Marie Louise von Larisch-Moennich

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Marie Louise von Wallersee

Marie Louise von Wallersee bárónő (Marie Louise Elisabeth Freiin von Wallersee, Mária Lujza Erzsébet, Wallersee bárónője született Marie Louise Mendel, első férje után Larisch-Moennich grófné (Gräfin von Larisch-Moennich), második férje után Marie Brucks (Augsburg, 1858. február 24. – ugyanott, 1940. július 4.) bajor születésű, nemesi rangra emelt polgárleány, Erzsébet osztrák császárné unokahúga, Rudolf koronaherceg unokatestvére, Maria von Vetsera bárókisasszony bizalmas barátnője. Marie Louise von Larisch-Wallersee grófné néven is ismert.

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marie Louise házasságon kívüli gyermekként született 1858. február 24-én, a Wittelsbach-házból származó Lajos Vilmos bajor herceg (1831–1920) és Henriette Mendel német színésznő (1833–1891) kapcsolatából. Édesapja Miksa József bajor herceg és Mária Ludovika hercegné legidősebb fia volt, akinek testvérhúga, Erzsébet hercegnő, Marie Louise születésekor már osztrák császárné volt.

Lajos Vilmos herceg csak morganatikus házasságot köthetett a polgári származású színésznővel, gyermeke anyjával, ezért 1859. március 9-én lemondott elsőszülötti jogairól, és gyermekeinek öröklési jogáról. A rangon alul („nicht standesgemäß”) kötött házasság megkötése előtt, 1859. május 19-én Henriette Mendelt, a menyasszonyt nemesi rangba emelték, Wallersee bárókisasszonyává (Freifrau von Wallersee) kreálták. A szülők esküvőjét 1859. május 28-án Augsburgban kötötték meg, a férjezett asszony a Wallersee bárónéja (Freiin von Wallersee) címet viselhette. A házaspár Augsburgban, Münchenben és Garatshausenben lakott.

Marie Louise grófnő, Mária Valéria főhercegnővel

Marie Louise jó nevelést kapott, műveltséget szerzett, jól beszélte a bajor nyelvet is. Nagy szabadságot élvezett, kiválóan megtanult vívni és lovagolni. Amikor nagynénje, Erzsébet császárné 1869-ben meglátogatta őket, elbűvölték őt Marie Louise képességei, mindenekelőtt műlovagló tudománya. A császárné meghívta őt Bécsbe, és 1876-ban bemutatta őt a császári udvarban, később a Gödöllői kastélyában is vendégül látta, a konzervatív főnemesi körök nagy megbotránkozására. Erzsébetnek éppen ez volt a célja az alacsony származású, „üres családfájú”, frissen kreált báróleány gyakori vendégeskedésével, hiszen Erzsébet nagy kedvét lelte, ha őskonzervatív környezetét provokálhatta, erre használta fel unokahúgát, Marie Louise-t is.

Magyarországi tartózkodása során ismerkedett meg Batthyány Elemér gróffal (1846–1932), az 1849-ben kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök fiával. A románcot Erzsébet királyné nagyon jó szemmel nézte. A házasságtól a Batthyány-család és Ferenc József összebékítését várta.[1] Batthyány özvegye azonban, az engesztelhetetlen Zichy Antónia grófnő (1816–1888) sohasem bocsátott meg a Habsburgoknak. „A gyilkos családjába nem nősülünk”, írta fiának, és szigorúan eltiltotta Marie Louise-tól. A legkomolyabban megfenyegette őket, ha mégis a összeházasodnak, ő az esküvő napján öngyilkosságot fog elkövetni. A tervezett frigy meghiúsult.

