöccse, a jólelkű, de gyengekezű és határozatlan Károly (1887–1922) került, aki a Monarchia utolsó uralkodója lett. Sem a háborúból nem tudott kilépni, sem a Birodalmat nem tudta megmenteni a széthullástól.

Rudolf és Stefánia egyetlen leánya, Erzsébet Mária főhercegnő (1883–1963) később viharos körülmények között Otto zu Windisch-Graetz herceghez ment férjhez, majd elvált tőle. A Monarchia széthullása után a szociáldemokráciával kezdett kokettálni. Leopold Petznek (1881–1956) aktivista feleségeként ő lett Bécs vörös hercegnője („die rote Herzogin”). Sorsa a nagy múltú uralkodóház méltatlan hanyatlásának szimbóluma.

Rudolf szobra a Városligetben

Rudolf, a természettudós[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rudolf szívesen foglalkozott tudományokkal, főleg néprajzzal és természettudományokkal. Apja, a császár viszont nem nézte jó szemmel fia tudományokkal kapcsolatos lelkesedését, sőt egyenesen eltiltotta a természettudományi tanulmányoktól, mert azokat uralkodóhoz méltatlannak tartotta. A császár tiltása nem tántorította el Rudolfot a természettudományoktól, 17 évesen így ír egyik tanítójának, dr. Krist Józsefnek:

... mindig köszönettel tartozom önnek, mert ön volt az első aki bevezetett a természet ismeretébe s olyan tudomány iránt ébresztett bennem szeretetet és kedvet, mely nemcsak nemesít és felvilágosít, hanem ösztönt és állandó foglalkozást ad a szabad természetben és a könyvekben, a természet megfigyelésével örömet szerez és a természet szeretetére tanít, a mi igen nagy kincs. Annyi mindenféle tanulmányaim között mindig a természettudományokban találtam megnyugvást és üdülést és fogok is bennök találni egész életemben...

A Duna magyarországi szakaszán tett vadászkirándulását Fünfzehn Tage auf der Donau című, először 1879-ben megjelent könyvében írja le, mely magyarul Tizenöt nap a Dunán címmel jelent meg 1890-ben Paszlavszky József fordításában. 1881-ben jelent meg Eine Orientreise című könyve, melyet 1883-ban Brankovics György fordításában magyarul is kiadtak Utazás a Keleten címmel. Kisebb irodalmi munkái, írásai különféle vadász- és szaklapokban jelentek meg elszórva. H. W. Künast, a főherceg könyvkereskedője, 1887-ben szedte össze és adta ki őket a Jagden und Beobachtungen von Kronprinz Erzherzog Rudolf című kötetben. 1886-ban Rudolf indítja meg (Jókai Mórral közösen) a több mint húsz kötetből álló Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című monumentális földrajzi és néprajzi munkát, amely párhuzamosan jelent meg német és magyar nyelven. Haláláig ő volt a sorozat szerkesztőbizottságának elnöke, védnöksége alatt életében 90 füzet (amelyeket aztán kötetekbe lehetett rendezni) jelent meg. E kötetekben Rudolftól származó írások is voltak, az előszón kívül például a Bécsi-erdő és a Duna ligeterdeinek leírása is tőle származik. Jókai szerint magyar nyelvű írásait mindig maga fogalmazta, és soha nem kellett javítani rajtuk.

A trónörökös szenvedélyes vadász hírében állott, de nem volt biztos kezű lövő, sőt apja kifejezetten csapnivaló vadásznak tartotta, Ferenc József – nyilván más jellegű konfliktusaik miatt is – kerülte, hogy fiával együtt vadásszon. A császár először csak 1886 januárjában volt Rudolf vadászvendége egy allandi vadászaton. (Egyébként Rudolf halála előtt egy évvel egy vadászaton majdnem lelőtte apját.) A főherceg a magyar főúri vadászok között érezte magát legjobban. Rudolf a vadászatot részben testedzésnek, részben férfias erőpróbának, de leginkább tudományos búvárkodásnak tekintette.

