Ugrás a tartalomhoz

2007–2008-as olasz labdarúgó-bajnokság (első osztály)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Serie A
Bajnokság adatai
Szezon2007–2008
BajnokcsapatInternazionale (16. cím)
KiesettEmpoli
Parma
Livorno
Statisztika
Gólkirályolasz Alessandro Del Piero (21)
Mérkőzések380
Összes gól970
Gólátlag2,55
← Előző szezon
(2006–2007)
Következő szezon →
(2008–2009)

A 2007–2008-as olasz labdarúgó-bajnokság jelenlegi formájában a 76., összességében pedig a 106. olasz elsőosztályú labdarúgó-bajnokság. A bajnokság sorsolását 2007. július 31-én este 7 órakor végezték Rómában. Az első mérkőzésekre 2007. augusztus 26-án került sor, míg a pontvadászat 2008. május 18-án ért véget. A bajnok végül a címvédő Internazionale lett, mely az 5. fordulót követően állt az élre és tartotta meg egészen a szezon végéig. A 23. fordulóban már 11 pontos előnye volt a 2. helyen álló Romával szemben, az utolsó fordulóra mégis 1 pontra olvadt az előnye. A milánóiak a Parma ellen szerepeltek, amely a kiesés ellen küzdött. A fővárosiak a szintén kiesés ellen küzdő Cataniát fogadták. Az Inter végül 2–0-ra nyert, míg a Roma 1–1-es döntetlent ért el. Az állás így nem változott, a bajnok az Inter lett a Parma pedig kiesett a másodosztályba.


Események

[szerkesztés]

Gabriele Sandri halála

[szerkesztés]
Megemlékezés az Inter-Lazio mérkőzésen 2009. május 2-án

2007. november 11-én a 26 éves római DJ, Gabriele Sandri meghalt egy zavargásban. Sandri a kocsijában ült, mikor egy rendőr (Luigi Spaccarotella) figyelmeztető lövést adott le ami eltalálta. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az ismert zenész életét, aki köztudottan a városi csapat, a Lazio egyik szurkolója volt. Az esetet követően a Lega Calcio elnöke Antonio Matarrese valamint Antonio Manganelli rendőrfőnök közösen úgy döntöttek, hogy az aznapi Inter-Lazio mérkőzést elhalasztják, a többit pedig 10 perces csúszással rendezik meg. A hír elterjedtével az egész országban kisebb-nagyobb lázadások törtek ki a szurkolók körében. Az Atalanta-Milan mérkőzést félbe kellett szakítani, mivel az ultrák megpróbáltak betörni a pályára. A Lazio és az Inter szimpatizánsai összefogva kövekkel megdobáltak egy rendőrségi épületet, valamint több rendőrautót is felborítottak. Tiltakozó meneteket szerveztek , miközben a "Rendőrök, gyilkosok!" felkiáltást ismételték. Ezt követően az estére tervezett Roma-Cagliari mérkőzést is elhalasztották. A drukkereket ez sem állította meg, több százan támadták meg a római CONI (Olasz Nemzeti Olimpiai Bizottság) székhelyét, valamint egy rendőrségi laktanyát.

Az ügyészség később vizsgálatot indított az ügyben emberölés vádjával.
Forrás: origo.hu

Csapatok

[szerkesztés]

Kiesett csapatok

[szerkesztés]

A következő csapatok estek ki az előző idényben:

Feljutott csapatok

[szerkesztés]

A következő csapatok jutottak fel a másodosztály előző idényéből:

