Bret Easton Ellis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bret Easton Ellis
Bret Easton Ellis.jpg
Ellis a lipcsei könyvvásáron 2006-ban
Élete
Született 1964március 7. (50 éves)
Los Angeles
Nemzetiség amerikai
Pályafutása
Irodalmi irányzat minimalizmus, posztmodern
Fontosabb művei Amerikai psycho, Glamoráma
Hatottak rá Ernest Hemingway, F. Scott Fitzgerald, William Faulkner, Don DeLillo, Joan Didion, Stephen King, James Joyce, Gustave Flaubert, Honoré de Balzac
Hatása Michel Houellebecq, Chuck Palahniuk, Joe McGinniss Jr.
Weboldal

Bret Easton Ellis (1964. március 7. –) amerikai író, az ún. X-generációs írók egyik legismertebbje.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ellis 1964. március 7-én született Los Angelesben, apja gazdag ingatlanfejlesztő volt, anyja háztartásbeli. Szülei 1982-ben elváltak. Tanulmányait a Buckley Schoolban, majd a Vermont-beli Bennington College-ban folytatta. A nyolcvanas években zenészkedett is. Első regénye, a Nullánál is kevesebb még egyetemista évei alatt jelent meg. 1987-ben New Yorkba költözött, jelenleg New York és Los Angeles között ingázik.

Ellis 2005-ben törte meg hallgatását magánéletéről[1]: a New York Times cikkében őszintén vallott Michael Wade Kaplanhez fűződő baráti-szerelmi viszonyáról. Wade 2004 januárjában váratlanul elhunyt, ez vezette Ellist arra, hogy a nyilvánosság előtt is beszéljen biszexualitásáról.

Szépírói munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ellis írói hírnevét első regénye, az 1985-ben napvilágot látott Nullánál is kevesebb alapozta meg. A könyv története Los Angelesben játszódik, ide tér haza a regény főszereplő-elbeszélője, a beszédes nevű Clay (agyag), hogy az egyetemi karácsonyi szünetet családjával és barátaival töltse. A minimalizmus stílusjegyeit magán viselő szöveg olvasható az önimádó, anyagias és atomizálódó kaliforniai elit szatirikus leírásaként, illetve olyan családregényként, melyben a családtagok kapcsolatát legfőképpen a meg nem értés jellemzi. Ellis már ebben a könyvében különleges érzékenységet mutat regényszöveg és technikai médiumok összetársítása terén: „a tér és időmegjelöléssel kezdődő rövid jelenetek, [...] a gyakori és hirtelen vágások [...] a zenecsatorna által sugárzott [...] videoklipek működésével állíthatók párhuzamba”.[2]

Az 1987-ben megjelent A vonzás szabályai egy kitalált keleti parti college-ba vezeti olvasóját. Ellis ebben a könyvében egyfelől a soktávlatú elbeszélésmóddal kísérletezik (a narrátor személye beszédtöredékenként változik), másfelől a feje tetejére állítja az egyetemi regény intellektuális hagyományát. A könyv azoknak a hallgatóknak a távlatából mutatja be az egyetemi életformát, akik csekély érdeklődést mutatnak tanulmányaik iránt, így alig is bukkan fel a szemináriumok és az oktatók világa, ahol viszont megjelenik, ott kifejezetten karikatúraszerűen.

Noha a korai művek minimalista írásmódja nem tűnik el az 1991-ben közreadott Amerikai Psychóból, Ellis a posztmodern írástechnika elemeit is használni kezdi. Az enciklopédikus igényű vállalkozás olyan szöveggyűjteményként olvasható, melyben a legkülönfélébb kulturális eredetű médiaszövegek összjátékával találkozik az olvasó. A regény főszereplő-elbeszélője egy olyan szövegszörny, aki a divat, a zene, az akciófilm, a krimi, a horror és a pornográfia tömegkulturális mozaikjaiból épül föl. A mű ugyanakkor élénk párbeszédet folytat a klasszikus magasirodalommal is: Dante Poklával, a 19. századi regénnyel (Victor Hugo, Dosztojevszkij) és a 20. századi egzisztencialista szépprózával (Albert Camus).