A vadászatok során kedvelte veszélyt. Mindig egycsövű fegyverrel vadászott, Jókainak egyszer azt mondta, hogy azért szereti az egycsövű fegyvert, hogy „ha csak egy lövésem van, kényszerítve vagyok jól célozni, biztosan lőni.” A trónörökös mindig vakmerő volt a vadászatban, Teleki Sámuel is úgy jellemezte, mint aki mindig elsőnek indult a sebzett vad üldözésére, ami a Rudolf által olyannyira kedvelt medvevadászat során nem is volt éppen veszélytelen. Vendéglátóinak, a vadászat szervezőinek sok esetben igencsak ügyelniük kellett, nehogy a trónörökös veszélybe kerüljön.

Élete során több nagyobb utazást is tett. 1877-ben elkísérte Erzsébet királynét Írországba és Angliába, onnan hazatérve Németországot utazta be. 1878-ban Hodek bécsi preparátor, Homeyer és Brehm társaságában tizenöt napos vadászkirándulást tett a Duna magyarországi szakaszán. Több helyütt megálltak, és a Duna melletti ártéri erdőkben, mocsarakban, de távolabbi erdőkben is vadásztak, így felkeresték a híres adonyi gémszigetet, Apatin és a Drávafok környékét, A Béga-csatorna környéki berkeket, a keskendi erdőt, a Hulló-mocsarat, a Fruška Gorában pedig keselyűkre vadásztak. 1879-ben hosszabb utazást tett Észak-Olaszországban és Spanyolországban, ahonnan rövid id őre Észak-Afrikába is átrándult. 1880 őszén ismét a Dunán és a Fruška Gorában vadászott (erről az utazásáról a Vadász-Lap 4. évfolyamának hasábjain számolt be Vadászati kirándulásaim Magyarországba című cikksorozatában). 1881-ben két és fél hónapos utazást tett Egyiptomban és a Közel-Keleten.

Rudolf festménye tengelic és csíz

1878-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta, 1880-ban a budapesti egyetem tiszteletbeli tagja, 1881-ben pedig tiszteletbeli doktora lett. A Magyar Földrajzi Társaságnak tiszteleti elnöke és fővédnöke.

Görgényszentimrei vadászatok során barátja lett a későbbi híres Afrika-kutató Teleki Sámuel. Rudolf sugallta Telekinek az ötletet, hogy tervezett vadászútját kösse össze a kelet-afrikai Baringo-tótól északra elterülő – akkor még ismeretlen – vidékeknek a felkutatásával. Teleki a trónörökösről és annak feleségéről nevezte el az általa felfedezett tavakat. A Baringo-tó mellől írt utolsó levelében így ír a trónörökösnek:

„Most utoljára istenhozzádot mondok Császári Királyi Fenségednek, ha élek, jövő levelem a Rudolf- és Stefánia-tavakról fog tudósítást hozni.”

Teleki 1888. március 6-án jutott el a turkana nép által Nagira Mwaiten néven ismert tóhoz (Rudolf-tó), április közepén pedig a kisebb másik tóhoz (Stefánia-tó).

Rudolf azonban nemcsak vadász volt, hanem tanult és lelkes ornitológus is. Madártani megfigyeléseiről rendszeresen naplót vezetett, sőt sokszor már a terepen is készített feljegyzéseket, melyekben irodalmi értékű leírásokat ad a tájról is.

Az ornitológiában a főherceget elsősorban a ragadozómadarak érdekelték, róluk tudott a legtöbbet. Rendkívül izgatta például a törpesas. Abban az időben a törpesas világos és sötét színű változatát több kutató külön fajoknak tartotta. A dunai utazás során a Drávafok környékén Rudolf egy olyan párt figyelt meg, melynek egyik tagja a sötét, a másik pedig a világos színváltozathoz tartozott, ebből rögtön le is vonta a rendszertani következtetést:

„...e házaspár egyike tökéletesen sötétszinű, másika pedig egészen világosszinű volt s ama vitás kérdésben, vajjon a kis sas (Aquila minuta Brehm) meg a törpe sas (A. pennata Gm.) külön fajok-e, ellene mondott e két faj külön választásának.”

Rudolf megfigyelő tehetségét, ragadozómadár-ismeretét, atyai jóbarátja Alfred Brehm is becsülte és Tierleben című nagy művében több helyen fel is használta. Adatokat sorol fel tőle például a keselyűk és a sasok leírásában, a barna kánya és a hamvas rétihéja leírása pedig teljes egészében a trónörököstől származik.

