Az Amerikai Egyesült Államok irodalma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ez a szócikk az Amerikai Egyesült Államok (USA) szépirodalmáról szól.

Irodalomtörténete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Történetének kezdeti szakaszán Amerika csak brit gyarmatok egy csoportja volt a mai Egyesült Államok keleti partján. Ennek az időszaknak az irodalmát ezért szélesebb értelemben az angol irodalomhoz szokták kapcsolni. Jellegzetes amerikai vonásai miatt mégis külön hagyományként szokták kezelni.

A gyarmati kor irodalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

John Smith (1579–1631), az első amerikai angol történetíró

Az amerikai irodalom első formái röpiratok és olyan írások voltak, melyek dicsőítették a gyarmatok hasznosságát mind az európai és a gyarmati közönség számára. John Smith kapitányt tekintik az első amerikai szerzőnek A True Relation of … Virginia … (1608) és a The General Historie of Virginia, New England, and the Summer Isles (1624) című műveivel. Ebben a habitusban írt még Daniel Denton, Thomas Ashe, William Penn, George Percy, William Strachey, Daniel Coxe és John Lawson.

A vallás, az Amerikába való kivándorlás egyik oka szintén irodalmi téma volt. John Winthrop naplójábn részletesen leírja a Massachusetts-öböl kolónia vallásos megalapítását. Edward Winslow szintén naplóban rögzíti a Mayflower nevű történelmi hajó érkezése utáni első éveket. További vallásos befolyásoltságú irodalmi alak volt még Increase Mather és William Bradford, a Plymouth Plantation (Plymouth ültetvény) című napló szerzője. Akadtak olyanok is, mint Roger Williams teológus vagy Nathaniel Ward lelkész, akik az állam és az egyház szétválasztása mellett szálltak síkra.

Versek is maradtak fenn ebből az időszakból, melyek közül a legjelentősebbek Anne Bradstreet és Edward Taylor költeményei. Michael Wigglesworth The Day of Doom című verse, amely a végítélet napjáról mesél, a kor egyik legnépszerűbb verse volt. Egy bizonyos Nicholas Noyes írt ezen kívül irodalmilag kevésbé jelentős verseket.

Egyéb korai írások foglalkoznak még az indiánokkal való érintkezésekről és összetűzésekről, ahogyan azt Alexander Whitaker, John Mason, Benjamin Church, és Mary Rowlandson írásaiból láthatjuk. John Eliot misszionárius vampanoag nyelvű fordításával megindult a Biblia átültetése a különböző indián törzsek nyelvére.

Jonathan Edwards és George Whitefield személye jelentette a Great Awakening vallásos mozgalmát, a 18. század elején, amely a személyes vallásos élmény fontosságát hangsúlyozta a már hívő emberek között. A Harvard Egyetem lelkes, ifjú lelkészei igyekeztek hirdetni az új eszméket, hogy visszanyerjék a vallásukban megfáradt embereket.

Ez a forradalmi időszak politikai írásoktól sem volt mentes, melyek közül a legjelentősebbek Benjamin Franklin és Thomas Paine tollából származnak. Franklin önéletrajzi műve (The Autobiography of Benjamin Franklin) a sarjadó amerikai öntudat egyik fontos híradója. Paine röpirata a Common Sense (Józan ész) és a The American Crisis (Amerikai válság) meghatározták a kor politikai hangulatát.

A forradalom alatt népszerűek voltak az olyan versek és dalok, mint a Yankee Doodle és a Nathan Hale. Philip Morin Freneau költő szintén írt a háború menetéről.

Korai amerikai irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború utáni időszakban Alexander Hamilton, James Madison és John Jay The Federalist című esszéi a kormányzati rendszert és a köztársasági értékeket vitatták meg. Thomas Jeffersont tartják a korai amerikai irodalom legtehetségesebb írójának Az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata, az alkotmányra gyakorolt hatása, önéletrajza, a Virginia államról írt jegyzetei és hatalmas mennyiségű levelezései miatt.

