Olasz labdarúgó-válogatott

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Olaszország Olaszország
Olasz labdarúgó-szövetség
Adatok
Beceneve(i) Azzurri (Azúrkékek)
Star full.svgStar full.svgStar full.svgStar full.svg
Szövetség neve Federazione Italiana Giuoco Calcio
Konföderáció UEFA (Európa)

Szövetségi kapitány Olaszország Giampiero Ventura
Csapatkapitány Gianluigi Buffon

Legtöbb válogatottság Gianluigi Buffon (160)
Legtöbb válogatott gól Luigi Riva (35)
FIFA-kód ITA
Ranglista helyezések
FIFA-rang 12. +/-
Legmagasabb
FIFA-rang
1.
(1993. november, 2007. február
2007. április2007. június)
Legalacsonyabb
FIFA-rang
16.
(1998. április, 2010. október)

Élő-rang 9.
Legmagasabb
Élő-rang
1.
(1934. június1940. március
1940. december1945. november
2006. július2006. augusztus)
Legalacsonyabb
Élő-rang
21.
(1959. november)
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Első hivatalos mérkőzés
1910. május 15., Milánó, Olaszország
Flag of Italy (1861-1946).svg Olaszország 6 – 2 Franciaország 
Legnagyobb győzelem
1948. augusztus 2., Brentford, Anglia
 Olaszország 9 – 0 Egyesült Államok 
Legnagyobb vereség
1924. április 6.
Magyarország Magyarország 7 – 1 Olaszország Flag of Italy (1861-1946).svg
Nemzetközi szereplések
Labdarúgó-világbajnokság
Részvételek 18 (Először: 1934)
Legjobb eredmény Aranyérmes (1934, 1938, 1982, 2006)
Labdarúgó-Európa-bajnokság
Részvételek 9 (Először: 1968)
Legjobb eredmény Aranyérmes (1968)
Konföderációs kupa
Részvételek 2 (Először: 2009)
Legjobb eredmény 3. hely (2013)

Az infobox utoljára frissítve: 2016. június 28.

Az olasz labdarúgó-válogatott (röviden olasz válogatott) Olaszország nemzeti csapata, amelyet az Olasz labdarúgó-szövetség (olaszul: Federazione Italiana Giuoco Calcio) irányít. A csapat beceneve az Azzurri (azúrkékek) vagy a Squadra Azzurra (azúrkék csapat).

Történetük során négyszer hódították el a világbajnoki címet (1934, 1938, 1982, 2006) egyszer az Európa-bajnoki címet (1968) valamint egyszer az Olimpia-bajnoki címet (1936). Emellett kétszer megnyerték a Közép-európai kupát is.

A válogatott története[szerkesztés]

Az első két világbajnoki cím (1910-1938)[szerkesztés]

Az olasz válogatott tagjai első világbajnoki címüket ünneplik 1934-ben.
Giuseppe Meazza 1930 és 1939 között játszott az olasz válogatottban.

Az olasz válogatott első mérkőzését 1910. május 5-én játszotta Franciaország ellen, Milánóban. A találkozót 6–2-re az olaszok nyerték. A csapat legtöbb játékosa az akkori legjobb klubcsapatból, a Pro Vercelliből került ki. Az akkori játékosok: De Simoni (kapus), Varisco, Calì (mindketten védők), Trerè, Fossati, Capello (mindhárom középpályás), Debernardi, Rizzi, Cevenini, Lana, Boiocchi (csatárok).

Az első nemzetközi siker az 1928-as amszterdami nyári olimpián jött el. Az elődöntőben ugyan kikaptak a későbbi győztes uruguayiaktól, ám a bronzmérkőzést meggyőző 11–3-as fölénnyel megnyerték Egyiptom ellen.

Két évvel később rendezték meg az első labdarúgó-világbajnokságot. Az 1930-as vb-ről - melyet Uruguay rendezett - Olaszország több másik európai válogatotthoz hasonlóan visszautasította a szereplést. Az 1934-es torna rendezési jogát az olaszok kapták meg. Az első mérkőzésen az Észak- és Közép-amerikai térségből érkező Egyesült Államok ellen léptek pályára. A végeredmény 7–1 lett a házigazdák javára. A negyeddöntőben megismételt mérkőzésen sikerült csak legyőzniük Spanyolországot. A győztes találatot Giuseppe Meazza szerezte. Az elődöntőben Ausztriát is sikerül legyőzniük, így bejutottak a torna döntőjébe. A fináléban Csehszlovákia ellen sokáig 0–0 volt a mérkőzés állása, majd Antonín Puč 76. percben szerzett góljával a közép-európaiak szerezték meg a vezetést. Öt perccel később Raimundo Orsi kiegyenlített. A győzelem végül a hosszabbításban dőlt el Angelo Schiavio találatával az olaszok javára.

1936-ban az olasz válogatott részt vett a berlini olimpián. Az elődöntőig gólt sem kaptak (1–0 Egyesült Államok ellen, 8–0 Japán ellen), majd Norvégiát hosszabbítás után sikerült legyőzniük. A döntőben Ausztria ellen szintén a rájátszásban nyerték meg a mérkőzést, ezzel megszerezve az olimpiai bajnoki címet.

Az 1938-as világbajnokságon ismét szembekerültek a norvégokkal és megint a rendes játékidőn túl tudták csak megszerezni a győztes gólt. A negyeddöntőben a vártnál könnyebben győzték le a házigazda Franciaországot, majd az elődöntőben Brazíliát. A döntőben az addig magabiztosan játszó Magyarországgal kerültek szembe. A mérkőzést Párizsban játszották közel 60 ezer néző előtt. A találkozó egy gyors gólváltással kezdődött, Gino Colaussi 6. percbeli góljára a 8. percben válaszolt Titkos Pál. A 16. percben Piola volt eredményes, erre azonban a magyarok nem tudtak felelni, sőt a 35. percben Colaussi második góljával megduplázta az előnyt. 3–1-gyel vonultak félidőre a csapatok. A második félidőben a magyarok valamivel jobb játékot produkáltak, ennek eredményeként a 70. percben Sárosi György góljával feljöttek egy gólra. Több gólt azonban nem szereztek, az olaszok viszont igen: Piola duplája révén végül az olaszok 4–2-re nyertek. A győzelem azt jelentette, hogy Olaszország megvédte világbajnoki címét. Ez egyébként azóta is csak Brazíliának sikerült. Az együttesben ekkor olyan játékosok szerepeltek mint Giuseppe Meazza, Luis Monti, Giovanni Ferrari, Silvio Piola vagy Virginio Rosetta. Az edző Vittorio Pozzo volt, az egyetlen akinek kétszer is sikerült edzőként világbajnoki címet szereznie.

A háború utáni időszak (1946-1966)[szerkesztés]

A II. világháború miatt elmaradt az 1942-es és az 1946-os világbajnokság. Az olasz válogatott a háború után meg sem tudta közelíteni azelőtti formáját. Ráadásul 1949-ben egy légi katasztrófában elhunyt 10 válogatott játékos. Az 1950-es brazíliai világbajnokságon a csoportból nem sikerült továbbjutni a Svédország ellen elszenvedett vereség után.

A Svájcban rendezett 1954-es világbajnokságon a csoportkör után búcsúzni kényszerültek: Anglia és Svájc mögött a 3. helyen végeztek. Az 1958-as világbajnokságra selejtezőiben csoportjuk második helyén végeztek, így nem vehetett részt a Svédországban rendezett tornán. A selejtezőcsoportban Észak-Írország előzte meg őket. Az 1962-világbajnokságra sikerült a kijutás, de a csoportkör ezúttal is a végállomásnak bizonyult. Az NSZK és a rendező Chile ellen nem sikerült nyerniük. Svájc ellen igen, de ez már kevés volt. Közben útjára indult az Európa-bajnokság is. Az 1964-es viadalon a legjobb 16 között a Szovjetunió válogatottja ütötte ki az olaszokat. Az 1966-os angliai vb örökké emlékezetes marad az olasz embereknek. Nem a győzelem miatt, hanem azért mert a válogatott vereséget szenvedett Észak-Koreától 1-0-ra. A torna előtt esélyesnek mondott olaszok ismét a csoportkör után utazhattak haza, miután a szovjetektől is kikaptak. Talán emiatt nagy változások kezdődtek az olasz labdarúgásban.

