FC Internazionale Milano

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Internazionale
Inter Mailand.svg
Csapatadatok
Teljes csapatnév Football Club
Internazionale Milano SpA
Becenév Nerazzurri (Fekete-kékek)
La Beneamata (A szeretett)
Il Biscione (Az Óriáskígyó vagy Az Óriási Vízisikló)
Székhely Milánó, Olaszország
Alapítva 1908. március 9.
Klubszínek fekete kék
Stadion Stadio Giuseppe Meazza
Milánó, Olaszország (kapacitása 83 679)
Vezetőedző olasz Roberto Mancini
Elnök indonéz Erick Thohir
Bajnokság Serie A
Nemzeti sikerek
olasz Bajnok Scudetto.svg 18 alkalommal
olasz Kupagyőztes Coccarda Coppa Italia.svg 7 alkalommal
olasz Szuperkupa-győztes Supercoppaitaliana.png 5 alkalommal
Nemzetközi sikerek
Coppacampioni.png BL 3 alkalommal
UEFA Cup (adjusted).png UEFA-kupa 3 alkalommal
Világkupa 3 alkalommal
Statisztika
Legtöbb mérkőzés Javier Zanetti 765
Legtöbb gól Giuseppe Meazza 287
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Harmadik
Hivatalos honlap
Internazionale honlapja

A Football Club Internazionale Milano (röviden: Internazionale vagy Inter) egy milánói székhelyű olasz futballklub. Az 1908-ban alakult együttes az AC Milannak is otthonul szolgáló Stadio Giuseppe Meazzában játssza mérkőzéseit.

A klub színei a kék és fekete.

Az Inter - a Juventus 2006-os, bundabotrány miatti kiesése óta - az egyetlen olasz csapat, amely története során mindvégig a legmagasabb osztályban tudott maradni.

Története[szerkesztés]

A klubot 1908. március 9-én alapította az AC Milant (akkori nevén Milan Cricket and Footbal Club) elhagyó, 44 fős svájci és olasz csoportosulás. A Ristorante Orologio nevű, leginkább művészek által látogatott, jó nevű milánói étteremben gyűltek össze Giorgio Muggiani grafikus és festőművész vezetésével.[1] Elégedetlenségük - mely végül új klub alapítására sarkallta őket - oka az anyaegyesület akkori játékospolitikája volt, amely az olaszokat favorizálta. Így született meg a külföldi játékosokat is elfogadó új egyesület, amely - hogy ezen nézetét így is kinyilvánítsa - az Internazionale, azaz nemzetközi nevet kapta.

Muggiani rögtön el is készítette a klub arany-kék-fekete címerét, amely ugyan több változáson is átesett az évek folyamán, ma azonban az eredetihez nagyon közeli formában díszíti a csapat mezét. Az első elnök Giovanni Paramithiotti, míg az első csapatkapitány a svájci Hernst Manktl[2] lett.

Az újonnan alakult egyesület első sikere nem váratott sokat magára: a Virgilio Fossati neve fémjelezte csapat, mindössze két évvel a megalakulást követően, megnyerte az olasz bajnokság 1910-es kiírását. Ezt követte a második scudetto (olasz bajnoki cím - a szó jelentése pajzsocska, amely a mindenkori címvédő mezén viselt pajzs alakú, zöld-fehér-piros emblémára utal) 1920-ban, ekkor már az időközben az Első világháborúban elhunyt Fossati nélkül.

A bajnokság történetének legzűrösebb kiírása következett 1921-1922-ben, amely egyben a klub történetének leggyengébb szereplése is. A szezonban két szövetség égisze alatt két bajnokság is indult. A FIGC (Federazione Italiana Gioco Calcio) mellett az új szövetség a CCI (Confederazione Calcista Italiana) külön kiírást szervezett. Az Inter ez utóbbi B csoportjában indulva végzett utolsó helyen, mely papíron kiesést vont maga után. Emilio Colombo, a La Gazzetta dello Sport igazgatója, azonban a ligák összevonását és az olasz futball kaotikus állapotának helyreállítását kezdeményezte. Ennek folyományaként az Inter elindulhatott az összevont rájátszásban. Az első körben a Sport Club Italia di Milanót kapta ellenfélül, amely azonban - feltehetőleg több játékosának katonai kötelezettsége miatt - nem tudott tizenegy játékost kiállítani, így az Inter a zöld asztalnál 2-0-val abszolválta a párosítást. A második körben aztán a Libertas Firenze elleni 3-0 és 1-1 a bent maradást jelentette a csapatnak. A dolognak kissé visszás felhangot adott a Venezia kiesése. A velenceiek ugyanis két hellyel is megelőzték az Intert a bajnokságban, amivel papíron bent maradtak volna, azonban az összevonás miatt kénytelenek voltak indulni a rájátszásban, melynek során végül kiestek. 1928-ban a fasiszta rezsim kényszerrel összevonta a csapatot a Milanese Unione Sportivával, nevét pedig Ambrosiana SS Milanóra változtatta, a város védőszentjére, Szent Ambrusra (latinul Ambrosius) utalva. A klub címere és meze is megváltozott. Az Inter a teljes mezt uraló, Milánó város címerében is szereplő Szent György kereszttel játszotta meccseit. 1929-ben ismét névváltozás következett, ezúttal AS Ambrosianára. Ezen a néven nyerte meg a csapat harmadik bajnoki címét 1930-ban. 1931-ben megint új nevet kapott az egyesület, mivel az emberek továbbra is Internek hívták, ami a tagokon keresztül nyomást helyezett az új elnök, Pozzani vállára. Így lett a csapat három éven belül a harmadik nevén AS Ambrosiana-Inter. Ezzel a névvel két további bajnoki cím következett: az 1937-1938-as és az 1939-1940-es kiírásban is az Inter gyűjtötte a legtöbb pontot. Az első Coppa Italia győzelem a két bajnoki cím közé beékelődve, az 1938-1939-es szezonra datálódik. 1927 és 1940 között játszott a klubban annak máig legnagyobb legendának számító játékosa, Giuseppe Meazza, akinek nevét ma a stadion is viseli. Ő továbbá a klub történetének legeredményesebb játékosa is, 408 meccsen szerzett 287 góljával. A második világháborút követően, 1945 októberében a csapat utolsó névváltoztatása következett, ekkor Internazionale FC Milanóra.