Rudolf főherceg nevéhez fűződik a héjasas második csehországi előfordulási adata is. Az 1880-as évek elején egy Prága melletti kastélyban elhelyezett trófeagyűjteményt tanulmányozva figyelt fel egy kitömött héjasasra, a preparátumot Homeyernek és az ismert cseh ornitológusnak, Fričnek is elküldette, s mindketten megerősítették a trónörökös határozását. Rudolf kiderítette, hogy a madarat 1866 júliusának második felében lőtték Finkova közelében.

Rudolf spanyolországi utazása során több ragadozómadarat (saskeselyűt, fakó és barátkeselyűt, dögkeselyűt, szirti sast és ibériai sast) ejtett el, biometriai adataikat több más helyről (többek között Magyarországról) származó példányok adataival vetette össze.

Az egyiptomi és közel-keleti utazása során megfigyelt madarakról is részletes feljegyzéseket készített. Az utazás során megfigyelt 120 madárfajról (pl. pettyes kakukk, tarka halkapó, zöld gyurgyalag, kis sarlósfecske, fehérkarmú vércse, kuhi, kék kövirigó, öt hantmadárfaj, öt pacsirtafaj, álarcos gébics, fehérfarkú lilebíbic, tüskés bíbic, futómadár, krokodilmadár, halászsirály) adatokat is közöl.

Rudolf két írásában is kizárólag a fajdokkal foglalkozik, mégpedig főként az akkoriban egyesek által külön fajnak tartott ún. „középfajd”-dal (ami valójában a siketfajd és a nyírfajd hibridje). A cikkében több példányt is összehasonlít, mind biometriai adataik, mind a tollazatuk színe tekintetében (de még csigolyaszámokat is megad).

Rudolf sasvadászaton Alfred Brehmmel és Eugen Homeyerrel 1878-ban

Nemcsak Brehm, de a kor más kiváló ornitológusai is elismerték madártani ismereteit. Herman Ottó egy 1883-ban a Vadász-Lap IV. évfolyamában egy tengelic öngyilkosságáról szóló cikkecskére kissé gúnyosan válaszoló írását a következőképpen fejezi be:

... ha ebben az ítéletben meg nem nyugszik, a mi szabadsága, szívesen ajánlkozom a közbenjárásra például Brehmnél és Homeyernél, Cabanisnál és Dressernél is – ám ítéljenek. S ha ez sem elég, kérjen kihallgatást Magyarország trónörökösénél, ki szintén ornithologus, minden bizonynyal kihallgatja, – de meg is mosolyogja!

Hodek bécsi preparátor közbenjárására Rudolf egy 1875-ös rendeletével védelem alá helyezte a Száva árterén elterülő mocsár, az Obedszka Bara gémtelepét, így ez tulajdonképpen a mai védett területek elődjének tekinthető. A védelem elsősorban az ekkorra már itt is nagyon megfogyott nagy kócsag-állományt hivatott kímélni. A terület egyébként is a trónörökös vadászterülete volt, s a védelem azt is jelentette, hogy ő sem vadászott itt soha, távollétében pedig az Obedszka Bara felügyeletét a helyi katonai parancsnok, Molinary báró látta el. Rudolf ezen intézkedését úgy kell tekintenünk, mint az első természetvédelmi célzatú eljárást az Osztrák–Magyar Monarchiában: az Obedszka Bara volt az első terület, ahol a védelem kifejezetten a madárvilág megóvását szolgálta, ráadásul gazdaságilag nem hasznos madártelepet helyezett a trónörökös védelem alá. A gémeket és kócsagokat a szerb lakosság a Száva túloldalán ugyan továbbra is lőtte, de a fészkelőhelyük legalább háborítatlan maradt.