Európa-bajnokok és vb döntő (1968-1976)[szerkesztés]

Olaszország válogatottja 1965-ben

1938 óta, 1968-ban az Azzurriknak újra sikerült nagy tornát nyerni. Hazai pályán, Olaszországban rendezték az Európa-bajnoki négyes döntőt. Az elődöntőt Olaszország Szovjetunió ellen játszotta. A rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született gól, így a szabályok sajátosságainak köszönhetően pénzfeldobás döntött a továbbjutásról. A szerencse a hazaiaknak kedvezett, így készülhettek a Jugoszlávia elleni döntőre. Itt is döntetlen lett a végeredmény a hosszabbítás után, ezúttal 1-1. Mivel nem akarták még egyszer a vakszerencsére bízni a döntést, a döntőt újrajátszották két nappal később. Az újrajátszott mérkőzésen 2-0-ra az olaszok diadalmaskodtak, Luigi Riva és Pietro Anastasi góljaival.

Két évvel később, 1970-ben Mexikóban került sor a 9. labdarúgó-világbajnokságra. Az olaszok Európa-bajnokként utaztak el a vb-re. A csoportkörben megint gyengébben szerepeltek: mindössze 1 gólt sikerült szerezniük a 3 mérkőzés alatt, igaz az győzelmet ért Svédország ellen. Uruguay és Izrael ellen is 0-0-s döntetlent játszottak és a körbeveréseknek köszönhetően Olaszország csoportelsőként jutott tovább. A legjobb nyolc között a házigazda Mexikó volt az ellenfél. Az olaszok meglepően jól játszottak, és 4-1-re legyőzték ellenfelüket, Riva és Rivera góljaival. Az elődöntőben Nyugat-Németországgal kerültek össze. Ez a meccs az évszázad legizgalmasabb mérkőzéseként vonult be a történelemkönyvekbe. Hamar, a 8. percben Roberto Boninsegna góljával vezetést szereztek az olaszok. A németek sokáig gól képtelenek voltak, a 92. percben, az utolsó pillanatban azonban egy bedobás után Karl-Heinz Schnellingernek sikerült betalálnia. Jöhetett a hosszabbítás. A német bombázó Gerd Müller már a 94. percben betalált, megfordítva a mérkőzés állását. Az olaszok nem adták fel, Tarcisio Burgnich 4 perc múlva egalizált, Riva góljával a 104. percben olaszok visszavették a vezetést, Müller azonban 6 perc múlva újabb gólt lőtt: a 110. percben 3-3 volt az állás. Az olaszoknak nem kellett 1 perc a válaszhoz: Gianni Rivera lapos lövése utat talált Sepp Maier kapujába. Több gól már nem született: Olaszország a döntőbe jutott, ahol a nagyon erős Brazília várta őket ott. 107 000 néző volt kíváncsi arra, hogy eldőljön ki viszi haza a Jules Rimet-kupát. Az a csapat, ugyanis amelyik háromszor elnyerte, az hazavihette örökre. Olaszország és Brazília ekkor egyaránt kétszeres győztesek voltak. A mérkőzést a mexikóvárosi Azték Stadionban rendezték. Brazília Pelé felhőfejesével vezetést szerzett a 18. percben. Bonisegna-nak egy szerencsés góllal sikerült egyenlítenie a 37. percben. A második félidőben azonban a brazilok jó teljesítményt nyújtottak, amivel az olaszok sem tudtak mit kezdeni. Gérson és Jairzinho 5 perc alatt lőttek 2 gólt, ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Négy perccel a vége előtt Carlos Alberto egy bombagóllal állította be a 4-1-es végeredményt, így Brazília vihette haza a kupát végleg. Az olaszoknak nem volt okuk a kesergésre, hiszen a világ egyik legjobb csapatától kaptak ki. Az nagyszerű olasz játékosok ezen generációja, mint Riva, Anastasi, Rivera, Fachetti, Mazzola, az ezt követő években nem tudták a világbajnokságon látott formájukat hozni. Az 1972-es Európa-bajnokságon nem tudták elérni a négyes döntőt. 1973-ban barátságos meccseken nagy sikerek születtek: Brazíliát egyszer, Angliát kétszer győzték le, ebből egyszer idegenben, Londonban. Ezen eredmények tükrében meglepetés volt, hogy az 1974-es NSZK-ban rendezett világbajnokságon ismét már az csoportkörben kiestek. A Lengyelország elleni vereség pecsételte meg az olaszok sorsát. Az 1976-os Európa-bajnokság selejtezői során is hamar búcsúzni kényszerültek.

A harmadik világbajnoki győzelem (1982)[szerkesztés]

Az 1978-as világbajnokságot Argentína rendezte. Ezen a tornán tűnt fel a olasz játékosok új generációja, Paolo Rossi nevével fémjelezve. A csoport, ahová az olaszok kerültek erős volt: a házigazda Argentína, Franciaország, és Magyarország társaságában. Olaszország jó teljesítményt nyújtott a csoportkör alatt, megverték a későbbi világbajnok Argentínát is és így 100%-os teljesítménnyel jutottak be a középdöntőbe. Itt Ausztria, Hollandia, és az NSZK voltak az ellenfelek. Nem sikerült bejutni a döntőbe, miután Hollandiától 2-1-es vereséget szenvedtek, viszont a bronzéremért megmérkőzhettek a brazilokkal. Nem sikerült visszavágni 1970-es világbajnoki döntőért, így ismét Brazília nyert és ők lettek a bronzérmesek. Az olaszok ezután 1980-ban megrendezhették az első Európa-bajnokságot, melyen nyolc csapat vett részt. A döntőbe nem sikerült bejutni, igaz csak kevesebb rúgott gól miatt. A belgák 3-at lőttek, az olaszok csak 1-et. Az győzelmet ért Anglia ellen. A bronzmeccsen megint vereség lett a vége, Csehszlovákia ellen tizenegyesekkel maradtak alul, 9-8 arányban.

Következett az 1982-es világbajnokság. A válogatott nagy nyomás alatt volt, mert ebben az évben volt a fekete-totó botrány, amiben több játékos is benne volt. Így utaztak el Spanyolországba, az első 24 csapatos vb-re. A csoportkörben megint nehezen ment a játék, csak nyögvenyelősen jutottak tovább Lengyelország mögött. Például Kamerun ellen csak 1-1-et játszottak. A középdöntőben így kerültek a halálcsoportba, Argentína és Brazília mellé. Itt valamilyen okból az olaszok teljesen megtáltosodtak. A Diego Maradonával felálló Argentínát sikerült legyőzniük 2-1-re, majd a továbbjutásról a Zico vezette Brazília elleni meccs döntött. Az olaszokat fűtötte a bosszúvágy. Az addig halovány Paolo Rossi mesterhármasával 3-2-re Olaszország nyert. Az elődöntőben Lengyelország volt az ellenfél. Rossi ismét két gólt szerzett. A végeredmény 2-0 lett, így készülhettek az NSZK elleni döntőre. A döntő Madridban volt a Santiago Bernabeu Stadionban, 90000 néző előtt. Az első félidőben nem esett gól, de az olaszok kihagytak egy 11-est, Antonio Cabrini révén.

Az Argentína elleni mérkőzés kezdőcsapata az 1982-es labdarúgó-világbajnokság középdöntőjében.

A második játékrészben, az 57. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Rossi fejelt egy gólt, mialatt a németek még reklamáltak a játékvezetőnél. Rossi ezzel gólkirály lett. 12 perc múlva, Marco Tardelli lövése is a kapuban kötött ki, 2-0. Tardelli gólörömének képei bejárták a világot. Az olaszok nem álltak le, 10 perccel a vége előtt a csereként beállt Altobelli megszerezte csapata 3. gólját, ezzel pedig eldőlt a mérkőzés. A németek Paul Breitner révén még megszerezték a becsületgóljukat, de ez csak szépségtapasznak bizonyult. Olaszország világbajnok lett harmadszor, 1934 és 1938 után. A 40 éves csapatkapitány, a kapus Dino Zoff boldogan emelte fel a kupát, így ő lett a legidősebb labdarúgó, aki világbajnokságot nyert.

Világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmek (1984-2004)[szerkesztés]

Az 1982-es sikert követő 24 évben az olasz válogatott a világ élvonalába tartozott, de tornát nem sikerült nyerniük. Meglepetésre nem sikerült kijutniuk az 1984-es Eb-re. A selejtezőcsoportban csak a 4. helyen végeztek, Románia, Svédország és Csehszlovákia mögött. Az 1986-os, mexikói világbajnokságon címvédőként a nyolcaddöntőben búcsúztak Franciaország ellen. [[1988-as labdarúgó-Európa-bajnokság|1988-as Európa-bajnokságon bejutottak az elődöntőbe, de ott 2-0-ra kikaptak a szovjetektől. Ebben az évben, az olimpián hatalmas kudarcként az olasz válogatott 4–0-s vereséget szenvedett Zambiától.

1990-ben Olaszország rendezte a 14. labdarúgó-világbajnokságot. Ekkorra már olyan klasszisok játszottak a csapatban, mint Salvatore Schillaci, és a fiatal Roberto Baggio. A csoportkör ezúttal nem jelentett akadályt, magabiztosan, 3 győzelemmel jutottak tovább az olaszok. Ausztriát és az Egyesült Államokat 1–0-ra, és Csehszlovákiát 2–0-ra verve. A nyolcaddöntőben Uruguayt 2-0-ra győzték le, a negyeddöntőben pedig Írország ellen 1-0-ra sikerült nyerniük, Schilacci góljával. Öt mérkőzés alatt az olaszok egyetlen gólt sem kaptak. Az elődöntőben a címvédő Argentína következett. Schilacci vezető góljára Claudio Caniggia válaszolt. Az 1-1-es rendes játékidőt és hosszabbítást követően tizenegyesrúgások döntöttek. Itt az olaszok kétszer is hibáztak, az argentinok egyszer sem, így Olaszország nem jutott be a döntőbe. A bronzmérkőzésen Anglia ellen volt lehetőség a javításra, amivel ezúttal élni tudtak. 2-1-re nyertek, a gólszerzők Baggio és Schilacci voltak, angol részről pedig David Platt. Schilacci 6 góljával gólkirály lett. Ezek után meglepetésre nem sikerült kvalifikálniuk magukat az 1992-es kontinenstornára. Az 1994-es Egyesült Államokbeli világbajnokságra azonban igen. Az olaszok nagyon lassan lendültek bele, de végül sikerült elérniük a döntőt. Az első meccset elvesztették Írország ellen. Ez volt az egyetlen mérkőzés 1990 és 1998 között, amikor Olaszország vereséget szenvedett vb meccsen. A csoportban hatalmas körbeverés volt, Mexikó, Írország, Olaszország és Norvégia egyaránt egyszer nyertek, vesztettek, és döntetlent játszottak, így mindannyiuknak 4 pontjuk volt. A gólarányok is ugyanolyanok voltak. Végül a több lőtt gól rangsorolt, így Mexikó lett a csoportelső, Írország a második, Olaszország pedig harmadikként jutott be a legjobb 16 közé. Itt Nigéria várt rájuk. Sokáig az afrikai csapat vezetett, de Roberto Baggio a végén egyenlített, majd a hosszabbításban is szerzett egy gólt. A negyeddöntőben Spanyolország volt az ellenfél, itt is az utolsó percekben született meg a győztes találat Baggio révén. Az elődöntő simább volt. Bulgária ellen 2-0, Baggio két góljával. A döntőt Los Angelesben, a Rose Bowl stadionban rendezték. A mérkőzést a magyar Puhl Sándor vezette. A rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született gól, így a tizenegyesek döntötték el a világbajnoki cím sorsát. Itt az olaszok ismét alulmaradtak. Baggio kihagyott büntetőjét máig sokan emlegetik. Brazília négyszeres világbajnok lett.

1996-ban ismét kudarc volt az Eb. A csoportban kikaptak a csehektől, így kiestek. 1998-ban a franciaországi világbajnokságon ismét a tizenegyespárbaj jelentette a végállomást, ezúttal a házigazda franciák ellen, a negyeddöntőben. Ekkor már Vieri és Del Piero voltak a válogatott meghatározó játékosai.

Totti Euro 2000.jpg

Alessandro Del Piero]] és Francesco Totti a 2000-es Európa-bajnokságon.]] A 2000-es Európa-bajnokságon nagyon közel voltak a győzelemhez. Egészen pontosan 1 percre. A döntőig magabiztosan meneteltek, még 11-es párbajt is nyertek a házigazda Hollandia ellen az elődöntőben. A döntőt Franciaország ellen játszották. Marco Delvecchio az 55. percben vezetést szerzett, és úgy tűnt ez az előny kitart a végéig. Anders Frisk, a svéd játékvezető 4 percet hosszabbított. Már minden olasz ott toporgott a partvonal mellett, várva a végső sípszót. Ekkor azonban bekövetkezett a tragédia. Sylvain Wiltord lapos lövése becsúszott Francesco Toldo keze alatt. 1–1, jöhetett a hosszabbítás. Az olaszok összezuhantak, erre nem számítottak. Nem is lehetett felrázni már őket. A hosszabbításban pedig Pirès beadására érkezett David Trezeguet, és egy hatalmas bombagólt ragasztott Toldo kapujába. Ez a találat aranygólnak számított, ezért véget is ért a döntő, Franciaország lett az Európa-bajnok. Az egész csizmaország csalódott volt, sokan Dino Zoff-ot, a szövetségi kapitányt hibáztatták. A 2002-es labdarúgó-világbajnokságon ismét egy aranygól okozta az olasz válogatott kiesését. Ezúttal a házigazda Dél-Korea ellen. Már a csoportkörből a továbbjutás is csak sok nehézség árán lett meg, például Horvátország ellen is vereséget szenvedtek. A Korea elleni meccset egy ecuadori játékvezető Byron Moreno vezette, aki kiállította Francesco Tottit a hosszabbításban. Sokan azt mondják, hogy emiatt estek ki az olaszok, de nagyban hozzájárult An Dzsonghvan aranygólja is.

1988-as labdarúgó-Európa-bajnokság

[[1988-as labdarúgó-Európa-bajnokság|1988-as Európa-bajnokságon bejutottak az elődöntőbe, de ott 2-0-ra kikaptak a szovjetektől. Ebben az évben, az olimpián hatalmas kudarcként az olasz válogatott 4–0-s vereséget szenvedett Zambiától.

1990-ben Olaszország rendezte a 14. labdarúgó-világbajnokságot. Ekkorra már olyan klasszisok játszottak a csapatban, mint Salvatore Schillaci, és a fiatal Roberto Baggio. A csoportkör ezúttal nem jelentett akadályt, magabiztosan, 3 győzelemmel jutottak tovább az olaszok. Ausztriát és az Egyesült Államokat 1–0-ra, és Csehszlovákiát 2–0-ra verve. A nyolcaddöntőben Uruguayt 2-0-ra győzték le, a negyeddöntőben pedig Írország ellen 1-0-ra sikerült nyerniük, Schilacci góljával. Öt mérkőzés alatt az olaszok egyetlen gólt sem kaptak. Az elődöntőben a címvédő Argentína következett. Schilacci vezető góljára Claudio Caniggia válaszolt. Az 1-1-es rendes játékidőt és hosszabbítást követően tizenegyesrúgások döntöttek. Itt az olaszok kétszer is hibáztak, az argentinok egyszer sem, így Olaszország nem jutott be a döntőbe. A bronzmérkőzésen Anglia ellen volt lehetőség a javításra, amivel ezúttal élni tudtak. 2-1-re nyertek, a gólszerzők Baggio és Schilacci voltak, angol részről pedig David Platt. Schilacci 6 góljával gólkirály lett. Ezek után meglepetésre nem sikerült kvalifikálniuk magukat az 1992-es kontinenstornára. Az 1994-es Egyesült Államokbeli világbajnokságra azonban igen. Az olaszok nagyon lassan lendültek bele, de végül sikerült elérniük a döntőt. Az első meccset elvesztették Írország ellen. Ez volt az egyetlen mérkőzés 1990 és 1998 között, amikor Olaszország vereséget szenvedett vb meccsen. A csoportban hatalmas körbeverés volt, Mexikó, Írország, Olaszország és Norvégia egyaránt egyszer nyertek, vesztettek, és döntetlent játszottak, így mindannyiuknak 4 pontjuk volt. A gólarányok is ugyanolyanok voltak. Végül a több lőtt gól rangsorolt, így Mexikó lett a csoportelső, Írország a második, Olaszország pedig harmadikként jutott be a legjobb 16 közé. Itt Nigéria várt rájuk. Sokáig az afrikai csapat vezetett, de Roberto Baggio a végén egyenlített, majd a hosszabbításban is szerzett egy gólt. A negyeddöntőben Spanyolország volt az ellenfél, itt is az utolsó percekben született meg a győztes találat Baggio révén. Az elődöntő simább volt. Bulgária ellen 2-0, Baggio két góljával. A döntőt Los Angelesben, a Rose Bowl stadionban rendezték. A mérkőzést a magyar Puhl Sándor vezette. A rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született gól, így a tizenegyesek döntötték el a világbajnoki cím sorsát. Itt az olaszok ismét alulmaradtak. Baggio kihagyott büntetőjét máig sokan emlegetik. Brazília négyszeres világbajnok lett.