A BEK-győztes csapat

Meazza visszavonulását követően újabb nagyszerű generáció volt feltörőben, melynek egyik legjelesebb alakja a magyar Nyers István volt. Nyers mellett meghatározó volt még az olasz Benito Lorenzi és a svéd Lennart Skoglund. A sikerek fő kovácsa azonban a játékosként 1938-ban világbajnok Alfredo Foni vezetőedző volt, aki végül két bajnoki címet nyert, jelesül a hatodikat (1953) és a hetediket (1954). 1955. május 28-án aztán bekövetkezett az az esemény, amely nagyban meghatározta az Inter történetét: a csapat teljes jogú tulajdonosa az olajmágnás Angelo Moratti lett. Moratti a gyenge 1954-1955-ös szezont követően menesztette Fonit, akinek regnálását öt sikertelen év alatt tíz edzőváltás követte. Ezen időszak alatt kétszer is Meazza vezette a csapatot, aki azonban nem tudta megismételni a játékosként elért sikereket.

Moratti elnöki regnálása tehát nem indult éppen sikeresen, azonban 1960-ban sportvezetői pályafutásának legjobb húzását követte el: leszerződtette vezetőedzőnek az argentin Helenio Herrerát. Herrera ezt megelőzően a Barcelonát vezette két idényen keresztül, mellyel két spanyol bajnoki címet, egy spanyol kupát és egy Vásárvárosok kupáját nyert. Sikerei ellenére azonban távoznia kellett, mivel több személyes nézeteltérése is támadt a klubon belül, többek között a korszak legnagyobb barcelonai sztárjával, a magyar Kubala Lászlóval. Moratti tehát azonnal lecsapott a tehetséges trénerre, aki később három bajnoki cmíet (1963, 1965, 1966), két BEK-et (1964, 1965) és két Világkupát (1964, 1965) nyert a csapattal.

A klub történetének legsikeresebb időszaka volt az Herrera-éra. Az akkori csapatot a mai napig csak úgy emlegetik Grande Inter (Nagy Inter). A csúcsot mindenképpen a három BEK-döntő jelentette. 1964-ben a Real Madridot múlta felül 3-1-re, majd a következő, 1965-ös fináléban a korszak egyik legnagyobb sikercsapatát, az Eusébióval felálló, kétszeres győztes Benficát verte 1-0-ra. A következő szezonban elődöntőig jutott a csapat, melyet a későbbi győztes Real Madrid búcsúztatott 2-1-es összesítéssel. Az 1967-es évben ismét a fináléig menetelt az Inter, a lisszaboni döntőben azonban 2-1-re kikapott a skót Celtic-től.

A sikerkorszak kiemelkedő játékosai voltak többek között Giacinto Facchetti, Sandro Mazzola, Armando Picchi, Tarcisio Burgnich, a spanyol aranylabdás Luis Suárez és a brazil Jair. A kétésgtelenül világklasszis embereanyag mellett azonban a siker legfőbb klucsa Herrera védekezésen és kontrajátékon alapuló taktikája, a Catennaccio volt, amely évtizedekre meghatározta az olasz futball fejlődését és külföldi megítélését.[3] A rendszert az osztrák Karl Rappan alkotta meg az 1930-40-es években, azonban Herrera volt az, aki tökélyre fejlesztette, és igazán nagy sikereket ért el vele.

Facchetti

Mint minden nagy korszak, a Grande Inter érája is véget ért egyszer. Moratti és Herrera távoztak a felejthető 1967-1968-as szezont követően, melyben a csapat erejéből csupán a Serie A ötödik helyére futotta. Az edzői teendőket a korábbi sikerkovács Alfredo Foni vette át, míg az új elnök Ivanoe Fraizzoli lett. Foni azonban csak egy helyet tudott javítani az egy évvel korábbi, gyenge szereplésen, így a szezon végeztével mennie kellett. Helyét egy jól csengő név, a paraguayi Herriberto Herrera vette át, aki azonban csak nevében hasonlított a híres elődre. A Juventusszal az azt megelőző szezonban bajnok mester is csak egy ezüstre volt jó 1970-ben, akit végül a gyenge 1970-1971-es szezonrajtot követően menesztettek. Az ötödik fordulónál jártunk ekkor, a "tűzoltás" feladatát pedig az ificsapat addigi trénerére, Giovanni Invernizzire bízták. A váltás nem várt eredményt hozott, és a hamvaiból főnixmadárként feltámadó Inter végül megnyerte tizenegyedik bajnoki címét. A Grande Interből ekkorra már csak Brugnich, Mazzola, Facchetti, Corso, Bedin és Jair maradtak, olyan nevekkel kiegészülve, mint Mario Bertini, Roberto Boninsegna és a fiatal Gabriele Oriali. A következő szezonban ismét csalódást keltő, negyedik helyen végzett a cspat a Serie A-ban, a BEK-ben viszont egészen a döntőig menetelt, ahol azonban egy 2-0-ra elbukott mérkőzésen alulmaradt a Johan Cruijff inspirálta Ajax ellen. Ezután edzőváltás edzőváltást követett, a sikerek mégis szinte teljesen elkerülték a csapatot a hetvenes évek további részére, mely csak egy olasz kupát tudott begyűjteni 1978-ban.