Az első amerikai regényt William Hill Brown írta The Power of Sympathy címmel (1789). Az új nemzet korai irodalma azon volt, hogy megtalálja saját, egyedi hangját. Ekkoriban az amerikai irodalmat mindössze az eredeti európai irodalmak fordításainak tekintették.

  •  

19. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amerikai stílus kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

James Fenimore Cooper portréja, melyet John Wesley Jarvis készített 1822-ben

Az 1812-es brit–amerikai háború után számos új irodalmi alak tűnt fel, melyek közül a legfontosabbak Washington Irving, William Cullen Bryant, James Fenimore Cooper és Edgar Allan Poe voltak. Irving humoros műveket írt, Bryant korai romantikus és természet-ihlette költeményeket írt, melyek mind eltávolodtak európai elődeiktől. 1832-ben kezdett Poe rövid történeteket írni: The Masque of the Red Death, The Pit and the Pendulum, The Fall of the House of Usher, és The Murders in the Rue Morgue. Ezek az emberi pszichológia korábban nem feltárt részeit mutatják be és egyben kitolják a próza határait a detektívregény és az ún. fantasy írányába. Cooper Bőrharisnya ciklus történetei (Leatherstocking Tales) népszerűek voltak Amerikában és külföldön is, realizmusuk és ugyanakkor romantikus hangvételük miatt.

A New England Brahmins írók egy csoportja volt, mely szoros kapcsolatban állt a Harvard Egyetemmel. A csoport magját James Russell Lowell, Henry Wadsworth Longfellow és Oliver Wendell Holmes alkotta.

1836-ban Ralph Waldo Emerson (18031882), volt miniszter megjelentette Nature (Természet) című munkáját, melyben azt állította, hogy vallásos szervezetek nélkül is magas lelkiállapotot érhetünk el a természettel való szoros osszehangoltság által. Műve nem csak a körülötte összegyűlt művészekre volt nagy hatással, hanem az előadásait hallgató közönségre is, így később gondolatai transzcendentalizmus néven mozgalommá váltak.

Edgar Allan Poe ünnepélyes újratemetése 1875-ben

Emerson egyik legtehetségesebb kortársa Henry David Thoreau (18171862) volt, egy megrögzött nonkonformista. Miután két évet egyedül töltött egy kis erdei faházban, Thoreau megírta Walden című könyvét, melyben a megrendezett társadalmi kényszerek ellen buzdít. Szélsőséges írásai az amerikai individualizmus mélyen gyökerező hajlamáról tanúskodnak. Transzcendentalista írónak számít még Bronson Alcott, Margaret Fuller, George Ripley, Orestes Brownson és Jones Very.

Sok író és költő foglalkozott a rabszolgaság eltörlésével, mint William Lloyd Garrison, John Greenleaf Whittier és Harriet Beecher Stowe.

1837-ben a fiatal, new englandi Nathaniel Hawthorne (18041864) Twice-Told Tales című könyvében összegyűjtötte szimbolizmusban gazdag írásait. Hawthorne később teljes terjedelmű allegorikus regényeket ("románcokat") írt, melyek olyan témákkal foglalkoznak, mint bűn, büszkeség és érzelmi elnyomás. Mesterműve a The Scarlet Letter (Skarlát betű), egy olyan nőről szól, akit kitagadott saját társadalma házasságtörés miatt.

Hawthorne művészete nagy hatással volt Herman Melville-re (18191891), aki saját hajós élményeit szőtte bele írásaiba. Hawthorne példáját követve, Melville is átitatta írásait saját filozófiájával. Moby Dick című regénye, mely egy kalandos bálnavadászatról szól, ám egyben olyan témákat dolgoz fel, mint rögeszme, a gonosz természete és az emberi küszködés az elemekkel szemben. Műveit a 20. század elején fedezték fel újból.