Első házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Festetics Mária grófnő, aki saját, császárné melletti udvarhölgyi állását féltette Marie Louise-tól, bemutatta őt Georg von Larisch-Moennich grófnak, Ellgoth és Karwin bárójának (1855–1928). Nagynénje, Erzsébet császárné a házasságkötés érdekében erős nyomást fejtett ki unokahúgára és a kijelölt vőlegényre is. Mindketten meghajoltak a császárné és királyné akarata előtt. 1877. október 20-án, Erzsébet gödöllői kastélyában megtartották az esküvőt. A házaspár a sziléziai Troppau közelébe költözött, ahol megszületett Marie Louise első két gyermeke. Az a kettő, akiknek kétségkívül Georg von Larisch-Moennich gróf volt az apjuk. A legidősebb Franz Joseph Ludwig Georg Maria (* 1878), Larisch-Moennich grófja, Ellgoth és Karwin bárója (a későbbi óceánográfus), utána Marie Valerie (* 1879). A gyermekek keresztapja Ferenc József császár, keresztanyja Mária Valéria főhercegnő volt.

Marie Louise von Larisch-Moennich grófnét palotahölggyé nevezték ki, férje bejáratos lett az udvarhoz. Hamarosan azonban kiütköztek a kényszer alatt kötött házasság problémái, a házasfelek gyakran utaztak külön. Megszűnt a kapcsolat a császárnéval is, aki unokahúgát, Marie Louise-t már nem használhatta olyan hasznos szolgálattevő személyként, mint még 1876-ban Gödöllőn. Marie Louise megpróbált új kapcsolatokat kiépíteni a császári udvar felé, ekkor ismerte meg Helene von Vetsera bárónőt (született Helene Baltazzit).

1877-ben Marie Louise abban bízva vágott bele saját kényszerházasságába, hogy ezáltal a császári udvarban maradhat, imádott nagynénje, Erzsébet császárné közelében. E cél meghiúsulván, házasságát már értelmetlennek érezte, és meg volt győződve arról, hogy boldogságát házasságon kívül keresheti. Viszonyba keveredett Henri Baltazzival, Helene von Vetsera bátyjával, aki szintén Pardubitz-ban lakott, és két gyermeket szült tőle, Marie Henriette-et (* 1884) és Georg Heinrichet (* 1886). Férje, Georg von Larisch-Moennich gróf e gyermekeket is a sajátjának ismerte el, de kapcsolata feleségével megromlott, Marie Louise eladósodott. Pénzügyi támogatást Baltazzitól kapott, valamiféle gyermektartás díj formájában, és unokafivérétől, Rudolf koronahercegtől, aki viszont kihasználta Marie Louise kényszerhelyzetét, és rászorította, hogy Marie Louise járjon el helyette különféle diszkrét ügyekben, és teljesítse kívánságait.

Marie von Larisch (balra) és Marie von Vetsera bárókisasszony (jobbra)

A Mary Vetsera-affér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henri Baltazzi unokahúga, Mary von Vetsera beleszeretett Rudolf trónörökösbe, 1888 nyarán levelet is írt neki. Ebben az időben Rudolf öngyilkosságra készült, és olyan nőt keresett magának, aki társául szegődne a közös halálba indulva.[forrás?] November elején Rudolf felkérte a neki elkötelezett Marie von Larisch grófnét, hogy valamilyen ürüggyel hozza el neki Mary von Vetserát a Hofburgba. Maga Mary is nagyon akart találkozni a trónörökössel, és Marie von Larisch grófnő engedett barátnője könyörgésének, és megszervezte a találkát. Rudolf már Mary első látogatásakor, 1888. november 5-én megállapította, hogy az őt csodáló, érte rajongó fiatal baronesz pontosan az a társ, akit ő keres magának. A későbbiekben Marie von Larisch fedezte találkozóikat, barátságból. A sokat tapasztalt nagyvilági dáma nem önzetlenül vállalta a kerítőnő szerepét. Mivel nagy lábon élt, teljesen el volt adósodva, ezért az első randevú után arra kérte barátnőjét, Maryt, emlékeztesse a trónörököst, hogy az 25 ezer arany koronával tartozna neki. Az egzaltált, nem evilágon élő Rudolfnak semmilyen fogalma nem volt a pénz valódi értékéről (ezt felesége, a józan gondolkodású Stefánia főhercegnő is gyakran hangoztatta). 1888 novemberétől 1889 január végéig, alig három hónap alatt állítólag 70 ezer arany korona vándorolt Rudolf kezéből Marie von Larisch grófnőhöz. Az összeg nagyságát érzékelteti, hogy a trónörökös évi apanázsa 45 ezer arany korona volt (ez ma kb. 330 ezer euró), ehhez mint magas rangú katonatiszt havi 800 arany korona zsoldot kapott. Rudolf koronaherceg egyébként 150 ezer arany korona – ma kb. 1,1 millió euró – adósságot hagyott hátra, amit császári apja fizetett vissza a fia hitelezőinek.

