Olympique de Marseille

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Olympique Marseille
Fájl:Marseille Argentine .jpg
Csapatadatok
Teljes csapatnév Olympique de Marseille
Mottó Droit au but (Célban egyenes)
Becenév L’OM
Les Olympiens (Olympians)
SzékhelyMarseille, Franciaország
Alapítva1899
Klubszínek fehér-kék
Stadion Stade Vélodrome
Vezetőedző Portugália André Villas-Boas[1]
Elnök Franciaország Jacques-Henri Eyraud
Bajnokság Ligue 1
Nemzeti sikerek
francia Bajnok9 alkalommal
francia Kupagyőztes10 alkalommal
francia Szuperkupa-győztes3 alkalommal
Nemzetközi sikerek
Bajnokok Ligája1 alkalommal
Intertotó-kupa1 alkalommal
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Harmadik
Hivatalos honlap
Olympique Marseille honlapja
A Wikimédia Commons tartalmaz Olympique Marseille témájú médiaállományokat.

Az Olympique Marseille egy 1899-ben alapított francia labdarúgócsapat, székhelye Marseille-ben található. Rövidítése: OM. 1996 óta folytonosan a francia élvonalban szerepel, melynek kilencszeres bajnoka. Tízszer hódította el a francia kupát, illetve az OM nyerte a Bajnokok Ligája első kiírását 1993-ban.

A BL-trófea elnyerését követően bundabotrányba keveredett, amiért a szövetség a másodosztályba száműzte, illetve az 1993-as francia bajnoki címet is megvonta.

Történelem[szerkesztés]

Kezdetek[szerkesztés]

A klub közvetlen elődjét 1892-ben alapította egy francia sporttisztviselő, René Dufaure de Montmirail, amely az azt követő néhány évben különböző neveken volt ismert (Sporting Club, US Phocéenne), hivatalos formában csak 1899-ben nyerte el mai nevét (illetve ezt az évszámot tekintik a klub hivatalos alapítási évszámának is). A klub legfontosabb sportága a rögbi volt, így ehhez kapcsolódik a mottó is: „Droit au but” azaz „Előre a gólért” (más fordítás szerint: „Előre a célért”).

A labdarúgócsapat 1902-ben játszotta első mérkőzését, majd 1904-ben megnyerte első kupáját is, mely a Championnat du Littoral elnevezést viselte. 1904-től kezdődően hazai mérkőzéseit a Stade de l'Huveaune-ban játszotta.

Első sikerek[szerkesztés]

A labdarúgócsapat kezdeti sikereit Marino Dallaporta elnöksége alatt, az 1920-as években jegyezte: 1924-ben, 1926-ban és 1927-ben elhódította a Coupe de France-t, majd 1929-ben megnyerte a Championnat de France Amateurs-t, amely a mai első osztály (Ligue 1) előfutára volt. Az 1924-es siker azért is volt kiemelkedő, mert a döntőben a francia labdarúgás akkori vezető csapatát, az FC Sète-et győzte le 3–2-es arányban.

Az 1920-as években már számos francia válogatott játékos játszott a csapatban: Jules Dewaquez, Jean Boyer, vagy éppen Joseph Alcazar.

Az 1930-as Coupe de France elődöntőjében a későbbi kupagyőztes FC Sète ellenében búcsúzott. A visszavágásra szűk egy éven belül sor került, és a sikeres döntőt követően a csapat Délkelet-Franciaország bajnokává vált.

Annak ellenére, hogy az 1931–32-es szezon rosszul sikerült, az OM az 1932. január 13-án alakult Profi Francia Labdarúgócsapatok Szövetségének, illetve a jelenleg is működő Division 1-nek (ma: Ligue 1) tagja lett.