Az 1979-1980-as szezon, Eugenio Berselli vezetésével végül meghozta a régóta várt újabb Scudettót. A csapat meghatározó nevei voltak többek között Giuseppe Baresi, Alessandro Altobelli, Gabriele Oriali, Evaristo Beccalossi és Giampiero Marini. A keretben szép számmal kaptak helyet a saját nevelésű játékosok.

A nyolcvanas években a csapat szinte lemásolta a hetvenes évekbeli teljesítményét: új elnök (Ernesto Pellegrini, 1984), edzőváltások, csalódást keltő teljesítmény a Serie A-ban és a nemzetközi porondon, valamint egy újabb Coppa Italia győzelem (1982). Nagy nevekben pedig nem volt hiány, hiszen a csapatnál olyan játékosok fordultak meg az évek során, mint Karl-Heinz Rummenigge, Daniel Passarella, Enzo Scifo, Liam Brady vagy éppen Marco Tardelli. 1986-ban aztán érkezett edzőnek Giovanni Trapattoni, aki akkoriban a Juventusszal halmozott sikert sikerre (10 év alatt hat bajnoki cím, két UEFA-kupa- és egy BEK-győzelem). Vezetésével ugyan remekül kezdett a csapat, mégis trófea nélkül zárta a szezont, csak úgy mint a következőt. Ennek ellenére hagyták dolgozni, aminek 1989-ben a 13. bajnoki cím lett az eredménye, melyet pontrekorddal és csupán két vereséggel abszolvált a csapat. A történelmi szezont két bajnoki bronz és az első kettő UEFA-kupa-győzelem követte (1991, 1994), melyek után azonban Trapattoni visszatért a Juventushoz.

1995-ben érkezett az egykori tulajdonos, Angello Moratti fia, Massimo Moratti, és átvette a klubot. Moratti új játékosokat hozott a csapathoz, úgy mint Roberto Carlos, Paul Ince, Javier Zanetti, 1997-ben pedig Ronaldo, aki a San Siro közönsége előtt emelhette a magasba az Aranylabdát. A csapat Ronaldo vezetésével UEFA-Kupát nyert 1998-ban.

2004. január 18-án Moratti lemondott, az új elnök Giacinto Facchetti, a klub egykori hátvédje lett. Visszahozta a klubhoz Adriano-t, majd leigazolták Dejan Stanković-ot. A 2004-2005-ös szezonban az új edző Roberto Mancini lett, és olyan új játékosok jöttek vele, mint Cambiasso, Davids, Veron vagy Mihajlovic, majd további nagy nevek (Figo, Samuel, Solari, Pizarro). A 2006-os olasz 'bundabotrányt' követően -17 év elteltével újra- az Interé lett a bajnoki cím. Ez az év nyarán érkezett Vieira, Maicon, Ibrahimovic és Fabio Grosso, majd a Chelsea-től visszaérkező Hernán Crespo.
Szeptemberben azonban egy szomorú hír sújtotta a csapatot: elhunyt az egykori Inter játékos és elnök, Facchetti. Emlékére a csapat visszavonultatta a 3-as számú mezt és Massimo Moratti lett a régi-új elnök.

Szurkolók ünneplik az újabb bajnoki címet

A 2006-2007-es szezon végén újabb bajnoki címnek örülhettek a kék-feketék, ráadásul egy rekordnak számító 17 meccses győzelmi sorozatot produkáltak a Scudettoért vívott harcban. A Bajnokok Ligájában azonban már a legjobb 16 között kiestek, idegenben lőtt gólokkal alulmaradva a Valencia ellen.

A 2007-08-as szezonra érkezett többek közt a Roma román játékosa, Christian Chivu. 2008. május 18-án játszották a Serie A utolsó fordulóját, amikor az Intert és a Rómát csak egy pont választotta el a tabella elején. Az Inter nyerni tudott a Parma otthonában, a Róma pedig döntetlent játszott a Catania otthonában, így az Inter lett a 2007-08-as Serie A idény bajnoka immáron harmadszor egymás után. A Bajnokok Ligájában a Liverpool jelentette a végállomást a nyolcaddöntőben. A kettős vereség után Roberto Mancini bejelentette, hogy elhagyja a csapatot, hogy aztán nem sokkal később meggondolja magát. Ezzel nem tett jót a csapatnak és ennek is volt köszönhető a szoros véghajrá a bajnokságban. A szezon végén Moratti menesztette Mancinit. Az olasz tréner 2004 és 2008 között 3 bajnoki címet, 2 olasz kupát és 2 olasz szuperkupát nyert az Interrel, ennek ellenére sokan vádoltak azzal, hogy a nemzetközi porondon nem tudott igazán nagy áttörést elérni.

A 2008-09-es szezonra egy nagynevű edző, José Mourinho érkezett a csapatot irányítani. Rögtön az első idényében megnyerte a bajnokságot, azonban a Bajnokok Ligájából ezúttal is a nyolcaddöntőben búcsúzott a gárda, ezúttal a Manchester United ellen. A 2009-10-es szezonban sorozatban ötödször ismét az Inter lett a bajnok, valamint az Olasz Kupát is sikerült elhódítani. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Nerazzuri Mourinho volt csapatával, a Chelsea-vel került szembe. A továbbjutás itt sem és a CSKA Moszkva ellen sem forgott veszélyben, az elődöntőben pedig a Barcelonát sikerült búcsúztatni általános meglepetésre 3-2-es összesítéssel. A döntőbe a másik ágon a Bayern München jutott, a Santiago Bernabeu-ban megrendezett finálét az Inter nyerte 2-0 arányban, két Diego Milito góllal. Ezzel a teljesítménnyel az Inter lett az első - és ezidáig egyetlen - olyan olasz csapat, amely triplázni tudott egy szezonban (Bajnokság, Kupa, BL). Mourinho nem sokkal később bejelentette távozását, és a Real Madrid edzője lett.