Amikor azután a koronaherceg és a bárókisasszony viszonya komolyabbá vált, december elején Mary Vetsera megjelenése a bécsi Operában komoly botrányt okozott, és Stefánia főhercegné (1864–1945), Rudolf trónörökös felesége is meglátta benne veszedelmes ellenlábasát, Marie von Larisch megérezte a fenyegető veszélyt. Visszavonult, nem vett részt további találkák fedezésében. Botrány fenyegette őt is: már Pardubitzben is pletykáltak az ügyről, férje, Georg gróf is tombolt dühében. Rudolf és Mary ezután is megtalálták a módját, hogy Bratfisch-on, Rudolf személyes fiáker-hajtóján, és a Hofburg egyik kapusának leányán, Agnes Jahodán keresztül szervezzék légyottjaikat.

1889. január 13-án léphettek először nemi kapcsolatba egymással, azzal az ígérettel, hogy együtt mennek a halálba. Január 26-án veszekedés robbant ki a Vetsera-házban, ugyanekkor került sor egy súlyos összeütközésre Rudolf trónörökös és császári apja között. A apjával folytatott vita megerősítette Rudolfot elhatározásában. Marie von Larisch grófnét magához rendelte Csehországból, és azt mondta neki, hogy Mary Vetserát talán soha többé nem láthatja, a grófné nem számolt ezzel a fordulattal, ezért segítsen neki, hogy még egyszer utoljára találkozhasson Maryvel. Január 28-án Marie von Larisch grófné elhozta Mary von Vetsera bárókisasszonyt a Hofburgba. Mary itt eltűnt. A grófné nem számított ilyen fordulatra, pánikba esett, és megkísérelte a hatóságokat bekapcsolni, sikertelenül. Maryt Bratfisch kocsis kivitte a mayerlingi vadászkastélyba, ahová hamarosan Rudolf is követte őket. 1889. január 30-ára virradó éjszakán a trónörökös agyonlőtte Mary Vetserát, majd néhány óra múlva maga is öngyilkosságot követett el.

Rudolf addigra már visszaszerezte és elégette a saját maga által Marynek írt, szerelmet mutató (vagy tettető), behízelgő leveleit, ugyanakkor az epekedő Mary és a mindenről tudó Marie grófné által írott leveleket hátrahagyta, hogy azokat a tervezett közös öngyilkosság végrehajtása után könnyen megtalálhassák, és egy kézenfekvő bűnbakot találhassanak. A tragédia után Erzsébet császárné Marie von Larisch grófnét tekintette egyedüli főbűnösnek fia halála miatt. Az imádott nagynéni, nyilván saját bűntudatát elfojtandó, mindenfajta magyarázat, önigazolás lehetőségét megtagadta unokahúgától. A grófné kegyvesztett lett a Habsburg-családnál, nemkívánatos személy lett az udvarnál, az arisztokrata társaság nem volt hajlandó érintkezni vele. Személyére úgy utaltak, hogy „az a Larisch grófné, aki…”.

Mary von Vetsera ezt jóelőre megsejtette. Halála előtt Marie von Larisch-nak írt búcsúlevelében ez áll: „Kedves Marie! Bocsásd meg nekem a sok szenvedést, amit én okoztam neked. Szívből köszönök mindent, amit értem tettél. Ha életed nehézzé válna, és én bizony félek, hogy nehézzé válik az után, amit mi elkövettünk, gyere utánunk, ez a legtöbb, amit megtehetsz. Mary.”

Az őt körülvevő megvetés miatt Marie Louise von Larisch-nek hamarosan el kellett hagynia az Osztrák–Magyar Monarchiát is, vissza kellett költöznie Bajorországba. 1894-ben ismét anya lett. Mivel már hosszú ideje külön élt férjétől, Georg von Larisch-Moennich gróf ezúttal már nem őrizhette meg családja jóhírét, ő nem lehetett a gyermek apja. A fiúcska, Friedrich Karl még megkapta ugyan a grófi címet, de a házasságtörés tényét nem lehetett eltagadni, ennek következtében férje 1896. december 3-án elvált tőle.