19. századi líra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Walt Whitman arcképe, a Fűszálak, a világirodalom első szabadverse kezdősoraival (1855)

A 19. század két legnagyobb amerikai költőjének stílusa és vérmérséklete aligha különbözhetett volna jobban. Walt Whitman (18191892) önkéntes ápoló volt az amerikai polgárháború (1861–1865) alatt, munkás ember, utazó és újító költő volt. Hatalmas művészeti nyitánya a Leaves of Grass (Fűszálak) nevet viseli, melyben szabadon folyó, változó hosszúságú verssorokat használ, hogy ezzel jelképezze a mindent magába foglaló amerikai demokráciát. Ezt odáig fejleszti, hogy a végén egy egoizmus nélküli összehasonlításban magához méri a szerteágazó amerikai ember hétköznapi tapasztalatait.

Emily Dickinson (18301886) ehhez képest az előkelő hajadon visszavonult életét élte egy kisvárosban (Amherst, Massachusetts). Formai rendszerét tekintve költészete egyedülálló, elmés, tökéletesen kimunkált, melyet áthat a pszichológia. Költészete egyedülálló a maga korában, mégis kevés versét adták ki életében. Számos költeménye szól a halálról, gyakran csintalan csavarral a végén.

Realizmus, Mark Twain és Henry James[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mark Twain (Samuel Langhorne Clemens írói álneve, 1835-1910) az első jelentős amerikai író volt, aki nem a keleti parthoz közel született, hanem Missouri határállamban.

Regionális mesterművei az Élet a Mississippin (Life on the Mississippi) és a Huckleberry Finn kalandjai (Adventures of Huckleberry Finn). Twain stílusa, melyet befolyásolt a zsurnalisztika, párosult a vernakuláris nyelvvel. Nyelve közvetlen, felesleges giccsektől mentes, ugyanakkor végtelenül humoros és felidéző jellegű. Ezzel Twain megváltoztatta az amerikai irodalom nyelvezetét. Szereplői úgy beszélnek, mint az átlagemberek és eltéveszthetetlenül amerikainak hangzanak. Helyi dialektusokat, regionális akcentusokat tanulmányozott és használt fel műveiben. George W. Cable, Thomas Nelson Page, Joel Chandler Harris, Mary Noailles Murfree (Charles Egbert Craddock), Sarah Orne Jewett, Mary E. Wilkins Freeman, Henry Cuyler Bunner és William Sydney Porter írokat is a regionális különbségek és dialektusok foglalkoztatták.

William Dean Howells regényeiben megteremti a realista hagyományokat, olyan írásaiban, mint a The Rise of Silas Lapha.

Henry James (18431916) közvetlenül a régi és az új világ ellentéteiről ír. Jóllehet New York városában született, felnőtt éveit Angliában töltötte. Számos regényében a főhős Európában él vagy oda utazik. Tekervényes és rendkívül összetett mondataival, érzelmi és pszichológiai tartalmával James írásai ijesztőek lehetnek. Könnyebben olvasható regényei közé tartozik a Daisy Miller, az Egy hölgy arcképe, amely egy amerikai lány európai élményeit meséli el, és A csavar fordul egyet, amely egy rejtélyes szellemtörténet.


A 20. század első fele[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század elején az amerikai regényírók kibővítették a próza társadalmi spektrumát, mintegy kapcsolódva a realizmus naturalista iskolájához. Edith Wharton történeteiben és regényeiben alaposan megvizsgálja azt a felső osztályt, ahol maga is felnőtt. Hozzávetőlegesen ugyanebben az időben Stephen Crane a New York-i prostituáltak életéről írt (Maggie: A Girl of the Streets), mégis legismertebb műve a polgárháborús The Red Badge of Courage című regény volt. Theodore Dreiser (1871–1945) Sister Carrie (Carrie drágám) című regénye egy vidéki lányról szól, aki felköltözik a nagy Chicagóba és ott férfiakkal tartatja el magát. Hamlin Garland és Frank Norris az amerikai farmerek problémáiról írtak egyéb társadalmi jellegű dolgok mellett naturalista szemmel.