A profizmus kezdete[szerkesztés]

Az első bajnoki idényben (1932–1933)* a Marseille a második lett az Olympique Lillois (mai Lille OSC) mögött, érdekesség, hogy a nyitómérkőzésen a Marseille 7-0-ra verte az Lille csapatát, de a végén mégis az északiak örülhettek, hiszen a bajnokságot ők nyerték *(ez az idény még két csoportra volt osztva, a Marseille az A csoportban szerepelt). 1935-ben egy fiatal olasz csatár Maro Zatelli érkezik a csapathoz. 1936-ban Laurent Di Lorto francia válogatott kapus távozott a Marseille-től a Sochaux-hoz, ahol remekül védett, hiányát egy brazil kapus, Vasconcellos feledtette, ugyanis 1937-ben először sikerült elhódítania a Marseille-nek a Division 1 kupáját, köszönhetően a gólkülönbségének (1. Marseille +30, 2. FC Sochaux-Montbéliard +17). Az 1930-as években a Coupe de France-ban is jól szerepelt a Marseille, ugyanis 1935-ben és 1938-ban is sikerült elhódítani a trófeát, a duplázást, vagyis az 1934-es kupagyőzelmet az FC Sète akadályozta meg.

1937. június 13-án felépült az akkor még csak 35 ezer férőhelyes Stade Vélodrome, a stadiont egy Torino elleni 2-1-es győzelemmel záruló barátságos mérkőzéssel avatják fel. 1938-ban a marokkói Larbi Ben Barek a "fekete gyöngyszem" igazolt a csapathoz, de részben a második világháború miatt, csak egy évet maradt a csapatnál.

A háborúval tűzdelt 40-es évek[szerkesztés]

A második világháború ellenére továbbra is folytatódtak a küzdelmek a francia bajnokságban. A Marseille a háború idejére visszatér a Stade de l'Huveaune-ba. 1939–1940-es szezonban a Marseille a második helyen végez a délkeleti* csoportban *(1939–1945-ig a francia bajnokság különböző csoportokra volt osztva, kivéve az 1944-es szezon, ahol 16 regionális szövetségi csapat vett részt a küzdelmekben), a Coupe de France-ban pedig a második helyet sikerült megszerezniük, miután a döntőben 2-1-re kaptak ki a Racing Club de Paris-tól. Az 1940–1941-es bajnoki címet ők nyerik a "szabad"* csoportban, de ez a klub történelmében nem jelenik meg *(1940–1941-es szezonban két csoport volt a francia bajnokságban, a "szabad" és az "elfoglalt" csoport). Az 1942–1943-as szezon a rekordok éve volt. 100 gól 30 mérkőzésen, köztük egy olyan mérkőzés melyen a Marseille 20 gólt szerzett az Avignon csapata ellen (20-2). Érdekesség, hogy ezen a mérkőzésen Aznar 9 gólt szerzett. Ebben az idényben Aznar 45 gólt szerzett 30 mérkőzésen plusz 11-et a kupában 8 mérkőzésen. Összesen rekordot jelentő 56 gól 38 mérkőzésen. Ebben az idényben a 6. Coupe de France győzelme is megszületett a csapatnak, miután a döntőben a második mérkőzésen 4-0-ra verte a Bordeaux csapatát, nagyban köszönhetően a fiatal tehetségeknek (Scotti, Robin, Dard, Pironti), közülük Dard és Pironti is gólt szerzett (a döntő első mérkőzése 2-2-re végződött). 1948-ban a Marseille 11 év után ismét bajnok lett 1 ponttal megelőzve a Lille OSC-t, köszönhetően a Sochaux elleni döntetlennek illetve a CO Roubaix-Tourcoing elleni 6-0-s győzelemnek és az FC Metz elleni 6-3-as győzelemnek.

Bemutatkozás a másodosztályban[szerkesztés]

1952-ben a Marseille-t a kieséstől csak Gunnar Andersson mentette meg, ugyanis abban az évben 31 gólt lőtt amellyel a francia bajnokság gólkirálya lett. Fontos volt még a Valenciennes elleni (összesítésben) 5-3-as győzelem is (első meccsen nyert a Valenciennes 3-1-re, de a második meccsen a Marseille 4-0-ra). Ebben az évben történt még a AS Saint-Étienne elleni hazai pályán lejátszott 10-3-ra megnyert mérkőzés is. 1953-ban szintén Gunnar Andersson lett a gólkirály, de ezúttal már 35 góllal. A Marseille a Coupe de France-ban ezúttal a második lett, a döntőben az OGC Nice verte meg őket 2-1-re. 1953-ban egy új kupasorozatot indítanak melynek a neve Coupe Charles Drago. Ezt a kupasorozatot 1957-ben a Marseille nyeri, a döntőben 3-1-re verve az RC Lens csapatát. Először 1959-ben esik ki a Marseille a Division 1-ből, és kisebb megszakítással 1965-ig ott is marad, ugyanis az 1962/1963-as szezont a Division 1-ben tölti, de mivel a 20. helyen végez, ezért rögtön ki is esik onnan. 1965-ben Marcel Leclerc lett a csapat új tulajdonosa.