Második házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marie Louise von Larisch-Moennich grófné Rottach-Egern-ben megismerkedett Otto Brucks operaénekessel (18541914), és 1897. május 15-én Münchenben férjhezment hozzá. Házasságkötésük után Bruck nem kapott több megbízást színpadon és az udvari operaházaknál sem, mivel a színiigazgatók az osztrák császári házzal vállaltak szolidaritást. Vendégszereplései alkalmával Otto Bruckot mindig úgy mutatták be, mint „annak a Larisch grófnénak a férje, aki…”. A férj emiatt alkoholista lett. 1899-ben megszületett Marie Louise legkisebb fia, az ifjabb Otto Brucks. Súlyos pénzzavarba kerültek. Marie Louise Brucks leírta, amit a császári és királyi rokonságáról tudott. I. Ferenc József császár meg volt győződve arról, hogy Marie Louise, aki valaha az 1898-ban elhunyt Erzsébet bizalmasa volt, nagyon sokat tudhat, és talán még Erzsébet saját költeményei („felhőkapirgálásai”, „Wolkenkraxeleien”, ahogy Ferenc József nevezte a költészetet) is meglehetnek nála. Ezért a császár a első kéziratot magas összegért megvásárolta Marie Louise-tól, és rendszeres nyugdíjat is folyósított neki.

Marie Louise azonban állandóan azon volt, hogyan rehabilitáltathatná magát a magas körökben. Emiatt újra és újra zugkiadókkal és kétes újságírókkal keveredett kapcsolatba, akik gátlástalanul ki akarták használni, hogy az asszony közeli kapcsolatban áll a császárral. Végül hitelezői egy átláthatatlan és sötét konzorciumba tömörültek, és teljesen sarokba szorították. Hatalmas adósságai miatt részese lett a császári házat folyamatosan zsaroló köröknek.

1906-ban Otto Brucks az akkor a Német Császársághoz tartozó Metz város színházának igazgatója lett. 1907-ben és 1909-ben meghalt Marie Louise mindkét gyermeke, akik a Baltazzi-tól származtak. 1913-ban megszegte a császári házzal kötött szerződéses kötelezettségeit, és abban a reményben, hogy így elérheti jóhírének helyreállítéását, kapcsolatot keresett egy angol újságíróval, akinek segítségével megjelentette a „Múltam” (angolul „My Past”, németül „Meine Vergangenheit”) c. könyvet.

1914-ben férje, Otto Brucks májzsugorban meghalt. A következő évben meghalt legidősebb leánya, Marie Valerie is. A megözvegyült Marie Louise Brucks az első világháborúban a nyugati fronton dolgozott vöröskeresztes ápolónővérként. 1920-ban egy némafilmet forgatott, amelyben ő maga alakította nagynénjét, Erzsébet császárnét.

Harmadik házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1924-ben megismerkedett William Henry Meyersszel, egy floridai farmerrel és természetgyógyásszal (* 1859), aki az atlanti-óceáni átkelés költségét finanszírozta Marie Louise és fia, Karl számára. Cserébe az asszony, megérkezésük után három nappal, 1924. szeptember 2-án a New Jersey-i Elizabeth-ben férjhezment Meyershez. A férfi azonban szélhámosnak bizonyult. Egy igazi európai grófnő férjeként saját személyes presztízsének javulását várta. Amikor ez ettől remélt bevételnövekedés elmaradt, a férj bántalmazni kezdte az öreg hölgyet, aki 1926-ban New Jersey-be menekült. Itt szakácsnőként és takarítónőként dolgozott. 1928-ban elvált férjétől. Egy írónak elmesélte élete történetét, az illető ebből két könyvet is írt, de az értük kapott bevételt saját magának tartotta meg.

Marie találkozott T. S. Eliot amerikai születésű költővel is. Beszélgetésük egy része megjelenik Eliot-nak „A puszta ország” („The Waste Land”) c. eposzi költeményében.