1994-ben Ellis novelláskötettel jelentkezett: Az informátorokban olvasható 13 elbeszélés többsége a nyolcvanas évek minimalizmusának stílusjegyeit viseli magán. „Szemben a 2010-es Királyi hálószobákkal, Az informátorok nem továbbírja a Nullánál is kevesebb szereplőinek történetét áthelyezve őket egy későbbi korba, inkább mellé ír olyan mozaikokat, amelyek az eredetivel részben megegyező, részben párhuzamos, s attól kevéssé különböző epikus világot építenek föl.”[3]

Az 1998-ban napvilágot látott Glamoráma Ellis szerint az első olyan regénye, amelynek van cselekménye. Victor Ward modellből filmszínésszé avanzsálva igyekszik a sztárok világába, amikor különös ajánlatot kap: Londonba kell utaznia, hogy fölkutassa egykori szerelmét. Az akció- és kémfilmek sémáiból építkező, azok paródiájaként is olvasható regényben Victor a médiumok, elsősorban a kép és a film világának veti alá magát oly radikális módon, hogy azok erőszaka végül fölszámolja identitását is. A Glamoráma elbeszéléstechnikája először kialakítja, majd mind hangsúlyosabban lebontja az epikus világ vonatkoztathatóságát: nem tudni, a főszereplő egy valóságos tortúra része-e, vagy csupán filmforgatások karaktere. A regénybeli, topmodellekből álló terrorista csoport célja is a képrombolás, valamint a képeken keresztül történő pusztítás, így a Glamoráma Hitlertől származó mottója („Tévednek, ha azt hiszik, hogy amit teszünk, az tisztán politika”) értelmében a terrorizmus az esztétikával és az identitás manipulálhatóságával kerül összefüggésbe.

Holdpark című 2005-ös regényében Ellis az úgynevezett autográfia, az ön-írás alakzatait működteti: ál-önéletrajzi elbeszélés, amely végigköveti életművének és pályájának egyes állomásait, ugyanakkor szatirikus-parodisztikus és túlzó olvasatát is adja annak. A regény elbeszélője és főszereplője a frissen megházasodott Bret Easton Ellis, aki feleségével, kisfiával és nevelt lányával a New York-i kertvárosi környezetben próbálja rendbe hozni elhibázott életét, s megírni új regényét. A narrátor fiktív életrajzi elemekkel élve bontja le az amerikai családkép mintáit: az elveszített apa tükrözi a gyermekeivel kapcsolatot kialakítani képtelen Ellis figuráját, a múlt elfojtott ödipális emlékei pedig mind horrorisztikusabb módon elevenednek meg a jelen miliőjében. A Stephen King előtti tisztelgésként is számon tartott regény ugyanakkor fergeteges gúnyiratát adja a vulgárfreudizmusnak és a pszichoanalitikus, valamint életrajzi és társadalmkritikai-politikai Ellis-olvasatoknak – ily módon Ellis egyszerre állít emlékművet addigi munkásságának, és helyezi ironikus-szarkasztikus fénytörésbe saját fogadtatásának történetét.

A Királyi hálószobák Ellis eddigi utolsó regénye, amelynek főszereplője és elbeszélője a Nullánál is kevesebből megismert Clay, aki – immár felnőttként – sikeres forgatókönyvíró, s ismét a karácsonyi vakáció idejére tér vissza New Yorkból Los Angelesbe. A regény a hard-boiled-krimik kliséit alkalmazva mutatja be Clay hatalmi törekvéseit, valamint az őt észrevétlenül, de mind fenyegetőbben behálózó hatalmi struktúrákat, az egykori fiatalok dekadens életét, a pénzen és manipuláción, alakoskodáson alapuló kapcsolati szisztémákat. A Királyi hálószobák Ellis többi regényéhez hasonlóan erőszakkal telített jelenetek sorát fölvonultató mű, amelyben a hollywoodi, trükkön és megtévesztésen, médiaszimuláción alapuló világ mintegy elnyeli a szereplőket – egyúttal olyan mérföldkő Ellis életművében, amely a múlthoz való jelölt visszatérés gesztusával le is zárja az életmű eddigi szakaszát.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bret Easton Ellis: The Man in the Mirror (New York Times, 2005. augusztus 7.)
  2. Fodor Péter - L. Varga Péter: Az eltűnés könyvei. Bret Easton Ellis, Prae.hu-Palimpszeszt Kiadó, Budapest, 2012. 53.
  3. Uo. 139.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bret Easton Ellis témájú médiaállományokat.