A Marcel Leclerc éra[szerkesztés]

Az 1970-es évek elején Leclerc elnöksége alatt (1965–1972), a Marseille uralta a francia labdarúgást, köszönhetően annak, hogy az 1965-ben a klubhoz került Leclerc elsődleges célja volt a Division 1-be való feljutás. Ami 1965-be sikerült is. Érdekesség, hogy 1965 április 23-án megdőlt egy negatív rekord, ami a mai napig tartja magát, hiszen ezen a napon csupán 434-en voltak egy OM-US Forbach mérkőzésen a Vélodrome-ban. 1964-ben Mario Zatelli az egykori Marseille játékos lett a csapat edzője. Leclerc irányítása alatt annyira jól ment a csapatnak, hogy 1969-ben a Coupe de France-ot is sikerült elhódítaniuk. A döntőben a Bordeaux csapatát verték 2-0-ra.

1971-ben 23 év után a bajnoki cím elhódítása is sikerült a Marseille-nek, a végelszámolásban 4 ponttal megelőzve az AS Saint-Étienne csapatát. Josip Skoblar ebben az idényben 44 gólt lőtt mellyel a francia bajnokság gólkirálya lett, és zseniális csatárpárost alakított Roger Magnussonnal. 1971-ben az AS Saint-Étienne-től érkezett Georges Carnus és Bernard Bosquier, akik nagy szerepet játszottak abban, hogy 1972-ben, nemcsak a Coupe de France-ot, hanem bajnokságot is sikerül elhódítania a csapatnak, ezzel sorozatban volt kétszeres francia bajnok és kupa győztes. A Marseille az 1971–1972-es és 1972–1973-as szezonban is játszott a BEK-ben.

1971-ben a nyolcaddöntőben az Ajax csapata ütötte ki őket, 6-2-es összesítéssel (első mérkőzés 2-1, második mérkőzés 4-1). 1972-ben pedig az első körben a Juventus 3-1-es összesítéssel (első mérkőzés 0-1, második mérkőzés 3-0). Marcel Leclerc kénytelen volt 1972 július 19-én elhagyni a klubot, ugyanis sikkasztással vádolták.

Azok a borongós 70-es évek[szerkesztés]

Az 1973–1974-es szezon nagyon nehéz volt a Marseille-nek. Amellett, hogy Magnusson a Red Star kedvéért elhagyta a klubot, a klub a 12. lett a bajnokságban, a Köln súlyos vereséget mért a Marseille-re az UEFA kupában, ráadásul a Vélodrome-ban kapott ki a csapat 0-6-ra (összesítésben 2-6, első mérkőzés 2-0, második mérkőzés 0-6). A következő idény valamivel jobban sikerült a Marseille-nek, hiszen a bajnokságban a második helyezést sikerült megszerezniük, köszönhetően két brazilnak: Paulo Cesar Lima és Jair Ventura Filho (Jairzinho). Majd a következő idényben (1975–1976) a Coupe de France elhódítása is sikerült a csapatnak, méghozzá az Olympique Lyon csapatát legyőzve (2-0).

Az elkövetkezendő szezonokban a 12., 4., és 12. lett a bajnokságban a Marseille, 1979-ben, pedig Jules Zvunka lett a Marseille edzője.