A portugál után a Liverpool volt edzőjét, Rafa Benítezt nevezték ki a 2010-11-es idényre. Az új mester kezei alatt a csapat közel sem teljesített olyan jól, mint Mourinho edzősködése idején és sokan szerint csak Samuel Eto'o bombaformájának voltak köszönhetőek a jobb eredmények. Benítezzel végül Olasz Szuperkupát és Klub Világbajnokságot nyert a csapat, így tehát az Inter 2010-ben öt serleget hódított el (egyedül az Európai Szuperkupát nem sikerült az Atletico Madrid ellen). Mivel a bajnokságban eléggé lemaradt a gárda az éllovasoktól, a Klub Világbajnokság után pedig az edző nyilvánosan kritizálta a vezetőséget, Benítezt menesztették. Hozzátartozik az év krónikájához az is, hogy a korábban alkalmazott France Football féle Aranylabda szavazáson egyértelműen Wesley Sneijder lett volna a győztes, aki kulcs szerepet játszott az Inter több mint negyven év utáni BL győzelmében és a holland válogatott világbajnoki ezüstérmében. A szabályokat azonban módosították, és az Inter 10-ese általános megdöbbenésre csak az ötödik helyen végzett a szavazáson.

2010. december 24-én Leonardo Araújo lett az Inter trénere, aki a 2008-09-es szezonban a városi rivális AC Milant irányította. Munkája december 29-én kezdődött. Az új edző kinevezése után rekordot döntött meg az egy meccsen gyűjtött átlagpont tekintetében (12 meccsen 30 pont; 2,5 pontos meccsátlag), a csapat azonban így is csak a második lett a városi rivális AC Milan mögött a bajnokságban. A Bajnokok Ligájában egy emlékezetes feltámadás fűződik a Leonardo vezette Interhez; a nyolcaddöntőben hazai pályán kikapott a Nerazzuri a Bayern Münchentől 1-0-ra, Németországban viszont az olasz csapat tudott győzni 3-2-re, kiharcolva a továbbjutást a legjobb nyolc közé, ahonnan a Shalke búcsúztatta a kék-feketéket. Leonardo még távozása előtt begyűjtött egy Olasz Kupa győzelmet a gárdával. Az idény végén Indiába igazolt a már-már klublegendának számító Marco Materazzi.

Az Inter Leonardo távozása után hanyatlani kezdett; több edző is megfordult a kispadon. A 2011-12-es szezonban összesen három edző irányította a gárdát, mely hosszú idő után maradt trófea és a BL indulás kiharcolása nélkül. A következő szezon legemlékezetesebb párharca az Európa Liga nyolcaddöntőjében volt, mikor is összesítésben 4-4-et játszott a csapat a Tottenhammel, csupán az idegenben lőtt gólszabály miatt búcsúzva a sorozattól. Dejan Stankovic 9 év után távozott az Intertől az idény végén, ráadásul Córdoba is visszavonult. Sneijder a téli átigazolási időszakban hagyta el a gárdát, a mai napig tisztázatlan okok miatt, míg a szurkolók által imádott Julio Cesarral és Maiconnal a szezon elején bontott szerződést a vezetőség.

Hosszú idő után a 2013-2014-es évad volt az első, amikor az Inter nem volt érdekelt semmilyen Európai kupasorozatban, Walter Mazzarival azonban sikerült kiharcolni az idény végén az Európa Ligában való indulást. Javier Zanetti a Lazio elleni hazai bajnokin játszotta utolsó mérkőzését, az Inter pedig visszavonultatta a 4-es mezt. Rajta kívül az idény végén Cambiasso, Samuel és Milito is elhagyták a kék-feketéket. A 2014/15-ös szezon európai kupaküzdelmei során a csoportkörből magabiztosan jutott tovább a csapat, azonban a Wolfsburg elleni kettős vereség a nyolcaddöntőben már a végállomást jelentette. Ekkor már Roberto Mancini irányította a csapatot, aki 2008 után tért vissza ismét a milánóiakhoz. A csapat az idény végén csak a nyolcadik helyen végzett, ami azt jelentette, hogy a következő szezonban nem indulhatott egyik európai kupasorozatban sem. Fontos megemlíteni, hogy a bajnokság gólkirálya az Inter 9-ese, Mauro Icardi lett (karöltve Luca Tonival). A csalódást keltő szezon hatására a kék-fekete gárda jelentős költekezésekbe és erősítésekbe kezdett. Moratti lemondása után Erick Thohir lett a csapat tulajdonosa a 2013/14-es idény felétől. Az ázsiai férfi minimum a harmadik helyet tűzte ki célul a 2015/16-os szezonra, hiszen a legfőbb céllá egyértelműen a Bajnokok Ligájába való visszajutás vált. A csapat nagyon eredményesen kezdte a pontvadászatot és januárig vezette is a tabellát, azonban jött egy-két érthetetlen pontvesztés az utolsó percekben, valamint csúnya pofonok a városi rivális AC Milántól és a Juventustól is. Az olasz kupában sikerült megtörni egy hosszú átkot a gárdának; a Napoli otthonában tudott nyerni a kék-fekete alakulat a legjobb 8 között, ráadásul viszonylag simán, 2-0-ra. Az elődöntő első meccsén aztán egy 3-0-s vereség jött a Juventus ellen idegenben, és szinte mindenki elkönyvelte már a zebrákat biztos továbbjutónak, azonban az Inter a visszavágón ledolgozta a hátrányát és csak büntetőkkel maradt alul.

