Szent Lajos király hídja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szent Lajos király hídja
Szerző Thornton Wilder
Eredeti cím The Bridge of San Luis Rey
Ország  Amerikai Egyesült Államok
Nyelv angol
Műfaj regény
Kiadás
Kiadó Albert & Charles Boni
Kiadás dátuma 1927
Magyar kiadó Európa Könyvkiadó
Magyar kiadás dátuma 1977
Fordító Kosztolányi Dezső
ISBN 963 07 0623 7

A Szent Lajos király hídja Thornton Wilder amerikai író 1927-ben kiadott második regénye.

A történet Peruban játszódik. 1714 júliusában, Lima közelében leszakad egy inka-korabeli függőhíd, és a rajta lévő öt utazó a mélybe zuhan. A könyv az élet értelmének keresésében komoly kérdéseket vizsgál: felvetődik a predesztináció, a szabad akarat, és az isteni gondviselés szerepe az emberek életében.[1]

Szerb Antal irodalomtörténész értelmezése szerint „Az öt ember egymásba fonódó története igazolja a Gondviselést: egyikük halála sem volt vak véletlen, mind az öten életük olyan pontjára értek, ahonnan nem volt tovább út, csak a halálba.”[2] Egy 1997-es elemzés szerint azonban a könyv végkicsengése az, hogy a „racionális oknyomozás soha nem fogja felfedezni a Gondviselést – ha egyáltalán létezik ilyen.”[3]

A regény 1928-ban megkapta a Pulitzer-díjat.[4] Ez a több nyelvre lefordított könyv hozta meg Wilder hírnevét először a korabeli, majd később a világirodalomban is.[5] A kortárs Sigmund Freud a regényről kijelentette, hogy "elragadó és elég szokatlanul gyönyörű”.[6] A Time Magazine beválasztotta a regényt a TIME 100 legjobb angol nyelvű regény 1923 – 2005 című listába.[7] A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás áldozatainak megemlékezésén Tony Blair miniszterelnök is megemlítette a Szent Lajos király hídját.

Téma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A regény központi filozófiai témáját az író így vetette fel:

A kérdés az, van-e az ember életének célja vagy jelentősége az egyén önálló, sorsformáló akaratán kívül." [8] Amikor az írót megkérdezték, mi inspirálta a könyv megírására, ezt válaszolta: "[…] egyrészt Prosper Mérimée francia színdarabíró egyik egyfelvonásos műve, amely ugyancsak Latin-Amerikában játszódik és egyik szereplője egy kurtizán. A regény központi gondolata azonban […] egy apámmal való barátságos vitából származik. Szigorú kálvinista lévén, apám úgy képzelte el Istent, mint egy kicsinyes iskolamestert, aki precízen méricskéli a bűntudatot az érdemmel szemben. A puritán emberek megfeledkeznek Isten mindent átfogó, nagy szeretetéről. Az isteni szeretet túl kell hogy lépje a megtorlást. De könyvemben ezt a kérdést megválaszolatlanul hagytam. […] A kérdéssel nem lehet mást csinálni mint világosan feltenni, és bízni abban, hogy helyesen tettük fel.
– Thornton Wilder[8]

Cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy inka függőhíd Peruban

A történet elbeszélője egy Juníper nevezetű, észak-olaszországi ferences barát, aki Peruban térítgeti az indiánokat, míg tanúja lesz a híd leszakadásának. A barátot az isteni Gondviselés szerepe az emberek életében már korábban is foglalkoztatta; most azonban, hogy döbbent tanúja lett öt ember korai halálának, elhatározza hogy a szerencsétlenség tanulmányozásán keresztül vizsgálat alá veszi a világmindenség tervszerűségét. Azt reméli, hogy a Gondviselés létezését be tudja bizonyítani, és ezáltal a teológiát a pozitív tudományok sorába iktatni. Juníper hat évig gyűjti az adatokat azzal a céllal, hogy valamilyen kozmikus választ találjon arra a kérdésre, hogy Isten miért is választotta ki és ítélte halálra éppen ezeket az embereket.

Így tárul az olvasó elé az öt utazó magánélete és összefonódott sorsuk története, egészen addig a pillanatig, míg a hídra kerülnek. Juníper barát sorra veszi őket, belekutat életkörülményeikbe, megvizsgálja egyéniségüket. Az elbeszélés során találkozunk Doña Maria Montemayor márkinével, a szerencsétlenség egyik áldozatával. Még életében a márkiné egy gazdag posztókalmár csúnya és dadogós lánya volt, akit a „házasság kalodájába zártak” egy tönkrement nemessel. Lánya, a szép, okos, de hűvös természetű Doña Clara apjához húzott; anyjára idegenkedve tekintett, és Spanyolországba ment férjhez, hogy minél távolabb legyen tőle. Doña Maria életének fő értelmét abban látta, ha leánya szeretetét nem is, de legalább megbecsülését el tudja nyerni – ezért csodálatos nyelvi szépségű leveleket írt hozzá. Két nappal azután hogy belenyugodott a lánya és közte lévő hűvös kapcsolatba, a márkiné a hídra lépett Pepita nevű társalkodónőjével együtt.

Az árva lány Pepitát a zárda fejedelemasszonya, a különc María del Pilar nevelte fel, majd a márkiné szolgálatába állította. Új otthonában a lány magányosan érezte magát. Visszavágyott a zárda főnöknőjéhez, María del Pilarhoz, akihez hűséges szeretet fűzte mint „Istenben való édesanyjához”.