Az 1979–1980-as szezon szörnyen sikerült a Marseille-nek, miután csak a 19. helyet sikerült megszerezniük, és kiestek a másodosztályba. 1980–1981-es szezon a klub mélypontja. 1981 áprilisában a klub a csőd szélén állt, rengeteg játékost és személyzeti tagot bocsátottak el, de ennek hatására rengeteg tehetséges fiatal került be az első csapatba. Ezeknek a fiataloknak a többsége korábban részt vett az 1979-es Gambardella kupa elnyerésében (a Gambardella kupa egy olyan kupa, amelyért a klubok U-18-as csapatai küzdenek). Közülük néhányan: José Anigo, Éric Di Meco, Jean-Charles De Bono. Az idény végén a Marseille a hatodik lett a másodosztályban.

Az elkövetkezendő két szezonban egy harmadik és egy negyedik helyezést sikerült begyűjtenie a csapatnak a (Division 2-ben). 1983-ban Jean Carrieu-nek (a klub akkori elnökének), egy nagyon erős csapatot sikerült összehoznia, olyan játékosok alkották a klub gerincét, mint Žarko Olarević, Saar Boubacar, és François Bracci (Bracci a Bordeaux csapatától érkezett 1983-ban). A csapat képességét mutatja, hogy 1984-ben a Marseille megnyerte a másodosztályt. Az 1984–1985-ös idényt már a Ligue 1-ben töltötte a klub, és bár ha nehézségek árán is (17. lett a csapat, mindössze két ponttal elkerülve a kiesőzónát), de sikerült bent maradniuk az első osztályban. Egy évre rá, már a Coupe de France fináléjába is eljutottak, de ott a hosszabbításban a Bordeaux csapata megverte őket 2-1-re.

Tapie éra, és az 1993-as BL győzelem[szerkesztés]

Gaston Deferre, Marseille akkori polgármesterének a javaslatára, 1986-ban a klub elnöke Bernard Tapie lett, aki komoly szándékokkal érkezett Marseille-be. Elnöksége idején, rengeteg változtatáson ment keresztül a csapat. 1986-ban leigazolta Karl-Heinz Förster-t, aki német színekbe két világbajnokságon is részt vett, és Alain Giresse-t a Bordeaux-tól. A csapat évről évre fejlődött és alakult át. Tapie irányítása alatt olyan játékosok játszottak, és nevelkedtek a klubnál, mint Jean-Pierre Papin, Chris Waddle, Klaus Allofs, Enzo Francescoli, Abedi Pelé, Didier Deschamps, Basile Boli, Marcel Desailly, Rudi Völler, Éric Cantona, és olyan edzőket sikerült a csapathoz csábítania mint, Franz Beckenbauer, Gérard Gili, és Raymond Goethals.

Ennek hatására az eredmények is jöttek. 1987-ben a Bordeaux mögött a második lett a csapat, bár 1988-ban csak a hatodikok lettek, de utána sorozatban négyszer lettek bajnokok (1989–1992). Ráadásul 1989-ben a Coupe de France-ot is megnyerte a csapat, a döntőben 4-3-ra verve a Monaco-t, ezen a mérkőzésen Jean-Pierre Papin mesterhármast szerzett. Azonban 1991-ben a Monaco visszavágott, hiszen ezúttal a döntőben ők diadalmaskodtak 1-0-ra.

1988-ban a klub a KEK-ben az elődöntőig jutott, de ott a Dennis Bergkamp vezette Ajax ejtette ki őket 2-4-re (első mérkőzés 0-3, második mérkőzés 2-1). 1990-ben, ezúttal már a BEK-ben, szintén az elődöntőben a Benfica ejtette ki a csapatot összesítésben 2-2-re (idegenben lőtt gólok miatt). Az első mérkőzés Marseille-ben 2-1-re végződött, Lisszabonban, pedig 0-0-nál Vata kézzel szerzett gólját megadta a bíró, ezzel kiejtve a Marseille-t. 1991-ben a BEK-ben a döntőig menetelt a Marseille, ahol a Crvena Zvezda-val találkozott. A rendes játékidő és a hosszabbítás is 0-0-ra végződött, de tizenegyesekkel mégis alulmaradt a Marseille (5-3).

A következő idény a csapat történelmének legdicsőségesebb éve, hiszen 1993. május 26-án, a müncheni Olympiastadionban, a BL döntőjében, 1-0-ra verte az AC Milan csapatát Boli fejesével (44'). Azelőtt francia csapat soha nem nyert BEK-et, sem egyéb európai kupasorozatot.