Az induló csapatok

[szerkesztés]
Klub Város Stadion Előző szezon
Atalanta Bergamo Stadio Atleti Azzurri d'Italia 8. a Serie A-ban
Cagliari Cagliari Sant'Elia 17. a Serie A-ban
Catania Catania Angelo Massimino 13. a Serie A-ban
Empoli Empoli Carlo Castellani 7. a Serie A-ban
Fiorentina Firenze Artemio Franchi (Firenze) 6. a Serie A-ban
Genoa Genova Luigi Ferraris 3. a Serie B-ben
Internazionale Milánó Giuseppe Meazza Bajnok a Serie A-ban
Juventus Torino Olimpiai Stadion (Torino) Bajnok a Serie B-ben
Lazio Róma Olimpiai Stadion (Róma) 3. a Serie A-ban
Livorno Livorno Armando Picchi 11. a Serie A-ban
Milan Milánó Giuseppe Meazza 4. a Serie A-ban
Napoli Nápoly San Paolo 2. a Serie B-ben
Palermo Palermo Renzo Barbera 5. a Serie A-ban
Parma Parma Ennio Tardini 12. a Serie A-ban
Reggina Reggio Calabria Oreste Granillo 14. a Serie A-ban
Roma Róma Olimpiai Stadion (Róma) 2. a Serie A-ban
Sampdoria Genova Luigi Ferraris 9. a Serie A-ban
Siena Siena Artemio Franchi (Siena) 15. a Serie A-ban
Torino Torino Olimpiai Stadion (Torino) 16. a Serie A-ban
Udinese Udine Friuli 10. a Serie A-ban

A bajnokság végeredménye

[szerkesztés]
#
Csapat
M
Gy
D
V
Lg
Kg
Gk
P
Megjegyzés
1 Internazionale 38 25 10 3 69 26 +43 85 2009–10-es UEFA-bajnokok ligája csoportkör
2 Roma 38 24 10 4 72 37 +35 82
3 Juventus 38 20 12 6 72 37 +35 72 2008–09-es UEFA-bajnokok ligája selejtező
4 Fiorentina 38 19 9 10 55 39 +16 66
5 Milan 28 18 10 0 66 38 +28 64 2008–09-es UEFA-kupa, első kör
6 Sampdoria 38 17 9 12 56 46 +10 60
7 Udinese 1 38 16 9 13 48 53 −5 57
8 Napoli 38 14 8 16 50 53 −3 50 2008-as Intertotó-kupa, harmadik kör
9 Atalanta 38 12 12 14 52 56 −4 48
10 Genoa 38 13 9 16 44 52 −8 48
11 Palermo 38 12 11 15 47 57 −10 47
12 Lazio 38 11 13 14 47 51 −4 46
13 Siena 38 9 17 12 40 45 −5 44
14 Cagliari ² 38 11 9 18 40 56 −16 42
15 Torino 38 8 16 14 36 49 −13 40
16 Reggina 38 9 13 16 37 56 −19 40
17 Catania 38 8 13 17 33 45 −12 37
18 Empoli 38 9 9 20 29 52 −23 36 Kiesés a Serie B-be
19 Parma 38 7 13 18 42 62 −20 34
20 Livorno 38 6 12 20 35 60 −25 30

Utolsó frissítés: 2009. június 23.
Forrás: lega-calcio.it
Rendezési elv: 1. pontszám; 2. gólkülönbség; 3. lőtt gólok.
# = helyezés; M = játszott meccsek száma; Gy = győzelmek; D = döntetlenek; V = vereségek; Lg = lőtt gólok; Kg = kapott gólok; Gk = gólkülönbség; Pont = pontok; (B) = bajnok; (K) = kiesett; (F) = feljutott.

1 Mivel az olasz kupa döntősei (a Roma és az Inter) előrébb végeztek, így az Udinese indulhatott az UEFA-kupában.
² A Cagliaritól 3 pontot levontak, majd később visszaadták.