A stílussal és formával való kísérletezés hamarosan új irodalmi témákat szabadított fel. 1909-ben Gertrude Stein (18741946), aki akkor már Párizsban telepedett le, kiadta Three Lives című, újításokkal tűzdelt könyvét, melyet kortárs művészeti irányzatok befolyásoltak, például a kubizmus. Stein nevezte el "Elveszett nemzedéknek" (Lost Generation) azokat a neves amerikai írókat, akik az 1920-as és 1930-as években Párizsban telepedtek le.

A költő Ezra Pound (18851972) Idaho államban született, ám élete nagy részét ő is Európában töltötte. Művei összetettek és néha homályosak azáltal, hogy számos keleti és nyugati művészeti irányzatra utal bennük. Nagy hatással volt olyan költőkre, mint T. S. Eliot (18881965), aki szintén elhagyta Amerikát. Eliot rövid, elmés verseket írt, melyeket szimbólumokkal tűzdelt teli. "Átokföldje" című verseskötete (The Waste Land) az első világháború utáni társadalom "sárgaságáról", irigységéről szól, szaggatott, üldöztetett képekkel. Ahogy Pound költészete, Elioté is utalásokkal teli, ezért a köteteket magyarázó lábjegyzetekkel látták el a költők. 1948-ban Eliot-ot Irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

Az amerikai írók kiábrándultságot éreztek a háború után. F. Scott Fitzgerald (18961940) történetei az 1920-as évek emberének nyughatatlan, élményekre éhes és dacos hangulatát írják le. Fitzgerald jellemző témáit jól mutatja be fő műve "A nagy Gatsby" (The Great Gatsby), a dzsesszkorszak egyik legismertebb könyve. Sinclair Lewis és Sherwood Anderson szintén kritikusan írtak az amerikai társadalomról. John Dos Passos (18961970) háborúellenes regényei fontos gyöngyszemek ebből a korból.

Ernest Hemingway (18991961) mentősként saját szemével látta az I. világháború szörnyűségeit és kegyetlenségeit, és a vérontás arról győzte meg, hogy az elvont nyelv leginkább üres és félrevezető. Írásaiból kivágdosta a felesleges szavakat, leegyszerűsítette mondatainak szerkezetét, a kézzelfogható tárgyakra és cselekményekre összpontosított. Ragaszkodott ahhoz a morális elvhez, hogy nyomás alatt kihangsúlyozódik a jóindulat. Főhősei erős és csöndes férfiak, akik gyakran ügyetlenül bántak a nőkkel. A "Fiesta, a nap is felkel" (The Sun Also Rises) és a "Búcsú a fegyverektől" (A Farewell to Arms) című regényeit tekintik általánosan a legnagyszerűbbnek. 1954-ben Irodalmi Nobel-díjat kapott Az öreg halász és a tenger című kisregényéért.

Öt évvel Hemingway előtt egy másik amerikai regényíró is Nobel-díjat kapott: William Faulkner (18971962). Faulkner benépesítette regényei szereplőivel az általa kitalált Yoknapatawpha megyét, amelyet Mississippi államban helyezett el. Szerette volna megjeleníteni szereplőinek belső világát és erre a "tudatfolyam" („stream of consciousness”) technikát használta. Összekuszálta az idő folyamát is, amivel például azt ábrázolta, hogy a múlt "rosszai" (mint a déli államok rabszolgatartása) elérnek a jelenig. Legjelentősebb művei "A hang és a téboly" (The Sound and the Fury), a "Fiam, Absolon!" (Absalom, Absalom!), az "Eredj, Mózes" (Go Down, Moses) és a "Megszületik augusztusban" (Light in August).

A nagy gazdasági világválság időszakának irdalma komorabbá vált a sok közvetlen társadalomkritikától. John Steinbeck (19021968) a kaliforniai Salinasban született, ahol későbbi történetei játszódnak. Egyszerű stílusa gyorsan megnyerte az olvasókat, ám a kritikusokat annál kevésbé. Steinbeck gyakran írt szegény, munkásosztálybeli emberekről és szenvedéseikről, hogy tisztességes életet éljenek. Steinbeck volt a kor társadalmilag legérzékenyebb írója. Érik a gyümölcs (The Grapes of Wrath) című regénye a Joad család történetéről szól, akik a szegény Oklahoma városából utaznak Kalifornia államába, egy jobb élet reményében. További népszerű könyvei a Kedves csirkefogók (Tortilla Flat), az Egerek és emberek (Of Mice and Men) és az Édentől keletre (East of Eden). 1962-ben Irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták.