A Tapie éra 1993-ban hirtelen megszakadt, miután kirobbant egy megvesztegetési ügy.

A hírhedt Valenciennes-OM mérkőzés[szerkesztés]

A megvesztegetési kísérletre 1993. május 22-én a Valenciennes védője Jacques Glassmann mutatott rá, aki először edzőjének Boro Primorac-nak elmondta, hogy a Marseille védője (egykori csapattársa) a mérkőzés előtt felkereste telefonon, és kérte (bizonyos pénzösszeg fejébe), Glassmann-t és két csapattársát Jorge Burruchaga-t és Christophe Robert-et, hogy hagyják nyerni a Marseille-t, főleg azért, hogy a Milan elleni BL döntőre sérülés nélkül utazhasson a csapat.

Az ügyet követő egész nyár erről az esetről szólt, és végül a szövetség úgy döntött, hogy az 1993-as bajnoki címet elveszik tőlük. Az UEFA is bírságot rótt rájuk, hiszen nem indulhattak a 93-94-es nemzetközi kupasorozatban, és nem játszhatták le az Európai Szuperkupa döntőjüket. A FIFA, pedig a Világkupából zárta ki a Marseille-t, de a legfontosabb, hogy a Bajnokok Ligája címüket nem vette el az UEFA.

Az 1993–1994-es szezont a második helyen zárta a Marseille, ebben a csapatban olyan játékosok is feltűntek, mint Sonny Anderson. Azonban a francia szövetség visszamenőleg kizárta őket az első osztályból, és a 94-95-ös szezont a másodosztályban kezdte a csapat (de a 94-es második helyüket nem vették el).

1994–1995-ben a Marseille (a tavalyi második helye miatt) részt vehetett az UEFA kupában, ahol a 64 között könnyedén (5-1-es összesítéssel) ütötte ki a görög Olympiakos csapatát. Azonban a 32 között az FC Sion jobbnak bizonyult, idegenbeli góljainak köszönhetően. Az idény végén a Marseille megnyerte a Ligue 2-t, köszönhetően olyan játékosoknak, mint De Wolf, Cascarino és Ferreri, de 250 ezer frankos tartozása, és a csőd közelsége miatt kénytelen volt a másodosztályban maradni. A következő másodosztályos szezon már nehezebb volt, de még így is sikerült megszerezni a második helyet, amivel sikerült feljutnia a csapatnak. Így az 1996–1997-es szezont már az első osztályban tölthette a csapat, és rögtön a 11. helyet sikerült megkaparintaniuk.

2010-ben a Marseille volt a Ligue 1 legnépszerűbb csapata.

A Robert Louis-Dreyfus éra[szerkesztés]

1997-ben a Marseille új tulajdonosa Robert Louis-Dreyfus, Rolland Courbis nevezte ki a csapat edzőjének. Emellett leigazolta Laurent Blanc-t, Andreas Köpke-t és Fabrizio Ravanelli-t is. Segítségükkel a 97-98-as szezont az UEFA-kupát érő negyedik helyen zárta a csapat.

Az 1998–1999-es szezonban ünnepelte a csapat 100 éves fennállását. Ebben az évben rengeteg tehetséges játékos érkezik a klubhoz (Robert Pires, Florian Maurice és Christophe Dugarry). A csapat teljesítménye tovább javult, ugyanis a bajnokságot már a második helyen zárta az együttes. Ráadásul a Bordeaux csak egy ponttal múlta felül a Marseille-t. A UEFA-kupában, pedig a döntőig jutottak, de ott a Buffonnal, Thurammal, Cannavaroval és Crespoval felálló Parma 3-0-ra győzedelmeskedik.