Úgy tudni, Marie Luise nagy összegű „hallgatási pénzt” kapott volna a Habsburg-családtól, hogy ne tegye közzé emlékiratait, és beleegyezett volna, hogy önként kivándorol az Egyesült Államokba, cserébe évi 25 000 dollár nyugdíjért. Ő természetesen mégiscsak megjelentette memoárjait. Ezek az írásművek különböző szerzők neve alatt jelentek meg, és tényszerűségük teljesen megbízhatatlan.

Utolsó évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1929-ben hazatért Augsburgba, ahol visszavonultan, nagy szegénységben élt, állandóan saját társadálmi rehabilitációjával próbálkozott. Egy könyvkiadó konszernnek is dolgozott, akik kizsákmányolták, kijátszották. Teljesen elszegényedve, idősek otthonában halt meg 1940. július 4-én. Gyermekei közül egyedül az ifjabb Otto Brucks élte túl édesanyját. Marie von Larisch-Wallersee grófnét Münchenben, az Ostfriedhofban temették el édesapja, Lajos bajor herceg mellé.

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Franz-Joseph Ludwig Georg Maria von Larisch-Moennich (1878–1937)
  • Marie Valerie Franziska Georgine von Larisch-Moennich (1879–1915)
  • Marie (Mary) Henriette Alexandra von Larisch-Moennich (1884–1907)
  • Heinrich Georg Maria von Larisch-Moennich (1886–1909)
  • Friedrich Karl Ludwig Maria von Larisch-Moennich (1894–1929)
  • Otto Brucks, ifj. (1899–1977)

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Németül:
  • Ein Königsmärchen. Spohr, Lipcse, 1898
  • Eine arme Königin. F. Fontane, Berlin 1900
  • Meine Vergangenheit. F. Fontane, Berlin 1913
  • Kaiserin Elisabeth und ich. Eisentraut, Lipcse, 1935
  • Die Heldin von Gaeta. Tragödie einer Königin. Goten-Verlag, Lipcse, 1936.
Angolul:
  • My Past, G. P. Putnam's Sons, New York & London, 1913, Maude ffoulkes neve alatt.
  • Behind the Scenes with the Kaiser, Hertag Publishing Co., New York, 1922.
  • My Royal Relatives (Paul Maerker Brandennel és Elsa Brandennel közösen), John Long, Ltd., London, 1936 (ebben azt állítja, hogy ő Máriának, Nápoly és Szicília királynőjének leánya, egy bizonyos „Armand de Lavaÿss” gróftól, aki csak e műben létezik).
  • Secrets of a Royal House (Paul Maerker Brandennel és Elsa Brandennel közösen), John Long, Ltd., London, 1934.

Színház, játékfilm[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. „Tudtam, hogy a császárné az 1867-es koronázás óta szíve minden rezdülésében magyar volt. Erzsébet a lelke mélyén sokkal inkább volt »magyar királyné«, mint »osztrák császárné«, és tudta, hogy ezt Bécsben mennyire rossz néven is veszik tőle. (…) Örömmel töltött el a gondolat, hogy mint Batthyány Elemérné én is magyarrá leszek. Nagynéném patriotizmusa bennem is nyomot hagyott.” In: Marie-Louise Wallersee-Larisch: Kaiserin Elisabeth und ich. Goten-Verlag, Leipzig, 1935. p.47. (Idézi: [1])

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Marie Louise von Larisch-Moennich témájú médiaállományokat.
  • [2] Tolnayné Kiss Mária: Tények (A Gödöllői Királyi Kastély honlapja, at Erzsébet királyné emlékév alkalmából, 2007).

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Brigitte Sokop: Jene Gräfin Larisch. Marie Louise Gräfin Larisch-Wallersee, Vertraute der Kaiserin – Verfemte nach Mayerling Böhlau, Wien, Köln, Graz 1985, 4. kiadás 2006, ISBN 3-205-77484-1
  • Violet Powell: A Substantial Ghost, Heinemann, London, 1967 (Maude Mary Chester Ffoulkes, a My Past valódi írójának életrajza, fontos adatokkal Larisch grófnéról).