Rudolf személyesen nyitotta meg 1884. április 7-én Bécsben az I. Nemzetközi Madártani Kongresszust. Ő maga is részt vett a kongresszuson, és talán ennek a tevőleges részvételének köszönhető, hogy a madártan akkor élő legtekintélyesebb művelői is – kevés kivétellel – eljöttek Bécsbe, részt vettek a tárgyalásokon és a vitákban, melyek elsősorban a madárvédelem ügye körül folytak. A következő kongresszust helyéül Budapestet jelölték ki (ahol a trónörökös 1885-ben negyven ritka madárból álló kiállítást rendeztetett), Rudolf védnöksége alatt egy nemzetközi szervezőbizottságot hoztak létre. E kongresszust eredetileg 1888-ra tervezték, de különböző szervezési nehézségek, a szervezőbizottság tagjainak egymástól távoli lakóhelyei, illetve egyes ornitológusok között fennálló nézetkülönbségek miatt az időpontot 1889 májusára tolták, erről a módosított időpontról Rudolf véleményét is kikérték, aki – tekintettel arra, hogy így a szervezésre már csak rendkívül rövid id ő állt volna rendelkezésre – a kongresszus idejéül ekkor 1889 őszét vagy még inkább 1890 tavaszát javasolta. Rudolf levélben közölte, hogy a kongresszus id ején kész Budapestre jönni és az első ülésen elnökölni. Néhány hét múlva azonban a trónörökös különös körülmények között meghalt, s halálával a szervezés is megtorpant (végül a II. Nemzetközi Madártani Kongresszusra 1891-ben került sor Budapesten).

Rudolf tragikus és korai halálát a természettudományok magyar művelői is mélyen gyászolták. Paszlavszky József a következőket írta a Természettudományi Közlöny 1889. márciusi számában, a Rudolf trónörökös emlékezete című megemlékezésében:

Gyászoljuk Őt mi is, nemcsak mint jó királyunk egyetlen fiát és trónjának egyenes örökösét, hanem úgy is, mint a természetnek igaz barátját, a természettudományoknak buzgó hívét, különösen az állatéletnek lelkes megfigyelőjét, avatott leíróját; és gyászoljuk mindazokat a reményeket, melyek vele e tudományok jövendőjéből olyan korán a sírba szállottak. […] Ki tudja, vajon virrad-e még valaha hazánkra nap, midőn egy királyfi szegődik a természetrajz munkásai közé és szóval, tettel, áldozattal mozdítja elő a haza természeti kincseinek megismerését és ismeretének terjedését.

Hazánkban Rudolf trónörökös emlékét egy egész alakos szobor őrzi a budapesti Városligetben. A Ligeti Miklós által 1908-ban készített szobor – melynek avatásán Ferenc József is jelen volt – vadászöltözékben, oldalán vadászpuskával, nyakában távcsővel ábrázolja Rudolfot. Két madárfaj és egy alfaj tudományos (latin) neve is Rudolf főherceg emlékét idézi. A Délkelet-Ázsiából több új fajt leíró Adolf Bernard Meyer drezdai antropológus és ornitológus 1882-ben egy új bagolyfajt – Rudolf-kakukkbagoly (Ninox rudolfi) – nevezett el Rudolfról. 1885-ben Otto Finsch német néprajzkutató, természettudós és utazó Pápua Új-Guineából egy új paradicsommadár-fajt – Rudolf-paradicsommadár (Paradisaea rudolphi) – írt le és nevezett el a főhercegről (e paradicsommadár-faj egyik angol neve is Prince Rudolph’s Bird-of-paradise). A siketfajd Kárpátokban élő alfaját (Tetrao urogallus rudolfi) pedig Robert Dombrowski nevezte el a tragikus véget ért Rudolf trónörökös emlékére 1912-ben.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Der österreichische Adel und sein konstitutioneller Beruf, 1878
  • Eine Orientreise, 1881 (Utazás Keleten, Brankovics György fordítása, 1883)
  • Fünfzehn Tage auf der Donau, 1885 (Tizenöt nap a Dunán, Paszlavszky József fordítása, 1890)
  • Jagd und Beobachtungen, 1887

Rudolf alakja filmen, színházban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Játékfilmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mayerlingi tragédiát számtalan szépirodalmi mű és játékfilm dolgozta fel, napjainkban is készülnek ilyenek. Ezek mindenkor annak a korszaknak szellemiségét tükrözik, amelyben készültek.