Stadion[szerkesztés]

Székhelye a Marseille-ben található Stade Vélodrome, mely 60031 néző befogadására alkalmas. Ezzel Franciaország egyik legnagyobb Futballstadionja. Méreteiben csak a Stade de France előzi meg, az ugyanis kb. 80000 néző befogadására alkalmas. A stadiont az 1938-as francia világbajnokságra építették 1937-ben és 1937. június 13-án adták át, amely akkor még csak 30 000 néző befogadására volt alkalmas. Mai formáját 1998-ban nyerte el, akkor szintén egy világbajnokság miatt bővítették. 2005 decemberében Marseille polgármestere bemutatott egy tervet, amely a stadiont 80 ezresre bővítette volna, de a lakosság heves tiltakozása és a magas anyagi költségek miatt ezt a tervet elvetették. A stadionban az első teljes telt ház (Futballmérkőzésen) 2007. december 11-én volt egy Liverpool elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzés során.

Sikerei[szerkesztés]

9-szeres francia bajnok: 1937, 1948, 1971, 1972, 1989, 1990, 1991, 1992, 2010

9-szeres ezüstérmes: 1938, 1939, 1970, 1975, 1987, 1994, 1999, 2007, 2009

1-szeres másodosztályú bajnok: 1995

3-szoros ezüstérmes: 1966, 1984, 1996

10-szeres Francia Kupa-győztes: 1924, 1926, 1927, 1935, 1938, 1943, 1969, 1972, 1976, 1989

8-szoros ezüstérmes: 1934, 1940, 1954, 1986, 1987, 1991, 2006, 2007

3-szoros Francia Szuperkupa-győztes: 1971, 2011, 2012 (megosztott díj)

2-szeres ezüstérmes: 1969, 1972

1-szeres Bajnokok Ligája-győztes: 1993

1-szeres ezüstérmes: 1991

2-szeres UEFA-kupa-ezüstérmes: 1999, 2004

1-szeres Európa-liga-ezüstérmes: 2018

2-szeres Intertotó-kupa-győztes: 2005, 2006

1-szeres Ciutat de Barcelona trófea-győztes: 2005

Játékosok[szerkesztés]

Jelenlegi keret[szerkesztés]

Utolsó módosítás: 2021. június 5. [2]

A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.

Mezszám Név Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Korábbi csapat Érték (€) Szerződés lejárta
Kapusok
1 Simon Ngapandouetnbu CMR FRA Foumban 2003. április 12. (18 éves) utánpótlásból került fel 150 000 2022.06.30.
16 Yohann Pelé FRA Brou-sur-Chantereine 1982. november 4. (38 éves) FRA FC Sochaux-Montbéliard 250 000 2021.06.30.
30 Steve Mandanda Csapatkapitány FRA COD Kinshasa 1985. március 28. (36 éves) ENG Crystal Palace FC 2 000 000 2024.06.30.
- Ahmadou Dia FRA Lyon 1999. október 13. (21 éves) utánpótlásból került fel 200 000 2022.06.30.
Hátvédek
3 Álvaro González SPA Potes 1990. január 8. (31 éves) SPA Villarreal CF 7 000 000 2023.06.30.
5 Leonardo Balerdi ARG Villa Mercedes 1999. január 26. (22 éves) GER Borussia Dortmund 8 000 000 2021.06.30.
15 Duje Ćaleta-Car CRO Šibenik 1996. szeptember 17. (25 éves) AUT FC Red Bull Salzburg 25 000 000 2023.06.30.
18 Jordan Amavi FRA TOG Toulon 1994. március 9. (27 éves) ENG Aston Villa FC 9 000 000 2025.06.30.
20 Christopher Rocchia FRA COM Marseille 1998. február 1. (23 éves) utánpótlásból került fel 1 000 000 2021.06.30.
25 Nagatomo Júto JPN Saijo 1986. szeptember 12. (35 éves) TUR Galatasaray SK 800 000 2021.06.30.
29 Pol Lirola SPA Mollet del Vallès 1997. augusztus 13. (24 éves) ITA ACF Fiorentina 9 000 000 2021.06.30.
32 Lucas Perrin FRA Marseille 1998. november 19. (22 éves) utánpótlásból került fel 1 800 000 2023.06.30.
42 Richecard Richard FRA Clichy 2002. március 18. (19 éves) utánpótlásból került fel 150 000 2023.06.30.
Középpályások
4 Boubacar Kamara FRA SEN Marseille 1999. november 23. (21 éves) utánpótlásból került fel 37 000 000 2022.06.30.
8 Olivier Ntcham FRA CMR Longjumeau 1996. február 9. (25 éves) SCO Celtic FC 3 000 000 2021.06.30.
17 Mickaël Cuisance FRA Strasbourg 1999. augusztus 16. (22 éves) GER FC Bayern München 7 000 000 2021.06.30.
21 Valentin Rongier FRA Macon 1994. december 7. (26 éves) FRA FC Nantes 14 000 000 2024.06.30.
22 Pape Gueye FRA SEN Montreuil 1999. január 24. (22 éves) FRA Le Havre AC 10 000 000 2024.06.30.
24 Saîf-Eddine Khaoui TUN FRA Párizs 1995. április 27. (26 éves) FRA Tours FC 1 800 000 2021.06.30.
31 Franco Tongya ITA CMR Torino 2002. március 13. (19 éves) ITA Juventus FC U23 2 500 000 2025.06.30.
Csatárok
9 Darío Benedetto ARG MEX Berazategui 1990. május 17. (31 éves) ARG CA Boca Juniors 7 000 000 2023.06.30.
10 Dimitri Payet FRA Saint-Pierre 1987. március 29. (34 éves) ENG West Ham United FC 5 000 000 2024.06.30.
11 Luis Henrique BRA João Pessoa 2001. december 14. (19 éves) BRA Três Passos 8 000 000 2025.06.30.
19 Arkadiusz Milik POL Tychy 1994. február 28. (27 éves) ITA SSC Napoli 22 000 000 2022.06.30.
37 Bamba Dieng SEN Diourbel 2000. március 23. (21 éves) SEN Diambars Football Club 700 000 2021.06.30.
Kölcsönadott játékosok
Név Poszt Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Kölcsönben itt Érték (€) Kölcsön lejárta
Kevin Strootman középpályás NED Ridderkerk 1990. február 13. (31 éves) ITA Genoa CFC 5 000 000 2021.06.30.
Nemanja Radonjić támadó SRB Niš 1996. február 15. (25 éves) GER Hertha BSC 4 500 000 2021.06.30.
Abdallah Ali Mohamed védő COM FRA Moroni 1999. április 11. (22 éves) BEL SV Zulte-Waregem 250 000 2021.06.30.