Kereszttáblázat

[szerkesztés]
Hazai \ Vendég1 ATA CAG CAT EMP FIO GEN INT JUV LAZ LIV MIL NAP PAL PAR REG ROM SAM SIE TOR UDI
Atalanta 2–2 0–0 4–1 2–2 2–0 0–2 0–4 2–1 3–2 2–1 5–1 1–3 2–0 2–2 1–2 4–1 2–2 2–2 0–0
Cagliari 1–0 1–1 2–0 2–1 2–1 0–2 2–3 1–0 0–0 1–2 2–1 0–1 1–1 2–2 1–1 0–3 1–0 3–0 0–1
Catania 1–2 2–1 1–0 0–1 0–0 0–2 1–1 1–0 1–0 1–1 3–0 3–1 0–0 1–2 1–1 2–0 0–0 1–2 2–0
Empoli 0–1 4–1 2–0 0–2 1–1 0–2 0–0 1–0 2–1 1–3 0–0 3–1 1–1 1–1 2–2 0–2 0–2 0–0 0–1
Fiorentina 2–2 5–1 2–1 3–1 3–1 0–2 1–1 1–0 1–0 0–1 1–0 1–0 3–1 2–0 2–2 2–2 3–0 2–1 1–2
Genoa 2–1 2–0 2–1 0–1 0–0 1–1 0–2 0–2 1–1 0–3 2–0 3–3 1–0 2–0 0–1 0–1 1–3 3–0 3–2
Internazionale 2–1 2–1 2–0 1–0 2–0 4–1 1–2 3–0 2–0 2–1 2–1 2–1 3–2 2–0 1–1 3–0 2–2 4–0 1–1
Juventus 1–0 1–1 1–1 3–0 2–3 1–0 1–1 5–2 5–1 3–2 1–0 5–0 3–0 4–0 1–0 0–0 2–0 0–0 0–1
Lazio 3–0 3–1 2–0 0–0 0–1 1–2 1–1 2–3 2–0 1–5 2–1 1–2 1–0 1–0 3–2 2–1 1–1 2–2 0–1
Livorno 1–1 1–2 1–0 1–0 0–3 1–1 2–2 1–3 0–1 1–4 1–2 2–4 1–1 1–1 1–1 3–1 0–0 0–1 0–0
Milan 1–2 3–1 1–1 0–1 1–1 2–0 2–1 0–0 1–1 1–1 5–2 2–1 1–1 5–1 0–1 1–2 1–0 0–0 4–1
Napoli 2–0 0–2 2–0 1–3 2–0 1–2 1–0 3–1 2–2 1–0 3–1 1–0 1–0 1–1 0–2 2–0 0–0 1–1 3–1
Palermo 0–0 2–1 1–0 2–0 2–0 2–3 0–0 3–2 2–2 1–0 2–1 2–1 1–1 1–1 0–2 0–1 2–3 1–1 1–1
Parma 2–3 1–1 2–2 1–0 1–2 1–0 0–2 2–2 2–2 3–2 0–0 1–2 2–1 3–0 0–3 1–2 2–2 2–0 2–0
Reggina 1–1 2–0 3–1 2–0 0–0 2–0 0–1 2–1 1–1 1–3 0–1 1–1 0–0 2–1 0–2 1–0 4–0 1–3 1–3
Roma 2–1 2–0 2–0 2–1 1–0 3–2 1–4 2–2 3–2 1–1 2–1 4–4 1–0 4–0 2–0 2–0 3–0 4–1 2–1
Sampdoria 3–0 1–1 3–1 3–0 2–0 0–0 1–1 3–3 0–0 2–0 0–5 2–0 3–0 3–1 3–0 0–3 1–0 2–2 3–0
Siena 1–1 1–0 1–1 3–0 1–0 0–1 2–3 1–0 1–1 2–3 1–1 1–1 2–2 2–0 0–0 3–0 1–2 0–0 1–1
Torino 1–0 2–0 1–1 0–1 0–1 1–1 0–1 0–1 0–0 1–2 0–1 2–1 3–1 4–4 2–2 0–0 1–0 1–1 0–1
Udinese 2–0 0–2 2–1 2–2 3–1 3–5 0–0 1–2 2–2 2–0 0–1 0–5 1–1 2–1 2–0 1–3 3–2 2–0 2–1
Forrás: lega-calcio.it
1A hazai csapatok a bal oldali oszlopban szerepelnek.
Színek: Zöld = hazai győzelem; Sárga = döntetlen; Piros = vendéggyőzelem.