1996-ban ismét kudarc volt az Eb. A csoportban kikaptak a csehektől, így kiestek. 1998-ban a franciaországi világbajnokságon ismét a tizenegyespárbaj jelentette a végállomást, ezúttal a házigazda franciák ellen, a negyeddöntőben. Ekkor már Vieri és Del Piero voltak a válogatott meghatározó játékosai.

Totti Euro 2000.jpg

Alessandro Del Piero]] és Francesco Totti a 2000-es Európa-bajnokságon.]]

A 2000-es Európa-bajnokságon nagyon közel voltak a győzelemhez. Egészen pontosan 1 percre. A döntőig magabiztosan meneteltek, még 11-es párbajt is nyertek a házigazda Hollandia ellen az elődöntőben. A döntőt Franciaország ellen játszották. Marco Delvecchio az 55. percben vezetést szerzett, és úgy tűnt ez az előny kitart a végéig. Anders Frisk, a svéd játékvezető 4 percet hosszabbított. Már minden olasz ott toporgott a partvonal mellett, várva a végső sípszót. Ekkor azonban bekövetkezett a tragédia. Sylvain Wiltord lapos lövése becsúszott Francesco Toldo keze alatt. 1–1, jöhetett a hosszabbítás. Az olaszok összezuhantak, erre nem számítottak. Nem is lehetett felrázni már őket. A hosszabbításban pedig Pirès beadására érkezett David Trezeguet, és egy hatalmas bombagólt ragasztott Toldo kapujába. Ez a találat aranygólnak számított, ezért véget is ért a döntő, Franciaország lett az Európa-bajnok. Az egész csizmaország csalódott volt, sokan Dino Zoff-ot, a szövetségi kapitányt hibáztatták. A 2002-es labdarúgó-világbajnokságon ismét egy aranygól okozta az olasz válogatott kiesését. Ezúttal a házigazda Dél-Korea ellen. Már a csoportkörből a továbbjutás is csak sok nehézség árán lett meg, például Horvátország ellen is vereséget szenvedtek. A Korea elleni meccset egy ecuadori játékvezető Byron Moreno vezette, aki kiállította Francesco Tottit a hosszabbításban. Sokan azt mondják, hogy emiatt estek ki az olaszok, de nagyban hozzájárult An Dzsonghvan aranygólja is.

A 2004-es Európa-bajnokságra szintén favoritként érkezett Portugáliába az azúrkék válogatott. Azonban keserves csalódás lett belőle ismét. Kezdésként Dánia ellen egy 0–0-s, majd Svédország ellen egy 1–1-es döntetlen született. A két skandináv ország közben megverték Bulgáriát, így az utolsó fordulóban, egy megfelelő arányú döntetlennel ki is eshettek az olaszok, akik hiába verik meg Bulgáriát. Ez be is következett, mivel a Dánia-Svédország mérkőzés 2–2-vel ért véget. A olaszok tehát hiába győzték le 2–1-re Bulgáriát a rosszabb gólkülönbség miatt kiestek. Mindenki bundával vádolta a dánokat és a svédeket, de végül elmúlt a felháborodás. Ezután viszont kezdetét vette egy újabb sikertörténet.

2006-os világbajnokság[szerkesztés]

A 18. Labdarúgó-világbajnokságot Németország rendezte. Olaszországot nem sorolták az esélyesek közé. Ennek okai a viszonylag döcögős továbbjutás a selejtezőcsoportból, illetve a Serie A-ban 2006 tavaszán kirobbant bundabotrány voltak. Szinte mindenki Brazíliát kiáltotta ki világbajnoknak a torna előtt. Olaszország az E csoportban kapott helyet, Ghána, Csehország, és az Egyesült Államok mellett. Az első mérkőzésre Hannoverben került sor, Ghána ellen. Andrea Pirlo és Vincenzo Iaquinta góljaival 2-0-ra győztek az olaszok.[1] A következő mérkőzés az amerikaiak ellen volt, Kaiserslauternben. A durvaságoktól sem mentes mérkőzésen 1 olaszt, és 2 amerikait is kiállított a játékvezető, a vége 1-1 lett.[2] De Rossi 4 meccses eltiltást kapott, McBride lekönyökléséért. Tehát legközelebb csak a döntőben játszhatott. A csoport utolsó fordulója előtt még mind a 4 csapatnak volt esélye a továbbjutásra. Olaszország 2-0-ra legyőzte Csehországot, Materazzi és Filippo Inzaghi találataival.[3] Ghána közben megverte az USA-t, így ők jutottak tovább. Olaszország csoportelsőként várhatta a következő kört, ahol Ausztrália volt az ellenfél. A két csapat sokáig nem bírt egymással, már mindenki a hosszabbításra készült, amikor Grosso kiharcolt egy tizenegyest. Francesco Totti higgadtan értékesítette, a nyolc közé lőve csapatát.[4] A negyeddöntőben, Hamburgban a meglepetésként idáig eljutó Ukrajna várt rájuk. A meccs simább lett mint sokan gondolták, 3-0-ra nyertek az olaszok, Zambrotta bombagóljával, illetve az aranycipős Toni 2 góljával.[5] 1994 után ismét a legjobb négy között volt Olaszország. Itt a házigazda, régi nagy ellenfél Németországgal kellett megmérkőzni a döntőbe jutásért. A Dortmundban rendezett elődöntőn 117 percig nem esett gól. Ekkor azonban érkezett Fabio Grosso, és Pirlo passzát kapásból a német kapuba bombázta. Gólöröme nagyon hasonló volt Tardelli 82-es gólöröméhez. Ezután a németek kitámadtak, de az olaszok kontratámadásból ismét eredményesek voltak, Del Piero lőtt gólt, eldöntve a mérkőzést.[6] A másik elődöntőben Franciaország 1-0-ra legyőzte Portugáliát, így ők készülhettek a döntőre.

Ünneplő tömeg a Circus Maximus-ban, Rómában 2006. július 9-én.