Kronológia
  • 1908. március 9., megalakul a Football Club Internazionale.
  • 1909 · Lombardiai területi selejtező: 3. hely (nem kvalifikál a nemzeti rájátszásba)
  • 1909–10 · Scudetto.svg Olasz bajnok (1. alkalommal).
  • 1910–11· Liguria-Lombardia-Piemont bajnokság: 6. hely
  • 1911–12 · Liguria-Lombardia-Piemont bajnokság: 4. hely
  • 1912–13 · Liguria-Lombardia területi selejtező: 3. hely (nem kvalifikál a nemzeti rájátszásba)
  • 1913–14 · Lombardiai területi selejtező: 1. hely, észak-olasz bajnoki rájátszás: 3. hely
  • 1914–15 · Kelet-Lombardia és Emilia területi selejtező: 1. hely, észak-olasz bajnoki rájátszás: 3. hely
  • 1915–16 · 3. a Coppa Federale lombardiai selejtezőcsoportjában
  • 1916-17 · 2. a Lombard regionális kupában
  • 1917-18 · Coppa Mauro: 2. hely a Milan ellen elvesztett rájátszás után
  • 1918-19 · Coppa Mauro: 3. hely
  • 1919–20 · Scudetto.svg Olasz bajnok (2. alkalommal).

  • 1920–21 · 3. a nemzeti elődöntő D csoportjában
  • 1921–22 · 12. a Prima Divisione B csoportjában, majd a Libertas Firenze elleni rájátszás megnyerésével megőrzi élvonalbeli tagságát.
  • 1922–23 · 7. a Prima Divisione A csoportjában
  • 1923–24 · 3. a Prima Divisione A csoportjában
  • 1924–25 · 4. a Prima Divisione A csoportjában
  • 1925–26 · 5. a Prima Divizione A csoportjában
  • 1926–27 · 5. a Divisione Nazionale döntő csoportjában
    Olasz kupa harmadik kör.
  • 1927–28 · 7. a Divisione Nazionale döntő csoportjában
    Augusztus 31-én az US Milanesével való összevonás után megalakul az Associazione Sportiva Ambrosiana
  • 1928–29 · 6. a Divisione Nazionale B csoportjában
  • 1929–30 · Scudetto.svg Olasz bajnok (3. alkalommal).
    Közép-európai kupa-elődöntő


  • 1940–41 · 2. a Serie A-ban
    Olasz kupa 32-es főtábla
  • 1941–42 · 12. a Serie A-ban
    Olasz kupa 32-es főtábla
  • 1942–43 · 4. a Serie A-ban.
    Olasz kupa 32-es főtábla
  • 1943–44 · 3. a Campionato di Guerra dell'Alta Italia elődöntőjében
  • 1944–45 · 5. A lombard bajnokságban
    A háború után névváltoztatás Football Club Internazionaléra
  • 1945–46 · 4. A Divisione Nazionale utolsó csoportköréne
  • 1946–47 · 10. a Serie A-ban
  • 1947–48 · 12. a Serie A-ban
  • 1948–49 · 2. a Serie A-ban
  • 1949–50 · 3. a Serie A-ban

  • 1960–61 · 3. a Serie A-ban
    Vásárvárosok kupája-elődöntő
    Olasz kupa-negyeddöntő
  • 1961–62 · 2. a Serie A-ban
    Vásárvárosok kupája-negyeddöntő
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1962–63 · Scudetto.svg Olasz bajnok (8. alkalommal).
    Olasz kupa-nyolcaddöntő
  • 1963–64 · 2. A Serie A-ban a Bologna elleni vesztes rájátszást követően
    Coppacampioni.png Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes (1. alkalommal)
    Olasz kupa-negyeddöntő
  • 1964–65 · Scudetto.svg Olasz bajnok (9. alkalommal).
    Coppacampioni.png Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes (2. alkalommal).
    Világkupa győztes (1. alkalommal).
    Olasz kupa-döntő a Juventus ellen
  • 1965–66 · Star*.svg Scudetto.svg Olasz bajnok (10. alkalommal).
    Világkupa-győztes (2. alkalommal).
    Bajnokcsapatok Európa-kupája-elődöntő
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1966–67 · 2. a Serie A-ban
    Bajnokcsapatok Európa-kupáj-döntő a Celtic ellen
    Olasz kupa-elődöntő
    Névváltoztatás ‘'Football Club Internazionale Milano S.p.A.-ra
  • 1967–68 · 5. a Serie A-ban
    3. az olasz kupa döntő csoportjában
    Világkupa-döntő a Santos ellen
  • 1968–69 · 4. a Serie A-ban
    Olasz kupa 32-es főtábla
  • 1969–70 · 2. a Serie A-ban
    Vásárvárosok kupája elődöntő
    Olasz kupa-negyeddöntő