Jelentős játékosok[szerkesztés]

Franciaország

Albánia

Anglia

Argentína

Belgium

Brazília

Bulgária

Egyiptom

Elefántcsontpart

Ghána

Horvátország

Írország

Jugoszlávia

Kamerun

Lengyelország

Libéria

Magyarország

Mali

Németország

Nigéria

Olaszország

Oroszország

Portugália

Spanyolország

Svédország

Szenegál

Uruguay

Szakmai stáb, vezetőség[szerkesztés]

2019. március 16-án lett frissítve:[3]

Beosztás Név Nemzet Szül. év (kor)
Elnök Jacques-Henri Eyraud FRA francia 1968. március 22. (53 éves)
Szakmai igazgató Andoni Zubizarreta ESP spanyol 1961. október 23. (59 éves)
Vezetőedző Rudi Garcia FRA francia 1964. február 20. (57 éves)
Segédedző Frédéric Bompard FRA francia 1962. december 30. (58 éves)
Segédedző Claude Fichaux FRA francia 1969. március 24. (52 éves)
Segédedző Claude Fichaux FRA francia 1969. március 24. (52 éves)
Kapusedző Stéphane Jobard FRA francia 1971. február 21. (50 éves)
erőnléti edző Paolo Rongoni ITA olasz 1971. szeptember 25. (49 éves)
erőnléti edző Fabien Bossuet FRA francia 1977. július 1. (44 éves)
orvos Frank Le Gall FRA francia 1964. január 21. (57 éves)
orvos Jacques Taxill FRA francia 1963. május 16. (58 éves)
fizikoterapeuta Stéphane Santiago FRA francia 1992. október 4. (28 éves)
fizikoterapeuta Alain Soultanian FRA francia 1954. március 4. (67 éves)

Menedzserek[szerkesztés]