A döntőt 2006. július 9-én rendezték Berlinben, az Olimpiai Stadionban, 80000 néző előtt. A meccs elején hideg zuhany érte az olaszokat. A játékvezető büntetőt ítélt a franciák javára. A labdát Zinédine Zidane pimaszul a felső kapufára nyeste, ahonnan az a gólvonal mögé pattant, ezzel a 7. percben 1-0-ra vezettek a franciák. Az olaszokat nem törte le a gól, magasabb fokozatba kapcsoltak, aminek a 19. percben meglett az eredménye. Pirlo szögletét követően Marco Materazzi bebólintotta az egyenlítő gólt. Innentől kezdve nem esett több gól, a 90 perc leteltével következett a hosszabbítás, aranygólszabály nélkül. A 110. percben Zidane lefejelte Materazzit, amiért piros lapot kapott.[7] Ez szinte meg is pecsételte a franciák sorsát. A hosszabbítást követően jöhettek a büntetők. Az első 3 pár nem rontott. Ekkor jött David Trezeguet. Ő a kapufára vágta tizenegyesét. Az olaszok nem rontottak egyet sem, így Grosso sorsdöntő büntetőjét követően negyedszer is világbajnoki címet ünnepelhettek.[8] Fabio Cannavaro csapatkapitányként Dino Zoff után ismét felemelhette a kupát. Minden olasz örömmámorban úszott. Sokak szerint ha nincs a bundabotrány, az olaszok nem nyertek volna. Ezzel már csak egy győzelemre vannak a brazilok rekordjától. A világbajnokság legjobb teljesítményt nyújtó olasz játékosai: Gianluigi Buffon, Fabio Cannavaro, Marco Materazzi, Andrea Pirlo, Francesco Totti Alessandro Del Piero, Luca Toni és Fabio Grosso voltak.

A vb után (2006–2010)[szerkesztés]

A diadalmas világbajnokság után a szövetségi kapitány Marcello Lippi lemondott posztjáról. Helyére Roberto Donadonit nevezték ki. A 2008-as Eb selejtezőjében ismét összekerültek a franciákkal. Az első mérkőzésükön Párizsban kikaptak 3-1-re, két hónappal a vb után. A visszavágó 0-0 lett. A csoportban volt még Ukrajna és Skócia is, akik megnehezítették a vb döntősök dolgát, de végül Olaszország csoportgyőztesként jutott ki az osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságra. Itt sikerült bekerülni a „halálcsoportba”, a már jól ismert Franciaország, Hollandia és Románia mellé. Az első meccsen Hollandia leiskolázta az olasz válogatottat, simán nyertek 3–0-ra.[9] A remény életben tartásához nyerni kellett volna Románia ellen. Nem sikerült, 1–1-es döntetlen lett a vége. Adrian Mutu gólját a 35 éves Christian Panucci egyenlítette ki egy perccel később. A hajrában Buffon megfogta Mutu büntetőjét, ezzel a kieséstől megmentve Olaszországot.[10] A franciák ellen mindenképp nyerni kellett, és szurkolni, hogy Hollandia verje meg Romániát. Sikerült mindkettő. A franciákat De Rossi és Pirlo góljaival győzték le 2–0-ra, a hollandok ugyanilyen arányban múlták felül Romániát.[11] A negyeddöntőben a dél-európai ellenfél, Spanyolország következett. 120 percig 0-0 volt az állás, ismét jöhettek a tizenegyesrúgások. Buffon hiába védett ki egy büntetőt, De Rossi és Antonio Di Natale is kihagyta a sajátját, így Olaszország búcsúzott.[12] Az Eb-t később Spanyolország nyerte meg. A torna után Donadonit menesztették állásából, és visszahívták Marcello Lippit, aki örömmel vállalta el ismét a munkát.[13]

Olasz szurkolók egy csoportja az Új-Zéland elleni világbajnoki csoportmeccs kezdete előtt 2010. június 20-án.

Világbajnoki címvédőként Olaszország résztvevője volt a 2009-es konföderációs kupának, amit Dél-Afrikában rendeztek 2009 júniusában. A nyitó mérkőzésüket 3–1 arányban megnyerték az Egyesült államok ellen, majd 1–0-ra kikaptak Egyiptomtól. A csoport zárómérkőzésén 3–0-s vereséget szenvedtek Brazíliától, így a csoport harmadik helyén végezve kiestek. 2009 októberében kiharcolták a világbajnoki részvételt jelentő helyüket a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra, miután 2–2-es döntetlent játszottak Írországgal. A világbajnoki csoportok sorsolásánál 2009. december 4-én, Olaszország az F csoportba került, Paraguay, Szlovákia és Új-Zéland társaságában.

A csoportkör végén Olaszország nagy meglepetésre 4. helyen zárt ebben a nem túl acélos csoportban és világbajnoki címvédőként szégyenszemre búcsúzni kényszerült. Az első mérkőzésen 1–1-et játszottak Paraguayjal, majd Új-Zéland ellen szintén 1–1-re végeztek.[14][15] Az utolsó összecsapásukon 3–2-re kikaptak a szlovákoktól és kiestek.[16] A csoportkörben mutatott teljesítményük sokkolta a világ labdarúgó társadalmát, mivel az olaszokkal még soha nem fordult elő, hogy ne nyertek volna legalább egy meccset a világbajnokságon.[17][18] Marcelo Lippi a kudarc után magára vállalt minden felelősséget.[19][20]

Cesare Prandelli időszaka (2010–2014)[szerkesztés]

Olaszország kezdőcsapata a 2012-es Eb döntője előtt a kijevi Olimpiai Stadion, 2012 július 1-jén.

A világbajnokság után Marcello Lippinek távoznia kellett és helyére a Fiorentina korábbi edzőjét Cesare Prandellit nevezték ki. Bemutatkozó mérkőzése nem sikerült túl jóra, miután Elefántcsontparttól 1–0-s vereséget szenvedtek az olaszok egy barátságos mérkőzésen. A 2012-es Eb selejtezőiben aztán egyre jobb formába lendült a squadra azzurra. Észtország ellen 1–0-s hátrányból sikerült fordítaniuk, majd a Feröer-szigeteket verték 5–0-ra. Ezt követte az Észak-Írország elleni 0–0-s mérkőzés. Következett a Szerbia elleni genovai mérkőzés, de a vendég szerb szurkolók botrányos viselkedése következtében botrányba fulladt.[21] Az UEFA később a mérkőzés 3 pontját 3–0-s végeredménnyel a vétlen olaszok javára ítélte oda. Olaszország a sorozat végén a selejtezőcsoportot megnyerve kijutott az Európa-bajnokságra, ahol a C csoportba került az Európa és világbajnoki címvédő Spanyolországgal, Horvátországgal és Írországgal. A spanyolok és a horvátok ellen 1–1-es döntetlent játszottak.[22][23] Írországot legyőzték 2–0-ra és a csoport második helyén jutottak tovább.[24] A negyeddöntőben a D csoport győztes Anglia várt rájuk. A rendes játékidő és a hosszabbításban nem született gól, aminek értelmében büntetőkkel dőlt el a továbbjutás sorsa. Ebben az olaszok bizonyultak jobbnak 4–2 arányban.[25] Az elődöntőben az esélyesebbnek kikiáltott Németországot Mario Balotelli két góljával 2–1-re legyőzték és a döntőbe jutottak.[26] A fináléban ismét a spanyolokkal találkoztak. A találkozó elején Giorgio Chiellini lesérült és cserét kért, ráadásul tovább nehezítette Cesare Prendelli dolgát, hogy a második félidő elejére már kihasználta mindhárom cserelehetőségét. A 60. percben a 3 perccel korábban beállt Thiago Motta szintén megsérült és mivel az olasz csapatnak nem volt több cserelehetősége, ezért a maradék 30 percet emberhátrányban játszották le. Mindezek közrejátszottak abban, hogy nem tudták megismételni a csoportmérkőzésen nyújtott teljesítményüket a spanyolok ellen és sima 4–0-s vereséget szenvedtek.[27]

Spanyolország világbajnoki címvédőként már korábban indulási jogot szerzett a 2013-as konföderációs kupára, így Olaszország Eb-döntősként vehetett részt a tornán, ahol a házigazda Brazíliával, Japánnal és Mexikóval kerültek egy csoportba. Mexikó 2–1-s és Japán 4–3-s legyőzése után Brazília ellen 4–2-s vereséget szenvedtek.[28][29][30] Az elődöntőben Spanyolországgal találkoztak. A találkozón a rendes játékidő és a hosszabbítás után sem születettet gól. Következtek a büntetők, melyet a spanyolok nyertek 7–6-ra.[31] Olaszország végül megszerezte a harmadik helyet, miután Uruguayt 2–2-s döntetlent követően, tizenegyesekkel győzték le 5–4-re.[32]

