Ördögkúti mészárlás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ördögkúti mészárlás egy 1940. szeptember 9-én történt incidens volt, amelynek során a második bécsi döntést követően a visszakapott Észak-Erdélybe bevonuló magyar honvédek lemészárolták a szilágy megyei Ördögkút 93 lakosát.[1] A történtek valós háttere máig sem tisztázódott.[2]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második bécsi döntést követően Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt és a Székelyföldet. A románok természetesen nem lelkesedtek ezért, a szélsőjobboldali Vasgárda pedig egyenesen kijelentette, hogy nem engedi át Észak-Erdélyt a magyaroknak, hanem meg fogja támadni a bevonuló honvédeket. Emiatt a honvédek harci készültségben vonultak be a visszakapott területekre, készen állva egy bármikori támadásra.

A magyar lakosság kitörő örömmel fogadta a honvédeket, azonban a román lakosság nagy része tüntetőleg a házaiban maradt. Néhány községben a kiélezett helyzet, vagy félreértések következtében mészárlásokra is sor került. Ezek közül a legtöbb Szilágy megye területén történt. A legelső ilyen incidensre Szilágynagyfalu területén került sor szeptember 8-án, amikor magyar katonák a falu főterén legyilkoltak 11 helybéli lakost. Másnap került sor az Ipp és az Ördögkút község területén elkövetett mészárlásokra.

A mészárlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 22. határvadász zászlóalj 6. Hadtest elővédjeként haladt, Ákosy Károly ezredes vezetésével. A sereg Zsibó irányába tartott, útközben át kellett vonulnia Ördögkút községen is. Szeptember 8-án este a zászlóalj egyik kézigránátokat szállító szekere felrobbant és a katonák között elterjedt az az – alaptalan – hír, miszerint a szekeret a vasgárdisták robbantották fel. Emiatt a zászlóalj feszült hangulatban vonult tovább, arra számítva, hogy valószínűleg a Meszes-hegységben támadás éri őket.

Másnap a sereg megérkezett Ördögkút határához. Az ezt követő események oka máig tisztázatlan.

  • Ákosy Károly ezredes verziója szerint a falu templomából a helybéli ortodox pópa lánya tüzet nyitott a bevonuló honvédekre, ezzel kiprovokálva a honvédség erőszakos fellépését. A helyszínre kiküldött vizsgálóbizottság igazat adott Ákosinak, mivel a helyszínen elrejtett fegyverek és lőszer került elő a földből.
  • Ezzel szemben Kádár Gyula vezérkari ezredes visszaemlékezései szerint amikor a zászlóalj megérkezett a faluba, néma csend fogadta őket, az utcák üresek voltak. Ekkor megszólalt a falu harangja, amit Ákosy Károly jeladásnak vélt és felszólította egyik altisztjét, hogy vessen véget a harangozásnak. A tiszt odament a templomhoz és kiabálni kezdett, eredménytelenül, ezért néhányszor a levegőbe lőtt. Erre a falu szélén várakozó magyar katonák azt hitték, hogy a románok lőnek, és tüzet nyitottak, mire az L alakú község felső részében álló katonák viszonozták a lentről jövő lövéseket. Az össze-vissza lövöldözéstől megijedt lakosság menekülésbe kezdett az erdők felé, de a katonák a nyomukban voltak és lőttek rájuk. Ezt követően benyomultak az ortodox parókiába, és meggyilkolták a papot családjával együtt. Végül Bakay Szilárd ezredes a helyszínre érkezett, és véget vetett a lövöldözésnek.

Ablonczy Balázs történész szerint Kádár visszaemlékezései pontatlanok. Összegzése szerint a határvadászokra valaki tüzet nyitott a templomtoronyból és a falu szélső házaiból. Ákosy parancsot adott a parókia elfoglalására és az orvlövészek felkoncolására, de a kialakult pánik miatt a katonák a környező házakra és a kertjeikben dolgozó helybéliekre is tüzet nyitottak, illetve több házat (köztük magyarokét is) felgyújtottak. A másnapi razziáknak is számos polgári áldozata volt. Nem világos ugyanakkor, hogy a határvadászok mit kerestek a ZilahKolozsvár főúttól 4 km-re fekvő zsákfaluban, és egyes fontos személyiségek – köztük Bay Ferenc földbirtokos – szerepe is tisztázatlan.[2]

A mészárlásnak 93 áldozata volt, ebből 87 román, 6 zsidó.[1]

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mészárlás emlékműve

A háború után a kolozsvári népbíróság 1946. március 13-án 10-től 25 évig terjedő börtönbüntetésre ítélt három helybéli, magyar nemzetiségű személyt, akiket a mészárlás előkészítésének vádjával vontak vád alá. Két másik helybéli személyt vád alá helyeztek, de felmentettek, távollétében halálra ítélték azonban báró Bay Ferenc földbirtokost, aki a vád szerint személyesen bujtotta fel Ákosi Károlyt a mészárlásra.[3]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Különböző források szerint az áldozatok száma 86, 91 vagy 93 volt. Ablonczy (2011), i. m. 61. old.
  2. ^ a b Ablonczy (2011), i. m. 61. old.
  3. https://www.youtube.com/watch?v=04F4xlWSFh0

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Juhász László: Barangolás a magyar múltban, Antológia Könyvkiadó, Budapest, 1992.
  • Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig, Tények és tanúk sorozat, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978. (idevágó rész: 13. fejezet, 354–355. old.)
  • Ablonczy (2011): Ablonczy Balázs. A visszatért Erdély 1940–1944 (magyar nyelven). Budapest: Jaffa Kiadó. ISBN 978 963 9971 60 8 (2011). Hozzáférés ideje: 2011. december 26.