Időszak Név
1923–25 Anglia Peter Farmer
1925–29 Skócia Victor Gibson
1929–32 Franciaország Gilles Tanguy
1932–33 Skócia Charlie Bell
1933–35 Ausztria Vincent Diettrich
1935–38 Magyarország Eisenhoffer József
1938 Magyarország Kohut Vilmos
1938 Franciaország Henry Conchy
1938–39 Franciaország André Gascard
1939–41 Magyarország Eisenhoffer József
1941–42 Franciaország André Gascard
1942 Franciaország Paul Seitz
1942–43 Franciaország André Blanc
1943 Franciaország Joseph Gonzales
1943–44 Franciaország Laurent Henric
1944 Franciaország Joseph Gonzales
1944–47 Franciaország Paul Wartel
1948–49 Olaszország Giuseppe Zilizzi
1949–50 Franciaország Auguste Jordan
1950–54 Franciaország Henri Roessler
1954–56 Franciaország Roger Rolhion
1956–58 Franciaország Jean Robin
1958 Olaszország Giuseppe Zilizzi
1958–59 Svájc Louis Maurer
1959–62 Franciaország Lucien Troupel
1962 Brazília Otto Gloria
1962 Franciaország Armand Penverne
1962–63 Spanyolország Luis Miró
Időszak Név
1963–64 Franciaország Jean Robin
1964–66 Franciaország Mario Zatelli
1966–67 Franciaország Robert Domergue
1968 Franciaország Jean Djorkaeff
1968–70 Franciaország Mario Zatelli
1971–72 Franciaország Lucien Leduc
1972 Franciaország Mario Zatelli
1972–73 Németország Kurt Linder
1973 Franciaország Mario Zatelli
1973 Franciaország Joseph Bonnel
1973–74 Chile Fernando Riera
1974–76 Franciaország Jules Zvunka
1976–77 Franciaország José Arribas
1977 Franciaország Jules Zvunka
1977–78 Jugoszlávia Ivan Markovic
1978–80 Franciaország Jules Zvunka
1980 Franciaország Jean Robin
1980–81 Franciaország Albert Batteux
1981–84 Franciaország Roland Gransart
1984–85 Franciaország Pierre Cahuzac
1985–86 Jugoszlávia Zarko Olarevic
1986–88 Franciaország Gérard Banide
1988–90 Franciaország Gérard Gili
1990 Németország Franz Beckenbauer
1991 Belgium Raymond Goethals
1991 Jugoszlávia Tomislav Ivić
1991–92 Belgium Raymond Goethals
1992 Franciaország Jean Fernandez
Időszak Név
1992–93 Belgium Raymond Goethals
1993–94 Franciaország Marc Bourrier
1994 Franciaország Gérard Gili
1994–95 Franciaország Henri Stambouli
1995–97 Franciaország Gérard Gili
1997–99 Franciaország Rolland Courbis
1999–2000 Franciaország Bernard Casoni
2000 Brazília Carlos Abel da Silva Braga
2000 Franciaország Albert Emon és Christophe Galtier
2000–01 Spanyolország Javier Clemente
2001 Horvátország Tomislav Ivić
2001 Franciaország José Anigo
2001 Szerbia és Montenegró Josip Skoblar és Franciaország Marc Lévy
2001 Franciaország Albert Emon
2001 Horvátország Tomislav Ivić
2001–02 Franciaország Albert Emon
2002–04 Franciaország Alain Perrin
2004 Franciaország José Anigo
2004 Franciaország Albert Emon
2004–05 Franciaország Philippe Troussier
2005–06 Franciaország Jean Fernandez
2006–07 Franciaország Albert Emon
2007–09 Belgium Eric Gerets
2009–12 Franciaország Didier Deschamps
2012–13 Franciaország Elie Baup
2013–14 Franciaország Jose Anigo
2014–15 Argentína Marcelo Bielsa
2015–2016 Spanyolország Míchel
2016– Franciaország Franck Passi

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Ligue 1: El-győztes edző Marseille-ben – hivatalos, NSO, 2019. május 29.
  2. Olympique Marseille - Club profile (angol nyelven). www.transfermarkt.com. (Hozzáférés: 2021. április 28.)
  3. Szakmai stáb, vezetőség. om.net. [2019. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 16.)

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Olympique de Marseille című francia Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]