A 2014-es világbajnokság selejtezőiben Dánia, Csehország, Bulgária, Örményország és Málta társaságában a B csoportba kerültek. A 10 selejtezőből hatot megnyertek, négyen pedig döntetlenre hoztak, így veretlenül csoportgyőztesként jutottak ki a világbajnokságra. A D csoportba kerültek a sorsolás után Costa Rica, Anglia és Uruguay mellé.[33] Első mérkőzésükön Angliát Claudio Marchisio és Mario Balotelli góljaival verték 2–1-re.[34] Ezt követően Costa Rica ellen meglepetésre 1–0-s vereséget szenvedtek.[35] Utolsó csoportmérkőzésükön Uruguayjal találkoztak. Az olaszoknak mindenképpen győzniük kellett volna a továbbjutáshoz, de az esélyeik tovább csökkentek, amikor a mérkőzés 59. percében Claudio Marchisio a kiállítás sorsára jutott. A 81. percben ezt ki is használta Uruguay és Diego Godín révén megszereztek vezetést. További gól már nem esett, így Olaszország már a csoportkör után búcsúzni kényszerült.[36]

2016-os Európa-bajnokság[szerkesztés]

A világbajnokság után Cesare Prendellit a korábbi válogatott labdarúgó és Juventus edző Antonio Conte váltotta a kapitányi poszton. Bemutatkozó mérkőzésén 2–0-ra legyőzték Hollandiát. Irányításával a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőinek H csoportját 24 ponttal megnyerték és kijutottak az Európa-bajnokságra. Az Eb-n Belgium, Írország és Svédország társaságában az E csoportba kerültek. Belgium ellen kezdtek és 2–0-s győzelmet arattak.[37] Második mérkőzésükön Svédországot Éder góljával 1–0-ra verték, így már két kör után eldőlt, hogy továbbjutottak a nyolcaddöntőbe.[38] Az utolsó találkozójukon Írország ellen az 1–0-s vereség is belefért.[39] A nyolcaddöntőben a Spanyolországot kapták ellenfélnek. Giorgio Chiellini és Graziano Pellè találataival 2–0-ra legyőzték a kétszeres címvédőt.[40] A negyeddöntőben egy másik címvédő, ezúttal a világbajnok Németország várt az olaszokra. A párharc 1–1-s döntetlennel zárult; Mesut Özil révén a németek szereztek vezetést a 65. percben, amit Leonardo Bonucci tizenegyesből egyenlített ki a 79. percben. A büntetőpárbajban 6–5 arányban alulmaradtak az olaszok.[41] Ez volt az első alkalom, hogy Németország egy rangos tornán kiejtette Olaszországot.[42]

Nemzetközi eredmények[szerkesztés]

Világbajnokság
UEFA European Cup.svg Európa-bajnokság
Gold medal.svg Olimpiai játékok
  • Aranyérmes: 1 alkalommal (1936)
  • Bronzérmes: 2 alkalommal (1928, 2004)
Közép-európai kupa
  • Bajnok: 2 alkalommal (1927–30, 1933–35)
  • Ezüstérmes: 1 alkalommal (1931–1932)
Laureus Év Sportolója Díj - Az év csapata (2007)

Világbajnoki- és Európa-bajnoki-szereplés[szerkesztés]

Világbajnoki-szereplés[szerkesztés]

Év Eredmény Hely M Gy D V Rg Kg
Uruguay 1930 Nem indult
Olaszország 1934 Világbajnok 1. 5 4 1 0 11 2
Franciaország 1938 Világbajnok 1. 4 4 0 0 11 5
Brazília 1950 Csoportkör 7. 2 1 0 1 4 3
Svájc 1954 Csoportkör 11. 3 1 0 2 6 7
Svédország 1958 Nem jutott be
Chile 1962 Csoportkör 9. 3 1 1 1 3 2
Anglia 1966 Csoportkör 9. 3 1 0 2 2 2
Mexikó 1970 Ezüstérmes 2. 6 3 2 1 10 8
NSZK 1974 Csoportkör 10. 3 1 1 1 5 4
Argentína 1978 Elődöntő 4. 7 4 1 2 9 6
Spanyolország 1982 Világbajnok 1. 7 4 3 0 12 6
Mexikó 1986 Nyolcaddöntő 12. 4 1 2 1 5 6
Olaszország 1990 Bronzérmes 3. 7 6 1 0 10 2
USA 1994 Ezüstérmes 2. 7 4 2 1 8 5
Franciaország1998 Negyeddöntő 5. 5 3 2 0 8 3
Dél-KoreaJapán 2002 Nyolcaddöntő 15. 4 1 1 2 5 5
Németország 2006 Világbajnok 1. 7 5 2 0 12 2
Dél-Afrika 2010 Csoportkör 26. 3 0 2 1 4 5
Brazília 2014 Csoportkör 22. 3 1 0 2 2 3
Összesen Világbajnok 18/20 83 45 21 17 128 77

Európa-bajnoki-szereplés[szerkesztés]

Év Eredmény Hely M Gy D V Rg Kg
Franciaország 1960 Nem indult
Spanyolország 1945 1964 Nem jutott be
Olaszország 1968 Európa-Bajnok 1. 3 1 2 0 3 1
Belgium 1972 Nem jutott be
Jugoszlávia 1976
Olaszország 1980 Elődöntő 4. 4 1 3 0 2 1
Franciaország 1984 Nem jutott be
NSZK 1988 Elődöntő 4. 4 2 1 1 4 3
Svédország 1992 Nem jutott be
Anglia 1996 Csoportkör 10. 3 1 1 1 3 3
BelgiumHollandia 2000 Ezüstérmes 2. 6 4 1 1 9 4
Portugália 2004 Csoportkör 9. 3 1 2 0 3 2
SvájcAusztria 2008 Negyeddöntő 8. 4 1 2 1 3 4
LengyelországUkrajna 2012 Ezüstérmes 2. 6 2 3 1 6 7
Franciaország 2016 Negyeddöntő 5 . 5 3 1 1 6 2
Összesen Európa-Bajnok 9/15 38 16 16 6 39 27

Olimpiai szereplés[szerkesztés]

Év Helyszín Eredmény M Gy D V Rg Kg
1896 Görögország Athén Nem volt labdarúgótorna
1900 Franciaország Párizs Nem indult
1900 USA Saint Louis Nem indult
1908 Nagy-Britannia London Nem indult
1912 Svédország Stockholm Nyolcaddöntő 3 1 0 2 4 8
1916 Nem rendezték meg az első világháború miatt
1920 Belgium Antwerpen Negyeddöntő 4 2 0 2 5 7
1924 Franciaország Párizs Negyeddöntő 3 2 0 1 4 2
1928 Hollandia Amszterdam Bronzérmes 5 3 1 1 25 11
1932 USA Los Angeles Nem volt labdarúgótorna
1936 Náci Berlin Olimpiai-bajnok 4 4 0 0 13 2
1940 Nem rendezték meg a második világháború miatt
1944
1948 Nagy-Britannia London Negyeddöntő 2 1 0 1 12 5
1952 Finnország Helsinki 1. forduló 2 1 0 1 8 3
1956 Ausztrália Melbourne Nem indult
1960 Olaszország Róma 4. hely 5 2 2 1 11 7
1964 Japán Tokió Visszalépett
1968 Mexikó Mexikóváros Nem indult
1972 Németország München Nem indult
1976 Kanada Montréal Nem indult
1980 Szovjetunió Moszkva Nem indult
1984 USA Los Angeles 4. hely 6 3 0 3 5 5
1988 Dél-Korea Szöul 4. hely 6 3 0 3 11 13
1992 Spanyolország Barcelona Negyeddöntő 4 2 0 2 3 5
1996 USA Atlanta Csoportkör 3 1 0 2 4 5
2000 Ausztrália Sydney Negyeddöntő 4 2 1 1 5 3
2004 Görögország Athén Bronzérmes 6 3 1 2 7 8
2008 Kína Peking Negyeddöntő 4 2 1 1 8 3
2012 Nagy-Britannia London Nem jutott ki - - - - - -
2016 Brazília Rio de Janeiro Nem jutott ki - - - - - -
Összesen 15/24 1 61 32 6 23 125 87
  • 1948 és 1988 között amatőr, 1992-től kezdődően U23-as játékosok vettek részt az olimpiai játékokon

Konföderációs kupa-szereplés[szerkesztés]

Év Eredmény Hely M Gy D V Rg Kg
Szaúd-Arábia 1992 Nem jutott be
Szaúd-Arábia 1995
Szaúd-Arábia 1997
Mexikó 1999
Dél-KoreaJapán 2001
Franciaország 2003
Németország 2005
Dél-afrikai Köztársaság 2009 Csoportkör 3 1 0 2 3 5
BRA 2013 Bronzérmes 3. 5 2 2 1 10 10
Oroszország 2017 Nem jutott be
Összesen Bronzérmes 2/10 8 3 2 3 13 15

Nemzetek elleni mérleg[szerkesztés]

Az adatok 2016. november 15. állapotoknak felelnek meg.