Ugyanez a María del Pilar nevelte zárdájában az árva ikertesvéreket, Manuelt és Estebánt is. Foglalkozásuk szerint íródeákok voltak, színdarabokat másoltak a színházaknak, balladákat a tömegnek, hirdetéseket a kalmároknak, kottákat a karmestereknek. Egymással való kapcsokatukat a szerző „hallgatag, majdnem szemérmetes egység”-nek nevezi. Ennek az egységnek a kifejezése volt titkos nyelvük, mely szókincsét, sőt nyelvtanát tekintve alig támaszkodott a spanyolra. Kettőjük közül Manuel volt az önállóbb, ő szokta meghozni a döntéseket. Manuelt, aki beleszeretett Camila Perichole színésznőbe, és nemsokára utána meghalt, Esteban nem volt képes elfelejteni, olyannyira, hogy öngyilkosságon gondolkozott. Végül úgy döntött, tengeri útra megy – és ekkor érkezett el a Limába vezető, összeomlás előtt álló hídhoz.

Az utolsó rész egy kalandos öregember, Pio bácsi történetét meséli el. Pio bácsi tanító volt, azonkívül nyelvész és a spanyol irodalom szakértője. Élete nagy részét a szépséges színésznő, Camila Perichole-nak szentelte: segítette karrierjében, figyelte hogyan válik La Perichole Lima hírességévé, a gazdag alkirály szeretőjévé, és végül hogyan adja fel a színpadi életet az „igazi hölgy” szerepéért. Amikor Camila himlőt kap és elveszti szépségét, vidékre zárkózik beteges kisfiával, Jaime-vel. Az anyát Pio meggyőzi arról, ha a fiúból úriembert akarnak faragni, akkor annak Limában a helye. Útközben Lima felé, Pio és Jaime együtt halnak meg a többiekkel. A utolsó fejezetben a regény visszatér Juníper baráthoz, aki végre befejezi vastag könyvét az öt áldozatról, akik mind egyidőben futottak össze az inkák hídján.

Ironikus módon, Juníper barát életével fizetett az igazság kutatásáért. A könyvet szerzőjével együtt eretnekké nyilvánították, és elrendelték mindkettő nyilvános elégetését Lima főterén. A barát, míg az ítélet ellen nem tiltakozott, vágyott arra, hogy elismerjék munkáját: könyve megírásával végeredményben a hitet kívánta szolgálni.

Amikor Wildert megkérdezték hogy karaktereit valóban létezett emberekről alkotta-e vagy csak elképzelte őket, ezt mondta: „Az alkirálynak és Perichole-nak megvoltak a valódi megfelelői a történelemben. Az események legtöbbjét és a híd összeomlását én találtam ki.” [8] A korabeli perui alkirály valódi neve Manuel de Amat y de Junyent volt (a regényben Don Andrés de Ribera), az alkirály szeretőjét Micaela Villegas-nak hívták (a regényben Camila Perichole, illetve La Perichole). Wilder a márkiné alakját a nagy francia levélírónőre, Madame de Sévigné-re alapozta.[5]

Feldolgozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A regényt háromszor filmesítették meg:

1954-ben Hermann Reutter német zeneszerző operát írt Die Brücke von San Luis Rey címmel.[12] A Magyar Színház 2006 decemberében mutatta be a regény Kosztolányi Dezső fordítása alapján készült színpadi változatát, Bíró Kriszta átdolgozását, Guelmino Sándor rendezésében.[13]

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lincoln Konkle. Thornton Wilder and the Puritan narrative tradition (angol nyelven). University of Missouri Press. ISBN 0826216242 (2006) 

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Germain Gabriel Grisez, Russell Shaw. Personal Vocation: God Calls Everyone by Name. Our Sunday Visitor Publishing, 94. o. ISBN 159-27-6021-X (2003) 
  2. Szerb Antal. A világirodalom története. Budapest: Magvető kiadó, 869. o. ISBN 963-14-1484-1 (1989) 
  3. Brian Richardson. Unlikely Stories: Causality and the Nature of Modern Narrative. University of Delaware Press. ISBN 087-41-3609-1 (1997) 
  4. The Pulitzer Prizes (Novel) (angol nyelven). www.pulitzer.org. (Hozzáférés: 2009. március 19.)
  5. ^ a b Featured Work: The Bridge of San Luis Rey (1927) (angol nyelven). Thornton Wilder Society. (Hozzáférés: 2009. március 19.)
  6. Sander L. Gilman, Jutta Birmele, Jay Geller. Reading Freud's Reading. NYU Press, 255. o. ISBN 081-4730-78-7 (1995) 
  7. TIME's Critics pick the 100 BEST NOVELS 1923 to the Present (angol nyelven). TIME, 2005. (Hozzáférés: 2009. március 19.)
  8. ^ a b c "The Bridge of San Luis Rey (1927)", Thornton Wilder Society.
  9. The Bridge Of San Luis Rey (1929). imdb.com
  10. The Bridge Of San Luis Rey (1944). imdb.com
  11. The Bridge Of San Luis Rey (2004). imdb.com
  12. Don Michael Randel. The Harvard Biographical Dictionary of Music. Harvard University Press, 740. o. ISBN 067-43-7299-9 (1996) 
  13. Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja. Magyar Színház. (Hozzáférés: 2009. március 19.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a The Bridge of San Luis Rey című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]