Más írókat a "proletáriskola" tagjaként tartanak számon, úgy mint Nathanael West, Fielding Burke, Jack Conroy, Tom Kromer, Robert Cantwell, Albert Halper és Edward Anderson.

További klasszikusok:

Költészet

  • Edgar Lee Masters (1869–1950)
  • Ezra Pound (1885–1972) költő, műfordító, kritikus, szerkesztő, főleg Cantóival vált híressé.

Regény

Dráma


A 20. század második fele[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1940-es évek végétől az 1970-es évek elejéig tartó időszakban születtek az amerikai irodalom történetének legsikeresebb művei. J. D. Salinger Zabhegyező-jétől (The Catcher in the Rye) egészen Sylvia Plath Az üvegbura (The Bell Jar) című művéig az amerikaiak az irodalom iránti rajongás lázában éltek.

A Beat-generáció intellektuális köre főleg a New York-i Columbia Egyetem diákjaiból nőtte ki magát és hivatalossá San Franciscóban vált valamivel később. A „beat” kifejezés a jazz zene ellenkulturális ritmusa kívánt lenni, a háború utáni társadalom konzervatív feszültsége ellen. Érdekelte a csoportot a drogok, az alkohol, a filozófiák és vallások (főleg a Zen buddhizmus) által megszerezhető új spirituális élmények. Allen Ginsberg Howl (Üvöltés) című költeménye megadta a mozgalom kezdőhangját, amely Whitman stílusára emlékeztet. Ugyanakkor jó barátja, Jack Kerouac (19221969) éltette a Beat-ek bohém, spontán jellegű, csavargó életmódját elsősorban az Úton (On the Road) című regényében.

A második világháború utáni időszak a háborús regények újabb fénykora volt. Ezek közül a legismertebb Norman Mailer The Naked and the Dead (Meztelenek és holtak, 1948), Joseph Heller A 22-es csapdája (Catch-22, 1961) és Kurt Vonnegut Jr. Az ötös számú vágóhíd (Slaughterhouse-Five, 1969).

Flannery O'Connor (19251964) Mark Twain és William Faulkner-hez hasonlóan az Egyesült Államok déli államairól írt.


Kortárs amerikai irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hozzávetőleg az 1970-es évektől napjainkig terjedő időszak amerikai irodalma minden bizonnyal a legismertebb kategória. A „posztmodernista amerikai irodalom” elnevezéssel is találkozni lehet. A legnépszerűbb és legismertebb írók Thomas Pynchon, Tim O'Brien, Don DeLillo, Bret Easton Ellis, William Gibson, Paul Auster, Philip Roth, Cormac McCarthy, Joyce Carol Oates és Annie Dillard. Ezen szerzők, melyeket posztmodern íróknak is neveznek, általában a popkultúra és a tömegmédia hatásaival foglalkoznak. Gyakori téma például az amerikai kormány manipulatív hatása a társadalomra és az amerikai ember történelemhez voló viszonyulása.

Számos posztmodern szerző gyorséttermekben szállítja le történetét, vagy aluljárókban vagy bevásárlóközpontokban. Előszeretettel írnak drogokról, plasztikai műtétekről és tévés reklámokról. Néha ezek a leírások ünneplésként hatnak. Ám ezzel egyidejűleg az írók ezen iskolája öntudatos, szarkasztikus és, ahogy egyes kritikusok fogalmaznak, "leereszkedő" hozzáállással nyúlnak alanyaikhoz. David Eggers, Chuck Palahniuk és David Foster Wallace talán a legismertebbek ebben az irányzatban.

A 20. század kiváló etnikai írói közé számít Toni Morrison, Leslie Marmon Silko, Maxine Hong Kingston és Sandra Cisneros.