  • 1970–71 · Scudetto.svg Olasz bajnok (11. alkalommal).
    Vásárvárosok kupája 64-es főtábla
    Olasz kupa 32-es főtábla
  • 1971–72 · 5. a Serie A-ban
    Bajnokcsapatok Európa-kupája-döntő az Ajax ellen
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1972–73 · 4. a Serie A-ban
    UEFA-kupa-nyolcaddöntő
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1973–74 · 4. a Serie A-ban
    UEFA-kupa 64-es főtábla
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1974–75 · 9. a Serie A-ban
    UEFA-kupa 32-es főtábla
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1975–76 · 4. a Serie A-ban
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1976–77 · 4. a Serie A-ban
    Olasz kupa-döntő a Milan ellen
    UEFA-kupa 64-es főtábla
  • 1977–78 · 5. a Serie A-ban
    Coccarda Coppa Italia.svg Olasz kupa-győztes (2. alkalommal).
    UEFA-kupa 64-es főtábla
  • 1978–79 · 4. a Serie A-ban
    Kupagyőztesek Európa-kupája-negyeddöntő
    Olasz kupa-negyeddöntő
  • 1979–80 · Scudetto.svg Olasz bajnok (12. alkalommal).
    UEFA-kupa 32-es főtábla
    Olasz kupa-negyeddöntő

  • 1980–81 · 4. a Serie A-ban
    Bajnokcsapatok Európa-kupája-elődöntő
    Olasz kupa-nyolcaddöntő
  • 1981–82 · 5. a Serie A-ban
    Coccarda Coppa Italia.svg Olasz kupa-győztes (3. alkalommal).
    UEFA-kupa 32-es főtábla
  • 1982–83 · 3. a Serie A-ban
    Kupagyőztesek Európa-kupája-negyeddöntő
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1983–84 · 4. a Serie A-ban
    UEFA-kupa nyolcaddöntő
    Olasz kupa 32-es főtábla
  • 1984–85 · 3. a Serie A-ban
    UEFA-kupa-elődöntő
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1985–86 · 6. a Serie A-ban
    UEFA-kupa-elődöntő
    Olasz kupa-negyeddöntő
  • 1986–87 · 3. a Serie A-ban
    UEFA-kupa-negyeddöntő
    Olasz kupa-negyeddöntő
  • 1987–88 · 5. a Serie A-ban
    UEFA-kupa-nyolcaddöntő
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1988–89 · Scudetto.svg Olasz bajnok (13. alkalommal).
    UEFA-kupa-nyolcaddöntő
    Olasz kupa-nyolcaddöntő
  • 1989–90 · 3. a Serie A-ban
    Supercoppaitaliana.png Olasz szuperkupa-győztes(1. alkalommal).
    Bajnokcsapatok Európa-kupája 32-es főtábla
    Olasz kupa-negyeddöntő

  • 1990–91 · 3. a Serie A-ban
    UEFA-kupa-győztes (1. alkalommal) a Roma elleni fináléban
    Olasz kupa-nyolcaddöntő
  • 1991–92 · 8. a Serie A-ban
    UEFA-kupa 64-es főtábla
    Olasz kupa-negyeddöntő
  • 1992–93 · 2. a Serie A-ban
    Olasz kupa-negyeddöntő
  • 1993–94 · 13. a Serie A-ban
    UEFA-kupa-győztes (2. alkalommal) a Casino Salzburg elleni fináléban
    Olasz kupa-negyeddöntő
  • 1994-95 · 6. a Serie A-ban
    UEFA-kupa 64-es főtábla
    Olasz kupa-negyeddöntő
  • 1995–96 · 7. a Serie A-ban
    UEFA-kupa 64-es főtábla
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1996–97 · 3. a Serie A-ban
    UEFA-kupa-döntő a Schalke 04 ellen
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1997–98 · 2. a Serie A-ban
    UEFA-kupa győztes (3. alkalommal) a Lazio elleni fináléban
    Olasz kupa-negyeddöntő
  • 1998–99 · 8. a Serie A-ban
    Bajnokok Ligája-negyeddöntő
    Olasz kupa-elődöntő
  • 1999–00 · 4. a Serie A-ban
    Olasz kupa-döntő a Lazio ellen

  • 2000–01 · 5. a Serie A-ban
    Elveszített olasz szuperkupa a Lazio ellen
    Bajnokok Ligája selejtező
    UEFA-kupa-nyolcaddöntő
    Olasz kupa-negyeddöntő
  • 2001–02 · 3. A Serie A-ban
    UEFA-kupa-elődöntő
    Olasz kupa-nyolcaddöntő
  • 2002–03 · 2. a Serie A-ban
    Bajnokok Ligája-elődöntő
    Olasz kupa-nyolcaddöntő
  • 2003–04 · 4. a Serie A-ban
    UEFA-kupa-negyeddöntő
    Olasz kupa-elődöntő
  • 2004–05 · 3. a Serie A-ban
    Coccarda Coppa Italia.svg Olasz kupa-győztes (4. alkalommal).
    Bajnokok Ligája-negyeddöntő
  • 2005–06 · Scudetto.svg Olasz bajnok (14. alkalommal).
    Coccarda Coppa Italia.svg Olasz kupa-győztes (5. alkalommal).
    Supercoppaitaliana.png Olasz szuperkupa-győztes (2. alkalommal).
    Bajnokok Ligája-negyeddöntő
  • 2006–07 · Scudetto.svg Olasz bajnok (15. alkalommal).
    Supercoppaitaliana.png Olasz szuperkupa-győztes (3. alkalommal).
    Olasz kupa-döntő a Roma ellen
    Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő
  • 2007–08 · Scudetto.svg Olasz bajnok (16. alkalommal).
    Olasz szuperkupa-döntő a Roma ellen
    Olasz kupa-döntő a Roma ellen
    Bajnokok Ligája-negyeddöntő
    A klub centenáriuma
  • 2008–09 · Scudetto.svg Olasz bajnok (17. alkalommal).
    Supercoppaitaliana.png Olasz szuperkupa-győztes (4. alkalommal).
    Olasz kupa-elődöntő
    Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő
  • 2009–10 · Scudetto.svg Olasz bajnok(18. alkalommal).
    Coccarda Coppa Italia.svg Olasz kupa -győztes(6. alkalommal).
    Coppacampioni.png Bajnokok Ligája-győztes (3. alkalommal).
    Olasz szuperkupa-döntő a Lazio ellen

