Ördögkút

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ördögkút (Treznea)
Treznea.JPG
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Szilágy
Rang községközpont
Beosztott falvak Szentpéterfalva
Népesség
Népesség 727 fő (2011. október 31.)[1]
Magyar lakosság 2
Község népessége 947 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Ördögkút  (Románia)
Ördögkút
Ördögkút
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 06′ 24″, k. h. 23° 06′ 32″Koordináták: é. sz. 47° 06′ 24″, k. h. 23° 06′ 32″

Ördögkút (románul: Treznea, németül Teufelsbrunnen) falu Romániában, Szilágy megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szilágy megyében, Zilahtól 10 km-re délkeletre, Szentpéterfalva északi szomszédjában fekvő település.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A falu magyar neve egykori birtokosától ered. A fennmaradt hagyományok szerint itt egy nagy erdőség volt, és annak közepén csupán egy ház állt, amely mellett egy kút volt. Forrása ma is látható a régi zilahi út mellett, s egy forrást máig ördögforrásnak neveznek. A ház azonban villámcsapás következtében leégett. Állítólag innen származik román neve is: Tresnia=Tresznja=beüte (a villám).

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A falut 1440-ben említi először oklevél, Ewrdegkwth néven. 1472-ben Erdewgkwth, 1524-ben Ördögkuta, 1639-ben Eördeögkut néven írták nevét.

1440-ig a település egyrésze Dobokai Bálint birtoka volt, aki itteni birtokát 300 aranyért eladta Kusalyi Jakcs Lászlónak.

1522-ben Ewrdegkwth falu felét megvette Dobokai Miklóstól Bélteki Drágfi János.

1524-ben II. Lajos király Ördögkuta részbirtokát a Dobai család tagjainak adományozta.

1558-ban Izabella királynétől és fiától János Zsigmondtól kapták adományba a falut Bánfi Pál, Nyujtódi István, Tóth Mihály, Nagymihályi Anna és János, Kendi Katalin és Mihály, valamint Szalánchi Dorottya és János és mindkét nembeli utódaik.

A faluháza

A Nagymihályi család birtokát Spáczai Gáspárné vette zálogba 1300 forintért.

1672-ben Szepsi-Szentiványi Sámuel kapta meg özv. Borsai Majtini Andrásné Szigethi Zsófia birtokát.

1736-ban gróf Kornis Ferenc és báró Kemény János voltak a település főbb birtokosai.

1837-ben a Bánffy család leszármazottainak volt birtoka.

1890-ben 1384 lakosa volt, ebből 128 magyar, 1 német, 1216 oláh, és 39 egyéb nyelvű, melyből 11 római katolikus, 94 görög katolikus, 1163 görögkeleti, 2 evangélikus, 98 református, 16 izraelita. A házak száma 91 volt.

1910-ben 1374, többségben román lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel.

A trianoni békeszerződésig Szilágy vármegye Zilahi járásához tartozott.

1940. szeptember 9-én a második bécsi döntést követően bevonuló magyar katonákra valaki tüzet nyitott az ortodox templom tornyából és a falu szélső házaiból. Az ezt követő, ördögkúti mészárlás néven ismertté vált megtorlásnak különböző források szerint 86–93 halálos áldozata volt, köztük a falu ortodox papja is. A történtek valós háttere máig sem tisztázódott.[3]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faluban a magyarok a II. világháború alatt gyakorlatilag eltűntek, lélekszámuk 1943-ban már csak 63 fő volt.[3]

A 2002-es népszámláláskor 735 lakosa közül 674 fő (91,7%) román, 59 (8,0%) cigány etnikumú, 2 (0,3%) magyar nemzetiségű volt.

Nevezetességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Institutul Național de Statistică. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. ^ a b Ablonczy (2011), i. m. 61. old.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Petri MórSzilágy vármegye monographiája IV.: Szilágy vármegye községeinek története (L-Z). [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1902. 165–170. o. Online elérés
  • Ablonczy (2011): Ablonczy Balázs. A visszatért Erdély 1940–1944 (magyar nyelven). Budapest: Jaffa Kiadó. ISBN 978 963 9971 60 8 (2011). Hozzáférés ideje: 2011. december 26.