Fontosabb kortárs amerikai költők: Robert Lowell, Sylvia Plath, Gwendolyn Brooks, Elizabeth Bishop, Allen Ginsberg és John Ashbery.


Az Egyesült Államok irodalmi díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Stephen King, NBA-életműdíjas

A USA legrangosabb irodalmi díja az évente különféle kategóriákban odaítélt Pulitzer-díj (1917-től). A másik legrégebbi irodalmi kitüntetés az év legjobb novellaírójának adományozott ‎O. Henry-díj (1919-től). A számos egyéb országos elismerést jelentő irodalmi díj közül kiemelkedik még a próza, líra, ifjúsági irodalom, gyermekirodalom és szakirodalom kategóriákban kiosztott National Book Award (NBA, 1950-től) és a prózaíróknak adományozott PEN Faulkner-díj (1981-től).

A Pulitzer-díjasok közé tartozik Eugene O’Neill (Beyond the Horizon, 1920; Anna Christie, 1922; Strange Interlude, 1928; Long Day's Journey Into Night, 1957), Arthur Miller (Az ügynök halála, 1949), Ernest Hemingway (Az öreg halász és a tenger, 1953), William Faulkner (Példabeszéd, 1955; The Reivers, 1963), Sylvia Plath (The Collected Poems, 1982) és Philip Roth (Amerikai pasztorál, 1998). Az ‎O. Henry-díjban többek között a következő írók részesültek egy-egy elbeszélésükért: William Faulkner (1939, 1949), Irwin Shaw (1944), Truman Capote (1948), Woody Allen (1978), Saul Bellow (1980) és Stephen King (A fekete öltönyös férfi, 1996). Az NBA díjazottai például Faulkner (1951, 1955), Saul Bellow (Augie March kalandjai, 1954; Herzog, 1965; Mr. Sammler planétája, 1970), Philip Roth (Isten veled, Columbus, 1960; Sabbath színháza, 1995), Susan Sontag (Amerikában, 2000); a költészet kategóriában Conrad Aiken (1954) és Allen Ginsberg (The Fall of America, 1974); az ifjúsági irodalomban pedig Louis Sachar (Stanley, a szerencse fia, 1998). NBA-életdíjasok többek között Ray Bradbury (2000), Arthur Miller (2001), Philip Roth (2002) és Stephen King (2003).

Lásd még:

Szépirodalom témák szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dr. Seuss, gyermekkönyíró
  • Jellemző témák
  • Kisebbségek élete
    • Indián irodalom
    • Afroamerikai irodalom
    • Amerikai zsidó irodalom
    • Bevándorlók
  • Gyermek- és ifjúsági irodalom
  • Régi tudományos és vallási irodalom
  • Történetírás és önéletírás
  • Sci-fi és fantasy
  • Krimi és horror
  • Western
  • Az amerikai ponyvairodalom

Rokon művészeti ágak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szépirodalom a zenés műfajokban
    • Vallásos dalirodalom
    • Világi dalirodalom
    • Zenés színművek irodalma (opera, musical stb.)
    • A beatnemzedék költészete
    • Pop, rock és költészet
  • Filmművészet és irodalom
    • Filmforgatókönyv
    • Szépirodalom filmen
  • Képregény

Az Amerikai Egyesült Államok nem angol nyelvű irodalmai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Indián nyelvű irodalmak
  • Európai nyelvű irodalmak
    • Spanyol nyelvű irodalom
    • Jiddis nyelvű irodalom
    • Amerikai magyar irodalom
  • Ázsiai nyelvű irodalmak
  •  

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bollobás Enikő: Az amerikai irodalom története, Budapest, Osiris, 2005 ISBN 963-389-771-8
  • New Immigrant Literatures in the United States: A Sourcebook to Our Multicultural Literary Heritage by Alpana Sharma Knippling (Westport, CT: Greenwood, 1996)
  • Asian American Novelists: A Bio-Bibliographical Critical Sourcebook by Emmanuel S. Nelson (Westport, CT: Greenwood Press, 2000)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]