Helenio Herrera

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Helenio Herrera
Herrera az El Gráfico címlapján (1964)
Herrera az El Gráfico címlapján (1964)
Személyes adatok
Teljes név Helenio Herrera Gavilán
Születési dátum 1910. április 10.
Születési hely Buenos Aires, Argentína
Halálozási dátum 1997. november 9. (87 évesen)
Halálozási hely Velence, Olaszország
Állampolgárság francia
Poszt hátvéd
Profi klubok1
Időszak Klub Mérk. (gól)*
19311932 Marokkó RC Casablanca
19321933 Franciaország CASG Paris
19331935 Franciaország Stade Français
19351937 Franciaország Charleville
19371939 Franciaország Excelsior Roubaix
19401942 Franciaország Red Star Olympique
19421943 Franciaország Stade Français
19431944 Franciaország EF Paris-Capitale
19441945 Franciaország Puteaux
Edzőség
Időszak Klub
19441945 Franciaország Puteaux
19451948 Franciaország Stade Français
19461948 Franciaország Franciaország
19481949 Spanyolország Real Valladolid
19491952 Spanyolország Atlético Madrid
1952 Spanyolország Málaga
1953 Spanyolország Deportivo de La Coruña
19531957 Spanyolország Sevilla
19571958 Portugália Belenenses
19581960 Spanyolország Barcelona
19601968 Olaszország Internazionale
1962 Spanyolország Spanyolország
19661967 Olaszország Olaszország
19681973 Olaszország Roma
19731974 Olaszország Internazionale
19781979 Olaszország AC Rimini
19791981 Spanyolország Barcelona
1 A profi egyesületekben játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.
* Mérkőzések (gólok) száma
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Helenio Herrera témájú médiaállományokat.

Helenio Herrera (Buenos Aires, 1910. április 10.Velence, Olaszország, 1997. november 9.) argentin labdarúgó, edző, sporttisztségviselő. A San Michele-sziget lett pályafutásának végső nyughelye.

Pályafutása[szerkesztés]

Életpálya[szerkesztés]

A futballsport történetének olyan egyénisége, akiről mindig beszélni fognak. Dicsőítik, meg átkozzák is. Hajcsárnak tartották, de az eredmények rendre őt igazolták. Mindig amolyan világfinak tűnt, megjelenésében, viselkedésében, de még edzői tevékenységében is. Sikereit, eredményeit elsősorban pszichológiai képességének köszönheti.

Véleménye szerint a győzelem összetevői: ihletesség, klasszis, erőnlét és küzdőszellem. Ha ezek egyszerre jelentkeznek, nincs erő, amely úrrá tudna lenni felettük.

Labdarúgóként[szerkesztés]

Szülei négyéves korában kivándoroltak Marokkóba ahol francia állampolgárságot kapott.1934-ben, 18 évesen a Casablancából a francia CASG Paris-ba igazolt. Több párizsi csapatban, a Stade Français-ben, az FC Charleville-ben és az Excelsior Roubaix-ben is. A háború idején a Star Paris, a Stade Français, az EF Paris-Capitale és a Puteaux is játszott. Ez utóbbinál már játékos-edzőként tevékenykedett. Eredetileg védő játékos volt, erényei a közepesnél jobb szintűek voltak, akármelyik csapatrészben értékelhető teljesítményt tudott nyújtani. Már aktív játékosként is az edzői pályát vette célba. Az aktív labdarúgó játéktól 1945-ben vonult vissza.

Edzőként[szerkesztés]

1945-ben a Puteaux nevű kis amatőrcsapatnál ül le először a kispadra, később azoknál a csapatoknál is tevékenykedett, ahol játékosként foglalkoztatták. A Stade Francaisnál három szezon következett trófea nélkül, ami miatt mennie kellett.

A kihívások teljesítése érdekében Spanyolországban mérette meg magát. Előbb a Real Valladolid, majd jött a CD Málaga, a Deportivo de La Coruña és a Sevilla FC. Ezután Lisszabonba ment a Belenenses gárdáját irányította két évig. Első kiugró sikerét az Atletico Madriddal érte el, az 1949-1950-ben megszerzett első hellyel. Az újabb bajnoki évben duplázták az aranyat. Még két bravúros éve volt az ibériai félszigeten. Mégpedig 1959-ben és 1960-ban a Barcelonával, ahol szép számmal akadtak magyarok is: Kocsis Sándor, Czibor Zoltán és Kubala László.

Olaszországba tette át tevékenységének székhelyét. Bajnokság az Internazionaleval 1963-ban, 1965-ben és 1966-ban, 1966-ban Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) győzelem, hozzá még a Világ Kupa kétszer is. 1960 és 1968 között összesen 268 mérkőzésen vezényelt a kispadról melyből 153-at megnyert a csapat, 74 vereség és 41 döntetlen született, 485-224-es gólkülönbséggel. Ez volt a híres "Grande Inter" időszaka. 1968-ban a AS Roma edzője lett amely csapattal egy Olasz kupát nyert. 1973-tól 1974-ig visszaült az Inter kispadjára, ám egy szívinfarktus miatt le kellett, hogy mondjon. Velencébe költözött és itt élt. 1978-ban egy rövid időre a Rimini edzője lett, majd 1979-től 1981-ig visszatért a Barcelonához.

A catenaccio kialakítója –, játék során a fő cél, legalább egy pont megszerzése. Ezt más néven Verrounak (ajtóretesz) hívták. A catenaccio egy olyan csapattaktikai rendszer, amelyben egy söprögetőt a három vagy négy védőből álló vonal mögé helyeztek, akinek így nem is lehetett komoly támadási szándéka. Feladata mindössze annyiból állt, hogy mindenkit megállítson, aki átverekedte magát a védők előtte húzódó vonalán. A felállás 1-1-3-3-3, 1-1-3-4-2 vagy 1-1-4-3-2 formáció volt. A módszer kialakításával nagymértékben csökkent a játék szépségét, érzelmiségét biztosító gólok száma.

Sportvezetőként[szerkesztés]

Kivételes képességeinek köszönhetően, korában szinte egyedülállóként Franciaországban (1946-tól 1948-ig), Spanyolországban (1959-től 1962-ig) és Olaszországban (1966-tól 1967-ig) is betöltötte a szövetségi kapitányi tisztséget.

Sikerei, díjai[szerkesztés]

Edzői pályafutása alatt 16 különféle címet nyert.

Források[szerkesztés]

  • (1991) „újságcikk”. Labdarúgás 1991. XXXVII. évfolyam 11. szám.  

Külső hivatkozások[szerkesztés]