  • Magánbűnök, közerkölcsök, 1976, rendező: Jancsó Miklós. A szexualitás szokatlanul merész ábrázolása miatt hírhedtté vált film meglehetősen szabadon dolgozza fel a mayerlingi tragédiát. Jancsó értelmezése szerint a szerelmespárt a bécsi udvar (lényegében maga a császár) ölette meg, mivel Rudolf lázadt konzervatív apja ellen (a műben e lázadást a provokatív szexualitás jelképezte). Az olasz–jugoszláv koprodukcióban készült alkotásban Maryt Teresa Ann Savoy, Rudolf trónörököst Balázsovits Lajos alakította.
  • A mágus c. filmet (eredeti cím: The Illusionist (2006)) is a mayerlingi események ihlették, ebben az alkotók egy újabb verziót vázolnak fel. A szereplõk nevei kitaláltak, de a történelmi szituáció ugyanaz.
  • A Trónörökös rendező: Szinetár Miklós. Mi történt Mayerlingben? - erre a kérdésre próbál választ adni a magyar - osztrák- NSZK film. Főszerepben Hirtling István ( Rudolf ) és Kováts Adél ( Mária )

Színház[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rudolf musical, Frederic Morton: Nyugtalan ragyogás c. könyve nyomán (szövegíró: Jack Murphy, zeneszerző: Frank Wildhorn). Magyarországon 2007-ben a Budapesti Operettszínház mutatta be, rendező: Kerényi Miklós Gábor.
  • Kiss Irén: „Mayerlingi fondorlatok” 1987. Zalaegerszegi Hevesi Sándor Kamaraszínház, rendezte: Tömöry Péter.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Kronprinz téves szóhasználat. A Habsburg-ház férfi tagjai a főhercegi rangot viselték; a legidősebb a trónörökös, így Rudolf is.
  2. húga, Mária Valéria
  3. feleségének, Stefánia főhercegnének
  4. gazdag patrónusának, aki miatt gyakran támadták Rudolfot
  5. korábbi szeretőjének, akit szintén felkért egy közös öngyilkosságra
  6. Mihály gúnyneve vízhordó volt
  7. A többi levél csak részben és közvetve, naplókból ismert
  8. Rudolf gyermekkori gondozója, Karoline von Welden
  9. A gyilkosság-elméletet képviselő szerint ez a döntő bizonyíték az idegenkezűségre
  10. a név kiejtése: vecsera (a huszita írásmódot nem használták következetesen)
  11. Vasárnapi Újság 1889. január
  12. Rudolf felesége, Stefánia egy rajzát ajánlotta fel
  13. MÉL- Rudolf Ferenc Károly József, főherceg

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség, Gondolat, Budapest, 1978. ISBN 963-280-714-6
  • A.J.P. Taylor: A Habsburg Monarchia (The Habsburg Monarchy), 1809-1918, Scolar, Budapest, 2003. ISBN 963-9193-87-9
  • Bart István: A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös, Helikon, Budapest, 1984.
  • Hadarics Tibor: Rudolf trónörökös, az ornitológus. Madártávlat, 2006. XIII/5.
  • Brigitte Hamann: Rudolf. Kronprinz und Rebell, Bécs/München, 1978.
  • Brigitte Hamann: Rudolf. Majestät, ich warne Sie… (titkos magániratok), Bécs/München, 1979.
  • Stephanie Lónyay: Ich sollte Kaiserin werden (Stefánia főhercegné önéletrajza), Lipcse, 1935.
  • Gerd Holler: Mayerling: Die Lösung des Rätsels (A mayerlingi rejtély megoldása), Bécs, 1980
  • Georg Markus: Kriminalfall Mayerling. Leben und Sterben der Mary Vetsera. Mit neuen Gutachten nach dem Grabraub, Bécs/München, 1993.
  • Oscar von Mitis: Das Leben des Kronprinzen Rudolf, Lipcse, 1928.
  • Friedrich Weissensteiner (Hg.): Lieber Rudolf. Ferenc József és Erzsébet levelei fiukhoz, Bécs, 1991.
  • Ghislaine Windisch-Graetz: Kaiseradler und rote Nelke (Császári sas és vörös szekfű). Rudolf koronaherceg leányának élete, Bécs/München, 1988.
  • Frederic Morton: A Nervous Splendor (Nyugtalan ragyogás) (e mű alapján készült a Rudolf c. musical).
  • Frederic Morton: Nyugtalan ragyogás – Rudolf trónörökös élete és a Monarchia. Budapest, 2006
  • Szalvendy János: Rudolf – egy lázadó Habsburg lélektani tükörben. Budapest, 2008
  • Brigitte Hamann: Rudolf trónörökös. Budapest, 2008

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rudolf koronaherceg témájú médiaállományokat.