  • 2010–11 · 2. a Serie A-ban
    Coccarda Coppa Italia.svg Olasz kupa-győztes (7. alkalommal).
    Supercoppaitaliana.png Olasz superkupa győztes (5. alkalommal).
    FIFA Club World Cup.svg Klubvilágbajnok (3. alkalommal).
    Európai szuperkupa-döntő az Atlético Madrid ellen
    Bajnokok Ligája-negyeddöntő.
  • 2011–12 · A bajnokság résztvevője
    Olasz szuperkupa-döntő a Milan ellen

Címerek, színek, mezek[szerkesztés]

Címer[szerkesztés]

Mezek[szerkesztés]

Stadion és edzőközpont[szerkesztés]

Stadio Giuseppe Meazza[szerkesztés]

Centro sportivo Angelo Moratti[szerkesztés]

Szurkolók[szerkesztés]

Szervezett szurkolói csoportok[szerkesztés]

Riválisok[szerkesztés]

Az Inter Olaszország legnagyobb derbijei közül kettőben is érintett. Ezek közül a hosszabb múltra visszatekintő rivalizálás az AC Milannal vívott Derby Della Madonnina (Madonnina a Milánói dóm tetején található Madonna-szoborra utal), hiszen az ellentét már a klub megalapításának pillanatától létezett. Eleinte társadalmi különbségek is szerepet játszottak ebben, mivel a Milan szurkolói leginkább a munkásosztályból kerültek ki, és nem ritkán déli gyökerekkel rendelkeztek, míg az Intert támogató tömeg túlnyomó része tősgyökeres milánói közép- és felsőosztálybeli polgár volt. Innen az egymásra aggatott gúnynevek: bauscia (Inter) lletve casciavit (Milan).[4] Előbbi kérkedőt, míg utóbbi csavarhúzót jelent milánói dialektusban. Ezek a különbségek azonban az 1960-as évekre eltűntek.

Szurkolók a Milan elleni rangadón

A Juventus ellen vívott rangadó, a Derby d'Italia rövidebb múltra tekint vissza, azonban a rivalizálás - ha lehet - még hevesebb, mint a Milannal szembeni. Ez különösen igaz a Calcipoli néven elhíresült 2006-os olasz labdarúgóbotrány óta. A Juventustól - a botrányban való érintettsége miatt - elvett 2006-os bajnoki címet ugyanis az Internek ítélték, amely ügyben a torinóiak szinte minden lehetséges fronton fellebeztek, továbbá heves jogi és sajtó támadásokat intéztek a milánóiak ellen.[5][6] A hangulatot nem csillapította az a tény sem, hogy az Inter ezt követően potom áron szerezte meg a Juventus két, a Serie B-t vállalni nem hajlandó kulcsemberét Zlatan Ibrahimović-ot és Patrick Vieirát.[7]

Maga a Derby d'Italia kifejezés Gianni Brera, olasz újságíró nevéhez fűződik, aki első ízben 1967-ben illette ezzel a névvel a két csapat találkozóját.[8] A modern időkben - egészen a Calciopolit követő szankciók érvényesítéséig - csupán ezen két csapat szerepelt megalapításától kezdve folyamatosan az elsőosztályban. Az elnevezés azonban nem innen ered, hiszen 1967-ben még a Milan és a Bologna is makulátlan élvonalbeli múlttal rendelkezett. Sokkal valószínűbb ok, hogy abban az időben ez a két csapat tudhatta magáénak a legtöbb olasz bajnoki címet.

Az Inter további riválisai még a Napoli és az Atalanta, az elmúlt években ezekhez csatlakozott a Roma is, amely az Inter legnagyobb hazai vetélytársa volt a Calciopoli utáni években.

Mezgyártók és szponzorok[szerkesztés]

Jelenleg a Pirelli abroncsgyártó cég a mezszponzor.

Magyarok az Interben[szerkesztés]

1926 és 1936 között csak magyar edzők ültek az Inter kispadján. Weisz Árpád háromszor, Viola József, Tóth Potya István és Feldmann Gyula egyszer-egyszer vezette a Nerazzurrikat. Egyikük bajnoki címet is szerzett a csapattal: 1930-ban Weisz Árpád vezetésével a Serie A történetének első győztes edzője magyar volt.

Weisz Árpád egyébként egy szezonon keresztül futballistaként is szerepelt a csapatban, a leghíresebb magyar játékos azonban Nyers István volt az Interben. Nyers 182 bajnokin 133 gólt rúgott hat szezon során (1948-1954). Ezzel máig ő a klub legeredményesebb idegenlégiósa, ráadásul az örökranglistán is a negyedik helyen áll a szerzett gólokat tekintve.