Ellenfél M Gy D V
 Albánia 1 1 0 0
 Algéria 1 1 0 0
 Argentína 14 6 5 3
 Ausztrália 1 1 0 0
 Ausztria 37 17 8 12
 Azerbajdzsán 4 4 0 0
 Fehéroroszország 4 2 2 0
 Belgium 22 14 4 4
 Bosznia-Hercegovina 1 0 0 1
 Brazília 15 5 3 8
 Bulgária 19 11 6 2
 Kamerun 3 1 2 0
 Kanada 1 1 0 0
 Chile 3 1 1 1
 Kína 1 1 0 0
 Costa Rica 2 1 0 1
 Elefántcsontpart 2 0 1 1
 Horvátország 9 1 5 3
 Ciprus 8 7 1 0
 Csehszlovákia 26 9 9 8
 Csehország 6 2 2 2
 Dánia 13 8 2 3
 NDK 4 1 2 1
 Ecuador 2 1 1 0
 Egyiptom 5 4 0 1
 Anglia 26 10 8 8
 Észtország 6 6 0 0
 Feröer 4 4 0 0
 Finnország 13 11 1 1
 Franciaország 38 18 10 10
 Grúzia 8 7 1 0
 Németország[43] 35 15 12 8
 Ghána 1 1 0 0
 Görögország 9 5 3 1
 Haiti 2 1 1 0
 Magyarország 34 16 9 9
 Izland 2 0 1 1
 Izrael 4 3 1 0
 Japán 3 2 1 0
 Liechtenstein 1 1 0 0
 Litvánia 6 4 2 0
 Luxemburg 9 8 1 0
 Macedónia 1 1 0 0
 Málta 8 8 0 0
 Mexikó 12 7 4 1
 Moldova 4 4 0 0
 Montenegró 2 2 0 0
 Marokkó 1 1 0 0
 Hollandia 19 8 8 3
 Új-Zéland 2 1 1 0
 Nigéria 2 1 1 0
 Észak-Korea 1 0 0 1
 Észak-Írország 9 6 2 1
 Norvégia 17 10 4 3
 Örményország 2 2 0 0
 Paraguay 3 2 1 0
 Peru 1 0 1 0
 Lengyelország 14 5 6 3
 Portugália 25 18 2 5
 Írország 14 8 3 3
 Románia 17 10 5 2
 Oroszország 5 3 1 1
 San Marino 2 2 0 0
 Skócia 11 8 2 1
 Szerbia[44] 5 1 4 0
 Dél-afrikai Köztársaság 2 2 0 0
 Dél-Korea 2 1 0 1
 Szlovákia 2 1 0 1
 Szlovénia 7 4 1 2
 Szovjetunió 11 2 5 4
 Spanyolország 36 11 15 10
 Svédország 23 11 6 6
 Svájc 58 28 22 8
 Tunézia 1 1 0 0
 Törökország 10 7 3 0
 Ukrajna 7 6 1 0
 Egyesült Államok 11 7 3 1
 Uruguay 10 2 4 4
 Jugoszlávia 17 8 5 4
 Wales 9 7 0 2

Mezek a válogatott története során[szerkesztés]

Az olasz labdarúgó-válogatott hagyományos szerelése azúrkék mez, fehér nadrág és azúrkék sportszár, a váltómez pedig leggyakrabban fehér mezből, fehér nadrágból és fehér sportszárból áll.

1910
Hazai Idegenbeli
Nessun fornitore
1911
Hazai Idegenbeli
Nessun fornitore
1934-es vb
Hazai Idegenbeli
Nessun fornitore
1938-as vb
Hazai Idegenbeli
Nessun fornitore


1950-es vb
Hazai Idegenbeli
Nessun Fornitore
1954-es vb
Hazai Idegenbeli
Italo Sport
1962-es vb
Hazai Idegenbeli
Fedeli
1966-os vb
Hazai Idegenbeli
Nessun fornitore


1968-as Eb
Hazai Idegenbeli
Nessun fornitore
1970-es vb
Hazai Idegenbeli
Nessun fornitore
1974-es vb
Hazai Idegenbeli
Logo brand Adidas.png Adidas
1978-as vb
Hazai Idegenbeli
Logo brand Adidas.png Adidas


1980-as Eb
Hazai Idegenbeli
Le Coq Sportif
1982-es vb
Hazai Idegenbeli
Le Coq Sportif
1986-os vb
Hazai Idegenbeli
Logo Diadora.gif Diadora
1990-es vb
Hazai Idegenbeli
Logo Diadora.gif Diadora


1994-es vb
Hazai Idegenbeli
Logo Diadora.gif Diadora
1995
Hazai Idegenbeli
Logo NIKE.svg Nike
1996-os Eb
Hazai Idegenbeli
Logo NIKE.svg Nike
1998-as vb
Hazai Idegenbeli
Logo NIKE.svg Nike


2000-es Eb
Hazai Idegenbeli
Kappa
2002-es vb
Hazai Idegenbeli
Kappa
2006-os vb
Hazai Idegenbeli
Puma
2008-as Eb
Hazai Idegenbeli
Puma


2009-es konföderációs kupa
Hazai Idegenbeli
Puma
2009
Hazai Idegenbeli
Puma
2010-es vb
Hazai Idegenbeli
Puma
2012-es Eb
Hazai Idegenbeli
Puma


2013-as konföderációs kupa
Hazai Idegenbeli
Puma
2014-es vb
Hazai Idegenbeli
Puma

Játékosok[szerkesztés]

Játékoskeret[szerkesztés]

A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságra nevezett 23 fős keret.

Szám Poszt Név Szül. dát./Kor Vál. Gólok Klub
1 K Gianluigi Buffon Csapatkapitány 1978. január 28. (39 éves) 157 0 ITA Juventus
2 V Mattia De Sciglio 1992. október 20. (24 éves) 22 0 ITA AC Milan
3 V Giorgio Chiellini 1984. augusztus 14. (33 éves) 83 6 ITA Juventus
4 V Matteo Darmian 1989. december 2. (27 éves) 22 1 ENG Manchester UNited
5 V Angelo Ogbonna 1988. május 23. (29 éves) 10 0 ENG West Ham United
6 KP Antonio Candreva 1987. február 28. (30 éves) 37 3 ITA Lazio
7 CS Simone Zaza 1991. június 25. (26 éves) 10 1 ITA Juventus
8 KP Alessandro Florenzi 1991. március 11. (26 éves) 16 2 ITA Roma
9 CS Graziano Pellè 1985. július 15. (32 éves) 12 5 ENG Southampton
10 KP Thiago Motta 1982. augusztus 28. (35 éves) 25 1 FRA Paris Saint-Germain
11 CS Ciro Immobile 1990. február 20. (27 éves) 12 1 ITA Torino
12 K Salvatore Sirigu 1987. február 12. (30 éves) 15 0 FRA Paris Saint-Germain
13 K Federico Marchetti 1983. február 7. (34 éves) 71 11 ITA Lazio
14 KP Stefano Sturaro 1993. március 9. (24 éves) 0 0 ITA Juventus
15 V Andrea Barzagli 1981. március 8. (36 éves) 56 3 ITA Juventus
16 KP Daniele De Rossi 1983. július 24. (34 éves) 102 17 ITA Roma
17 CS Éder 1986. november 15. (30 éves) 10 2 ITA Internazionale
18 KP Marco Parolo 1985. január 25. (32 éves) 19 0 ITA Lazio
19 V Leonardo Bonucci 1987. május 1. (30 éves) 56 3 ITA Juventus
20 CS Lorenzo Insigne 1991. június 4. (26 éves) 9 2 ITA Napoli
21 KP Federico Bernardeschi 1994. február 16. (23 éves) 3 0 ITA Fiorentina
22 KP Stephan El Shaarawy 1992. október 27. (24 éves) 18 3 ITA Roma
23 KP Emanuele Giaccherini 1985. május 5. (32 éves) 24 3 ITA Bologna

Válogatottsági rekordok[szerkesztés]

Az adatok 2016. november 15. állapotoknak felelnek meg.