Góllövőlista

[szerkesztés]
Gól Név Csapat
21 Olaszország Alessandro Del Piero Juventus
20 Olaszország David Trezeguet Juventus
19 Olaszország Marco Borriello Genoa
17 Olaszország Antonio Di Natale Udinese
Svédország Zlatan Ibrahimović Internazionale
Románia Adrian Mutu Fiorentina
15 Brazília Amauri Palermo
Brazília Kaká Milan
14 Olaszország Massimo Maccarone Siena
Macedónia Goran Pandev Lazio
Olaszország Tommaso Rocchi Lazio
Olaszország Francesco Totti Roma
13 Argentína Julio Ricardo Cruz Internazionale
12 Olaszország Nicola Amoruso Reggina
Olaszország Claudio Bellucci Sampdoria
Olaszország Cristiano Doni Atalanta
Olaszország Fabio Quagliarella Udinese
11 Olaszország Filippo Inzaghi Milan
10 Olaszország Robert Acquafresca Cagliari
Olaszország Antonio Cassano Sampdoria
Olaszország Christian Maggio Sampdoria
9 Szlovákia Marek Hamšík Napoli
Brazília Alexandre Pato Milan
Olaszország Giampaolo Pazzini Fiorentina
Montenegró Mirko Vučinić Roma
8 Olaszország Franco Brienza Reggina
Olaszország Maurizio Domizzi Napoli
Olaszország Sergio Floccari Atalanta
Olaszország Vincenzo Iaquinta Juventus
Olaszország Antonio Langella Atalanta
Argentína Ezequiel Lavezzi Napoli
Brazília Mancini Roma
Uruguay Jorge Andrés Martínez Catania
Olaszország Fabrizio Miccoli Palermo
Olaszország Alessandro Rosina Torino
Honduras David Suazo Internazionale
Uruguay Marcelo Zalayeta Napoli
7 Horvátország Igor Budan Parma
Olaszország Alberto Gilardino Milan
Hollandia Clarence Seedorf Milan
Olaszország Gionatha Spinesi Catania
6 Argentína Esteban Cambiasso Internazionale
Olaszország Francesco Cozza Reggina
Olaszország David Di Michele Torino
Olaszország Sebastian Giovinco Empoli
Olaszország Alessandro Matri Cagliari
Argentína Mario Santana Fiorentina
Brazília Rodrigo Taddei Roma
Olaszország Christian Vieri Fiorentina
5 Olaszország Mauro Camoranesi Juventus
Uruguay Edinson Cavani Palermo
Olaszország Daniele Conti Cagliari
Olaszország Bernardo Corradi Parma
Olaszország Daniele De Rossi Roma
Olaszország Pasquale Foggia Cagliari
Olaszország Andrea Gasbarroni Parma
Olaszország Simone Loria Siena
Olaszország Pablo Daniel Osvaldo Fiorentina
Olaszország Christian Panucci Roma
Olaszország Simone Perrotta Roma
Olaszország Paolo Sammarco Sampdoria
Brazília Fábio Simplício Palermo
Peru Juan Manuel Vargas Catania
Olaszország Luca Vigiani Reggina
4 Olaszország Massimo Ambrosini Milan
Argentína Hernán Crespo Internazionale
Liechtenstein Mario Frick Siena
Olaszország Giuseppe Mascara Catania
Olaszország Vincenzo Montella Sampdoria
Brazília Adriano Ferreira Pinto Atalanta
Bosznia-Hercegovina Hasan Salihamidžić Juventus
Olaszország Giuseppe Sculli Genoa
Olaszország Nicola Ventola Torino
3 27 játékos
2 30 játékos
1 65 játékos
Öngól: 20 játékos
Utolsó frissítés: 2008. május 18.
Forrás: www.repubblica.it

Lásd még

[szerkesztés]

2007–2008-as Serie B
2007–2008-as olasz kupa