Szociális aktivitás[szerkesztés]

Az Inter játékosain keresztül több jótékonysági alapítvány tevékénységében is részt vállal. Ilyenek a Javier Zanetti és felesége, Paula alapította Fundación PUPI[9] (Zanetti beceneve Pupi), amelynek célja a nehéz sorsú argentin gyermekek megsegítése, vagy az Esteban Cambiasso és Zanetti neve fémjelezte Leoni di Portero, amelynek fő profilja a szociálisan izolált és motoros koordinációs rendellenességben szenvedő gyermekek felkarolása.[10]

A klub fő jótékonysági programja, a Massimo Moratti elnöksége elején, 1997-ben útjára indított Inter Campus.[11] Fő célkitűzése a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek megsegítése és társadalomba történő beépítése a labdarúgás segítségével. A program jelenleg 25 országban zajló tevékenységével 10.000 nehéz sorsú gyermeket támogat. Az Inter Campus Hungary 2010 óta folytatja tevékenységét Magyarországon. Az anyaszervezet emellett jelen van Angolában, Argentínában, Bolíviában, Boszniában, Brazíliában, Bulgáriában, Iránban, Izraelben, Kambodzsában, Kamerunban, Kínában, Kolumbiában, Kongóban, Kubában, Libanonban, Mexikóban, Marokkóban, Olaszországban, Palesztinában, Lengyelországban, Paraguayban, Romániában, Ugandában és Venezuelában is. A szervezet vezetőségének tagja többek között Luis Figo is.

Játékoskeret[szerkesztés]

2016. július 4. szerint.

# Poszt Név
1 SVN K Samir Handanovič
6 BRA V Dodô
7 FRA KP Geoffrey Kondogbia
8 ARG CS Rodrigo Palacio
9 ARG CS Mauro Icardi Csapatkapitány
10 MON CS Stevan Jovetić
11 FRA CS Jonathan Biabiany
12 ITA KP Daniel Bessa
13 ITA V Andrea Ranocchia
17 CHI KP Gary Medel
18 TUR V Caner Erkin
21 ITA V Davide Santon
23 ITA CS Éder (kölcsönben a Sampdoria-tól)
24 COL V Jeison Murillo
# Poszt Név
27 CIV KP Assane Demoya Gnoukouri
30 ARG K Juan Pablo Carrizo
33 ITA V Danilo D'Ambrosio
44 CRO KP Ivan Perišić
46 ITA K Tommaso Berni
55 JPN V Nagatomo Júto
77 CRO KP Marcelo Brozović
83 BRA KP Felipe Melo
88 BRA KP Hernanes
94 CIV V Yao
98 ROU K Ionuț Radu
ITA V Marco Andreolli
ARG KP Éver Banega

Kölcsönben[szerkesztés]

# Poszt Név
ITA K Francesco Bardi (Frosinone)
ITA V Federico Dimarco (Empoli)
ITA V Juan Jesus (Roma)
GHA V Isaac Donkor (Avellino)
ITA KP Andrea Palazzi (Pro Vercelli)
# Poszt Név
ITA CS Enrico Baldini (Pro Vercelli)
ITA CS Niccolò Belloni (Avellino)
ITA CS Roberto Ogunseye (Prato)
ITA CS Gianluca Caprari (Pescara)
ALB CS Rey Manaj (Pescara)

Technikai stáb[szerkesztés]

Vezetőedző Roberto Mancini
Másodedző Giuseppe Baresi
Asszisztens Christian Damiano
Asszisztens Daniele Bernazzani
Asszisztens Paolo Bennetti
Konzultáns Giorgio Pellizzaro
Kapusedző Piero Bosaglia
Vezető erőnléti edző Riccardo Capanna
Erőnléti edző Stefano Rapetti
Mérkőzés-analitikus Michele Salzarulo

Orvosi stáb[szerkesztés]

Orvosi stáb vezető Franco Combi
Orvos Giorgio Panico
Rehabilitációs tréner Andrea Scanavino
Rehabilitációs tréner Roberto Niccolai
Rehabilitációs tréner Maurizio Franchini
Masszőr/fizioterapeuta Marco Dellacasa
Masszőr/fizioterapeuta Massimo Dellacasa
Masszőr/fizioterapeuta Luigi Sessolo
Rehabilitációs munkatárs Andrea Galli
Rehabilitációs munkatárs Alberto Galbiati

Vezetőség[szerkesztés]

Tulajdonosi és céginformációk[szerkesztés]

Ismertebb játékosok[szerkesztés]

A félkövérrel írt játékosok ma is a csapat tagjai.

Edzők[szerkesztés]

Elnökök[szerkesztés]

Trófeák[szerkesztés]

Statisztikák[szerkesztés]

A félkövérrel írt játékosok jelenleg is aktívak

Bajnokság[szerkesztés]

A legtöbb mérkőzés

A legtöbb gól

Európai kupaszereplés[szerkesztés]

A legtöbb mérkőzés

A legtöbb gól

Olasz kupa[szerkesztés]

A legtöbb mérkőzés

A legtöbb gól

Olasz szuperkupa[szerkesztés]

A legtöbb mérkőzés

A legtöbb gól

Források[szerkesztés]

  1. Le origini di un mito. interfc.it. (Hozzáférés: 2011. október 16.)
  2. inter.it: History. (Hozzáférés: 2011. október 16.)
  3. Ogo Sylla: Calcio Myths Dispelled. Forza Italian Football, 2011. június 8. (Hozzáférés: 2011. október 16.)
  4. Derby della Madonnina. footballderbies.com. (Hozzáférés: 2011. november 29.)
  5. Juventus to appeal sentence despite FIFA threats. ESPN Soccernet. (Hozzáférés: 2011. november 29.)
  6. A Juventus az Inter kizárását kéri a BL-ből az UEFA-tól. origo.hu. (Hozzáférés: 2011. november 29.)
  7. Ibrahimovic quits Juve for Inter. BBC. (Hozzáférés: 2011. november 29.)
  8. Internazionale vs Juventus. FIFA.com. (Hozzáférés: 2011. november 29.)
  9. fundacionpupi.org. Fundación PUPI. (Hozzáférés: 2011. november 23.)
  10. leonidiportero.com. Leoni di Portero. (Hozzáférés: 2011. november 23.)
  11. intercampus.it. intercampus.it. (Hozzáférés: 2011. november 23.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]