  • A még aktív játékosok félkövérrel vannak megjelölve.

Legtöbbször pályára lépett játékosok[szerkesztés]

Gianluigi Buffon a válogatottsági rekorder 167 mérkőzéssel.
# Játékos Időszak Vál. Gól
1 Gianluigi Buffon 1997– 167 0
2 Fabio Cannavaro 1997–2010 136 2
3 Paolo Maldini 1988–2002 126 7
4 Andrea Pirlo 2002– 116 13
5 Dino Zoff 1968–1983 112 0
6 Daniele De Rossi 2004– 110 19
7 Gianluca Zambrotta 1999–2010 98 2
8 Giacinto Facchetti 1963–1977 94 3
9 Alessandro Del Piero 1995–2008 91 27
10 Giorgio Chiellini 2004– 90 7

Legtöbb gólt szerző játékosok[szerkesztés]

Luigi Riva 35 góllal az olasz válogatott legeredményesebb játékosa.
# Játékos Időszak Gól Vál. Átlag
1 Luigi Riva 1965–1974 35 42 0.83
2 Giuseppe Meazza 1930–1939 33 53 0.62
3 Silvio Piola 1935–1952 30 34 0.88
4 Roberto Baggio 1988–2004 27 56 0.48
Alessandro Del Piero 1995–2008 27 91 0.30
6 Adolfo Baloncieri 1920–1930 25 47 0.53
Filippo Inzaghi 1997–2007 25 57 0.44
Alessandro Altobelli 1980–1988 25 61 0.41
9 Christian Vieri 1997–2005 23 49 0.47
Francesco Graziani 1975–1983 23 64 0.36

Ismertebb játékosok[szerkesztés]

Szövetségi kapitányok[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Győzelemmel élték túl az olaszok a nyitányt”, Origo.hu, 2006. június 12. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  2. Amerikai hősköltemény kilenc emberrel”, Origo.hu, 2006. június 17. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  3. Két góllal búcsúztatták el az olaszok Csehországot”, Delmagyar.hu, 2006. június 22. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  4. Olaszország tíz emberrel jutott a nyolc közé”, Origo.hu, 2006. június 26. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  5. Olaszország hozta a kötelező győzelmet Ukrajna ellen”, Delmagyar.hu, 2006. június 30. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  6. Olaszország drámai csatában bejutott a döntőbe”, Delmagyar.hu, 2006. július 4. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  7. Materazzi elmondta, mit mondott Zidane-nak a vb-döntőn”, Index.hu, 2006. szeptember 5. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  8. Olaszország negyedszer világbajnok”, Delmagyar.hu, 2006. július 9. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  9. Euro 2008: Hollandia-Olaszország 3-0”, Delmagyar.hu, 2008. június 9. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  10. Euro 2008: Olaszország-Románia 1-1”, Delmagyar.hu, 2008. június 13. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  11. Euro 2008: Franciaország-Olaszország 0-2”, Delmagyar.hu, 2008. június 17. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  12. Euro 2008: Spanyolország-Olaszország 0-0, 11-esekkel: 4-2”, Delmagyar.hu, 2008. június 22. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  13. Lippi returns to manage Italy. tribalfootball.com, 2008. június 27. (Hozzáférés: 2012. január 6.)
  14. Döntetlen született az olasz-paraguayi rangadón”, Nemzeti Sport, 2010. június 14. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  15. Olaszország árnyéka 2006-os önmagának”, Nemzeti Sport, 2010. június 20. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  16. Arrivederci, Itália! Szlovákia a mennyekben”, Nemzeti Sport, 2010. június 24. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  17. Italy out of Africa and Lippi out of excuses. Irish Times, 2010. június 25. (Hozzáférés: 2010. augusztus 18.)
  18. Sosem volt még ilyen gyenge Olaszország”, Nemzeti Sport, 2010. június 25. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  19. „Olaszország, micsoda szégyen!””, Nemzeti Sport, 2010. június 24. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  20. Vb 2010: Vállalok minden felelősséget! - Marcello Lippi”, Nemzeti Sport, 2010. június 24. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  21. Szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt az Olaszország - Szerbia mérkőzés”, 2010. október 12. 
  22. A spanyolok nem bírtak az olaszokkal, Kassai elbírt mindenkivel”, Nol.hu, 2012. június 10. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  23. Az olaszok a horvátokkal is döntetlent játszottak”, Nemzeti Sport, 2012. június 14. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  24. 2012 nem 2004, továbbjutottak az olaszok”, Nemzeti Sport, 2012. június 18. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  25. Italy beat England on penalties to reach Euro 2012 semifinals”, Nemzeti Sport, 2012. június 25.. [2012. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva] 
  26. Balotelli duplájával döntőbe jutott Olaszország”, 2012. június 28. 
  27. Spanyolország - Olaszország”, Origo, 2012. július 1. (Hozzáférés ideje: 2012. július 1.) 
  28. Az olaszok is győzelemmel indítottak Brazíliában”, Nemzeti Sport, 2013. június 16. (Hozzáférés ideje: 2017. március 3.) 
  29. Hétgólos mérkőzésen verték az olaszok a japánokat”, Nemzeti Sport, 2013. június 19. (Hozzáférés ideje: 2017. március 3.) 
  30. Neymarék nem sztrájkolnak, négy gólt rúgtak az olaszoknak”, Nemzeti Sport, 2013. június 22. (Hozzáférés ideje: 2017. március 3.) 
  31. Bonucci az égbe lőtte az olasz álmokat, Brazil-Spanyol döntő”, Nemzeti Sport, 2013. június 27. (Hozzáférés ideje: 2017. március 3.) 
  32. A bronzmeccsen az olaszok bírták jobban a tizenegyespárbajt”, Nemzeti Sport, 2013. június 30. (Hozzáférés ideje: 2017. március 3.) 
  33. Holland-spanyol és olasz-angol a csoportkör slágere”, Nemzeti Sport, 2013. december 6. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  34. Balotelli döntött, olasz győzelem Anglia ellen”, Nemzeti Sport, 2014. június 14. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  35. Dupla saller: Costa Rica legyőzte az olaszokat és kiejtette az angolokat”, Nemzeti Sport, 2014. június 20. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  36. Suárez harapott, Godín vállalt, Olaszország kiesett!”, Nemzeti Sport, 2014. június 24. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  37. Idősek voltak, de olaszok – nyertek 2–0-ra”, Nemzeti Sport, 2016. június 13. (Hozzáférés ideje: 2017. március 3.) 
  38. A 88. percben szerzett góllal az olaszok legyűrték Ibráékat”, Nemzeti Sport, 2016. június 17. (Hozzáférés ideje: 2017. március 3.) 
  39. Az írek is nyolcaddöntősök a tartalékos olaszok legyőzésével”, Nemzeti Sport, 2016. június 22. (Hozzáférés ideje: 2017. március 3.) 
  40. Spexit – Az olaszok visszavágtak a négy évvel ezelőtti döntőért”, Nemzeti Sport, 2016. június 27. (Hozzáférés ideje: 2017. március 3.) 
  41. Dráma Bordeaux-ban! A németek 11-esekkel megverték az olaszokat”, Nemzeti Sport, 2016. július 2. (Hozzáférés ideje: 2017. március 3.) 
  42. Hogy lehet, hogy a németek még nem verték az olaszokat?”, Index.hu, 2016. július 2. (Hozzáférés ideje: 2017. március 4.) 
  43. Beleértve az NSZK elleni mérkőzéseket is.
  44. Beleértve Szerbia és Montenegró elleni mérkőzéseket is.

További információk[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]